Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-09 / 108. szám

8 SOMOGYI HÍRLAP — NYUGDÍJASOK 1996. május 9., csütörtök Önellátó idősek Kányán * Kányán az idősek részére nincs szervezett szociális el­látás. Annak ellenére van ez így, hogy a 527 lakosból 149 nyugdíjaskorú. Az idős emberek önellátók, mind­össze két koros férfi igényel ebédet az óvodai konyháról. A hatvan év fölöttiek nyug­díja általában elkerüli a 15 ezer forintot, s ebből szeré­nyen, de megélnek. Az or­vos helyben rendel, csak a gyógyszerekért kell Tabra utazniuk. A patikaszereket, az új rendeletet követően többen ingyen kapják. Nyugdíjas tanítók fogadása A magyar iskolatörténet ezer éve és a Noszlopy Gás­pár Általános Iskola fennál­lásának 88. évfordulója adta az apropót ahhoz a találko­zóhoz, amelyet tegnap dél­után tartottak Marcaliban. Az 1948-ig polgári iskola­ként működő Noszlopyba az intézményből nyugdíjba vonult kollégákat hívta meg a tantestület. A nyolcosztá­lyos oktatási bázis jelenét bemutató videoanyag után a vendégek a millenáriumi tárlat képes dokumentáció­ját tekintették meg. Pályázat idős kézimunkázóknak A millecentenárium évében, az idősek világnapja alkal­mából a Nyugdíjasok Or­szágos Szövetsége, a Fejér megyei és székesfehérvári szövetség pályázatot hirdet az ország nyugdíjas szerve­zetei részére 1100 év Eu­rópa szívében címmel ren­dezendő textil-kiállítására. Hímzések, szőttesek, csip­kék és kékfestő munkák be­adását várják szeptember 2-16 között a következő címre: Polgármesteri Hiva­tal, Nagy Zoltán Péter, 8000 Székesfehérvár, Városház tér 1. ópusztaszer várja az atádiakat Ópusztaszerre készülnek két autóbusszal a nagyatádi Őszi napfény nyugdíjasklub tagjai. Hétfőn délután öt órakor a művelődési házban tartják következő találkozó­jukat, ahol megbeszélik a kirándulás részleteit, s dön­tenek a hagyományos anyáknapi-gyermeknapi ta­lálkozójuk időpontjáról is, amelyet a városi strandon szeretnének megtartani. Várhatóan több mint százan lesznek a vidám majálison. Támogatott klub; megkönnyíti sok ember mindennapjait Bedegkéri gondoskodás ízlik az ebéd a bedegkéri klub tagjainak fotó: czene attila Több mint harminc tagja van Bedegkéren az idősek klubjá­nak; ennyien látogatják a tele­pülés 200 nyugdíjas lakója kö­zül. Évente 1,2 millió forintot fordít rá az önkormányzat; kedvezményes áron biztosítja a meleg ételt a rászorulóknak. Fontosnak tartjuk a klub te­vékenységét — mondta Agyik Lajos polgármester, sok idős embernek megkönnyíti min­dennapjait. Ismerősök, régi ba­rátok találkoznak naponta; fi­gyelnek egymás gondjaira. — Rádió, televízió és ötféle újság áll a tagok rendelkezésére — mondta Kurdi Lajosné klub­vezető. — Örömmel jönnek ide; ez a második otthonuk. Bár orvosi rendelés nálunk nincs, rendszeresen benéz hozzánk a háziorvos, érdeklődik az öregek hogylétéről; ez nagyon jólesik nekik. Kilencven forintot fizetnek a klubtagok; az ebéd mellett teát, illetve kávét is kapnak. — Ma is finom volt az ebéd — mondta Apelesz Jánosné, aki három éve rendszeresen jár ide. —: Változatosan főznek, az adagok bőségesek. Úriasszo­nyok vagyunk, mert kiszolgál­nak bennünket. A fekvőbete­gekre is gondolnak Bedegké­ren. Steinbacher Jenő falu­gondnok naponta 8-10 idős embernek viszi ki a meleg ételt. (Krutek) l 584 milliárd forintot utalt ki tavaly az igázgatóság Évkönyv a nyugdíjasokról Tanulságos kiadványban elemzi elmúlt évi tevékenysé­gét az Országos Nyugdíjfo­lyósító Igazgatóság. Az év­könyv, amelyet Bálintné Fü- leky Jolán, az intézmény igazgatója készített, számos, a kívülállók előtt ismeretlen körülményre hívja fel a fi­gyelmet, amelyek évről évre nehezítik, bonyolultabbá te­szik munkájukat. A hatáskörükbe utalt újabb és újabb feladatok — az ellátá­sukhoz szükséges feltételek hi­ányában — már-már az alapte­vékenység maradéktalan ellátá­sát veszélyeztetik. Bizonyító példaként említi a tanulmány a tavalyi energiaár­emeléssel kapcsolatos kompen­záció esetét. A több mint 670 ezer nyugdíjast érintő rendel­kezés értelmében év közben négy alkalommal is módosítani kellett az utalt összegeket. Márciusban emelni, júliusban csökkenteni, majd november­ben ismét emelni, januárban új­ból csökkenteni voltak kényte­lenek a kifizetéseket.' Több tíz­ezer reklamáló telefon és levél érkezett emiatt az intézethez, az érintettek nem tudták mire vélni az összegek gyakori vál- ■ tozását, a kiküldött tájékoztatók ellenére sem. A gazdasági szerkezet átala­kításával a munkahely felszá­molások, szanálások újabb ellá­tástípusokat eredményeztek, a politikai rendszerváltást követő rehabilitációs intézkedések pe­dig a különböző kiegészítések változatos formáit hozták létre, és olyan személyek részére is az igazgatóság állapítja meg, il­letve folyósítja az ellátást (pél­dául életjáradék, nemzeti helyt­állásért járó pótlék, sorkatonai szolgálatot teljesítők hozzátar­tozóinak járó családi segély és egyebek), akik egyébként nyugdíjra vagy nyugdíjszerű szociális ellátásra nem is jogo­sultak. Az intézet iratforgalmára né­hány jellemző szám: tavaly év elején 2 millió 846 ezer 830 da­rab szja-elszámoláshoz szüksé­ges adóigazolást, 2 millió 763 ezer 711 darab kedvezményes utazásra jogosító utalványt és 274 ezer 162 kedvezményes tü­zelőutalványt postáztak. A kü­lönböző hatóságoktól, társszer­vektől, önkormányzatoktól ér­kező megkeresések, határoza­tok, valamint a nyugdíjasok ál­tal küldött levelek, beadványok nyomán az intézet előadói, re­vizorai közel 3 és fél millió ügyet dolgoztak fel. Az intéz­kedések következtében egymil­lió esetben az utalásra kerülő összegeket is változtatni kellett. 1995. december 31-én 2 mil­lió 949 ezer 204 nyugdíjast tar­tott nyilván az intézet és ré­szükre átlagosan 15 ezer 672 forintos havi ellátást folyósított. Az év folyamán 242 ezer 474 személy vált nyugdíjjogosulttá, a számokra megállapított ösz- szeg átlagosan 13 ezer 683 fo­rint. A teljes nyugdíjas létszám, és az újonnan nyugdíjazottak részére megállapított ellátások átlagának közel kétezer forintos csökkenése arra mutat, hogy tovább folyik a nyugdíjak ér­tékvesztése. Ez a tendencia fel­veti a 75 ezer forint biztosítási felső határ felülvizsgálatának, vagy az inflációs szorzószámok módosításának szükségességét — állapítja meg tanulmányá­ban az igazgatónő. Több mint 584 milliárd fo­rint kifizetésében működött közre tavaly a nyugdíjfolyósító igazgatóság. Egy munkatár­sukra óránként 9 ügyirat elinté­zése jutott, az elvárható 5-6 he­lyett. Számítógépes ügyviteli­informatikai rendszerük a jelen­legi feladatok ellátására alkal­mas, de a gyakori jogszabály- változások és módosítások, va­lamint a nyugdíjrendszer terve­zett változása és a várható ha­talmas tömegű új adat tárolása a rendszer bővítését és korsze­rűsítését teszi szükségessé. — A tavalyi gondokat és ne­hézségeket azonban már elfe­lejtettük, most minden erőnkkel az idei feladatok ellátására koncentrálunk, hogy a közel 3 millió nyugdíjas ellátásáról zökkenők nélkül gondoskod­hassunk — fejezi be az év­könyvet Bálintné Füleky Jolán, a nyugdíjfolyósító igazgató­nője. K. Cs. Hetesen megbecsülik az idős embereket Feléledt a dalárda Hetesen januárban alakult a nyugdíjasklub. A közös­ségi élet igénye eddig is ott szunnyadt az idősekben, az elhatározást az év végi ön- kormányzati rendezvény erősítette meg. Azóta fel­élesztették a dalárdát is. Egy falunak meg kell becsül­nie a múltat, az öregjeit - vallja Ádám László polgár- mester. Fontosnak tartja vé­leményüket és jó közérzetü­ket, ezért is támogatja minden kezdeményezésüket. Hatvan­hétén alakították a klubot, ve­zetőjüknek választva Bank Lajost. Az egykori iskolai­gazgató tele van ötlettel, s lel­kesen tervezi a programokat. — Szeretnénk visszahozni a bensőséges ünnepek hangu­latát, a tavasszal ez már meg is valósult. A mindennapokat ma is jórészt munkával töltő nyugdíjasoknak igényük van a feltöltődést szolgáló szóra­kozásra. Szeretnénk eljutni a melegvizes fürdőkbe, s felke­resni a történelmi emlékhe­lyeket. Szívesen hallgatunk egészségügyi előadásokat, hi­szen ebben a korban gyakran eléri az embert a betegség. Mindig szakorvost kérünk fel, mert csak a hiteles tájékozta­tásnak van értelme. Egyre ne­hezebb a megélhetés, mind kevesebb pénz jut a ruházko­dásra; erre gondoltunk, mikor helyet adtunk a holland bálás akciónak. A hitéletet segíti, hogy Pannonhalmára vagy Győrbe utaznánk a pápaláto­gatás alkalmával, s ott ven­nénk részt az egyházi szertar­táson. Sikeresen felélesztet­tük a dalárdát; Hetesen régi hagyománya van. A klub vezetőségét utcák szerint választották; mind­egyiket ketten képviselik, így az információk biztosan el­jutnak a tagokhoz. A helyi énekkar vezetője Keszi László, aki szép hangja mel­lett takaros gazdaságáról, mintaszerű szőlőskertjéről ismernek. Az egykori kántor hétfőnként gyűjti össze a jó hangú időseket, olyankor for­gácsfánk, zamatos bor is az asztalra kerül. — Az idős ember nehezen mozdul ki otthonról — mondta Keszi László —, ide mégis lelkesen jönnek. Az asszonyok felszabadultabbak, ám a férfiak kezdetben csak biztatásra adták ki a hangju­kat. Mostanra teljes az egy­ség: eddig mintegy harminc népdalt tanultunk meg. Az ének erősíti a személyes kap­csolatokat, s vidámabbá teszi az egyhangú napokat. Izményi Éva Keszi László, a hetesi énekkar vezetője szívesen ül ma is a templomi orgonához fotó: király j. Béla Lábod idős lakói Tizenhét idős ember él a lá- bodi otthonban. Tóth Lász- lóné, az intézmény vezetője elmondta: az idős korukra magukra maradottak költöz­tek ide, akik ellátásukat már nehezen oldanák meg egye­dül. Az otthonban állandó felügyelet alatt vannak. A lábodi otthonban 11 al­kalmazott törődik velük. Az idős emberek 12 ezer forintot fizetnek havonta az ellátásért. A benntlakók mellett tizenöt helybeli is rendszeresen fel­keresi az otthont. A szórako­zási lehetőségükről is gon­doskodnak, évente többször a helybeli óvodások és iskolá­sok is adnak műsort. Hagyo­mány, a környékbeli fürdőhe­lyek felkeresése is. Az idén nyáron Szulokba mennek ki­rándulni. H. M. Gáspár János, bal oldalán dédunokájával A szuloki nagy öreg Nagy idők tanúja Szulokban Gáspár János, a falu legidő­sebb lakója: 93 éves. Négy ge­neráció lakik itt. egymás mel­lett szeretetben, békességben. 1903-ban születtem Szulok­ban ugyanezen a helyen, egy kis zsúpos házban - emléke­zett vissza. - Hatan voltunk testvérek, szüleim földműve­léssel foglalkoztak. Az első vi­lágháború előtt 16 hold föld­ünk volt. Már tizenkét éves ko­romban munkába álltam. Nem kérdezte senki, hogy bírom-e emelni az ekét. Muszáj volt. Gáspár János naphosszat dolgozott. — Hű, de szépek voltak a szuloki lyányok — derült fel. - De a legszebb a különös ra­gyogásé, kék szemű Engis Te­réz volt. 1928-ban esküdtünk, a frigyből egy lányunk szüle­tett. Éz életem legszebb idő­szaka. Aztán tragédia ért: a fe­leségem nagyon korán meghalt 1959-ben, 52 évesen. 1959-től 67 éves koráig — akkor vonult nyugdíjba — a helyi termelőszövetkezetben dolgozott. Csépelt, aratott, s még a dohánytermesztésben is részt vállalt. Nyugdíjas évei­ben is tevékenykedik. A kertet maga műveli, fát hasogat, pe­dig mögötte van már 93 év.... A szuloki nagy portán négy generáció lakik. Gáspár János állandóan érzi a családtagok szeretetét. Mondták is, igen jó az alaptermészete és szellemi­leg is friss maradt. — Egészséges voltam én vi­lágéletemben — mondta. — Látja, még a kezem sem re­meg. Szeszes italt nem iszom, nem dohányzom. Jó az étvá­gyam, jól alszom, mert az élet­hez ez is hozzátartozik. Orvos­sal ritkán találkozom, mert csak a szememre szedek gyógyszert. Alig látok... A rá­dió az, ami a nagyvilággal való kapcsolatot biztosítja. A va­sárnap délelőtti egyházi műso­rokat mindig meghallgatom. Búcsúzóul azt kérdeztem: mi a hosszú élet titka: — Szüléimét túléltem húsz évvel, mert ők 73 éves koruk­ban meghaltak. Mégsem tu­dom megmagyarázni a hosszú élet titkát. De ha visszajön hét év múlva, akkor majd eláru­lom... Gamos Adrienn 28 ezer forint lenne elég Havi 28 ezer forintban határoz­ták meg a megélhetéshez szük­séges nyugdíjat a SzocioMed Kft. közvéleménykutatóinak adott válaszukban az idős em­berek. A háromezer nyugdí­jasra kiterjedő felmérés célja annak kiderítése volt, mi a vé­leményük, hogyan viszonyul­nak az emberek a nyugdíjrend­szer átalakításához. A vála­szokból kiderült, hogy 62 szá­zalék egyetért, és csupán 24 százalék ellenzi a nyugdíjre­formot. A változásokat támoga­tók főleg azért ítélik szüksé­gesnek az átalakítást, mert ala­csonynak tartják a nyugdíjakat. Az állami garancia fennmara­dását a megkérdezettek 96 szá­zaléka fontosnak gondolja, és kifizetésére a központi költség- vetés vállalja a biztosítékot.

Next

/
Oldalképek
Tartalom