Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-30 / 177. szám

Megyei körkép: Válogatós tóparti autótolvajok # Peres egyezség Öreglakon (3-4. oldal) Somogyi tájak: Kétséges kampánykezdés # Idegenlégiós a tartályoknál (5. oldal) Gazdaság: Százmilliárd forint segítség # Egészségbiztosítás # Hitelben mért bizalom (7. oldal) / VII. évfolyam, 177. szám Ára: 29,50 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1996. július 30., kedd DIAVIA AUTÓKLÍMA- légkondicionálók utólagos beszerelése, javítása- Webasto tetőablakok beépítése # BOSCH szerviz Kaposvár, Kisgátiu. 15. n Tel.: (82)417-975 K Debrecenbe telepítik az atádi menekülttábort Főként takarékossági szem­pontok indokolják, hogy a honvédség tulajdonában lévő nagyatádi táborból többsé­gükben a debreceni befogadó­állomásra telepítsék át a me­nekülteket - jelentette ki teg­nap Debrecenben tartott sajtó- tájékoztatóján Világosi Gábor. A Belügyminisztérium politikai államtitkára elmondta: a nagy­atádi, illetve a debreceni léte­sítmény egyaránt húsz-harminc százalékos kihasználtsággal működik, „amit még a leggaz­dagabb országok sem enged­hetnek meg maguknak”. A nagyatádi tábor fenntartására eddig évente több mint két­százmillió forintot fordítottak. Mivel a menekültügy rendelke­zésre álló évi egymilliárd forint várhatóan 800 millióra csök­ken, a további működtetést már nem lehet vállalni. A nagyatádi tábor rezsiköltségei jóval ma­gasabbak a debreceninél: egy ember ellátása csaknem kétszer annyiba kerül. Nagyatádon most mintegy 600 menekült él, de még nem tudni pontosan, hogy közülük hányán kerülnek Debrecenbe. Meg kell oldani annak a 60-70, elmegyógyintézetből, illetve szociális otthonból hazánkba került külföldi állampolgárnak áthelyezését is, akiről Nagyatá­don - lévén megfelelő egész­ségügyi háttér -gondoskodni tudnak. Jónéhány technikai kérdéssel is szembe kell nézni, mivel a megszüntetendő nagy­atádi táborban komoly raktár- készletek is vannak. Nagybajom Schortensben Négyéves a kapcsolat Nagyba­jom és a németországi Schor­tens között. Jelenleg is több német ajkú fiatalt látnak ven­dégül a bajomi portákon, és a nagyközségből is többször járt már küldöttség Schortensben. A német testvértelepülés ezút­tal egy egész hetet szentel a nagybajomiaknak. Az augusz­tus 25-31 közötti gazdag ese­ménysor programját a közel­múltban egyeztette a két telepü­lés. A honfoglalás 1100-as év­fordulójára emlékeznek, bemu­tatkozik a hétszáz éves Nagyba­jom, és gasztronómiai, vala­mint környezetvédelmi napokat is rendez a közelmúltban nem­zetközi gólyafaluvá avatott község. A nagybajomiak viszik magukkal a Somogyi Aprókat, hogy átnyújtsák a megye zenés, táncos üdvözletét. L. S. Kórógyon felmérik a kárt Építőbrigádot szervez Horváth István, Kisdobsza polgármes­tere egy lerombolt szlavóniai magyar falu, Kórógy újjáépíté­séért. A háború kitörése után hatvan kórógyi jött ide; többen pedig Somogybán - előbb Nagyatádon, majd Vésén - talál­tak menedékre. A szomszédos Nagydobsza lakóival együtt év­tizedekre visszanyúló családi, baráti kapcsolat fűzi egymáshoz az itteni és a szlavóniai magya­rokat. Mihelyt konszolidálódik a helyzet Kelet-Szlavóniában, a tervek szerint a férfiak hazatér­nek felmérni a károkat; őket kö­vetné a kisdobszaiakból szerve­zett építőbrigád, hogy a kóró- gyiakkal együtt minél hamarabb fedelet építsenek a később ér­kező családtagoknak. A háborús menekültek reménykednek a kormány támogatásában is. Millecentenáriumi kiállítás nyílt gömbkupolával Kaposváron A honfoglalás színei Büszkék legyünk a hős ma­gyarokra — énekelte Balázs Izolda tegnap Kaposváron a sétálóutcán felállított, s hon­foglaló eleink lakhelyét idéző gömbkupola vázban. Ekkor nyitották meg az 1100 év e honban, 4 év a Szín- Foltban című kiállítást, valamint a Szín-Folt Somogyért című rendezvénysorozatot. A ma­gángaléria és művészklub által meghirdetett pályázat díjait is átadták. Tudósításunk a 3. ol­dalon. Az ifjúsági fúvószenekar muzsikált a sétálóutcái megnyitón FOTÓ: LANG RÓBERT Két elnökválasztástól függ az IFOR-misszió folytatása Tizenháromezer katona jön és megy Taszáron át Mintegy száz tankot és páncé­lozott járművet, két teljes harccsoportot von ki Boszniá­ból az IFOR a hétvégétől kez­dődően. Helyüket gyors moz­gású katonai rendőri alakula­tok veszik át. Az első konvoj­hullám - a nehézpáncélosok­kal és sorozatvetőkkel - pén­teken jön vissza Taszárra, Barcson keresztül. Ezt sajtótájékoztatón jelen­tette be tegnap Kaposváron Edvard G. Murdock alezredes, a civil kapcsolatokért felelős amerikai tiszt és Ron Williams ezredes sajtófőnök. Szeptemberig 13 ezer ame­rikai katona fordul majd meg a taszári bázison. A Boszniából érkezők egyheti felkészülés - egyebek közt orvosi vizsgála­tok - után indulnak majd visz- sza Németországba, illetve az Egyesült Államokba. Más egységek viszont most men­nek Boszniába. A csapatmoz­gások időszakára több mint öt­ezer katona befogadására te­szik alkalmassá a taszári sátor­várost. A naponta induló és ér­kező 6-6 konvoj útvonalát úgy jelölték ki, hogy mozgásuk a lehető legkevesebb fennaka­dást okozza a közlekedés­ben. (Folytatás a 3. oldalon) Chirac és Clinton a terrorizmus ellen A TWA-óriásgép felrobbanása és az atlantai merénylet után az Egyesült Államok és Francia- ország még szorosabban együttműködik a terrorellenes küzdelemben. Ezt határozta el vasárnap esti telefonbeszélge­tésén Bili Clinton amerikai és Jacques Chirac francia elnök. Mélyponton a világ gabonakészlete Mélypontra estek a világ gabo­nakészletei. Az amerikai Worldwatch-Institut tanulmá­nya szerint a raktárkészletek mindössze 48 napra elegendőek a világ átlagában. Tíz ország diákjai a konferencián Nemzetközi egyetemi diákkon­ferencia kezdődött tegnap Pé­csen — tíz ország diákjainak részvételével. A konferencia központi kérdése: milyen gaz­dasági és adminisztratív akadá­lyokat kell leküzdeniük a kü­lönböző országok diákjainak ahhoz, hogy otthon érezhessék magukat egymás egyetemein. Millecentenáriumi település-találkozó Huszonkét magyarlakta erdé­lyi, kárpátaljai, szlovák, osztrák és vajdasági településről várnak küldöttséget az augusztus 8. és 11. közötti szegedi millecente­náriumi település-találkozóra. A 400 vendég többsége olyan intézmény és civil szerveződés vezetője, amely évek óta kap­csolatot tart Csongrád megye valamelyik községével. Az értelmiségiek felelősségéről A társadalmak átalakulásában a keresztény értelmiség szerepé­ről, felelősségük kérdéseiről kezdődött eszmecsere tegnap Dobogókőn a Nemzetközi Pax Romana Mozgalom közgyűlé­sén. A 80 ország szervezeteit tömörítő 75 éve alakult mozga­lom egyhetes tanácskozására 42 ország küldöttei jöttek el. Az utolsó esély az egyezségre Genfben az Egyesült Nemzetek székházában egyhónapos szünet után tegnap újra megkezdődtek a nemzetközi tárgyalások. Célja, hogy kidolgozzák a kísérleti nukleáris robbantások teljes és általános betiltását kimondó nemzetközi egyezményt. Kína és India kifogásolja a megálla­podástervezet bizonyos pontjait. A két és fél éve kezdett tárgyalá­sok június végén jutottak zsák­utcába. A konferencia holland elnöke, Jaap Ramaker utolsó mentőövként nyújtotta be az ál­tala kidolgozott változatot. A Greenpeace egyik tisztvise­lője szerint ha a résztvevők au­gusztus 6-ig nem jutnak dűlőre, „az egész ügy füstbe száll”. Nyugati diplomaták szerint ez az utolsó esély a megegyezésre. Megvan a negyedik arany A negyedik aranyéremnél tart a magyar csapat Atlantában a centenáriumi nyári olimpiai játékokon. Vasárnap éjszaka Kiss Balázs kalapácsvetésben mindenkit túldobott, s így olimpiai bajnok lett az ameri­kai Lance Deal és az ukrán Oleksly Krykun előtt. Nem sok hiányzott az ötödik aranyhoz sem: a szerenkénti tomászfi- nálék egyetlen magyar részt­vevője, Csollány Szilveszter gyűrűgyakorlata ezüstérmet ért. Még két pontszerző hely jutott a magyaroknak: vízilab­daválogatottunk végül csak a nagy csalódást jelentő negye­dik helyen végzett, Ináncsi Rita pedig hétpróbában lett ha­todik. (Olimpiai összeállítá­sunk a 8. oldalon.) Az ezüstérmes amerikai Lance Dealt, az olimpiai bajnok Kiss Balázst és a harmadik helyezett ukrán Oleksly Krykunt ünnepli a 80 ezer főnyi nézősereg fotó: feb-reuters Olaj után kutat a Mól a jemeni térségben A jemeni sivatagban kutat olaj után a Mól Részvénytár­saság, az amerikai Occiden­tal International Explora­tion and Production Com­pany, valamint az ugyancsak amerikai Amerada Hess olajtársaságokkal közösen. Az Arab Emírség és a nyugat­szibériai Samburg után ez a megbízás a magyar olajválla­lat harmadik jelentős külföldi kutatási koncessziója. A Mol - a tegnap kapott tá­jékoztatás szerint - csatlako­zott ahhoz a konzorciumhoz, amely a jemeni Uqlah S-2 blokkban, egy kétezernyolc- száz négyzetkilométernyi terü­leten kutatófúrásokat végez. A közös vállalkozásban az Occi­dental ötven százalékkal, az Amerada Hess harminc száza­lékkal, a Mól Rt pedig húsz százalékkal részesedik. A ku- tók munkájának összehango­lását a távoli országban már je­lentős helyszíni tapasztalatok­kal rendelkező Occidental In­ternational Exploration társa­ság végzi. A Mol a projekt ke­retében — mint megtudtuk — kétmillió dolláros kutatási költségekkel számol. Sikeres kutatófúrások esetén a feltá­rásban résztvevő társaságok húsz évre kapnak termelési koncessziót, amely további tíz évvel meghosszabbítható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom