Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-03 / 154. szám
1996. július 3., szerda SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Simonná Kutas Zita újra a kispadon Finoman fogalmazva is a most zárult bajnoki szezon nem az MBKE Kaposvári RC női röplabdacsapatáé volt. Az együttes kiesett az Extraiigá- ból, s végül csak a 12. helyen zárt. Éppen ezért várható volt, hogy — mind a játékoskeretben, mind pedig a kispadon — változás történik. — Javában folyik a csapatnál az átszervezés: új elnökséggel, új edzővel, új játékosokkal és új névvel vágunk neki szeptemberben a bajnoki sorozatnak — mondta Geiger Andrásné, az MBKE Kaposvári RC megbízott ügyvezetője. — Milyen változások történtek a játékoskeretben? — Ami egyelőre biztos: két távozó és ugyanennyi visszatérő játékosunk van. Varga Katalin továbbra is marad külföldön, Németországban, míg nővére, Varga Zsuzsanna befejezte az aktív játékot. Tuba Gabriella és Karmosné Herc- zeg Judit viszont újból visszatér a pályára: rajtuk kívül még Magyar Lászlóné, Geiger Mariann, Szíj Klaudia, Gelle Petra, Vukov Gabriella, Ékes Erika és Ékes Eszter tagja még a csapatnak. Több tehetséges fiatal — mint például Albertus Anita, Albertus Adrienn, Meló Edina és Tormási Orsolya — is a nagycsapattal együtt készül majd. Kérdéses Zalavári Andrea további sorsa: mj szeretnénk, ha továbbra is a csapatjátékosa maradna. Ezen kívül mindenképpen akarunk még igazolni egy feladót és egy ütőjátékost. — A hírek szerint váltás történt a kispadon is. — Sántosiné Oláh Edit helyét Simonná Kutas Zita foglalja el. Az ő szakmai “múltjára, hatalmas tapasztalatára nagyon nagy szükség van. A juniorcsapatot pedig Vermesné Merő Zsuzsa irányítja. — Mikor találkoznak egymással ismét a játékosok? — Június 15-e óta vannak szabadságon, s hat héttel későbbjúlius 29-én kezdjük majd meg az alapozást 18-as játékoskerettel. Napi két kemény edzés vár a csapat játékosaira: reggel a szabadban atlétikai, este pedig a Gépipariban tornatermi foglalkozás lesz. — Hogy alakul a csapat felkészülési programja? — Egyelőre még most szervezzük. Ha Tatabányán megrendezik a tornát, oda szeretnénk elmenni. Ami biztos: a bajnoki rajt szeptember 27-én lesz, amikor is az Angyalföldi DRC csapata látogat el hozzánk Kaposvárra. A célunk egyértelmű: visszajutni a legjobbak közé az Extraligába. Fenyő Gábor Országos uszonyos és búvárúszó vidékbajnokság Kaposvári éremeső Kaposvári sikerekkel zárult a gyermek és serdülő uszonyos és búvárúszó vidékbajnokság. Kovács László és Kenyeres Tibor edzők reményteljes versenyzői összesen tizenkilenc éremmel — tizenkét arany, négy ezüst és három bronz elosztásban — térhettek haza. várúszóinak dobogós eredményei. Gyermekek, leányok. 50 m: 1. Csiszár Tímea 27:36. 100 m: 1. Csiszár Tímea 1,00:00. 400 m: 1. Csiszár Tímea 4,23:09. Gyermekek, fiúk. 50 m: 1. Neu Gábor 28:16. 100 m: 1. Neu Gábor 1,02:59. 400 m: 1. Neu Gábor 4,38:40. Rangos mezőnyt várnak Fonyódra Balatoni triatlonparti Az idén több mint kétszáz indulót, köztük külföldi résztvevőket várnak Fonyódra a III. Triatlon Balaton Nagy díjra >. fotó: kovács tibor Fonyódon a Mátyás Király Gimnáziumban tartotta ülését hétfőn este a III. Triatlon Balaton Nagydíj szervezőbizottsága és a verseny baráti köre. Az ország legjobb tri- atlonistái harmadszor jönnek el Fonyódra, s várhatóan több külföldi sportoló is felsorakozik majd a rajtnál július 14-én, vasárnap délelőtt. Eddig mintegy 180 előnevezés futott be a szervezőkhöz, azonban a jövő héten — a szombathelyi összevont triatlon Európa-bajnokság után — még újabb nevezési döm- pingre lehet számítani. Több ismert ászt köszönthetünk majd Fonyódon, s rajthoz áll a címvédő fővárosi Molnár Erika és a debreceni Schumacher Ákos is. Az elmúlt két évben alkalmazott kétdepós verseny helyett a rendezők idén viszatér- nek az egydepóshoz., A versenyzők az úszás és a kerékpározás után már végig a Balaton partján maradnak. A fo- nyódi hegy helyett ezúttal könnyebb, a móló és a fonyód- ligeti gyermektábor közti útvonalat teljesítik — a strandolok és a napfürdőzők között futva — kétszer. Az idei Triatlon Balaton Nagydíj középtávú országos bajnokság, egyben nyílt nemzetközi verseny négyes jubileumhoz kapcsolódik: most ünnepeljük a Millecentenáriu- mot, 150 éves a balatoni hajózás, ugyancsak 150 esztendős a MÁV, és 100. születésnapját ünnepli a Kaposvár-Fonyód vasútvonal. A triatlonverseny egy négynapos rendezvény- sorozat csúcspontja lesz; erre épül rá a többi érdekesnek ígérkező program, amelyek már július 11-én, csütörtökön megkezdődnek. Hiszen ahogy az ilyen rangos rendezvényeken dukál, gazdag kísérőprogramok — mint például különböző zenés műsorok és négy teljes napon át tartó non-stop sörfesztivál — teszik teljessé a viadalt. A parton lesz az ünnepélyes megnyitó és a díjkiosztó is, s természetesen nem maradhat el a verseny előtti estén a hagyományos tésztaparti sem. A III. Triatlon Balaton Nagy díj középtávú országos bajnokság legfőbb támogatói a Mahart Balatoni Hajózási Kft, Fonyód városa, a fonyódi székhelyű Fonyton Kft és a Magyar Turisztikai Szolgálat Rt (Magyarország '96), s jelentős anyagi segítséget nyújt a MÁV Rt pécsi üzletigazgatósága, a Véritől Kft (Garrone), a kaposvári Stujber and Tröster Kft és a barcsi Dráva-Tej. Fenyő Gábor A gyermekek mezőnyében a leányoknál Csiszár Tímea, a fiúknál pedig Neu Gábor, míg a serdülő fiúk között Novák Kornél volt a főszereplő: mindhárman egyaránt három-három aranyérmet gyűjtöttek be az egyéni versenyszámokban, s a dobogó tetejére állhatták a váltó tagjaként is. Három medállal térhetett haza a serdülő korú Wirtz. Nikolett, Baksa Andrea, valamint Hegedűs Balázs és Papcsik Mátyás is; valamennyien két-két érmet szerezték az egyéni számokban, míg a váltóban aranyérmesek lettek. A Kaposvári Adorján SE búSerdülők, leányok. 50 m: ... 2. Wirtz Nikolett 27:06, 3. Baksa Andrea 27:10. 100 m: ... 2. Baksa Andrea 59:95. 400 m: 1. Wirtz Nikolett 4,34:64. 4x100 m váltó: 1. Kaposvári Adóiján SE csapata (Wirtz /., Wirtz II., Baksa, Csiszár) 4,07:20. Serdülők, fiúk. 50 m: 1. Novák Kornél 25:54,... 3. Papcsik Mátyás 27:74. 100 m: 1. Novák Kornél 55:52, 2. Hegedűs Balázs 1,00:12. 400 m: 1. Novák Kornél 4,10:04, 2. Hegedűs Balázs 4,38:06, 3. Papcsik Mátyás 4,47:12. 4x100 m váltó: 1. kaposvári Adorján SE csapata (Papcsik, Hegedűs, Neu, Novák) 4,02:\8. Strandröplabda-fesztivál Balatonalmádiban Teljes somogyi siker a parton Balatonalmádiban rendezték meg az O'Neill országos strandröplabda Grand Prix 3. fordulóját a Samsung Monitor Kupáért, amely teljes somogyi sikert hozott. A férfiaknál a Koch Róbert, Zirigh Balázs duónak végre kijött a lépés: a vigaszágról ve- rekedték be magukat a döntőbe, ahol remek játékkal verték magabiztosan 11:5 arányban a Buday, Koperdák párost, így a korábbi két második hely után a dobogó tetejére állhatott fel a kaposvári-tatabányai „vegyespáros”. A toliforgatók számára immár harmadik ízben hirdettek versenyt, amelyet — akárcsak egy évvel korábban — a Somogy Rádió kitűnő csapata utcahosszal nyert. A Kun Zoltán, Takács Gábor, Simon Balázs, Halász Marianna (utóbbi kölcsönjátékos a Somogyi Hírlaptól) könnyed eleganciával, tanítani való játékkal utasította maga mögé a másik hét csapatot. A történeti hűség kedvéért: a második helyet a Magyar Rádió, a harmadikat a TeleSport, a negyediket pedig a Nemzeti Sport csapata kaparintotta meg. Sportpályát avattak Mosdosón A mosdósi önkormányzat és a község lelkes, sportot szerető fiataljainak hathatós segítségével épített füves sportpályát avattak a napokban Mosdóson. Ebből az alkalomból rendezték meg a már hagyományosnak számító Kakas Kupa kispályás labdarúgótornát. A tornagyőztes végül a Vörösmarty FC lett, megelőzve a Rákóczi FC-t és a Tombor Kocsma együttesét. A torna zárásaként több különdí- jat osztottak ki a rendezők. A Kakas Kupa legjobb mezőnyjátékosának ifjabb Geszti Lászlót (Serdülők), a legjobb kapusnak pedig Bartalos Istvánt (Torpedó) választották meg, míg a gólkirályi címet Tombor Péter (Tombor Kocsma) hódította el. Különdíjban részesült még Sándor Tibor (Rákóczi FC) is. Kispályás serdülő torna Batéban A falunap alkalmából kispályás labdarúgótornát rendeztek Batéban. Az apró labdarúgópalánták hatalmas, mindent elsöprő lelkesedéssel, idősebb játékosokat meghazudtoló lendülettel és szép gólokkal vetették magukat a küzdelembe. A szép kupát végül a Kinizsi FC csapata szerezte meg úgy, hogy a döntőben 3-0-ról tudott fordítani 4-3-ra. A második hely a Petőfi FC-é, míg a harmadik a Borostyán FC-é lett. A legjobb kapusnak járó különdíjat Mihály Tamás (Petőfi FC) vehette át, míg a legjobb mezőnyjátékos büszke címen ketten osztoztak: Vitmann Szabolcs (Kinizsi FC) és Apáti Ferenc (Petőfi FC). A gólkirály Babócsai Balázs (Kinizsi FC) lett. Petr Kouba Spanyolországban Petr Kouba, a Sparta Praha és a cseh válogatott kiváló kapusa a következő idénytől a spanyol élvonalban szereplő Deportivo La Coruna játékosa lesz. A hírek szerint az érintett felek már mindenben megegyeztek, bár az ibériaiak a hét második felében még orvosi vizsgálat alá vetik a hálóőrt. A spanyol első osztályban jelenleg egy cseh labdarúgó szerepel: Pavel Ha- pal, aki a Tenerifében játszik. Az ökölvívósport újabb áldozata Újabb halálos áldozatot követelt az ökölvívósport az Egyesült Államokban; egy amatőr bokszoló belehajt fejsérüléseibe. A mindössze 24 éves Dale Foreman nehézsúlyú öklöző egyik mérkőzése után látás- és hallászavarokra panaszkodott. Még eszméleténél volt, amikor kórházba szállították, ám néhány órával később meghalt. Országos felnőtt úszó-vidékbajnokság - a Kaposvári Sportiskola 24 döntős helyezése Budavári Zsolt első lett Szegeden Három napon keresztül Szeged adott otthont az országos felnőtt úszó-vidékbajnokságnak, amelyen 32 egyesület sportolói mérettettek meg. A somogyi színeket képviselői Kaposvári Sportiskola úszói kitettek magukért: Kecskés Andrea és Földvári Péter edzők tanítványai összesen 10 érmet gyűjtöttek össze, s további 14 alkalommal jutottak be a döntőbe. A kaposvári úszók közül a legszebb sikert Budavári Zsolt érte el, aki 100 m háton vidékbajnoki címet szerzett. Emellett még további két ezüst és három bronzérem (utóbbiból kettő csapatban) lett az övé. Szemző András összesen öt bronzérmet szerzett (hármat egyéniben, kettőt pedig a váltó tagjaként). Csendes Norbert három alkalommal állhatott fel az eredményhirdetéskor a dobogóra, s jutott egy bronzérem Dombói Gábornak és Kappéter Bélának is a 4x100-as gyorsváltó, illetve a 4x100-as vegyesváltó tagjaként. Rajtuk kívül még Magyar Sándornak, illetve Cse- rényi Katalinnak sikerült (két- két alkalommal) beverekednie magát a legjobbak közé a döntőbe. A Kaposvári Sportiskola úszóinak döntős eredményei. Nők. 50 m mell: ... 5. Takács Katalin 38:80. 100 m mell: ... 6. Takács Katalin 1,25:10. Férfiak. 50 m gyors: ... 4. Budavári Zsolt 25:60. 50 m hát:... 2. Budavári Zsolt 29:30. 50 m mell:... 4. Kappéter Béla 32:30. 50 m pillangó:... 2. Budavári Zsolt 27:50. 100 m gyors: ... 6. Dombói Gábor 59:50, 7. Csendes Norbert 59:60. 100 m hát: 1. Budavári Zsolt 1,03:40, ... 5. Dombói Gábor 1,07:80, ... 7. Magyar Sándor 1,09:40. 100 m mell:... 4. Szemző András 1,12:40. 100 m pillangó: ... 4. Szemző András 1,03:30, 5. Csendes Norbert 1,03:40. 200 m gyors: ... 5. Csendes Norbert 2,06:40. 200 m hát:... 3. Budavári Zsolt 2,22:70. 200 m mell: ... 4. Szemző András 2,39:80. 200 m pillangó: ... 2. Csendes Norbert 2,19:80,3. Szemző András 2,20:80. 200 m vegyes: ... 3. Szemző András 2,19:80. 400 m vegyes: ... 3. Szemző András 4,58:50, ... 8. Magyar Sándor 5,15:20. 4x100 m gyorsváltó: ... 3. Kaposvári Sportiskola csapata (Budavári Zsolt, Csendes Norbert, Dombói Gábor, Szemző András) 3,54:60. 4x100 m vegyesváltó: ... 3. Kaposvári Sportiskola csapata (Budavári Zsolt, Kappéter Béla, Csendes Norbert, Szemző András) 4,19:60. Kovács Kriszta aranya Nem sokkal a vidékbajnokság után került sor Budapesten az Újpesti TE és a Honvéd teniszcentrumában a korosztályos országos egyéni tenisz- bajnokságra, amelyen a bala- tonboglári Kovács Krisztina aranyérmes lett. Az ifjúságiak mezőnyében egyesben Kovács Krisztina, a BBSC kiválósága valamennyi ellenfelét magabiztosan verte. A döntőben sem volt ez másként: a szegedi Zlataszov Esztert két játszmában fölényesen 6:1, 6:2 arányban győzte le, s ezzel országos bajnoki címet szerzett. Kovács Krisztina a változatosság kedvéért a másik kétfajta éremből is begyűjtött még egyet-egyet: vegyespárosban a kaposvári Klenovics Balázzsal a második (a döntőben a Vidáts Réka, Váczi Balázs duótól kaptak ki 6:1, 6:3-ra), leány párosban pedig klubtársával, Regős Hédivel a harmadik helyen végzett. A kaposvári Klenovics Balázs — a vegyespárosban szerzett ezüstje mellett — fiú párosban is második lett a PÁRA teniszezőjével, Sinkalovits Gyulával (a döntőben 6:3, 6:3 arányban bizonyult jobbnak náluk a Bardóczky, Váczi egység), egyesben pedig a legjobb nyolcig jutott. Még további két bronzérmet könyvelhettek el a somogyi résztvevők: újonc leány párosban a balatönboglári Iványi Dóra, Regős Éva duó, gyermek leány párosban pedig a Pákái Adrienn (Kapos TC), Asztalos Bernadett (Csongrád TC) kettős állhatott fel a dobogó harmadik fokára.