Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-22 / 170. szám

1996. július 22., hétfő SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1 Díjugrató országos bajnokság, második forduló Bemutatkozott Marcali Tizenhatodszor a Balaton hullámai ellen Több mint négyezer próbázó Több mint négyezren úszták át a Balatont fotó: kovács tibor Tavalyhoz hasonlóan most is több mint négyezren vállal­koztak arra, hogy átússzék a Balatont Révfülöp és Bála- tonboglár között. A végleges statisztikák szerint idén 4024-en vágtak neki Európa legnagyobb — és mint az adatok bizonyítják, legked­veltebb — tóátúszásának. A Balaton-átűszások történeté­ben a szombati volt a 16. nagy erőpróba. Az időjárás az idén sem fogadta kegyeibe — leg­alábbis délelőtt — a mindenre elszánt és alaposan felkészült úszókat. Meglehetősen hűvös, 19 fokos víz és különösen a déli partnál nagy hullámok várták a próbázókat. így aztán a révfü­löpi rajtnál igencsak keletje volt a különböző zsíroknak, „varázsszereknek”. Az első úszók nem sokkal 8 óra után ugrottak fejest a Bala­tonba, s fél tíz körül már a bog­iári parton szárítkoztak a leg- gyorsábbak. Elsőként a Bp. Spartacus 16 éves úszója, Cse- lényi Balázs „kötött ki” a bog­iári célban remek 1,10:35-ös időeredménnyel. Őt szintén „szakmabeli”, a 21 éves sze­gedi Molnár János követte, akinek ez volt immár a hatodik Balaton-átúszása. Majd megér­kezett a legelső hölgy is: a 14 éves szombathelyi Kasparik Edit alig két perccel úszott gyengébb időt, mint az előtte partot érők. S ha már a legeknél tartunk: az első somogyi célba érkező a Kaposvári Sportiskola reménysége, Takács Katalin volt, aki másfél órán belül telje­sítette a Révfülöp és Balaton- boglár közti 5,2 kilométeres tá­vot. Tíz óra felé már hamisítatlan kavalkád volt a bogiári célban. Ekkorra már több mint ezren rajtoltak el a túlparton, s egy­más után fogtak partot az úszók. A próbázók között szá­mos ismert művészt, politikust, közéleti személyiséget és spor­tolót — természetesen nagy­részt úszókat, búvárúszókat és triatlonistákat — is felfedezhet­tünk. Sokan érkeztek külföld­ről, s nem egy mozgássérült sportolóval is találkoztunk. Rabi Zsolt a Győr-Sopron-Mo- son megyei Vitnyédről érke­zett, s négy óra alatt teljesítette a nagy távot. A mozgássérült fiatalember számára kétszere­sen is emlékezetes marad 1996 július 20-a: most úszta át első alkalommal a Balatont, s ezen a napon ünnepelte 25. születés­napját. Dél környékén már szinte lépni nem lehetett a bogiári Pla­tán-strandon, mégsem lehetett látni elégedetlen embert. Ekkor már egyébként háromezer úszót regisztráltak, s hol volt még a vége... Révfülöpön szá­zak' és százak álltak még sorba a kötelező orvosi vizsgálatra (ami egyébként — mivel vagy félszáz orvos és ápolónő dolgo­zott — nagyon gyorsan lement) és rajtra várva. Ot óra felé jár­hatott az idő, amikor beérkezett az „utóvéd”, azaz az utolsó próbázók is partot értek. Egy­szóval: remekre sikeredett mindenféle szempontból az idei Balaton-átúszás. Egyöntetű vélemény volt, hogy az utóbbi évek legjobban megszervezett erőpróbája volt az idei. Nem kellett várakozni, hiszen négy hajó szállította folyamatosan az úszókat és a hozzátartozókat a két part között. Igazi telitalálat­nak bizonyult a komp beállí­tása, amelynek a feneketlen gyomra ezernél is több embert „nyelt el”. S hogy még véletle­nül se legyen üresjárat, arról egyszerre öt szpíker gondosko­dott, akik folyamatosan ontot­ták a legkülönfélébb híreket, a verseny állását. Végszóként pedig csak any- nyit: minden tiszteletet megér­demel az a több mint négyezer ember, aki vállalta a nagy kihí­vást. Kalapot kell emelnünk a rendezők előtt is, akik hosszú hónapokon át dolgoztak azért, hogy mindenki kellemes emlé­kekkel térhessen haza. Nem vé­letlen, hogy a legtöbben így bú­csúztak: viszlát '97-ben! Fenyő Gábor Politikusok a (mély)vízben Nincs olyan Balaton-átúszás, ahol ne találkoznánk ismert em­berekkel. Az idén a politikusok voltak a „főszereplők”, akik bi­zonyították, hogy nemcsak a székben, hanem a vízben is nagyot tudnak alkotni. Tizennyolc egyesület mintegy 100 lovasának és 126 lovának részvételével kezdődött meg Marcaliban pénteken reggel a három fordulóból álló díjug­rató országos bajnokság má­sodik versenye. A háromna­pos viadalon az indulók négy kategóriában mérhették össze egymással a tudásukat, a vé­gig szépszámú közönség pe­dig jónéhány színvonalas lo­vaglást láthatott a D’Etap Kft alig egy hónapja felavatott, a nemzetközi szabványoknak is megfelelő impozáns lovassta­dionjában. Mindhárom nap az ifjúságiak küzdelmével indult a program, majd a közép kategória verse­nyei következtek. A közép I. számban a 34 résztvevő közül pénteken Göttler Vilmos (Far­ming Kft) Apóval, szombaton Sáli Gábor (Budapesti Honvéd SE), Monseigneur-vel, a záró napon pedig ... bizonyult a leg­jobbnak. Tizenhárom lovas próbált szerencsét a közép II. kategóriában, ahol az első na­pon a mezőhegyesi Krucsó Szabolcs volt a legeredménye­sebb, másnap pedig a vámos- pércsi Sándor Ferenc könyvel­hette el magának az első helyet. A kezdő lovak versenyében gyűlt össze a legnépesebb me­zőny, és az ötven indulónak a második napon alaposan meg­gyűlt a baja a nehéz pályával. A pénteki győztes, a budapesti Rezgő Zoltán ezúttal halvá­nyabban szerepelt, az első he­lyet Göttler érdemelte ki Nico­las nyergében. A nap legjobb­A hétvégén, szombaton és va­sárnap került sor Cserénfán a Castrol-krosszcentrumban és környékén az enduro orszá­gos bajnokság soron követ­kező futamára; a 10 verseny­ből álló OB-nak ez volt a he­tedik fordulója. A résztvevőket és gépeiket igencsak próbára tette a kétna­pos verseny. Szombaton és va­sárnap is négyszer kellett telje­síteniük egy 50 kilométer hosszú, két speciál-szakasszal nehezített kört. A házigazda Enduro Team Kaposvár versenyzői — akár­csak két hete Szandán — ezút­tal is jól helyt álltak. Az I. osz­tályú 125 ccm-es géposztály­ban öt induló közül Cseh And­rás a második helyet szerezte meg. Az első az a Rapp Csaba jának dr. Papócsi László, a Ma­gyar Lovas Szövetség elnöke adta át a díjat. Négyen neveztek a nehéz ka­tegória küzdelmébe, s a 140 centis akadályokkal és vizes­árokkal tarkított pályán hiába lovagolta a legjobb időt Sarbu András (Bercsényi LK), nyolc hibapontja miatt csak a harma­dik lett. Végül Sándor Ferenc diadalmaskodott Colorral Ko­vács Józsefi Pallagi SE) előtt. Az esemény zárásaként a szervezők összevonták a közép n. és a nehéz kategória mező­nyét, így összesen tizen bizo­nyíthatták tudásukat. A nehéz alappályát három induló teljesí­tette hibátlanul, az összevetés­ben pedig ketten zártak nulla hibaponttal. Sebők Jánost (Kis­kunhalas) pályatévesztés miatt kizárták, Krucsó Szabolcs és Varró József (Kiskunhalas) kö­zött az időeredmény döntött - Varró javára. Marcali első ízben adhatott otthont OB-fordulónak, s a si­keres rendezést jelzi, hogy jö­vőre a hírek szerint már nem­zetközi viadalnak is házigaz­dája lehet a lovascentrum. A három nap során közel kétezer ember tekintette meg a külön­böző kategóriák versenyszá­mait. Az országos bajnokság harmadik, záró fordulóját a kaposvári Pannon, Lovasaka­démián rendezik meg augusz­tus utolsó hétvégéjén. Mind­egyik kategóriában itt lesz majd a döntő, ekkor találnak gazdára az 1996-os bajnoki címek. Orosz Ferenc lett, aki idén fővárosi színekben áll rajthoz. Az I. osztályú 250 ccm-es géposztályban két ka­posvári „porfelhőlovag” is ér­dekelt volt: Tóth László végül a hatodik, Szecsődi Zoltán pedig a 12. helyet szerezte meg a né­pes, 25 motorost számláló me­zőnyben. A csapatversenyben az AB- Aegon által támogatott Enduro Team Kaposvár (Cseh András, Tóth László, Szecsődi Zoltán) a második helyen zárt. Az amatőrök között, a 1251 ös kategóriában ugyancsak két kaposvári versenyző állt rajt­hoz. A 12 induló között Ha­raszti András remek verseny­zéssel szerezte meg az első he­lyet, míg Rémes Árpád a kö­zépmezőnyben, a hatodik he­lyen végzett. (Fenyő) Dr. Lövey László balatonbog- lári országgyűlési képviselő már rutinos Balaton-átúszónak számít. A korán kelők közé tar­tozik, hiszen harmadiknak ug­rott fejest a Balatonba Révfülö­pön. — Tavaly több mint két óra alatt értem át Boglárra. Most sikerült két órán belül a célba érkeznem — mondta dr. Lövey László. Dr. Házas József siófoki or­szággyűlési képviselő viszont először vállalkozott arra, hogy átszelje a Balatont. A célban vi­szont egyáltalán nem látszott „gyűröttnek”... Kora délután érkezett meg a bogiári célba Baja Ferenc kör­nyezetvédelmi miniszter, aki díjakat adott át a próbázóknak. — Nagyszerű kezdeménye­zésnek tartom a Balaton-át- úszást — válaszolta kérdé­sünkre Baja Ferenc környezet- védelmi miniszter. — Nagyon sokan jönnek el, tízezrek for­dulnak meg ezen a napon Rév­fülöpön és Balatonbogláron. Minél több ilyen remek, nagy tömeget megmozgató és vonzó rendezvényre lenne szükség, hogy visszaállítsuk a Balaton jó hírét. (Fenyő) Előkészületi mérkőzések Paksi Atomerőmű SE-Siófoki Bányász 1-3 (1-0) Paks, 300 néző. V.: Molnár. Paksi Atomerőmű SE: Mausz — Fejes, Jávorka, Gubucz (Majsai), Barna (Beke) — Ká­dár (Osztemajer), Horváth, Búzás (Kiss M.), Orosz — Ju­hász, Major (Vayer). Siófoki Bányász: Posza (Brakszatórisz) — Bimbó, Kris- ton (Gersics), Kolovics (Zele), Szabadi — Tóth /., Csák (Ta­kács), Kirchmayer, Földes — Koltai (Perger), Szabó Z. (Lau- renczy). Edző: Készéi Ferenc. Gólszerzők: Juhász, illetve Szabó Z., Kirchmayer, Lau- renczy. Az első 45 percben még ugyan az NB Il-es hazaiak vezet­tek, a második félidőben azon­ban a vendég Balaton-parti együttes háromszor is betalált Mausz kapujába, s így biztosan nyerte a paksi előkészületi mér­kőzést. * * * Szombathelyi Haladás VFC-Rákóczi-Kaposcukor FC 4-3 (2-1) A négyszer harminc perces elő­készületi mérkőzésen a sérülés­sel bajlódó ukrán légiós Cser- nyijenkon kívül a Rákóczi-KFC bővített keretének összes tagja játéklehetőséget kapott. Az NB I-es szombathelyiek kapujába Horváth Z., Tóth A. és Pusztai talált be. * * * Balatonszárszó-Ferencváros 1-13 (0-8) Balatonszárszó, 2000 néző. V.: Majdanics. Balatonszárszó: Kovács (Rab) — Bónai (László), Fiáth (Tatár), Kocsis, Brunner (Domonkos) — Bakos, Elő, Sarang, Jäger (Kal­már) — Mester, Szabó (Végh). Edző: Miskei László. Ferencváros: Hajdú (Szeiler) — Telek — Limperger, Szűcs — Páling (Nagy Zs.), Mi/ovano- vics, Miriuta, Jagodics, Nagy N. — Horváth F., Nicsenko (Tou- ati). Edző: Novak Dezső. Gólszerzők: Élő (1 l-esből), il­letve Horváth F. 6, Miriuta 2, Nicsenko 2 (egyet 1 l-esből), Ja­godics, Touati, Nagy N. A megyei I. osztályú bajnok­ságban szereplő Balatonszárszó csapata pályaavató mérkőzésen fogadta szombaton este a bajnok Ferencvárost. A fővárosi zöld­fehérek a szépszámú közönség előtt magabiztosan, nagy góla­ránnyal győzték le a lelkes házi­gazdákat. A Fradi — olimpiai válogatott játékosait kivéve — legerősebb együttesével lépett pályára, s főleg a Fehérvár Par­malat '96 FC-től igazolt Horváth Ferenc volt elemében, aki nem kevesebb, mint hat góllal ter­helte meg a Balaton-parti együttes kapuját. (Orosz) Második helyen az Enduro Team Kaposvár Korongvadászok a tokaji lőtéren Szombaton és vasárnap fegyverropogástól volt hangos a tokaji lőtér. Itt rendez­ték meg az országos koroongvadász-bajnokságot, egyben nyűt nemzetközi versenyt a Sefag Rt Nagydíjáért. A legjobbak — a rendező Sefag Rt jóvoltából — csoportos vaddisznó hajtóvadászatra kaptak meghívót fotó: kovács tibor City Kupa city-sikerrel Oktatták Détáriékat Nem tudtak magasba szár­nyalni a Zöld Sasok a siófoki City Rádió Me Donald's Kupa villanyfényes kispályás lab­darúgótornán. A Détári vezé-. reite sztárcsapat ugyan elju­tott a tizenkét csapatos torna fináléjába, ám ott a rutinos, többségében egykori Bá­nyász-játékosokból álló City Rádió FC kifogta a szelet a „vitorlájukból.” A péntek esti „megmozdu­lás” egyébként nagy közön­ségsikert aratott a siófoki vá­rosi sportcentrumban, nem utolsósorban azért, mert még a Pa-Dö-Dö lányok is pályára léptek; igaz, csak a kezdőrú­gás erejéig (Lang Györgyiék csak azt „sajnálták, hogy nem lehetett egyből középkezdés­ből gólt rúgni...) A csoportmérkőzéseket követő elődöntőben a Zöld Sasok (kezdőcsapatuk egyéb­ként ez volt: Hegedűs Gy. — Mészöly A., Sallai S., Nagy A., Détári, Eszterházy) 5-3-ra legyőzték a siófoki Interfu- vart, a City Rádió FC pedig 7-0-ra a nagyberényi Seans Tex gárdáját. A fináléban az­tán City Rádió FC-Zöld Sá­sok 2-0 Szajcz Miklós két gól­jával. A torna legjobb kapu-- sának Málics Gyulát (City Rádió FC) választották meg, a gólkirályi címet pedig Belé­nyesi László (Interfuvar) hódí­totta el hét góllal. (Fónai) /

Next

/
Oldalképek
Tartalom