Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-25 / 173. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP NYUGDÍJASOK 1996. július 25., csütörtök A humor fegyverével is a magány ellen Családban, mégis egyedül Balatonendrédi segély a vényre Balatonendréden négyszáz nyugdíjas él. Az önkor­mányzat megkülönböztetett figyelemmel kíséri sorsukat, lehetőségeihez képest pró­bál segíteni rajtuk. Az idén 73 ezer forintot a fordítanak a gyógyszerkiadások ellen- tételezésére. Ezer felett tombolajegy A Nyugdíjasok Kaposvári Egyesülete két boltjában augusztus 1-től december 13-ig tartó nyereményakciót indít. Ez idő alatt minden ezer forint fölötti összegért vásárló tombolajegyet kap. Minden hónapban tizenötöt kisorsolnak, nyereményük 500 forintos vásárlási utal­vány. Havonta egy szelvény a decemberi nyertesek közé kerül, itt már kettő és ötezer forint közötti értékű aján- dékcsdmag jut a szerencsés nyertesnek. Türelmesen várakoznak Közel harminc név van a várakozók listáján a pata- lomi szociális otthonban, ahol mind a 130 férőhely foglalt. A beköltözni vá­gyók közt a férfiak vannak többségben. A megye egész területéről keresik az időse­ket befogadó intézményt, a legrégebben jelentkezett nyugdíjas tavaly adta be a kérelmét. Autóval érkezik a friss ebéd 454 idős ember szociális ét­keztetését oldja meg a ka­posvári Gondozási Központ két konyhája. A nyári sze­zonban sem csökkent az igénylők száma, mindig vannak újabb jelentkezők. Csak házi gondozást negy­venegyen kémek, míg gon­dozást és ebédet hatvan- hárman. Közel kétszáz rá­szorulónak gépkocsin szál­lítják az ebédet, tizenhá­romnak gondozónő viszi a lakásra. Bécsi és őrségi kirándulás Holnap reggel indul Sopron és Bécs látványosságainak megtekintésére a Kaposvári Egyesület kirándulócso­portja. Augusztus 23-án és 24-én az őrségbe terveznek látogatást, Szentgotthárd és Körmend nevezetességeit tekintik meg. Ez utóbbi útra korlátozott számban még lehet jelentkezni. Sokféle helyzetben törhet az emberre a magány, de legin­kább az idős korhoz kötődik. Kezdődhet a nyugdíjjal, a társ elvesztésével, a család elköltözésével, ám nem kell hozzá feltétlenül egyedül maradni. Lehet magányos a családi közösségben élő is, ha soha nem kap figyelmet, s a nyüzsgő lakótelepen szo- morkodó, ha érdektelenség veszi körül. A magány ellen csak az tud védekezni, aki nem fél közel engedni magá­hoz az embereket. Zoltán László és felesége hu­szonnégy éve él a lakótelepen, mely azóta alaposan megvál­tozott körülöttük. Ki gondolná, hogy ezekben a vékonyfalú la­kásokban olyan könnyen meg­telepszik a magány? — Faluról költöztünk be annak idején, mikor a gyere­kek középiskolások lettek. A főiskola után mindkettő más városba ment férjhez, csak a nagy ünnepeken látjuk őket. Egyre többet idézzük fel a fa­lusi környezetet, a barátságos szomszédokat, ahol soha nem zártuk kulcsra az ajtót. Itt csak ketten vagyunk, a lépcsőház egész nap csendes, egy-két öreg lakó tartózkodik itthon. Az évek során kicserélődtek a szomszédok, van, akinek még a nevét sem tudjuk. Csak be­vásárolni mozdulok ki, a fele­ségem évek óta még ezt sem teheti a betegsége miatt. — Elhárítják a szomszédok a barátságos közeledést? — Hát én igazából nem is A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége Somogy megyei Szervezete július 12-én tartotta Kaposváron éves találkozóját, amelyre a megye minden ré­széből közel százan érkeztek. A vezetőség beszámolóját dr. Szénái József a szervezet el­nöke tartotta. Megelégedéssel számolt be arról, hogy So­mogybán mind a szervezet tag­jai, mind a szervezeten kívü­liek, az elhunytak hozzátartozó - több mint ötszázan - rendben megkapták a törvény szerint őket megillető nyugdíjkiegészí­tést, valamint a kárpótlási je­gyeket, illetve az életjáradékot. Sajnos a kárpótlásból a volt nyugati hadifoglyok kimarad­tak. Szól arról is, hogy a tagság részére a vezetőség igen sok segítséget nyújtott az igénylő­lapok kitöltésében, a jogos rek­próbálkozom. Mindenki ro­han, tavasztól őszig este későn jönnek meg a telekről, úgy gondolom, van elég gondjuk, nem kíváncsiak az öregekre. Akkor irigykedem igazán, ha nagyszülőt és unokát látok együtt, mert a mi mindennap­jainkból ez teljesen hiányzik. — Nem próbált a nyugdíjas klubban társaságot keresni? — A feleségem a lakásba kényszerül, én pedig csavarog­jak? Sajnos a kényszerű össze­zártságban állandóan zsörtölő­dünk, egymásra vagyunk utalva, mégis gyakran meg­sértjük a másikat. Pedig közel a hetvenhez aligha változunk meg. A házaspárokon eluralkodó magány nem ritkaság manap­ság. Az évtizedek alatt nem­csak összekovácsolódnak, ha­nem időnként ki is égnek a kapcsolatok. Persze vannak olyan személyiségek, akik vé­dettek a magánnyal szemben. Máté Lajosné hetvennyolc évesen is nyitott, érdeklődő asszony. — Örök életemben egyedül éltem, de soha nem voltam magányos. Két hónapos házas­ság után indult a férjem a frontra, ahonnan soha nem lát­tam viszont. Hosszú évekig reménykedtem, nem hagytam magamra telepedni a szomorú­ságot. A barátnőimmel ma is összejárunk, a vidámság tart bennünket életben. Tudja, az öregség sok humoros dolgot tartogat. Nálunk tilos panasz­kodni, jókat derülünk egymás feledékenységén, suta mozgá­lamációk intézésében. Hiá­nyosságként említette, hogy a járandóságok megkapása után megcsappant a tagok aktivitása. Pedig ahhoz, hogy az országos szövetség ki tudja harcolni a juttatásokat, az éves kormány- támogatásokat, minél nagyobb tagságra volna szükség. Az el­nök hangsúlyozta, hogy a veze­tőség a feladatokat társadalmi munkában, egyetlen forint díja­zás nélkül végezte. A tagság a beszámolót egyhangúlag elfo­gadta. Az elnök bejelentette, hogy szükségessé vált az időközi vá­lasztás megtartása, mivel a ve­zetőségből ketten - a titkár és a gazdasági felelős - időközben elhunyt. Dr. Szendi József - megköszönve a tagság három és fél éves bizalmát - bejelen­tette, hogy nem kíván tovább sán, rigolyáin, de még a ke­véske nyugdíjon is. Ez utóbbi aztán igazán nevetséges — mesélte mindezt mosolyogva, miután kiszámolta, hogy a la­kásrezsi befizetése után hat­ezer forintból él meg. Az ő szabályai szerint panaszkodni tilos, mert az sem segít a ba­jon. Hogy a szürke hályog el­hatalmasodott a szemén, hogy a köszvénytől girbe-gurbák az ujjai, hogy itt-ott fáj? Nem számít. Kedves rigmusokon töri a fejét, amivel a barátnőjét felköszöntheti a névnapján. Horváth Tiborné az idősek otthonát választotta a család he­lyett. — Sokan nem értik, miért hagytam ott a fiamékat, hiszen soha nem volt közöttünk ve­szekedés. Nem bírtam tovább, családban éltem, s egyre nyo­masztott a magány. Egész nap magam voltam. Este a három gyerek, a háztartás foglalta le a menyemet, a fiam pedig ment pénzt keresni. A köszönésen kívül szinte nem váltottunk szót. Ha kérdeztem válaszoltak, de másutt járt a gondolatuk, s viszont soha nem érdeklődtek. A férjem tíz éve halt meg, Isten nyugosztalja, tőle sem kaptam kedvességet, magának való ember volt. Most, az idegen emberek között több melegsé­get érzek, mint otthon. A család nem bocsátja meg a választá­somat, azt mondták, szégyenbe hoztam őket. Egész életemben mások érdekét tartottam fon­tosnak, ez volt az első önző tet­tem. Izményi Éva elnök maradni. Indokaiban más fontos elfoglaltságai szerepel­tek. Ezután javaslatára a tagság nyílt szavazással megválasz­totta a szervezet elnökének Nemesházi Miklóst, helyettesé­nek id. Galambos Lajost, tit­kárnak dr. Tóth Jenó't és gazda­sági felelősnek dr. Bors Istvánt. Az új vezetőség ígérte az eddigi eredményes munka folytatását, a ma még meglévő hiányossá­gok felszámolását és minden hónap második péntekén a fo­gadóórák folyamatos megtartá­sát. A bajtársi találkozó végén Cseh József, az országos szö­vetség elnöke megköszönte a régi vezetőség lelkiismeretes és igen eredményes munkáját és jókívánságait fejezte ki az újonnan megválasztott tiszt­ségviselőknek. Tanácskozott a Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége Új vezetőséget választottak Márta asszony rétese A muskátli meghálálja a gondozást fotó: kőhalmi Takaros, muskátlis háza van a lipótfai faluvégen Fehérvári Józsefnének. A bárdudvamoki térséghez tartozó kis falut jó­részt idősek lakják, az itt élők bánatára egyre fogy a lakos­ság. Ezért is örül vendéglá­tónk, hogy az ő szomszédjában kisgyermekes, fiatal család él, így gyakran hallhat önfeledt nevetést, játékos zsivajt. Ki­lenc éve maradt magára, de nyitott ember, aki nem gubó- zik be, szívesen diskurál min­denkivel. — Valamikor tizenegyen él­tünk ebben a hetven éve épült házban, akkor természetes volt, hogy több generáció bé­késen megfért egymással. Most egyedül vagyok, ám sze­rencsére a fiam gyakran láto­gat a családjával. Bár nyáron, dologidőben nélkülöznöm kell ezt az örömöt, hiszen a napi munkája mellett az aratás várja a földjén. A kertben termelt zöldségből a konyhára való mellett a pénteki kaposvári pi­acra is jut. Onnan hazafelé a háztartáshoz szükséges áruval telik a szatyor. A szerény nyugdíjat egészíti ki a piacolás és az állattartás, ez utóbbival most jelentős kár érte. Fertő­zött baromfiállományt kapott, s eddig huszonhárom szárnyas pusztult el, ami nemcsak anyagilag, lelkileg is megrázta a gazdaasszonyt. Márta asszony soha nem gondolta volna, hogy egyszer még messzire viszik a hírét. Most is csodálkozik, amikor rétesének sikeréről hall. — Hiszen csak egyszerű pa­raszti étel, nincsen abban semmi különös! Bárki meg tudja csinálni — mondja ő. Mert a keze nyomán könnyen nyúló, lehelet vékony tészta simul az abroszra, ami a sütő­ben ropogós burokká pirul a szaftos töltelék körül. Sok mai háziasszony azért adja fel a próbálkozást, mert hol túl ke­ményre, hol túl lágyra sikerült a tészta, ami aztán ragad és szakad, de nyúlni nem haj­landó. A szomszédos település faluházából gyakran felkérik, süssön a vendégeknek igazi parasztrétest. Szívesen megte­szi, pedig ő maga nem is ked­veli túlságosan ezt a finomsá­got, mint ahogy a főzést sem. A nehezebb kerti munkát na­gyobb örömmel csinálja, míg a sajgó derék megálljt nem pa­rancsol. (Izményi) Pályázat a világnapra Az október 1-jén tartandó idősek világnapja megyei rendezvényei sorában a Nyugdíjasok Szervezetei So­mogy megyei Szövetsége és a Kaposfüredi Nyugdíjasok Egyesülete amatőr képző- és iparművészeti pályázatot hir­det a megye minden idős korú alkotójának. A pályázat célja az amatőr alkotómunka eredményeinek bemutatása. Különböző technikai eljárá­sokkal készült alkotások küldhetők be: grafika, fest­mény, plasztika, textil, fotó, stb. A pályamunkák mérete a 70x100 centimétert nem ha­ladhatja meg, egy alkotó há­rom művel pályázhat. A munkák hátlapján az alábbi adatok feltüntetését kérik: a pályázó neve, életkora, lak­címe, és a nyugdíjas egyesület vagy klub neve, ahol tevé­kenykedik. A beküldési határ­idő 1996. szeptember 20. Cím: Együd Árpád Városi Művelődési Központ, Kapos­vár, Csokonai utca 1. A pá­lyázatra beküldött műveket szakmai bíráló bizottság érté­keli és dönt azok kiállítható­ságáról. A kiállítás ünnepé­lyes megnyitója 1996. októ­ber 1-jén, délután 3 órakor az Együd Árpád Művelődési Központban lesz. Kézimunkák kiállítása a barcsi szociális központban Az alkotásvágy idős korban is megmaradt Nagy szeretettel dicsérték egymás munkáit a kiállító idős alkotók A barcsi nyugdíjasok kézimunkái­ból nyílt kiállítás a városi szociális központban. A kiállított térítők is azt igazolják, hogy ügyes kezük van az itteni időseknek. Munkáik nagy műgonddal készültek, mint ahogy azt kiállításmegnyitójában Rózsás Márton, a barcsi Dráva Múzeum munkatársa is elismerte. — Igényes kivitelezésük mellett azonban még lényegesebb a kiállítá­son bemutatott munkák érzelmi ér­téke — mondta Rózsás Márton. — Hiszen elkészítésükben az idő­sek örömüket lelik, és a kész térítők­kel családjuknak, környezetüknek is örömet szereznek. A kiállítás legfőbb értéke pedig a múzeum munkatársa szerint az a tö­rekvés, hogy a résztvevők idős kor­ban is valami értéket hozzanak létre; megmaradt bennük az évek múltával is az alkotás vágya. Balázsné dr. Vástyán Krisztina bar­csi aljegyző pedig az idősekből áradó munkakedvet, lelkesedést méltatta. Mint mondta: visszatérő vendége a szociális központnak, és mindig örömmel jön az idősek közé. Emellett azonban mindig némi irigységet is érez; irigyli az öregek fiatalosságát, azt, hogy ennyi tartalé­kuk, lendületük van még. Azoknak az időseknek pedig, akik­nek munkái helyet kaptak a kiállítá­son, ajándékot — egy szép fénykép- albumot — adott át a szociális köz­pont vezetője, Haga Ferencné. N. L. Szegényen, szerényen Több mint öt ven nyugdíjasa van a mindössze 74 lakosú Nemeskisfaludnak. Az idős emberek enyhén szólva is igen szerény, szegényes körülmé­nyek között élnek. A szünidő idején számíthatnak viszont reájuk az unokák. Akik az ország különböző részeiről rendre érkeznek is, és a „nagyiknál” eltöltenek né­hány kellemes hetet. A szerény ellátást enyhíti a szép környe­zet, amely „kalandos” játsza­dozásra rengeteg lehetőséget nyújt a gyerekeknek. A nyug­díjas nagyszülők pedig - akik évente csak egyszer részesül­hetnek némi önkormányzati támogatásban - szíves, szerető vendéglátók - az utolsó fillé­rükig.

Next

/
Oldalképek
Tartalom