Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-06 / 157. szám

12 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1996. július 6., szombat Amerikai ünnep Taszáron A Függetlenség Napja az Egye­sült Államok legnagyobb ün­nepe, amit minden amerikai ál­lampolgár egyformán ünnepel, legyen a világ bármely pontján: kevés ceremóniával, sok sport­tal, zenével és még több roston sült hússal és sörrel. Nem volt ez másként Taszáron sem, ahol az IFOR-csapatok katonái egy héten át azon fáradoztak, hogy július 4-re a sátorváros főutcáját amerikanizálják. Ez sikerült, így ők is és a vendégek is úgy érez­ték: ez most itt tényleg Amerika. A főszereplő természetesen a sport volt. Röplabdában és ko­sárlabdában mérték össze tudá­sukat a fegyvernemek, de termé­szetesen nem hiányozhatott az A fegyvert ünnepnap sem lehet elhagyni Az amerikai életforma egyik szimbóluma, a baseball, Taszárról sem hiányozhat A zene, a jó hangulat elengedhetetlen kellék a Függetlenség Napján amerikai életforma egyik szim­bóluma a baseball. Pontosabban annak lágyabb változata a soft- ball, amit azonban ugyanolyan keményen játszottak a katonák, mint odahaza. A legjobb mécs­esét a tűzoltók vívták a szállí­tókkal, és végül is a 69th Tran­sportation Company 14-4 arányban legyőzte a 487th Fire­fighting Company csapatát. Míg a fiúk — és a lányok — a pályákon izzadtak, az izzó fa­szénen pirultak a hatalmas steak- ek, a hamburger-húspogácsák, és sörsátorban pedig gyöngyö­zött a Budweiser. Nem csoda, ha a meccs végén egyből erre vet­ték az irányt. Fáradtan és jólla- kottan pedig kevés jobb dolog van, mint egy korsó sörrel, vagy jéghideg kólával dzsesszt hall­gatni, vagy sétálni a főutcán, ahol magyar árusok kínálták fő­ként népművészeti portékáit. Az ünnep — akárcsak Wa­shingtonban —- Taszáron is tűzi­játékkal ért véget. V. O. FOTÓ: LANG RÓBERT Ünnepi hangulat — ünnepi frizura SZOMBAT Kaposvár, Szivárvány du. 5, 7 és 9: A TUTI BALHÉ (am.) Cserénfa, autósmozi flO: GOOFY (mb., am.) Fonyód, autósmozi flO: JADE (am.) TELEVÍZIÓ Budapest 1 5.40: Gazdatévé. 6.00: Nap-kelte. 8.10: Rjzfilmparádé. 9.05: Kapcsolj be! 10.05: Pisztácia. 12.05: Família Kft. 12.35: Borostyán. 13.25: Meg­perzselt szívek. 14.15: Szomszédok. 14.50: Itt a fiú, hol a fiú? 16.25: Sze­ret, nem szeret. 17.10: Martin Chuzzleweit. 18.30: Szerencsekerék. 18.55: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.30: A háború kutyái. 22.15: Ex­kluzív. 22.40: Az istenek ölében. 23.35: Kísértetek. Budapest 2 7.00: Gazdaképző. 7.30: Nemzeti­ségi magazinok. 10.05: Cimborabú­csú. 11.00: Szelek útján. 12.00: Cse- lényi-díjasok. 13.05: Izom. 13.35: Kaland és felfedezés. 15.30: Trend. 17.00: Sportműsor. 19.05: Família Kft. 19.40: Familimpia. 20.00: T- Ma. 20.30: Miénk a kép! 21.20: Koncert. 21.45: Szemtől szemben. 22.20: Szophoklész: Oidipusz. Duna Tv 8.05: Kaliforniai mazsolák. 8.30: kiCSODA a miCSODA? 9.00: Most figyelj! 9.45: McGee és én. 10.05: Nyelvédesanyánk. 10.30: Harmónia. 11.15: Mű-terem-tés. 12.20: Közép- Európai Magazin. 13.15: Pentaton. 13.45: Marika. 15.05: Ópusztaszer. 16.15: Explorara necesse est. 17.00: Út a jövőnkbe. 17.20: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: Chesterfield lovagjai. 19.05: Hiszünk a dalban. 19.45: Szép magyar komédia. 21.00: Hír­adó. 21.15: Sport. 21.25: Sasok gyü­lekezete. 23.15: Barbara Thompson. HBO 10.00: Animánia. 11.00: Micsoda buli! 12.50: Megfújták a Picassót. 14.25: Melrose Place. 15.15: Az ici­pici pók. 15.40: Díszkíséret. 17.30: National Geographic. 18.30: Egy bérgyilkos naplója. 20.05: A sors útja. 21.50: Haláli fegyver. 23.15: Rambo. 0.55: Playboy. Szív Tv 20.00: Hívd Andreát! 21.00: A mo­dell halála. 23.00: Nudista szépség- verseny. Kapos Tv 19.00: Szuperkoncert előtt. 20.55: Nem élhetek muzsikaszó nélkül. Balaton Tv 19.00: Egy óra múlva itt vagyok. 20.10: Mese. 20.35: Siófoki krónika. 20.50: Klipek. 21.00: Az erdei em­berek. 21.45: Játék. 22.00: G.T. Au­tósmagazin. 22.30: Fuss Tovább Wells. 0.10: Bűnök. MŰHOLDPROGRAMOK RTL 5.30: Gyerekeknek. 11.35: A le­győzhetetlen vasember. 11.55: Side- kicks. 12.40: Bír-lak. 13.10: Az élet és én. 14.10: Bel Air hercege. 14.35: A gyereklány. 15.00: Tenisz. 17.45: Melrose Place. 19.10: Vigyázat, robban! 20.15: Airport ’80. 22.30: Hogyan, kérem? 23.30: Szombat éj­szaka. 0.30: Az utolsó meccs. SAT 1 5.00: Vera Int-Veen talkshow-ja. 6.40: Gyermekműsorok. 11.00: So­rozatok. 17.00: Menj az egészre! 18.00: Labdarúgás. 18.30: A bele­való hármas. 20.00: Csomagold be a fogkefédet! 22.00:_Egy ágyban az el­lenséggel. 23.50: Éjszakai ritmusok. PRO 7 7.00: Gyerekeknek. 11.45: Rózsa­szín Párduc. 12.10: Nővér, nővér! 12.40: Earth Force. 13.30: Willy/ Milly. 15.00: Emberi célpont. 15.50: Space Rangers. 17.35: Rossz orvosság. 20.00: Trabi Hollywo­odba megy. 22.05: Murphy törvé­nye. 24.00: Vörös hajnal. Osztrák Tv2 13.10: És nekik kell este nyolckor ágyba menni. 14.45: Josef úr utolsó szerelme. 19.15: Mozart: Cosi fan tutié. 23.20: Boeing-Boeing. Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 8.25: Kopog­tató. 9.05: Családi tükör. 9.35: Meg­gyűrűztek! 11.05: Méreg. 12.00: Déli krónika. 12.30: Szóra érdemes. 13.05: Új Zenei Újság. 13.40: Öt kontinens száz botránya. 14.05: Oxigén. 15.05: Irodalmi újság. 16.00: 16 óra. 17.30: Népzene. 18.00: Esti krónika. 18.20: Elő-fu- tam. 18.25: Szemle. 19.05: Sport. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 20.05: Hugenották. 22.00: Késő esti kró­nika. 22.20: Fővonal. 23.05: Nok­türn. 0.15-4.20: Éjfél után. Petőfi rádió 4.33: Hajnali dallamok. 6.00: Pax rádió. 6.35: Ugródeszka. 9.03: Iránytű. 9.30: Operettparádé. 10.00: Egy órában egy élet. 11.10: Térzene. 11.35: Emberek és egyéb állatfajták. 12.00: Nóták. 13.14: Daráló. 14.00: Szív küldi... 14.40: Tangó. 15.20: Zene-terefere. 16.00: Szuper show- s! 17.03: Athéntól Atlantáig. 18.00: Szórakoztató Biblia. 18.30: Gospe- lek. 19.03: Slágerlista. 20.00: Sport­koktél. 21.03: Könnyűzene. 22.00: A Hungarian Bop-Art Orchestra hang­versenye. 23.03: Sport. 23.10: Korzó. 0.15-4.20: Éjfél után. Bartók rádió 6.03: Klasszikusok. 9.10: Pódium. 9.15: Láng Zsolt: Bestiárium Transylvaniae. 10.05: Hangfelvéte­lek felsőfokon. 12.05: Repríz. 14.05: Opera-művészlemezek. 15.00: Ze­nekari muzsika. 16.05: Bravissiomo! 18.05: Bemutató. 19.05: Nagy siker volt. 21.05: Louis Armstrong trom­bitál. 21.30: A vidám zenészek. 22.10: Összkiadás. 23.30: A kórusi­rodalom mesterműveiből. Somogy rádió 5.30: Műsorkezdés. 6.10: .Mező­gazdálkodj okosan!” 7.10: Jó reg­gelt! 9.10: Somogyi riport. 10.10: PC percek. 11.10: Délelőtti magazin. 12.10: Zene délidőben. 13.00: Kró­nika. 13.20: Sport. 13.30: Deutsche Welle. 14.00: Kívánságműsor. 17.10: Délutáni magazin. 18.10: Po­lifónia. 19.00: Krónika. 19.20: Sport. 19.30: Mese. 20.00: Oldies műsor. Juventus rádió 6.00: Turgyán Tamás. 13.00: Csak zene. 14.00: Sony óra. 15.00: Suri Imre. Közben: 6-os lottó sorsolás. 18.00: DJ Service újdonságai. City rádió 8.15: Ráhangoló. 8.30: Hírösszefog­laló. 9.00: Kakaós csiga. 13.00: Örökzöldségek. 15.00: Aszott Sza­móca. 17.00: Limonádé. Radio Jam Balaton 6.00: Balatoni Reggel. 9.00: EMI QUINT. 10.00: Magazin. 13.00: JAM-Turmix. 14.00: Szórakoztató magazin. 17.30: Pápai Hús Rt tele­fonosjáték. 18.00: Zeneturmix. Kapos rádió 6.00: Napindító. 7.45: Sportvonal. 9.00: Hétvége. 10.00: Listázva. 12.45: Sportvonal. 14.00: CD-Box óra. 15.00: EMI-Quint-lista. 16.00: Happy Birthday. 17.00: Az ön tet­szésére. 18.00: Kedvenceim. 18.30: Mixes Mix. 19.30: Sportvonal. Pécsi rádió 9.00-11.00: Jó pihenést! 12.00: Szerb nyelvű műsor. 13.30: Horvát nyelvű műsor. 15.00: Hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Német nyelvű műsor. 19.30: In der Mut- terscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na matemjem jeziku. VASÁRNAP Kaposvár, Szivárvány du. 3, 5 és 7: A TUTI BALHÉ (am.) Cserénfa, autósmozi flO: A SKARLÁT BETŰ (am.) Fonyód, autósmozi flO: GOOFY (mb., am.) TELEVÍZIÓ Budapest 1 7.30: A nyomorultak. 7.55: „így szól az Úr!” 8.05: Doug. 8.35: Kapcsolj be! 9.00: Leporelló. 11.00: Zene, táj, város. 12.05: Szerencsepercek. 12.35: Dallamról dallamra. 13.00: Topmodell. 14.55: Válaszolunk... 15.05: HT. 15.35: Örömhír. 16.00: Walt Disney bemutatja. 17.05: Nyi­tott száj. 17.55: Aranyág ’96. 18.30: Szerencsekerék. 19.00: A Hét. 20.05: MC. 20.25: Helló, Dolly! 22.50: Macskássy Gyula-portré. Budapest 2 7.35: Hol-mi? 8.00: Hímnem. 9.00: Űrgammák. 9.30: PC-abc. 10.00: Fészekrakó. 11.00: Sportműsor. 13.00: Bencések és a tudomány. 14.00: Kupaktanács. 14.30: Csellen­gők. 15.05: Ágytól, asztaltól. 16.00: Jack Warner: Az utolsó mogul. 17.05: Szívtipró gimi. 18.00: Ma­rokkó. 19.00: Test-részek. 19.30: Esti mese. 20.25: Búcsú a csodáktól. 21.10: Telesport. 22.50: Törzsasztal. Duna Tv 8.05: Vallási műsor. 8.45: II. János Pál. 9.15: Cimbora. 10.35: Vízi ka­landok. 11.20: Néptáncantológia. 12.20: Táncház. 12.50. Rose. 13.40: A korallsziget. 14.30: Sportképek. 16.30: Színházi Élet. 17.00: Emlék­képek. 17.15: Postabontás. 17.40: Mese. 18.00: Heti hírmondó. 20.00: Szegénylegények. 21.25: Ars Hun- garica. 21.45: Sport. 21.55: London megöl engem. 23.40: Vers. HBO 8.00: Taz-mánia. 8.30: Alf. 9.00: Batman. 9.30: Bír-lak. 10.00: Natio­nal Geographic. 11.00: A fekete tu­lipán. 11.55: Egy maszkmester port­réja. 12.20: Keressük az igazit! 14.00: Falcon Crest. 14.50: Zene­mánia. 16.00: Villám. 17.30: Szent menedék. 19.15: Erotika a filmvász­non. 20.15: Mennyi? 30! 21.00: Kék ég. 22.40: Terminátor 2. Szív Tv 20.00: „Párosán szép” 20.30: Kony- hashow. 21.00: Éjféli tanú. 23.00: Burda-varróverseny. Balaton Tv 19.00: Egy óra múlva itt vagyon. 20.10: Szippancsok. 20.35: Sport. 20.45: Aranykagyló Nemzetközi Folklórfesztivál Siófokon. 20.55: Klipek. 21.10: Planet Fashion. 21.40: Játék. 22.00: A British Mú­zeum kincsei. 22.30: A háború csak kezdet. 0.10: Éjszakai terefere Nádas György humoristával. MŰHOLDPROGRAMOK RTL 5.40: Rajzfilmek. 11.00: Sledge Hammer. 12.10: A medvék és én. 13.50: Az A csapat. 14.50: Tenisz. 17.45: Természetes. 20.15: Egy csó­kolni való bíró. 22.15: Der Spiegel. 23.15: Seveso - A vegyi katasztrófa. 23.50: Prime Time. 0.05: 4. csa­torna: Violinkulcs. SAT 1 7.35: Űrszekerek. 9.15: Nevettess meg! 10.55: Montana szépé. 12.25: A pap és a lány. 14.00: Ben Húr. 18.00: Apánknak feleség kell. 19.00: A Kelly család. 20.00: Szerencsespi­rál. 21.50: Talkshow. 23.00: Der Spiegel. 0.05: Mesék a kriptából. PRO 7 5.50: Rajzfilmek. 12.20: Ember a hegyekben. 13.15: Daktari. 14.10: 'Cousteau. 15.10: Marhakonzerv ak­ció. 17.05: Vipera. 18.05: Superman. 19.00: Csodák világa. 20.00: Az életnek szaga van. 22.00: Ideális gyanúsított. 23.00: Szentek és bűnö­sök. 0.45: Kettő kettővel szemben. Osztrák Tv2 9.05: A férfinak nem kell szépnek lennie. 13.30: Magazin. 15.00: A zene megrengeti az iskolát. 16.30: Természetfilm. 17.55: Hársfa utca. 20.15: Tetthely. 21.55: Columbo. 23.30: Válás akadályokkal. Kossuth rádió 6.00: Vasárnapi újság. 9.05: Vilá­góra. 10.05: Római katolikus szent­mise közvetítése a kőbányai Szent László plébániatemplomból. 11.05: Gondolat-jel. 12.00: Déli krónika. 12.23: Lottósorsolás. 12.25. Har­mincöt perc alatt a Föld körül. 13.05: Névjegy. 14.05: Szonda. 14.35: Népdalok. 15.05: Művészlemezek. 16.00: Kossuth - Tér. 19.05: Sport­világ. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Operettegyüttesek. 20.05: Rádiófónia. 21.05: A nagy ház. 22.00: Késő esti krónika. 22.20: Rá­dióhangversenyek. 0.15: Éjfél után. Petőfi rádió 6.00: Végre vasárnap. 7.45: Sport­reggel. 8.00: Jó reggelt, Európa! 8.30: Színe-java. 9.03: Embermesék. 10.00: Gordiusz. 12.00: Nóták. 13.03: Diákóra. 14.00: Forgószín­pad. 16.00: Poptarisznya. 16.58: Út­közben. 18.00: Sport. 20.00: Pon­tozó. 21.03: A Rádió dalszínháza. 23.03: Sport. 23.10: Korzó. 0.15- 4.20: Éjfél után. Bartók rádió 6.03: Népszerű muzsika. 8.05: Or­gonahangverseny. 9.05: Pihenő do­kumentumok. 10.05: Új Zenei Új­ság. 11.05: Európa hangversenyter­meiből. 13.10: Új lemezeinkből. 14.05: Századunk zenéjéből. 15.05: Hagyomány és életmód. 16.05: Pil­langókisasszony. 17.00: Zenekari muzsika. 18.05: Jubilate Deo. 19.00: Operaarchívum. 20.00: Kapcsoljuk a lübecki Kongresszusi Központot. 22.25: Rádiószínház. Somogy rádió 5.30: Műsorkezdés. 6.10: .Mező­gazdálkodj okosan!” 7.10: Jó reg­gelt! 9.10: Receptéka. 10.10: Dél­előtti magazin. 11.10: Kívánságmű­sor. 13.00: Krónika. 13.20: Sport. 13.30: Deutsche Welle. 14.10: Szi­eszta. 15.10: Country rock. 17.00: Sport. 18.10: Warner Music újdon­ságai. 18.50: Altató. 19.00: Krónika. 19.20: Sport. 20.00: Oldies műsor. Juventus rádió 6.00: Turgyán Tamás. 13.00: Csak zene. 14.00: World Chart Show. 17.00: Horváth Bob. 19.00: In the mood-Juszt László műsora. 20.00: Dibusz Éva. 24.00: Parkoló pálya. City rádió 8.15: Ráhangoló. 8.30: Hírek. 9.00: Siófoki közlekedés. 10.00: Vidék. 11.00: DL Stúdió. 12.10: Bazár. 13.00: Mulató. 14.15: BBC-maga- zin. 16.15: Balatoni időjárás. 17.00: Örökzöldségek. 18.00: Zenegép. Radio Jam Balaton 6.00: Balatoni Reggel. 9.00: Kincses szövegláda. 10.00: Magazin. 12.00: Déli-party. 13.00: Rock. 14.00: Ma­gazin. 17.00: Kívánságműsor. 18.00: Zeneturmix. 19.00: Záróra. Kapos rádió 6.00: Napindítő. 7.45: Sportvonal. 8.00: Zenés Magazin. 9.00: Vendég­váró. 12.45: Sport. 13.00: Vasárnap délután. 17.00: Játékosan. 18.00: Kívánságára. 19.30: Sportvonal. Pécsi rádió 8.30-10.00: Vasárnapi magazin. 12.00: Szerb nyelvű műsor. 13.30: Horvát nyelvű műsor. 15.00: Dél-dunántúli hírek. 16.00: Pannó­nia rádió. 18.00: Német nyelvű mű­sor. 19.00: Sport. 19.30. In derMut- terscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na matemjem jeziku.

Next

/
Oldalképek
Tartalom