Somogyi Hírlap, 1996. június (7. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-14 / 138. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1996. június 14., péntek Charles Miliőn és Javier Solana NATO-főtitkár Brüsszelben Harminc év óta először vett réázt a NATO védelmi minisztereinek tanácskozásán Franciaország képviselője. Párizs 1966-ban kilépett a szövetség katonai szervezetéből fotó: feb/reuter A politológus Oroszországgal kapcsolatos stratégiánk korszerűsítését javasolja Keresni kell a közös érdekeket Pragmatikusan, reálisan kell szemlélni és elemezni az Oroszországban zajló folyamatokat ahhoz, hogy valós választ adhassunk arra a kérdésre: miként befolyásolnak bennünket az ottani események - hangsúlyozta Kemény László politológus a lapunknak adott interjúban. HÍRHÁTTÉR Boszniai számvetés Félidős számvetést készítenek Firenzében negyvenegynéhány ország és nemzetközi szervezet képviselői, akik a - tavaly év végén aláírt - daytoni délszláv békemegállapodás végrehajtásának menetét hivatottak megvitatni. A kétnapos találkozón a rendezési folyamat megannyi problémájával foglalkoznak majd a résztvevők - köztük Kovács László magyar külügyminiszter ám az egyik legvitatottabb témának a boszniai választások lebonyolítása tűnik. A daytoni egyezmény elvileg már idén őszre szabad, demokratikus választások megrendezését írja elő, s a legtöbb érintett fél fontosnak tartja e határidő betartását. Ám a rendezési folyamat lassúságát hangsúlyozóknak is igazuk van, amikor a voksolás elhalasztását sürgetik. Elvégre a háborús bűnökkel vádolt boszniai szerb vezetők változatlanul szabadlábon tevékenykednek, sehol sem tart az otthontalanok hazatelepítése, nem is beszélve a mozgás-, a szólás- és a sajtószabadságról. Napirenden vannak az etnikai atrocitások, bár a harci cselekmények kiújulására nem került sor. Fogós kérdés tehát, hogy a korai választásokhoz való ragaszkodás vagy a reális adottságok szem előtt tartása hasznosabb-e a boszniai rendezés előrevitele szempontjából. Lehet, hogy erre már most, Firenzében megpróbálnak választ adni a politikusok, de az is lehet, hogy megvárják a június végén esedékes mostari voksolást. Azt ugyanis sok szakértő egyfajta „főpróbának” tekinti, állítva, hogy ha ott nem sikerül feloldani a város merev kettéosztottságát, akkor előreláthatólag a boszniai voksolás is a köztársaság három részre szakadását vonhatja majd maga után. Szondy Gábor Keleti a NATO-bővítésről Fejlődő magyar-román katonai kapcsolatok Elindult Hágába csütörtök délelőtt az a két muzulmán férfi, aki ellen a hágai Nemzetközi Törvényszék háborús bűnök elkövetéséért vádat emelt. Hazim Delicet és Esad Landzót eddig a szarajevói börtönben tartották fogva. Azzal vádolják őket, hogy 1992-ben egy Bosznia középső részén lévő menekülttáborban kegyetlenkedtek a foglyokkal. Bizalmat szavazott csütörtökön a bolgár parlament Zsan Videnov kormányának. A bizalmatlansági indítványt az ország gazdasági helyzetének alakulása és a nemzeti valuta, a leva rendkívüli mértékű értékzuhanása miatt nyújtották be ellenzéki képviselők. A Gdanski Hajógyár dolgozói csütörtökön befejezték kétnapos gyárfoglaló sztrájkjukat. A tiltakozás további formáiról a Szolidaritás üzemi alapszervezetének pénteki ülésén hoznak döntést - jelentette be a munkások képviselője. Mélyül a brit-orosz diplomáciai viszály: a londoni orosz nagykövet csütörtökön személyesen tiltakozott a brit kormányfőnél amiatt, hogy a moszkvai brit konzulátus, úgymond, méltánytalanul bánt az angliai labdarúgó Eb-re kiutazni szándékozó orosz vízumkérőkkel. Moszkva szerint a hivatal szándékosan lassítja az ügymenetet, és a több ezer kérelemből naponta mindössze hatot bírál el. A londoni külügyminisztérium elutasította a vádakat. Az amerikai hírszerzés értesülései szerint valószínű, hogy Pakisztán közepes ható- távolságú ballisztikus rakétákat vásárolt Kínától. A The Washington Post című lapban megjelent információt csütörtökön alaptalannak nevezte, és határozottan cáfolta a kínai külügyi szóvivő. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán határozatban szólította föl Irakot, hogy haladéktalanul számolja föl azokat az akadályokat, amelyekkel gátolja az ENSZ illegális fegyverek után kutató szakértőinek helyszíni tevékenységét. Az iraki hatóságok két egymást követő napon megtagadták az ENSZ- megfigyelőktől azt a lehetőséget, hogy egy Bagdad melletti katonai létesítményt megszemléljenek. Izraeli katonák fölrobbantottak egy palesztin gépkocsit csütörtökön a ciszjordániai Hebronban. A járművet azért röpítették a levegőbe, mert útját állta egy izraeli katonai dzsipnek, amely egy másik arab autót üldözött - adta hírül a Reuter szemtanúkra hivatkozva. Szerinte Oroszországban ma elsősorban három nagy erő ütközik: a korábbi nómenkla1 túra, amelynek egyik alappillérét a volt szovjet hadsereg megmaradt stratégiai csapatai alkotják, az új tőketulajdonosi réteg, és a szegények, a nyomorszinten élők. Igazán meghatározó erőnek a régi bürokrácia látszik, amely a szociális feszültségeket is kihasználva, jelentős bázissal és támogatottsággal rendelkezik. Ez a hatalom nem nélkülözheti az új burzsoáziával kötött kompromisszumot, amellyel közös törekvése a belső biztonság megteremtése, a köztársaságok helyreállításának előmozdítása, és a nagyhatalmi szerep visszaszerzése. Bárhogyan is alakulnak az oroszországi viszonyok, nekünk sokirányú kapcsolat- rendszert kell fenntartanunk egymással. Tudomásul kell vennünk, hogy ezen a téren sokféle az érdekazonosság és az érdekellentét. Próbáljunk a közös érdekekre építeni, amelyek a kölcsönös biztonság garantálásától kezdve, a gazdasági együttműködésen át, a kultúrák, az emberek kapcsolatának fejlesztéséig sok-sok területen adottak. Mindezek alapján érdemes lenne az Oroszországgal meglévő kapcsolatainkat, a meghatározó magyar stratégiai irányvonalat alaposan átgondolni és a mai követelményekhez igazítani - vélekedett Kemény László. Ferenczy Europress Az európai biztonság szempontjából az lenne az ideális, ha mind Magyarország, mind Románia NATO-taggá válna - jelentette ki a kolozsvári Szabadság csütörtöki számában megjelent interjújában Keleti György. A magyar védelmi miniszter határozottan cáfolta azokat a román politikusok által kifejtett nézeteket, miszerint fegyverkezési versenyhez vezetne, ha a két országot nem egyidejűleg vennék fel az észak-atlanti szövetségbe. Magyarország jelenleg éppenséggel a hadsereg létszámcsökkentésén fáradozik - hangsúlyozta. Che Guevara, Fidel Castro híres harcostársa 1961-ben titokban találkozott Kennedy amerikai elnök megbízottjával, és kiegyezést ajánlott föl Washingtonnak. A meglepő történelmi leleplezés szerint a mindeddig titokban tartott találkozóra a kubai forradalom egyik vezetője és Richard Goodwin, Kennedy megbízottja között a pánamerikai konferencia alkalmával került sor az uruguayi üdülőhelyen, Punta del Estében. Guevara tárgyalásokat ajánlott Washingtonnak, szabad választásokat helyezett kilátásba Kubában, „amint a forradalom megszilárdult”, és jelezte, hogy A magyar honvédelmi tárca vezetőjeként és a kormány tagjaként Keleti kifejtette: a két ország katonai kapcsolatait nem jellemzik azok az időnkénti megtorpanások, amelyek a kétoldalú viszony más területein gyakran bekövetkeznek. A biztonságpolitika, a katonai együttműködés, a kölcsönös bizalmatlanság leépítése jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy a két ország közötti alap- szerződés létrejöhessen - jelentette ki. A védelmi miniszter elmondta, hogy a NATO-csatla- kozás egyik feltétele a jószomszédi viszony fenntartása és ápolása. az ország a Szovjetuniótól független politikai irányvonalat fog majd követni. Havanna képviselője üzletet is ajánlott: ha Amerika ismét vásárol Kubától cukrot, a bevétel egy részéből kártalanítják azokat a kubai földbirtokosokat, akik elvesztették tulajdonukat. Egyik ígéretét, miszerint Kuba nem nyúl a területén lévő guantanamói amerikai támaszponthoz, máig megtartották. A Fehér Ház azonban nem bízott Che Guevarában, Kennedy elnök korainak tartotta a megállapodást Castróval. Guevara így dolgavégezetlen távozott a pánamerikai konferencia színhelyéről. FEB Titkos kubai-amerikai tárgyalások Che kiegyezést ajánlott Két hercegnő nem fér meg a monacói „csárdában” Ki legyen a First Lady? Két dudás inkább elfér egy csárdában, mint két hercegnő Monacóban. A 39 éves Caroline és nyolc esztendővel fiatalabb húga, Stephanie főként azzal foglalkozik, hogy elorozza a nyilvánosságot a másik elől. Caroline, aki anyja, Grace Kelly halála után a kis ország First Ladyje lett, változatlanul ragaszkodik a tisztséghez. Ezt a jogát senki nem kérdőjelezte meg, amíg húga, vad előélete során, egyik botrányból a másikba keveredett. A kétgyermekes Stephanie közben megszelídült, és férjévé előlépett extestőrével, Daniel Ducruet-\e\ álompárként próbálnak megjelenni. Caroline azonban lenézi Dánielt, és alighanem elkeseredett amiatt is, hogy nem jött létre tervezett házassága Vincent Lyndon francia filmcsillaggal. A két nővér utoljára március végén, a híres Rózsabálon jelent meg, de nem álltak szóba egymással. Apjuk, Rainier herceg sem tudta őket összebékíteni. A nagy szakítás a monacói Grand Prix alkalmából történt. Caroline csak akkor volt hajlandó a díszpáholyban apja mellett helyet foglalni, ha húga otthon marad. Rainier ezért az esti bankettra meghívta Stephanie-t, erről viszont Caroline maradt távol. A nagyhercegség protokollfőnökének feje tovább főhet. Metrórendőrség A londoni földalattit üzemeltető közlekedési vállalat különleges őrség felállítását kérte a metrórendőrségtől. Az angol fővárosban máris öttagú egység ellenőrzi a járatokat. Az őrjáratot gázdetektorral látták el, és szükség esetén olyan védőöltözék is rendelkezésükre áll, amilyet a brit katonák viseltek az Öböl-háborúban. A négy férfiból és egy nőből álló csapat szúrópróbaszerű ellenőrzéseket végez a metróállomásokon. Bevetésüket azért határozták el Londonban, mert tartanak a tokióihoz hasonló merénylettől. Tavaly az ázsiai ország fővárosában egy szélsőséges szekta szaringázzal mérgezte meg az utasokat. A brit rendőrségnek tudomására jutott, hogy az ír terrorszervezet, az IRA két tagja „tanulmányútra” utazott Japánba. Szerencsét hozott a kupak Coca-Cola milliomosokat ünnepeltek a héten Dunaharasztin, Kelet-Kö- zép-Európa legnagyobb gyárában, a cég központjában. A két szerencsés „kupakvadásznak” a cég igazgatója nyújtotta át a főnyereményét: 13 és fél millió forintot.- Az olimpia szellemében szerveztük a játékot: szerettük volna a személyes győzelem érzésével megajándékozni a fogyasztóinkat - jelentette ki Paul Garrison, a cég ügyvezető igazgatója - A Coca-Cola a 100. nyári olimpiát köszöntő eddigi legnagyobb szabású játékával, az Aranylázzal esélyt ad a magyar sportrajongóknak, hogy átélhessék azt az érzést, amiben az olimpiai bajnokoknak lehet részük: egy aranyérem megváltoztatja az életüket. A Coca-Cola a kupakjátékok meghirdetése óta nettó 78 millió forint nyereményt fizetett ki a játékos kedvű coke- és sportrajongóknak. Az ország 19 megyéjéből tizennégyben már van Coca-Cola milliomos. Garrison úr elmondta: bízva a heti nyerési esélyek és a pénteki televíziós sorsolások népszerűségében, cégük megduplázta a nyereményeket. Filozófiájuk sokban hasonlít a sportolókéra: mindig a legjobb minőségű italokat kínálják, és soha nem elégszenek meg a második hellyel. A 13 és fél millió forint boldog tulajdonosa a debreceni nyertes, Nagy Sándor még soha nem került személyes kapcsolatba Fortunával.-Nekem még sosem volt szerencsém - mondta. - Ez a váratlanul jött nagy nyeremény tényleg megváltoztatja az életemet: vállalkozásomban most végre megvalósíthatom mindazt, amit már hosszú évek óta halogatok. És először elvihetem a családomat - feleségemet és három gyermekemet egy szép külföldi nyaralásra is. A kupakvadászat másik nyertese a budapesti Kákái János. Az egykori díjugrató versenyző szerint a hazai sport igencsak rászorul a támogatásra, ezért örül a Coca-Cola játékának. Hogy mit kezd a 13 és fél millióval?- Végre rendbe hozhatom az otthonomat, ellátogathatok az amerikai nemzeti parkokba is. Az Aranyláz folytatódik, mindaddig, amíg Atlantában fel nem lobban az olimpiai fáklya. Még öt héten át lehet játszani és nyerni. k Repülőszerencsétlenség Japánban Felszállás előtt kigyulladt egy indonéz DC-10-es gép csütörtökön a japán Fukuokában. A tűzoltók idejében kimenekítették az utasokat. Hárman azonban így is meghaltak, 76-an megsebesültek fotó feb/reuter Nagy Sándor, Paul Garison, Kákái János