Somogyi Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-08 / 133. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1996. június 8., szombat A menekültek krónikáj a A menekültügy ha úgy tetszik, kényes téma: emberi érzékenységet érint. Pedig a felszín mögött meghúzódó kérdésekre egyszer választ kell adni. Például arra, hogy felkészült-e annak idején az ország a menekültáradat fogadására, voltak-e távlati elképzelések, s a nemkívánatos jelenségekkel miként akartak szembesülni az emberek. A Menekültek és menedékesek Magyarországon: Bicskén és Nagyatádon című tanulmánykötet, amely a napokban jelent meg a a székesfehérvári Ma Kiadónál, a maga nemében egyedülálló vállalkozás. A menekültügyről eddig még nem jelent meg átfogó értékelés. Ennek okát kereshetjük a szemérmességben, de abban is, hogy Magyarországnak korábban nem volt alkalma szembesülnie az európai menekültáradattal. Pedig a menekültügy nem mai jelenség. A kötet szerzői, Einvachter János, Horváth Lajos, eM Soós György és Izing Antal nem hagy megválaszolatlan témát. A közelmúlt históriájából kiderül, hogy amíg nálunk hallgattak a menekültkérdésről az 1956-os felkelést követően Magyarországot 200 ezer ember hagyta el, csakúgy mint az 1968-as „prágai tavaszt” követően Csehszlovákiát. A konszolidáltnak nevezett években is átlag tízezren hagyták el e két országot. Lengyelországból 1980 és 1989 között évente százezren emigráltak. Romániából és Bulgáriából húszezren, a Szovjetunióból négyszázezren. A berlini fal leomlását követő 18 hónapban több mint másfélmillió ember hagyta el a régiót. Csupán 1990-ben Romániából nyolcvanezren indultak el. 1987-től a romániai magyaroknak köszönhetően hazánk nemcsak menekülteteket kibocsátó ország, hanem befogadó is. Egy évvel később a Minisztertanács az Országgyűlés felhatalmazása alapján létrehozta a menekültek elhelyezését és támogatását szolgáló pénzügyi alapot. Újabb egy évet kellett várni arra, hogy a kormány felismerje súlyos kérdéssel áll szemben, s ezért csatlakoztunk az 1951-es genfi egyezményhez, majd megteremtettük a a menekültügy kezelésének intézményi kereteit is. A krónika lapjairól kiderül, hogy Nagyatádra véletlenszerűen esett a választás. A déli térségben olyan határközeli helyet kerestek, ahol nagyobb létszámú menekültcsoport elhelyezésére volt mód. Az üresen maradt laktanyák önmagukat kínálták. Hogy miért itt helyezték el a dél-szláv válság elől biztonságot keresőket arra magyarázatot ad a a magyar menekültügy irányítóinak az a felfogása mi szerint nálunk a legkézenfekvőbb megoldás a táborokban való elhelyezés, szemben más országok gyakorlatával. Nagyatádon 1991 végén jelentek meg az első menedékesek. Megnevezésük új kategóriát jelöl, hiszen a menedékes nem akarja végleg elhagyni a szülőföldjét, csak átmeneti időre szeretne biztonságba jutni. Nagyatádon magyar, horvátok, bosnyákok, albánok, macedónok váltották egymást. A tábor vezetőinek éppen ezért olyan kérdésekkel is szembesülniük kellett, mint a nemzetiségek sajátos törvényei. A könyvet olvasva tévhiteket is el lehet oszlatni: a bűnözés a statisztikai kimutatások szerint nem okozott akkora növekedést, mint amiről a suttogások szólnak. 1994-ben 1309 bűn- cselekményt jegyeztek fel a nagyatádi rendőrkapitányságon. Csak 11 alkalommal bizonyosodott be, hogy az elkövető menedékes volt. A kérdőíves felmérések is azt bizonyítják, hogy a megkérdezettek legnagyobb része egyértelműen állítja nem vettek el előlük munkahelyet a táborlakók, nem rontották létfeltételeiket. Meghökkentőek a könyvben olvasható vallomások. Kordokumentumok azzal a két fotóalbummal együtt, amelyeket eM Soós György jegyez. Érdemes eltenni ezeket a könyvespolcra, mert az utánunk jövő korosztályoknak igaz bizonyítékul szolgál arra, hogy mi játszódott le a huszadik század utolsó évtizedében Magyarországon és Somogybán, amikor ajtót nyitottunk a szülőföldjükről elüldözöt- tek előtt. Nagy Jenő Jövőjét építi a református iskola A hajdani elsősök az ősztől már a felső tagozaton folytatják tanulmányaikat a kaposvári Lorántffy Zsuzsanna Református Általános Iskolában. Ma írják a szintfelmérőt azokkal a tanulókkal együtt, akik más suliból szeretnének átjönni a református iskolába. Az eredeti épületet kinőtte az iskola fotó: lang Róbert A négy éve alapított intézményben akkor tizenhat gyerek tanult. Ma kilencvenhárman vannak, s huszonhét elsőst is felvettek. — Kisebb osztálylétszámmal indultunk, nem akartuk túllépni a húsz főt, de — szerencsére — ezt nem tudtuk most tartani — mondta Lóczy Istvánná igazgató, aki minden tanévet kihívásnak tekint. Kezdetben a gyülekezeti házban folyt a tanítás, két év után pedig a hajdani munkásőrszékházban. Most azt is kinőtték. Emelet- és tetőtérráépítéssel újabb termeket alakítanak ki. Húsz millió forint céltámogatást kaptak a bővítésre. — Nincs konyhánk, éttermünk, pedig mindegyik kellene — így Bellái Zoltán református lelkész. — Már tárgyalunk a megyei önkormányzattal a másik munkásőr-épület miatt. Ha azt meg tudnánk vásárolni, megoldódnának a gondjaink. Az átalakítás miatt a tanév utolsó heteit a gyülekezeti házban töltik a gyerekek. A tanulók fele református, protestáns, a másik fele pedig katolikus. Az alsó tagozatban együtt tanulták a hittant, felsőben viszont már speciális felekezeti hitoktatás folyik. — A mi gyerekeink szülei nem az egyház „sűrűjében” nőttek fel — véli Bellái Zoltán. — A nagyszülők, szülők révén kötődnek az egyházhoz. Gyerekeiket azért adják hozzánk, mert bíznak bennünk. A meleg, családias légkörön, s a keresztyén nevelésen kívül az oktatás színvonala miatt lehet vonzó az iskolánk. Itt már elsőtől tanulhatnak idegen nyelvet a diákok. — Amikor alakulóban volt a református iskola, az óvodákban elterjedt: a szellemileg elmaradt gyerekeket bátran ideadhatják szüleik — meséli az igazgatónő. — Mi nem felzárkóztató iskola vagyunk, bár tudjuk, hogy a fejlődésben megkésett gyerekek — akik nem speciális szakiskolába valók — nehezen helyezhetők el nyugodt lélekkel olyan intézményben, ahol a gyerek is jól érzi magát. A szülőkkel való beszélgetésből kitűnt: az iskola azért vonzó, mert szoros a kapcsolat családokkal. Ezt igénylik is, és a közös rendezvényeken a lurkókkal tartanak. Az egész napos rendszerben gyerekük mindent megtanul, s négy órakor táska nélkül mehet haza. A tanév ugyan hamarosan véget ér, de a gyerekek még nem szakadnak el egymástól, tanítóiktól. Fonyódligetre, Zse- lickisfaludra mennek táborozni, ahol soha nem felejtenek el mondani egy imát a mindennapokért. Lőrincz Sándor A gondolkodás munkácsys mesterei A tudás ára Lengyel Tímea és Bocsa Balázs fotó: lang Róbert Ahogy a két fiatalt hallgatom, önkéntelenül felvillan az a fintorgó, félelemmel teli tiltakozás, amely a középiskolákban általában a reál tárgyakat kíséri. A matematika, a fizika és a kémia nem igazán kedvenc területei a fiatalok tanulmányainak. Aki ezeket magas szinten műveli, kicsit csodabogárnak látszik a többiek szemében, akik napról napra megküzdenek a feladatokkal, megpróbálnak elmélyedni a logaritmus rejtélyeiben, a többismeretlenes egyenletek útvesztőiben, a hőtágulás és gyorsulás titkaiban, ám nem szívesen teszik ezt, s őszintén megvallva nem is túl nagy sikerrel. Ez azonban nem mondható a kaposvári Munkácsy gimnázium két növendékéről: a 15 éves, elsős Lengyel Tímeáról és a nyolcadikos Bocsa Balázsról. Eredményeik az országos versenyek ítészei szerint is kiemelkedőek. Lengyel Tímea az elmúlt három évben — az országos matematikai versenyek döntőiben — folyamatosan kúszott a dobogós helyezések felé, idén néhány ponttal maradt csak le a győztes mögött. Fizikából június 15-én méri össze tudását az ország legjobbjaival, s kémiából, földrajzból is hazánk legjobbjaival mérkőzött. Bocsa Balázs az országos angol nyelvi versenyen két pont híján került a második helyre, kémia versenyen az első 10 között végzett, s a számítástechnikai versenyen is jeleskedett. Nagyszerű eredményeiknek azonban ára van. A két munkácsys diák társaikkal ellentétben nem jár diszkóba, házibulizni, nem értékeli ezt — Lengyel Tímea szerint — hasznos szórakozásnak. Ehelyett Tímea szinte hobbiként veti bele magát a feladatok megoldásába, s ha van még ideje, szeret tévét nézni, leginkább Bruce Willis akciófilmjeit kedveli. Balázs pedig zenét ír. Nem kottafejekkel rögzíti dallamait, hanem a számítógépből csal ki muzsikát. Szenvedélyesen szereti az angol Prodigy együttes breakbeat zenéjét. S bár eredményei azt mutatják, ért a számítógéphez, számára ez csak eszköz a zenéléshez — hangsúlyozza, majd hozzáteszi: aki a számítástechnikával hivatásszerűen foglalkozik, „begyöpösödik” ettől, hiszen ehhez teljes ember kell, aki minden idejét a komputernek szenteli. Mindketten évek óta kitűnő tanulók, bár Bocsa Balázs bizonyítványát régebben olykor elcsúfította egy-egy négyes. Magatartásból... Ma már gimnazistaként (s önmagát lustaként titulálva) úgy gondolja: most sem jobb gyerek mint volt, de ha a tanárok látják a produktumot, nem rontják el az összképet egy négyessel. A halkszavú, felnőt- tesen komoly Tímeának azonban nincs ilyen gondja. A diáklány szabadidejének szinte minden óráját tanulásra használja, hol a versenyekre készül, hol pedig a másnapi órákra; Balázs azt mondja: „nem szeretem, ha hajtanak, mert az nagyon kényelmetlen!” Eredményei viszont mutatják: nem kell különösebben ösztökélni. Tamási Rita Száz magyar művész kapott meghívót a kaszói, nagyatádi hétvégére Színészdzsemborit szervez Hunyadkürti Hunyadkürti György, Csiky Gergely Színház művésze a nemzetközi színészdzsembori szervezője fotó: kelemen tünde A hazai színészeken kívül erdélyi, felvidéki és délvidéki művészeket vár július 5-7 között Kaszón és Nagyatádon rendezendő színészdzsemborijára Hunyadkürti György. A kaposvári Csiky Gergely Színház színésze szerint a színésztársadalom jelentős hányada nem tudna egy háromnapos programot megfizetni, ezért a megyei és városi önkormányzatokhoz, intézményekhez, vállalkozókhoz fordult támogatásért. — A színészdzsembori nak a szíveslátás az alapja — mondta Hunyadkürti György. — Nem munkával, hanem pihenéssel, társalgással múlatják az időt a színészek, ám ha valaki három napig napozni akar, azt is megteheti. A jókedv lesz a rendező ezen a hétvégén, s aki csak családi körben érzi jó magát, férjét, feleségét is magával hozhatja. — Mi alapján válogatott? — Szerintem a vidéki színészek többsége a kellő reflektorfény hiánya miatt nem kerül kapcsolatba a, színésztársadalom exkluzívabb, médiafényben fürdő részével. A mostani film- és munkaínséges állapotban ez tovább fokozódik. Az idehaza élők zömének pedig fogalma sincs arról, hogy a határon kívüli, magyar ajkú színészek milyen körülmények között szolgálják közönségüket. Ezért a színészkamara segítségével úgy válogattunk, hogy egy sokszínű gárda jöjjön ösz- sze. Egy színházból általában két kollegát fogadunk. A résztvevők egyharmada határon kívüli lesz. — Említsen néhány nevet, akik már visszajeleztek! — Folyamatosan érkeznek a levelek, a kollégák örömmel vették a rendezvény ötletét. Neveket — amíg nem lesz teljes a lista — nem árulok el. — A kaposváriak közül kiket hívott meg? — A régi, elszármazott kaposváriak közül azokat, akik sosem felejtik el megemlíteni itteni szolgálatukat. Köztük lesz néhány idősebb vendég is. — Milyen programokat kínál az „étlapon”? — Nem készült program, legfeljebb ajánlás: mikor érdemes ebédelni, s mit lehet megnézni. Van mód horgászásra, lovaglásra, fogatolásra, fürdésre, és csábító az erdei kisvasút, a sportcsarnok, a konditerem, és a kerékpártúra is. A 25 ezer hektáros erdő csodás magaslesek vannak. A gondtalan kikapcsolódás örömét kínálom az ideérkezőknek. S remélhetőleg évről-évre, hiszen Nagyatád, Kaszó hagyományt akar teremteni a színészdzsembori ból. — A városlakók is bekerülhetnek a „pályára”? — Igen. Július 6-án Nagyatádon Játék határok nélkül címmel lesz egy vetélkedő horvátországi és olaszországi testvérvárosi csapatokkal. A negyedik csapatba a színészek kerülnek. A Széchenyi téren pedig rendezünk egy műsort — a színészek így köszönik meg a vendéglátást —, ami éjszakai utcabállal zárul. Lőrincz Sándor
