Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-31 / 178. szám
10 SOMOGYI HÍRLAP SPORT 1996. július 31., szerda Az „Ezüstnyíl” ismét a Forma-l-ben A következő évben újra felveszi legendás „ezüstköpenyét” a Forma 1-es angolnémet csapat, a McLaren- Mercedes. Tehát visszatér az Ezüstnyfl. Az eddigi piros-fehér szín feladása a szponzorváltás következménye, hiszen a Marlboro helyett a jövőben a német olajkonszem, a Mobil lesz az fő támogató. Rali VB: ismét a Mitsubishi Az új-zélandi autós rali végeredménye: 1. R. Bums, Reid (brit, Mitsubishi), 2. K. Eriksson, Parmander (svéd, Subaru), 3. P. Liatti, Pons Megműtötték Emerson Fittipaldit Megműtötték a balesetet szenvedett Emerson Fittipaldit, a Forma-1-es vb kétszeres (1972,1974) győztesét. A 49 éves brazil pilóta, aki jelenleg az IndyCar-ban versenyez, a Michigan 500 elnevezésű versenyen szenvedett súlyos balesetet. Fittipaldit, nyakcsigolya- és lapockatöréssel, illetve tüdősérüléssel szállították kórházba. Balesetét az okozta, hogy az első kerék hozzáért az előtte haladó hátsó kerekéhez. A „találkozás” megdobta az autót, amely a falnak vágódott. A jármű lángba borult. A versenyző állapota kielégítő. Gerhard Berger adóhátralékos Gerhard Bergemek, az osztrák Forma 1-es autóversenyzőnek 100 ezer dollárnyi adóhátraléka van, közölte az osztrák adóhivatal. A pilóta ezt tagadta, mondván, magánemberként ő Monte-Carlóban adózik. Eddie Irvine a Ferrarinál marad Eddie Irvine a következő évben is a Ferrari színeiben vesz részt a Forma-1-es gyorsasági világbajnokságon. A 30 éves ír pilótának minden idényben meg kell hosszabbítania szerződését. Szász László EB-második Szász László, a Mozart Motorsport versenyzője egy Forma-3000-es Zytek autóval abszolút kategória második helyezést ért el a Pozsonyban megrendezett pályagyorsasági Eb-n. Ez történt az olimpián Kajak-kenu. Tegnap délután hat magyar egységért izgulhattunk Atlantában a kajak-kenu versenyek nyitónapján, s közülük négyen simán továbbjutottak az előfutamukból. Kenu egyes 1000 méteren Zala György, kenu kettes 1000 méteren Horváth Csaba és Kolonics György, férfi kajak kettes 1000 méteren Almási Péter és Hegedűs Róbert, férfi kajak négyes 1000 méteren pedig az Adrovicz Attila, Csípés Ferenc, Horváth Gábor, Rajna András alkotta négyesfogat lépett tovább. Meglepetésre női kajak négyes 500 méteren a Czigány Kinga, Dónusz Éva, Mészáros Erika, Mednyánszky Szilvia alkotta csapat és kajak egyes 1000 méteren Kämmerer Zoltán reményfu- tamra kényszerült. Birkózás. Tegnap megkezdődtek a szabadfogású birkózó-selejtezők. A 68 kg-os Fórizs János vereséggel, a 82 kg-os Dvorák László viszont győzelemmel kezdett. Kézilabda. A magyar női kézilabda-válogatott utolsó csoportmérkőzésén 27-22 (14—12) arányú vereséget szenvedett Dániától, de így is bejutott a legjobb négy közé; a döntőbe jutásért ellenfele a Korea-Norvégia mérkőzés győztese lesz majd. * * * Késő éjszakára is maradt izgulnivaló: ekkor lépett a szorítóba az 54 kg-os Kovács István, s befejeződött az öttusázók (Hanzély Ákos, Martinék János, Sárfalvi Péter) egynapos küzdelme is. Carl Lewis 8,5 méteres ugrással nyerte 4. olimpiáján a 9. aranyérmét fotó: feb-reuters Atlantai menetrend Bajnokavatás 18 számban Asztalitenisz — 21.30 órától női egyes, a 3. helyért, majd döntő; 1 órától férfi egyes, elődöntő. Atlétika — 15 órától tízpróba, 100 m (Kürtösi Zsolt, Szabó Dezső)', 15.30 órától rúdugrás, selejtező; 16 órától női 1500 m, 1. forduló; 16.05 órától tízpróba, távolugrás; 16.45 órától férfi 200 m, 1. forduló; 17.45 órától tízpróba, súlylökés; 18 órától női 200 m, l. forduló; 23.15 órától női súlylökés, selejtező; 23.35 órától tízpróba, magasugrás; 23.45 órától 100 m gát, elődöntő; 0. 15 órától férfi 200 m, 2. forduló; 0.35 órától női hármasugrás, döntő; 0.45 órától női 200 m, 2. forduló; 1.15 órától férfi 400 m gát, elődöntő (Kovács Dusán)-, 1.30 órától férfi diszkoszvetés; döntő (Horváth Attila)-, 1.40 órától női 400 m gát, döntő; 2 órától 3000 m akadály, elődöntő; 2.35 órától férfi 800 m, döntő; 2.55 órától 100 m gát, döntő; 3.10 órától tízpróba, 400 m; 3.40 órától férfi 5000 m, 1. forduló. Birkózás — 15.30 és 0.20 óra között szabadfogású selejtezők (48 kg; 57 kg; 68 kg — továbbjutás esetén Fórizs János; 82 kg — továbbjutás esetén Dvorák László; 100 kg); a 3. helyért, majd döntők. Gyeplabda — 14.30 és 4 óra között férfi helyosztók és elődöntők. íjászat — 15 és 23 óra között női egyéni verseny, nyol- caddöntő, majd döntő. Kajak-kenu — 15 órától 500 méteres előfutamok (15 órakor férfi kajak egyes — Antal Zoltán; 16 órakor kenu egyes — Pulai Imre; 16.20 órakor női kajak egyes — Kőbán Rita; 17.10 órakor férfi kajak kettes — Bártfay Krisztián, Gyulay Zsolt; 17.30 órakor kenu kettes — Horváth Csaba, Kolonics György; 18.20 órakor női kajak kettes — Kőbán Rita, Mednyánszky Szilvia); 20.30 órától reményfutamok (férfi kajak egyes; női kajak egyes; férfi kajak kettes; kenu kettes; női kajak kettes). Kerékpár — 14.30 és 20.30 óra között férfi 220 kilométeres országúti egyéni verseny ( Bodrogi László), döntő. Kézilabda — 16 és 4 óra között férfi csoportmérkőzések. Kosárlabda — 16 és 5.30 óra között női helyosztók és negyeddöntők. Labdarúgás — 24 és 2 óra között férfi elődöntő. Lovaglás — 14.30 és 23.30 óra között díjlovaglás, egyéni verseny. Műugrás — 17.30 és 5.45 óra között női 3 méteres műugrás, elődöntő (továbbjutás esetén Pintér Orsolya), majd döntő. Ökölvívás — 19.30 és 5 óra között negyeddöntők (51 kg; 57 kg — Nagy János; 63,5 kg; 71 kg; 81 kg; plusz 91 kg). Röplabda — 14 és 6 óra között női helyosztók; férfi negyeddöntők. Tenisz — 17 és 23 óra között női egyes, női páros és férfi páros elődöntő. Tollaslabda — 15 órától női páros, döntő; 16.30 órától férfi páros, döntő; 1 órától női egyes, a 3. helyért; 2.30 órától férfi egyes, a 3. helyért; 4 órától vegyespáros, a 3. helyért. Vitorlázás — 19 és 24 óra között 11. futam — döntő (Laser; női Európa); 10 futam utáni első hat helyezett párosversenye (Soling). * * * Közvetítések: 11-12 (Tvl, előző napi összefoglaló); 14.55-18.30 (Tv2, élő közvetítés); 20.01-20.10 (Tvl, Tele- Sport); 21.30-5.15 (Tv2, élő közvetítés). A nap kommentátora: Rákóczi János Mint a vízilabdázók... Rákóczi János, 1979-ben tette le a játékvezetői vizsgát, 1980 óta folyamatosan az NB-s keret tagja, 1981 óta a Somogy Megyei Kézilabda Szövetség főtitkára. — A magyar női kézilabdaválogatott első csoportmérkőzésén Kínával találkozott. Tartottunk ettől a mérkőzéstől, hiszen tavaly Budapesten a világbajnokságon csak egyetlen góllal sikerült legyőznünk őket. Ezúttal semmi gond nem volt: a 10 gól különbség önmagáért beszél. A második találkozón a házigazda Egyesült Államok csapata volt az ellenfelünk; tőlük azért tartottunk kicsit, mert első meccsükön nagyon keményen és durván játszottak a dánok ellen. A vége ugyan hatgólos magyar siker lett, de nem kellett volna őket ennyire „tisztelni”. Tegnap délután a dánok ellen aztán — amely ösz- szecsapásnak a csoportelsőség volt a tétje — sajnos esélyünk nem volt... Minden mérkőzésen akadnak kiemelkedő egyéni teljesítmények, de a csapatmunka akadozik, valahogy nem az igazi. Mintha a vízilabdacsapatunkat látnám viszont: nem koncentrálunk eléggé, elhibázzuk a hétmétereseket, nagyvonalúan elherdáljuk az előnyünket. Lehet, hogy a formaidőzítéssel van valami gond; nincs igazi csapategység. Most már a legjobb négy között vagyunk, csak nehogy úgy járjunk, mint a pólósok. Hogy lesz-e érem? A döntőbe jutásért a Korea-Norvégia találkozó győztesével játszunk majd. Legyen bárki is az ellenfelünk, ilyen játékkal, mint tegnap a dánok ellen, nincs esélyünk. A kötelező optimizmus azt mondatja velem, hogy éremmel térhetnek majd haza Atlantából a kézilabdázóink, de ha így folytatjuk, akkor nem kerülünk dobogóra... A nőknél — legalábbis eddig — elmaradtak a nagy bombameglepetések. Nem úgy a férfiaknál, ahonnan sajnos hiányzik a magyar válogatott. Érdemes megfigyelni az afrikai országok előretörését. Nem árt odafigyelni az algériai és az egyiptomi csapat erőtől duzzadó, kiegyensúlyozott és magabiztos játékára... (Fenyő) Aranyos remények (Tudósítónk telefonjelentése Atlantából) Atlantába beköszöntött a kánikula. Hogy elviselhetőbb legyen, az utcákon zuhanyszóró ventillátorokat állítottak fel, amelyet bárki igénybe vehet. Az első napon az atlétikai versenyeken tanúja lehettem Carl Lewis aranyugrásának, ám ennél is nagyobb örömet jelentett, hogy közelről láthattam Tölgyesi Balázs 1500 méteres futását, amellyel átadta a múltnak a szakállas magyar csúcsot is. Úgy látszik, Kiss Balázs után a másik Amerikában tanuló fiatal atléta is bizonyítja, hogy az új világban van mit elsajátítanunk. Miközben a versenyeket figyeltem, a centenáriumi olimpiai stadion felett az amerikai zászló színeiben pompázó léghajó körözött. Rajta a felirat: Atlanta Police. A biztonság mindenekelőtt. Az asztalitenisz-csarnokban kínai házidöntőt láthattam a női páros versenyben. Ádáz küzdelem volt a két azonos nemzetbeli páros között, amelyet az eredmények is bizonyítanak: a szettek többsége csak 21 fölött ért véget. Néhány méterrel arrébb a súlyemelő csarnokban a 108 kilós óriások küzdelmében csak úgy röpködtek a két mázsák. Itt találkoztam dr. Aján Tamással, a Magyar Olimpiai Bizottság fő- _ titkárával, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség vezetőjével, aki elmondta, hogy az újságírók szavazata alapján a leghangulatosabb versenynek a súlyemelő küzdelmét szavazták meg. Ezt én is bizonyíthatom: ének és zeneszó, nagyszerű hangulat kíséri a jobbnál jobb eredményeket. Amikor elkezdtem diktálni e sorokat, a kelőfélben levő nap még jó időt jósolt. Most mégis tomádószerű vihar tombol Atlanta fölött. Szakad az eső, s néhány méternél tovább nem lehet látni. Ma Kovács István fellépését várjuk, és újabb sikert remélünk. Szántó Imre szövetségi kapitány és Kokó elszántságát látva úgy érzem, ő lehet a következő olimpiai bajnokunk. Ha csak közben mások — például az öttusázók — nem szereznek aranyérmet. E verseny előtt a Georgia Dome-ban még láthatom az Egyesült Államok-Bra- zília férfi kosárlabda elődöntőt, amely nem mindennapi csatának ígérkezik. Dr, Gyenesei István Változások a Rákóczi-Kaposcukor FC csapatának játékoskeretében • • Öten mentek, négyen jöttek Augusztus 10-én megkezdődik a bajnoki pontvadászat a labdarúgó NB II-ben is. Másfél héttel a rajt előtt úgy néz ki, hogy összeállt a Rákóczi-Kaposcukor FC csapata. Erről tartottak tegnap sajtótájékoztatót Kaposváron a Sportpanzióban a nagymúltú zöldfehér egyesület vezetői. — A Rákóczi-Kaposcukor FC hét csapattal dolgozik — mondta „bevezetőül” dr. Spiegl József, az egyesület ügyvezető elnöke. — A két serdülőcsapattal Major Gábor foglalkozik, míg az ifjúsági „A” együttes edzéseit továbbra is Petrák Viktor, a „B” csapatét pedig Márton József irányítja. A megyei I. osztályban szereplő Rákóczi-Kaposcukor FC II. csapata — amely a napokban fuzionált a Kaposmérővel — a klub egykori játékosának, Prukner Lászlónak az irányításával készül (a csapat Kaposmérőben játssza majd a hazai találkozóit), míg az NB Il-es nagycsapatot Bőzsöny János edző „dirigálja”. Emellett még az öregfiúk is rendszeresen pályára lépnek. Mint a fentiekből is kitűnik, a Rá- kóczi-KFC több környékbeli csapattal is olyan kapcsolatot épített ki, amelyből mindenki profitálhat. A Rákóczi- Kaposcukor FC II.-Kaposmérő csapatában például a megegyezés szerint a nagycsapat három olyan játékosa is pályára léphet bajnoki mérkőzésen, akik éppen sérülés vagy eltiltás miatt nem lehetnek ott a nagycsapatban, de szükségük van a játékra. Az első két összecsapáson például az eltiltott Mező Tamás mutatkozik majd be a mérői közönségnek. Az NB III-ba feljutott Ka- posfürednek — amelynek az edzője Petrák Viktor lett — négy játékost adtak kölcsön: Szoták Richárdot, Szentg- róti Zoltánt, Illés Tamást és Poór Tamást. Épül-szépül a Rákóczi-stadion. Felújították az öltözőt és a kiszolgáló-helyiségeket, s tervezik a nézőtér és a pálya korszerűsítését is. Hogy erre mikor kerül majd sor, az elsősorban az anyagi lehetőségektől függ. Milliókról van szó ugyanis, s a Rákóczi-Kaposcukor FC nem dúskál az anyagiakban. Ami viszont a legfontosabb: a játékosokkal szemben nincs az egyesületnek tartozása. A csapatnál történt változásokról Bőzsöny János vezetőedző adott tájékoztatást. — Tíz napnyi pihenő után, július 15-én kezdődött meg a közös munka 28 játékossal, s négy hét áll rendelkezésre ahhoz, hogy a csapat felkészüljön a nagy őszi sorozatra. A konkrét célt csak közvetlenül a bajnoki rajt előtt, a végleges játékoskeret ismeretében fogalmazzák majd meg. Ami biztos: mindenképpen az első nyolc között kell helyet foglalniuk, ha jövőre is tagjai szeretnének maradni az átszervezett egycsoportos NB II-nek. A játékoskeretben több változás is történt: Nagy Gábor az NB III-as Fel- sőszentmártonban folytatja pályafutását, Priol Norbert pedig visszatért Komlóra. Szintűi Zsolt valószínűleg Érden, Szarvas Zsolt pedig Szegeden játszik majd az ősszel, míg Deme Norbertért irreálisan nagy összeget kért a Stadler FC, így megszakadtak a tárgyalások. A meghatározó kulcsjátékosok viszont maradtak Kaposváron, s ezt tartják a legnagyobb erősítésnek. Az új fiúk: a 26 éves Zoran Potpora (középpályás) és a 29 éves Mirko Kovács (csatár) Szabadkáról, a 21 éves Bány Tamás (baloldali középpályás) pedig Szarvasról érkezett. A 19 éves Tóth András — aki a középpályán és elől is egyaránt használható — a Rá- kóczi-KFC II.-tői került a nagyokhoz. Elképzelhetők még további változások: jelenleg is folynak a tárgyalások a siófoki Köves Rolanddal, a balatonlel- lei Pusztai Tamással, a szarvasi Hobel Attilával és a Kaposfüreden játszott Király Ernővel. Jelen pillanatban 19 játékossal van szerződése a klubnak: a csapat átlagéletkora nagyon fiatal, mindössze 23,3 év, s a játékosok közül egyedül csak a házi gólkirály ukrán Ruszlan Csernyijenko volt (sokáig) sérült. A Rákóczi-Kaposcukor FC hazai bajnoki mérkőzéseit most is szombati napokon játssza. A belépők egységesen 200 forintba kerülnek, s megkezdődtek a bérletek árusítása is. A hét őszi hazai mérkőzésre szóló bérletet a felnőttek 1300, a diákok és a nyugdíjasok pedig 800 forintért vásárolhatják meg hétköznap a Rákóczi-pályán. Fenyő Gábor