Somogyi Hírlap, 1996. július (7. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-02 / 153. szám
1996. július 2., kedd SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Felkészültek az aratásra Hitelből gazdálkodnak, de jó évet várnak Andocson Befejeztük a nyári betakarításra való felkészülést — mondta Huszár Vendel az andocsi Kossuth Faluszövetkezet elnöke. — A gépeket — amelyek lóerőben elegendőek a terület megműveléséhez — felújítottuk, a szükséges javításokat elvégeztük. Ez indokolt volt, ugyanis gépparkunk öreg: különösen a kombájnok. — Az idei szélsőséges időjárási körülmények ellenére, a gazdaság szeretné megismételni a tavalyi eredményt. Bár őszi árpából a korábbi 40-45 mázsás termésátlag várhatóan a felére csökken, a búza is csak közepes termésátlagot mutat. A borsónál is gondok vannak, gyenge termés várható. Az árpa aratását most kezdik, s ha az időjárás engedi, a héten be is fejezik. — 23 dolgozót foglalkoztatunk, s összesen 1260 hektár bérelt területen gazdálkodunk — mondta az elnök. — Árbevételünket — melyet 75-80 millióra terveztünk — szinte teljes egészében a növénytermelésre alapoztuk. Tavaly 6,4 millió forint adózás utáni nyereségünk volt, ami lehetőséget adott arra, hogy üzletrész-tulajdonosainknak mintegy 4,3 százalékos osztalékot fizessünk. Ezt annak köszönhettük, hogy jó termés- eredményeket értünk el, illetve eredményes volt a költséggazdálkodásunk. Az idén 6-8 millió forint eredményt várunk... Az andocsiak az elmúlt években benyújtott pályázataikon nyert. A pénzből termény- tárolót építettek, szárítót vásároltak. Ä faluszövetkezet — akárcsak más gazdaság — rendszeresen hitelből gazdálkodik. Szinte kizárólag banki hitelt vettek igénybe, mivel a termeltetési szerződésekről kedvezőtlen tapasztalataik vannak. Andocson pillanatnyilag csaknem tízmillió forint a hitelállomány. Krutek József A Balatonra mehetett a nagytoldipusztai diák Völgyesi Ferenc csontkovács és masszírozó (Balatonlelle, Kossuth Lajos u. 54. szám alatti lakos) felajánlotta: vállalja a Nagytoldipusztán lakó Klavora Tibor 7. osztályos és testvére Erika másodikos általános iskolás tanuló egyhetes balatoni üdülését... Lapunk június 25-i számában Nyári táborról álmodnak a pusztai kisdiákok címmel ösz- szeállítás jelent meg arról, hogy hol nyaralnak, nyaralnak-e egyáltalán az isten háta mögötti településeken élő gyerekek, írásunkat olvasva Völgyesi Ferenc Balatonlelléről az alábbiakat mondta: — Van egy három személyes lakókocsim, abban biztosítok szállást a gyerekeknek, ha a szülők elengedik őket. Az egy hét alatt sokat sétálnánk, felügyeletem alatt fürödhetnének a Balatonban. Napi négyszeri étkezést — azaz teljes ellátást — biztosítok számukra. Zsu- nics Györgyné szállásadó — aki ugyan hetvennégy éves — szintén vállalja, hogy ez alatt az egy hét alatt segíti a két gyermek balatoni tartózkodását. A magam részéről még vállalom, hogy a tanulókat a saját gépkocsimmal ide- és hazaszállítom. Völgyesi Ferenc közölte lapunkkal: felkereste a nehéz körülmények között élő nagytoldipusztai családot és a szülőkkel való egyeztetés után Tibort elengedték üdülni. Ba- latonlellén öt napot töltött, ahol nagyon jól érezte magát. A fogadás, az önzetlen áldozatvállalás példa értékű. Talán más családok is követik a példáját. K. J. Pályázat kerékpárúira Tabon, a képviselő-testület pályázatot nyújtott be a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztériumhoz, a Munkás utcai kerékpárút építésére. A pályázat elnyerése esetén a beruházási költség ötven százalékát az útalapból a költségvetés biztosítja. Tabon, a Csalogány vendéglőtől a HTR Kft üzeméig tervezik megépíteni 850 méter hosszan a kerékpár utat, amely része lehet a városon keresztül haladó hálózatnak. Ha a tervezett 6,3 millió forintos beruházás megvalósul, akkor a munkába járók jobb körülmények között közelíthetik meg az iparterületet. A városatyák a Munkás utcai kerékpárút építéséhez 3,1 millió forint saját erőt biztosítottak. K. J. Téglabőség Tabon Június végéig 2 millió kisméretű — 25 dolgozó teljesítménye Napi 30 ezer szárított tégla kerül a kemencébe FOTÓ: CZENE ATTILA Heti 270 ezer kisméretű tégla előállítására képes a tabi téglagyár. Kékesi Gyöngyi, a pécsi székhelyű Tégla Termelő Betéti Társaság vezetője ehhez hozzáteszi: ennek ellenére csak 150 ezer kisméretű téglának megfelelő falazóanyagot gyártunk hetente, ugyanis telített a piac, alig van érdeklődés a falazóanyagok iránt. A tabi téglagyár a téli leálláskor másfél millió forintot költött a nagyjavításra, karbantartásra. Felújították a motorokat, a nyerstéglagyártó prést, a száraz oldalon levő gépsort, valamint kijavították a kemence hőszigetelését. A termelőmunkát március végén húsz dolgozóval kezdték meg. Abban bíztak, hogy az idén beindulnak az építkezések, kelendőbb lesz a tégla. Most viszont azt tapasztalják: lanyha az érdeklődés, túlkínálat van falazóanyagokból. — Június végéig közel kétmillió kisméretű téglának megfelelő terméket állítottunk elő — mondta Kékesi Gyöngyi. — Amint láthatja téglahegyek állnak itt: legalább 250 ezer kisméretű tömör, százezer magasított lyukas, 80 ezer kettős méretű, valamint 150 ezer B-30-as vár eladásra. A negyedéves forgalom alapján azt tapasztaltuk, hogy legnagyobb érdeklődés a kisméretű tömör, valamint a B-30-as iránt mutatkozott. Ezekből a fajtákból havonta 35-40 ezer fogy. A gyárvezetőtől azt is megtudtam: az idén 5-6 millió téglát kívánnak előállítani, ugyanis ennyi szükséges a társaság gazdaságos működtetéséhez, amely 25 dolgozónak ad munkát. — Az értékesítés mellett gondunk a fluktuáció is. Elsősorban a rakatolók cserélődnek gyakran. Jelenleg is öt vidéki településről járnak a gyárba dolgozni, mert az utazást anyagilag támogatjuk. Eredményes évről akkor beszélhetünk majd, ha a legyártandó téglamennyiségből legalább 4,5-5 millió kisméretű téglának megfelelőt értékesíteni is tudunk. Somogybán öt építőanyag értékesítő kft-vel vagyunk szerződéses kapcsolatban, a kereskedelmi tevékenységet és marketinget mindenképpen erősíteni kell. Krutek József Támogatás a fészekrakóknak A 140 lakosú Koppány-völgyi kis településen Szorosadon egy éve megszűnt a jegyzőség: a Kára-Törökkoppány köijegy- zőséghez csatlakoztak. Simonies Gyula polgármester azt mondta: azért döntöttek így, hogy csökkentsék az önkormányzat kiadásait. Az ésszerű lépéssel mintegy félmillió forint megtakarítást értek el. Ezt a pénzt a falura kívánják költeni, ám ennek ellenére szűkösek a lehetőségeik. Szorosadon az önkormányzat saját bevétele minimális. A bolt és a kocsma bérbeadásából is csupán 120 ezer forint a bevételük. A költségvetésük csak 4,5 millió forint. Ebből a pénzből egymillió a körjegyzőség fenntartását segíti, a törökkoppányi óvodát és iskolát pedig 1,2 millió forinttal támogatják. Folyamatosan keresték, keresik a módját, hogy miként juthatnának többlet bevételhez. Az önkormányzat nyolcszázezer forint elnyerésére nyújtott be pályázatot, mint hátrányos helyzetű település. Ezzel az összeggel talán zavartalan lehetne a működésük. Az Árpád utcában tervezik a villamoshálózat bővítését, mivel ott új lakás építését kezdték meg. Az önkormányzatnak öt családi ház építésére alkalmas telke van. A képviselő-testület döntése alapján 150 ezer forint vissza nem térítendő összeggel támogatja a letelepedni szándékozó fiatalokat. A pénzt akkor fizetik ki, amikor tető alá került a ház. A támogatásért tíz évet kell a községben eltölteni. Tavaly egy családnak juttattak lakásépítési támogatást, az idén 300 ezer forintot különítettek el erre a célra. Az önkormányzat szociális célú kiadásokra 200 ezer forintot hagyott jóvá a költségvetésben. Bíznak abban, hogy elég lesz... Szorosad lakóinak csaknem a fele hatvan éven felüli. Köz- gyógyellátási igazolványt húsz lakosnak adtak ki rászorultság alapján. A testület ugyanis abban döntött: annak az idősnek, akinek a nyugdíja meghaladja az öregségi nyugdíj kétszeresét, már nem tudnak közgyógyellátási igazolványt kiadni. (Krutek) Lemondott a képviselő Andocson — munkahelyi és egyéb elfoglaltságaira hivatkozva — lemondott képviselő-testületi mandátumáról Törőcsik László. Képviselői helyét az augusztus végi időközi helyhatósági választásokig a képviselő jelöltként indult, a következő legtöbb szavazatot kapott Varga Győző foglalja el. Megváltozott a nyitvatartás Tegnaptól megváltozott a tabi városi művelődési központ nyitvatartási ideje. Az intézményben működő szakkörök, klubok, művészeti csoportok nyári szünete miatt, júliusban és augusztusban a kultúrház hétfőtől péntekig reggel nyolctól négy óráig tart nyitva. Ingatlannyilvántartás helyesbítés kérése Wiesner Sándor karádi polgármester megfellebbezte a siófoki körzeti földhivatal áprilisban hozott határozatát. Andocson a központi orvosi ügyeleti ingatlanra történt téves tulajdonjogi bejegyzés törlését kérte. Az eredeti tulajdoni állapot helyre- állítását azért kezdeményezte, mert az andocsi önkormányzat egyoldalú intézkedésével szemben valamennyi önkormányzat tulajdoni igényét perben kívánja érvényesíteni. Szövőlepke fertőzés Nágocson Amerikai szövőlepke fertőzést észleltek az elmúlt napokban Nágocson, a Rákóczi utca folytatásában levő dűlőben. Bajkó László, a település jegyzője felhívta a termelők figyelmét, hogy amennyiben a fertőzést észlelik, kötelesek védekezni. Szünet a tabi óvodában Fertőtlenítik, festik és mázolják a tabi mapköziotthonos óvodát a szakemberek. Július 29-ig a szülőknek kell vigyázniuk otthon a mintegy kétszáz kisgyermekre. Öt település, egy fogorvos A karádi képviselő-testület legutóbbi ülésén elfogadta a helyi fogorvosi szolgáltatás intézmény- irányító társulás keretében történő ellátására készített megállapodás-tervezetet. További 4 falu önkormányzata (Andocs, Bony- nya, Fiad, Kisbárapáti) ezekben a napokban dönt a megállapodás elfogadásáról. Kovács József karádi jegyző: — Fogorvosi szolgálatunk ellátja az andocsi, a bony- nai, a fiadi és a kisbárapáti lakosokat. Erről a megyei egészség- biztosítási pénztárral kötöttünk finanszírozási szerződést. A kötendő új mellékszerződés feltétele: az érintett önkormányzatok társulási szerződést kössenek. Az ellátott lakosság száma meghaladja a 4300-at. A megállapodás határozatlan időre szólna. K. J. Ukrán tölgyrönk a megyeri fűrészen A siófoki Sió-Kem Kft tulajdonosai változatlanul árulják a bábonymegyeri faipari üzemet. Eddig már több üzletemberrel tárgyaltak, ám üzlet még nem jött létre. Jelenleg tízen dolgoznak Bábonymegyeren, és a fő tevékenységük a bérfűrésze-, lés. Eddig csaknem 200 köbméter rönkfát fűrészeltek föl, s további csaknem 200 köbméter még feldolgozásra vár. Ezzel a mennyiséggel az üzem gatterfűrész kapacitása augusztus végéig lekötött. — Üzemünk éves szinten 600 köbméter rönkfa feldolgozását tudná elvégezni — mondta Berky György üzemvezető. — Ez a kapacitás jelenleg nincs lekötve. Ükrajnából behozott fenyőt, tölgyet és csert fűrészelnek most a munkások. Legutóbb a siófoki Antik-Kopi Hungary Kft részére készült a deszka. Bábonymegyeren — egyéni megrendelés alapján — a bérfű- részelés mellett, nyílászárót is készítenek, lambériát és pallót fűrészelnek. A kapacitás mintegy 35-40 százalékára van csak szerződésük. A cég a napokban a Sió-Eckessel kötött idényszerződés alapján, a siófoki MÁV pályaudvaron megkezdte konténerek és vagonok ácsola- tának készítését is... K. J. A tölgyfa-prizmából deszka és palló készül a gatteren FOTÓ: CZENE ATTILA