Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-22 / 170. szám

6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1996. július 22., hétfő A hó végén lejárnak a búzakiviteli kvóták ígérvényért engedély Július 31-ig lehet exportenge­délyre váltani az étkezési búza kivitelére előzetesen ki­adott kvótaígérvényeket. Az FM agrárrendtartási hivatala eddig 320 ezer tonna búzára adott ki exportengedélyt Gárdosi Péter, az Agrárrend­tartási Hivatal (ARH) főosz­tályvezető-helyettese érdeklő­désünkre elmondta: jelenleg 1 millió tonna búzára és 200 ezer tonna lisztre lehet exportenge­délyeket kérni. 700 ezer tonna gabonára a termelők vehetik át - az ARH által korábban kia­dott ígérvények alapján - az exportengedélyeket. A fenn­maradó mennyiség - 300 ezer tonna - a kereskedőket illeti, akik kvótájukat közvetlenül az Ipari és Kereskedelmi Minisz­térium engedélyezési hivatalá­nál válthatják át tényleges kivi­teli igazolásra. A tárcától kapott tájékozta­tás szerint a kereskedője a ren­delkezésükre álló keretet né­hány ezer tonna kivételével már kihasználták. A 200 ezer tonna búzalisztre szóló kiviteli engedélyt szintén majdnem tel­jes egészében kiváltották a malmok és a külkereskedők. Gárdosi elmondta: eddig a termelői keret felére, 320 ezer tonnára kértek a hivatalnál ex­portengedélyt. Az augusztus 1- ig kiviteli engedélyre át nem váltott kvóták érvényüket ve­szítik. (Újvári) Bizonytalanság a létszámleépítés, megszűnő üzemrészek miatt Átszervezik a bogiári borászatot (Folytatás az 1. oldalról) A Hungarovin és a BB terme­lőüzemként működne, vagyis Bogláron a feldolgozás és borkészítés marad. Áttekintik az üzemek termelékenységét, s a párhuzamos fejlesztések elkerülése végett, a leghaté-, konyább munka érdekében terveznek átcsoportosítást, így merült fel, hogy a bala- tonboglári palackozás meg­szűnik és ezt a tevékenységet a Hungarovin budafoki üze­mében koncentrálják. — Milyen a bogiári palac­kozó kapacitása? — Húszmillió palack évente. Folyamatosan két műszakban dolgozik, ami nem jellemző a borászati üzemekre. — A társaság hatszáz dol­gozójából hány embert kell elküldeni, ha áttelepítik a pa­lackozót? — Ilyen döntés több mint kétszáz ember elbocsátását je­lenti — mondta a vezérigaz­gató. A BB Borgazdasági Rész­vénytársaság privatizációja többszöri tőkeemeléssel és je­lentős bogiári fejlesztési ter­vekkel zárult idén tavasszal, amikor az Állami Privatizá­ciós és Vagyonkezelő Rt száz százalékban eladta a bogiári cégét. Most az alaptőkét csökkentik, amint a holdingot létrehozzák a tulajdonosok. A kiváló bogiári borok és pezsgők fogyasztóit nem ér­deklik ezek a gazdasági in­tézkedések, csak a termék minősége. Ebben igaza van Cziráki Imrének. Szendrody Győző, a nemzeti hegyköz­ségi tanács alelnöke, aki az elmúlt hetekben tapasztalato­kat gyűjtött a hazai borvidé­keken, jegyezte meg: tény, hogy Balatonboglárról megy a legtöbb palack bor és pezsgő a külpiacokra. Kérdé­ses azonban, hogy annak a borvidéknek, amely elveszíti közvetlen kapcsolatát a piac­cal, nem sérülhet-e a minő­sége? A BB szakemberei olyan szellemi tőkét halmoz­tak fel itt, amely a hazai borá­szatban is alapvető. A dönté­seket vélhetően nemcsak a gazdasági mutatók, hanem ezek az értékek is befolyásol­ják. Július 1-jétől egyébként mint cég megszűnt a BB Élelmiszeripari Kft, amely a részvénytársaság keretein be­lül folytatja tevékenységét. A híresztelésekkel ellentétben a BB gyümölcslevek készítését nem kívánják megszüntetni. (Gáldonyi) Kamatozó Kincstárjegy BIZTONSÁG TUSOTOKON A havonta kibocsátott, egyéves lejá­ratú Kamatozó Kincstárjegy az egyik legnépszerűbb befektetés az értékpa­pírpiacon. Nem is csoda, hiszen jól kamatozik és rendkívül biztonságos. • Az állami garancia azt jelenti, hogy az állam garantálja a befektetőnek a névérték és a kamat kifizetését a fu­tamidő lejártával. • A Kamatozó Kincstárjegy évi 24%­ot kamatozik, ami az egyéves futam­idejű értékpapírok között különlege­sen jónak számít. • Biztonságát tovább növeli, hogy nem kell hazavinni - értékpapír- számlán is tartható, ahonnan sem el­lopni, sem elveszíteni nem lehet. • A Kamatozó Kincstárjegy a futamidő alatt másodpiaci forgalmban az OTP Bank, a Kereskedelmi és Hitelbank, a Magyar Híjéi Bank és az MNB fiókjai­ban napi áron adható és vehető. • Ugyanakkor a futamidő alatt is visszaváltható. (Igaz, hogy ebben az esetben csak a névértéket fizetik ki a befektetőnek.) • A Kamatozó Kincstárjegy könnyen el­érhető, hiszen - amint az az alábbi listá­ból is látszik - igen sokan forgalmazzák. A Kamatozó Kincstárjegy legújabb sorozata (1997/VII.) 1996. július 22- től augusztus 2-ig jegyezhető. Jegy­zési árfolyam az első héten 99,50%, a második héten 100%. A kamatozás kezdő időpontja 1996. augusztus 7. Évi kamata 24%. AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: OTP Bróker Rt. 1051 Bp., Mérleg u. 4. • OTP Bank Rt. 7401 Kaposvár, Széchenyi tér 2., Marcali, Nagyatád, Siófok, Barcs, Fonyód • K&H Bank Rt. 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 3. • Magyar Hitel Bank Rt. 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 7., Nagy­kanizsa, Siófok, Tab AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELY: Cooptourist Rt. 7400 Kaposvár, Kossuth Lajos u 8 VALAMINT: MNB Somogy Megyei Igazgatóság 7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4. A maastrichti egyezmény gazdasági vasszigora A Állami többletköltség, kamat - ráfizetéssel Az EU-tagsággal járó kötele­zettségek nem csak azoknak jelentenek gondot, akik - mint például Magyarország - még csak a társult tagságig jutottak el. A maastrichti egyezménnyel összhangba hozni a költség- vetést minden EU-tagország számára megkerülhetetlen kö­telezettség: a köztartozások ugyanis tőlünk nyugatra is te­temesek. A legalacsonyabbak Luxemburgban (egy lakosra ve­títve mintegy 260 ezer forint), a legmagasabbak pedig Bel­giumban (5 millió forint). Az adósok élmezőnyében a belgákat Olaszország követi, majd Dánia, Svédország és Hollandia a sorrend. Nem úsz- hatta meg a takarékossági cso­magot Németország sem. Ausztria a brüsszeliek adós­ságának felével a középme­zőnyben foglal helyet. A tarto­zások kamatait nem véve figye­lembe, 1992 óta jövőre számít­hatnak először államháztartási többletre, 24 milliárd schil- lingre. De mert a hitelkamatok­ról sem illik megfeledkezni, összességében 68 milliárdos hiánnyal kell számolniuk. Az osztrák államadóssággal foglalkozó bizottság elnöke, Helmut Frisch professzor elen­gedhetetlennek tart a beterve­zett privatizációs bevételek mellett bizonyos vagyonnövelő különintézkedéseket. A kon­szolidációból minden tarto­mánynak és településnek ki kell vennie a részét, hiszen a maast­richti egyezmény előírja az ál­lami deficit három százalékra való leszorítását. FEB Az államkötvények vételi és eladási árfolyamai 1996. július 19. kötv. nettó vételi árf. % nettó eladási árfolyam % felh. kamat % 1996.07.19. eladási árf.-hoz tartozó hozam % 1996/A 94,72 95,96 9,18 24,34 1996/K 99,60 100,60 4,22 24,12 1996/0 101,16 102,35 2,38 24,30 1996/P 101,55 103,14 36,57 24,30 1997/C 92,61 94,19 5,75 24,43 1997/D 97,84 99,32 17,28 24,36 1997/E 99,00 101,00 9,12 1997/H 97,54 99,68 3,63 24,56 1997/J 99,20 101,20 1,78 1997/K 99,30 101,30 14,49 1997/L 99,48 100,91 14,66 24,39 1997/S 99,50 101,50 1,98 1997/T 101,61 102,97 0,00 24,38 1997/U 102,15 103,97 33,41 24,38 1997/V 104,38 106,90 12,99 24,62 1997/W 106,21 109,76 30,66 24,62 1997/X 99,30 101,30 8,85 1997/Y1 101,86 103,77 7,56 24,50 1997/Y2 102,44 104,83 23,65 24,50 1997/Z1 103,03 105,32 1,15 24,60 1997/Z2 103,85 106,65 16,20 24,60 1997/AA 97,22 100,04 4,76 24,67 1998/A 99,00 101,00 10,33 1998/D 98,20 100,20 4,03 1998/G 98,50 100,50 8,04 1998/G2 98,50 100,50 8,04 1998/1 96,28 99,99 4,06 24,77 1998/H 97,20 100,68 7,89 24,74 1999/B 98,50 / 100,50 0,96 1999/C 93,94 99,00 4,66 24,80 2000/B 98,50 100,50 2,47 2000/C 98,50 100,50 31,00 2005/C 98,50 100,50 27,64 Az MNB az árfolyamok napközbeni változtatásának jogát fenn­tartja. Az államkötvényeket bruttó árfolyamon forgalmazzuk. Bruttó árfolyam = nettó árfolyam + az esedékesség napjáig felhalmazótt ka­mat. Az államkötvényeket az MNB Somogy Megyei Igazgatóság for­galmazza, ahol részletes információt nyújtunk az érdeklődőknek. (7400 Kaposvár, Széchenyi tér 4., tel.: 419-411, fax: 412-959).

Next

/
Oldalképek
Tartalom