Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-27 / 175. szám

1996. július 27., szombat SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Agrárprogram, piacélénkítés, segély Ellenzéki tippek Elkészült a KDNP agrár- programja. Az FKGP a belső piac élénkítését ajánlja a gazdasági növekedés ösztön­zésére. Az MDF egymilliár- dot adna a tanévkezdés anyagi terheit vállalni nem tudó családoknak a privati­zációs bevételek kamatmeg­takarításaiból. A többi között erről esett szó az ellenzéki pártok tegnapi tájékoztatóin. A kereszténydemokraták az önfenntartó mezőgazdaság megteremtése, az állam és az egyén kiszámítható együttmű­ködése, az egységes agrárirá­nyítás létrehozása mellett köte­lezték el magukat. Javaslatuk szerint a piacot nem admi­nisztratív eszközökkel, hanem ügynökségi rendszeren keresz­tül kellene befolyásolni. Az FKGP szerint a belső piac élénkítése legkönnyeb­ben a lakásépítés és a lakás- felújítás növelésével lenne el­érhető. Évente legalább 40 ezer lakást kellene építeni, a jelenleg készülő 20-24 ezer helyett. Ezenkívül azt is szor­galmazzák, hogy esztendőn­ként 400 ezer lakást újítsanak fel az önkormányzatok és a lakosság tehervállalásával. Az MDF kifogásolta, hogy az ország számos általános iskolájában és óvodájában még nem tudják: lesz-e tan­évkezdés, mert az intézmény­fenntartó önkormányzatok közül több mint 2 ezer forrás- hiányos. Helytelenítette a tankönyvek árának 30-40 százalékos emelését, és indít­ványozta, hogy fordítsanak egymilliárd forintot a kamat­megtakarításokból a rászoruló családok támogatására. Ülésezett a Nyugdíj-biztosítási Önkormányzat Növelni kell a bevételeket A nyugdíjbiztosító e napokban költözik be új, 1,86 mil­liárd forintos székházába fotó: feb/diósi imre Az Országos Nyugdíj-bizto­sítási Önkormányzat köz­gyűlése megvitatta a kezelé­sében álló biztosítási alap 1997. évi költségvetésének irányelveit. A tervezetet - amely a későb­biekben kiegészül a Pénz­ügyminisztérium és a népjó­léti tárca elképzeléseivel - minden évben július 31-ig, je­len esetben tehát a jövő hét közepéig kell benyújtani a kormánynak. A bevételeket és a kiadáso­kat tételesen taglaló elemzést kiegészítve a képviselők hangsúlyozták: a költségvetés tervezésének jelenlegi szaka­szában nincs lehetőség alapos szakmai egyeztetésekre. Nem születhetnek meg minden kérdésben a kormányzat és az önkormányzat - a költségve­tés és a Nyugdíjbiztosítási Alap - számára egyaránt el­fogadható kompromisszu­mok. A tegnapi közgyűlésen az önkormányzati képviselők megerősítették korábbi javas­latukat: mivel a bevételek nö­velésére szükség van, ezért a kormány tartsa továbbra is napirenden a járulékfizetési kötelezettség kiterjesztését a tiszteletdíjakra. Az önkormányzat közgyű­lése elfogadta a vagyongaz­dálkodásról szóló elnökségi előterjesztést. Cs. Esély az együttműködésre A NATO irányítású békepartnerségi légigyakorlat tegnapi záróeseményén megjelent Javier Solana, a NATO főtitkára, George Joulwan vezérezredes, a szövetséges hatalmak európai legfelsőbb parancsnoka, Kovács László külügyminiszter, Keleti György magyar és Jelko Kacin szlovén honvédelmi miniszter is fotó:feb/kallus györgy Grammok a parlament mérlegén Tíz tinédzser közül egy már kipróbált valamilyen drogot , A jövő évi költségvetés tárgyalása előtt kábítószer-ellenes nyílt napot kezdeményez a parlamentben a Fidesz-Magyar Polgári Párt. A frakcióvezetés álláspontja szerint azonnali és határo­zott fellépésre, a drogfogyasztás elleni küzdelem irányításának egy kézbe adására, és a Btk. módosítására van szükség ahhoz, hogy ne váljunk Európa kábítószerközpontjává. Érdeklődésünkre Szájer József képviselő elmondta: hónapok­kal ezelőtt benyújtottak egy, a Btk. módosítására vonatkozó törvényjavaslatot, amely sze­rint a kábítószer-kereskedőkre ne vonatkozzék az a jelenleg érvényes általános kitétel, hogy csekély mennyiségű drog tar­tása megengedett. A tervezetet azonban a kormány nem tűzte napirendre.- A kabinet azt ígérte, de­Ez sérti azokat, akik korábban teljes áron vették meg belépői­ket. A szakértők szerint a vilá­gon mindenütt fordítva csinál­ják: aki elővételben vásárol, az juthat olcsóbban jegyhez. Lehel László, a Petőfi Csar­nok igazgatója rendszeres szer­vezője nagy koncerteknek. Kérdésünkre elmondta: nem­csak a jegyeket előre megvá­sárló nézőkkel szemben volt inkorrekt az, hogy két héttel az esemény előtt fél áron kezdték árulni a belépőket, hanem a fel­lépő művészekre nézve is. Szomorúnak tartja, hogy Ma­cemberre saját javaslattal áll elő - tette hozzá Szájer -, de később visszavonta ezt a határ­időt. Pedig a helyzet már most tarthatatlan. Az ORFK tájékoz­tatása és saját tapasztalataink szerint a 16 éves fiataloknak legalább egytizede már kipró­bált valamilyen kábítószert, többnyire csoportosan. Ijesztő mértékben terjednek az úgyne­vezett diszkódrogok. Az ügynek - annak ellenére, gyarországon Domingo, Carre­ras fellépését „szezon végi ki­árusításként” kínálják. Mint tapasztalt szakmabeli, úgy érzi, elszámították magukat a rendezők. Az ország mai gaz­dasági helyzetében nincs egy népstadionnyi vevő a méreg­drágán kínált belépőkre. Vagy a jegyárakat, vagy a helyszínt kellett volna jobban átgondolni. A szervezők nem tartják tisz­tességtelennek, hogy most ol­csóbban árulják a koncertje­gyeket. Ők úgy vélik, „utolsó pillanati árkedvezménnyel” le­hetőséget adnak a belépésre hogy létezik a Népjóléti Mi­nisztérium égisze alatt egy tár­caközi bizottság - nincs igazi gazdája. A VPOP-tól, a rendőr­ségtől és az érintett tárcáktól erőtlen kísérletekre futja csu­pán. Például a kétmilliós fővá­rosban a rendőrségen belül mindössze 12 ember foglalko­zik kábítószerügyekkel. A Fidesz a megelőző-, felde­rítő- és gyógyítómunka koordi­nálására egy hatáskörökkel is rendelkező központi szerv lét­rehozását szorgalmazza. Azt is javasolja majd, hogy a jövő évi költségvetésből jelentős összeg jusson a rendőrségnek a drogel­lenes harc eszköztárának bőví­tésére. Takács Mariann azoknak is, akinek nincs elég pénzük a teljes árú jegyre, de szeretnének jelen lenni az ese­ményen. Nem tartanak üres háztól, hiszen külföldön is csak az utolsó napokban fogynak el a jegyek egy ilyen jellegű kon­cert előtt. Novodonszky Pál, a Népsta­dion és Intézményei reklám- és koordinációs csoportjának ve­zetője elmondta: személy sze­rint ő sem tartja etikusnak, hogy fél áron árulják a belépő­ket, de őket köti a koncertszer­vezőkkel aláírt szerződés. A bérleti díj fejében a helyszínt adják az eseményhez, s vállal­ták a jegyek szerződés szerinti árusítását. Az etikai kérdések és az üzleti megfontolások más­más lapra tartoznak. (Szalóky) Levél a bajnokoknak. Horn Gyula levélben üdvö­zölte az atlantai olimpia első magyar aranyérmeseit. Kö­szönetét mondott kiváló tel­jesítményükért, azért, hogy tovább erősítették a magyar sport és olimpiai mozgalom nemzetközi elismertségét, és öregbítették Magyaror­szág jóhírét. Tűzoltás bérügyben. Jö­vőre összesen 9 milliárd fo­rinttal gazdálkodhatnak a hivatásos önkormányzati tűzoltók. Ez 1,7 milliárd fo­rinttal több az ideinél - hangzott el a Belügyminisz­térium, illetve a tűzoltóság szakmai és érdekképviseleti vezetőinek tegnapi tanács­kozásán. A ráadást elsősor­ban a tűzoltók 17 százalékos bérfejlesztésére fordítják. Vitában a pénzüggyel. Az Egészségügyben Dolgo­zók Demokratikus Szak- szervezete még tárgyalási alapnak sem fogadja el a Pénzügyminisztériumnak ama javaslatait, amelyek a társadalombiztosítás költ­ségvetését érintik. Vélemé­nyük szerint a tárca felbo­rítja az egészségügy finan­szírozásának egyensúlyát, a tervezet pedig ellentétes a hároméves közalkalmazotti megállapodással. Memento Recsken. Nem­zeti emlékparkot alakítanak ki Recsken, a 1 egykori munkatábor területén. A be­ruházás finanszírozásához 11 millió forintos támoga­tást adott a kormány. Teg­nap a tervezésben és a meg­valósításban is részt vevő egykori internáltak bejárták a munkálatok színhelyét. Az avatást szeptember végére tervezik. Hatásvizsgálat. A Pénz­ügyminisztérium most vizs­gálja, hogy milyen korosztá­lyokat érintsen a tervezett új nyugdíjrendszer. Az egyik változat csak a pályakezdő fiatalok, a másik a most 40- 50 éves korúak bevonásával is számol. A javaslatok újabb változatával augusz­tus végére készülnek el. Hittel a békéről. A Nem­zetközi Pax Romana Moz­galom hétfőtől Dobogókőn tartja négyévenkénti köz­gyűlését. Az 1921-ben ala­kult katolikus értelmiségi világszervezet hatvan or­szágból vár résztvevőket, akik „A keresztények fele­lőssége a mai világban” címmel keresik a választ ko­runk történelmi folyamatai­ra és a társadalmi konfliktu­sok megoldására. Szezon végi kiárusítás a szuperkoncert belépőjegyeiből Drága jegy, túlméretezett zsöllye Carreras, Domingo és Ross még meg sem érkeztek, a szuper­koncert felett máris a sokadik viharfelhő sűrűsödik: a jegyek jelentős részét nem tudták a szervezők értékesíteni, ezért az utolsó pillanatban fél áron próbálnak túladni rajtuk. Fütyülnek a világra a kisvasutak Az idén új fejezetet iktattak a zében állnak a magyarországi vasúti menetrendbe: a kisvas- kisvasutak. Sokan felszámol- utakét. Néhány oldalnyi az nák valamennyit, mások óv- egész, hiszen mindössze húsz ják a megmaradt keveset, vonalon jár a keskeny nyom- Még a háborút követő évek- távú, összesen 500 kilométe- ben is több mint száz kisvasút ren, de mindenesetre ez ked- volt hazánkban, s csak a Du- vező jelnek tekinthető. nántúlon mintegy harminc Évek óta a viták kereszttü- működött. mmm A Kaposvár, Ady E. u. 13. Tel.: 82/316-838 | Nyitva: hétfő-péntek 9-17, szombat 9-12 m Kg* KONYHABÚTOR liU -ÉjB ij osztrák-német alapanyagból, európai .. 'iMjll minőségben! G jjr :í~aA tk------»ln Méretre tervezve, helyszíni f TS0 beszereléssel, megrendelésre. Egyes ■ - típusok, garnitúrák boltunkban azonnal megvásárolhatók. Simens, Pelgrim konyhai gépek, tűzhely, mosogatógép, hűtő, páraelszívó, 5 éves garanciával. Augusztus 1—17-ig 10-15% engedmény a megrendelt bútorokra! CÉGÜNK JELENTŐS BŐVÍTÉSE MIATT, A TERMELÉSÜNKHÖZ SZÜKSÉGES FASABLONOK LEGGYORSABB ÉPÍTÉSÉHEZ ASZTALOSOK JELENTKEZÉSÉT VÁRJUK. INDUSTRIE ELEKTRIK KFT. Marcali, Vereckei u. 3. alatt, vagy telefonon 85/312-915 számon Ress asszonynál. (25410) Élelmiszeripari részvénytársaság Somogy megye területére kereskedelmi képviselőt keres A pályázat feltételei: - középfokú végzettség- jogosítvány- a próbaidő alatt saját gépkocsi- kaposvári lakos Előnyt jelent: - kereskedelmi gyakorlat-jó kommunikációs készség- A pályázónak piacképes fizetést + jutalékot, kiemelkedő teljesítmény esetén gépkocsit biztosítunk. A pályázatokat "Kereskedelmi képviselő” jeligére, a hirdetést § követő 1 héten belül kérjük a kiaóba a 25183 számra. § GÉPJÁRMŰABRONCS NAGYKERESKEDÉS 8000 Székesfehérvár, Új Csőri út 17-21. (8-as sz. főút) Telefon/Fax: (06-22) 327-719, PROFIL KFT 348-312, 340-086 UNIR0YAL, MICHELIN, SEMPERIT, STOMIL-DEBICA, BARUM, TAURUS személy, teher, mezőgazdasági, ipari abroncsok. Szervizek és kereskedők részére nagyker ár!

Next

/
Oldalképek
Tartalom