Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-02 / 102. szám

1996. május 2., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Ifjúsági kerékpáros Világ Kupa, Ausztria Rohtmer Balázs hetedik Négy napon át Ausztriában rendezték meg az év legjelen­tősebb ifjúsági kerékpáros Vi­lág Kupa-futamát, a Vöslaver Jugend Tourt. A hatalmas és rendkívül erős mezőny 18 or­szág válogatottjait vonultatta fel. A 140 induló között ott volt egyedüli somogyiként a kaposvári Rohtmer Balázs is, aki (ezúttal is) igazolta kivéte­les képességeit és fantasztikus tehetségét. A négy nap alatt összesen 490 kilométer várt a résztvevőkre, s a Kaposvári Kerékpáros SC kiválósága az előkelő hetedik helyet sze­rezte meg. E siker értékéről csak annyit: ezen az osztrák viadalon magyar versenyző még soha nem végzett az első 20 között. Rohtmer Balázs e héten Olaszországban folytatja sze­replését, ahol két versenyen is érdekelt lesz. Először— amo­lyan levezetésként — egy nemzetközi viadalon áll rajt­Rohtmer Balázs FOTÓ: KOVÁCS TIBOR hoz, majd május 5-én, vasár­nap újabb rangos Világ Kupa­futam vár Vargha Tamás edző tanítványára. / Lovasünnep Adándon Bakon, kocsiban, lóháton. A lovassport három szakágának bemutatóját és versenyét izgul­hatta végig Ádánd apraja- nagyja május elsején. Egészna­pos piknik volt a ralikrossz-pá- lyán: a hagyományos kettesfo- gathajtó-versenyen kívül ga­loppderbi és ügető — fogadási lehetőséggel. A kondérban eközben birkagulyás Totyogott, s fogyott a sör, meg a virsli... Idén hetedik alkalommal vállalkoztak a verseny „tető alá” hozására az ádándi szerve­zők. Ezentúl már senki nem mossa le a településre^, hogy lovasközség: az egymást kö­vető látványosságok, a pergő rendezés minden igényt kielé­gített. Százasok, ötszázasok röpködtek a levegőben a ga­loppfutam kezdete előtt. A me­zőny nem volt ismeretlen a szakértő érdeklődőknek. Nem így az ügetőverseny, amelyet bemutató jelleggel tartottak, profi — a fővárosból érkezett — hajtókkal és lovakkal. A fo­gadások száma itt már nem volt olyan magas. Talán majd jö­vőre, hiszen az ügető most de­bütált, galoppderbit pedig már rendeztek Adándon. A fő attrakció most is a ket­tesfogatok erőpróbája volt. Fa­nyar János Döbröközről im­ponáló hajtást mutatott be; megnyerte a maraton- és az akadályhajtást is. A házigaz­dák egyetlen szomorúsága volt, hogy a verseny ötletgaz­dája, Éberhardt István ezúttal csak az 5. helyen végzett. Jutott izgalom a nap legvégére is: a tombolasorsolás két fődíja egy bárány és egy kiscsikó volt. A végeredmény: Kettesfogathajtás (11 induló) 1. Fanyar János (Döbrököz), 2. Hollósi László (Tengelic), 3. Kis Jenő (Szólád). Galopp (11 induló): 1. Or­sós Ferenc (Székesfehérvár) Runner nevű lovával, 2. László János (Kersák lovastanya, Ki­üti) Viki nevű lovával, 3. Buj- tor István (Kersák lovastanya, Kiüti) Kígyó nevű lovával. Segédhajtók akadályhajtása: 1. Takács József (Ádánd). (Fónai) Marcali kosárgyőzelem Marcali VSZSE-PVSK- Pécsvárad 86-75 (39-37) Marcali VSZSE: Bognár (29), Bodor (26/3), Sótonyi (17/6), Nagy I. (17/6), Hartman (-). Csere: Hász (6/3), Joó (-). Edző: Várfalvi István. A rossz előjelek ellenére — Várfalvi István edző nem számíthatott Jäger és Tápler játékára, ráadásul a találkozó első percében Hartman is megsérült — biztosan nyerte a rangadót a Marcali VSZSE. Erdőgép Kupa '96 megyei férfi kosárlabda-bajnokság Csúcson a Cifa-Marlen Az „A ” csoport eredményei: Cifa-Marlen KK-Hurrikán KK 81-70 (36-34) V.: Zsigmond (egyedül). Cifa-Marlen KK: Csuha (6/6), Bertalan (14/6), Csima (10), Váli (14), Fónai (24/9). Csere: Tóth K. (11/3), Kovács (2). Edző: Szabó Gábor. Hurrikán KK: Hajdúk (9), Szemen (15/3), Marosi (11), Tóth (11), Győrffy (21). Csere: Stadler G. (3). Edző: Marosi Péter. Kasi kadett-Air-Max SZDSE 86-69 (40-33) V.: Bognár, Csapó. Kasi kadett: Simon (20), Hernesz (19/3), Riskó (7), Beck (16/6), Papp (13). Csere: Ba­kos (4), Kilián (7/3). Edző: Ékes Tamás, Stettner János. Air-Max SZDSE: Nagy (20), Magyarfi (15/3), Palkó (9), Szabó (8), Fülöp (15). Csere: Orbán (2). Edző: Palkó Sándor. SP 54 SC-Táncsics DSE 55-49 (27-34) V.: Csapó, Bognár. Legjobb dobók: Fokvári (23), dr. Horváth (18/3), illetve Gyurkó (15/3), Csuhaj (12). Oázis SE-Munkácsy BK 92-69 (48-31) V.: Zsigmond, Pestality. Legjobb dobók: Bondor (32/6), Heffer (16), Nádasdi (15), illetve Gálosi (18), Szöl- lősi (13), Varga O. (12). Henger KK-Titán KK 82-77(45-33) V.: Pestality, Zsigmond. Legjobb dobók: Brantmüller (26), Ihász (14), Illia (13), dr. Halász L. (10), illetve Gémesi (41/12), Dross Z. (16/9). A „B" csoport eredményei: Fiat-Budai KK-Investment- Toldi DSK 102-88 (50-41) V.: Nagy, Kertész. Legjobb dobók: Tavas G. (28), Vörös (26), Tavas R. (24), Fónai L. (19/3), illetve Bogár (37/9), Szabó (27/6), Fehér (10). Sprint-Coop KK-Rádió 1602 106-34(52-17) V.: Kertész, Nagy. Legjobb dobók: Hajdú (27), Lévai (26/12), Márkus (24), Epstein (13/9), illetve Csók B. (14), Sugár (11). Füredholding-Közlekedési DSE-Kan-Ászok KK 76-66 (33-32) V.: Kulcsár, Mihályfalvi. Legjobb dobók: Kammerlo- her (20/12), Gelencsér (19/12), Fúrián (19/3), illetve Vida (23), Gulyás (20). Security-Max SZSE-Eötvös MDSE 75-66 (33-26) V.: Mihályfalvi, Kulcsár. Legjobb dobók: Németh (21 ß), Pojtner (14/6), Tombor (14), illetve Jónás (19), Bene­dek (16), Barta (15). Korábbi fordulóból elhalasztott mérkőzésen: Marcali VSZSE II.-Eötvös MDSE 75-80 (39-36) V.: Tóth, Czink. Legjobb dobók: Joó (47/3), Mihalics (10), illetve Végh (25), Jónás (21), Bartha(18). A Marcali VSZSE II.—Építő­ipari DSK mérkőzés végered­ményéről nem érkezett jelentés. Az Erdőgép Kupa '96 me­gyei férfi kosárlabda-bajnokság kosárkirálya a Fiat-Budai KK játékosa, Tavas Roland lett 574 ponttal. Az „A” csoport végeredménye: 1. Cifa-Marlen KK 2. Henger KK 3. Hurrikán KK 4. Kasi kadett 5. Air-Max SZDSE 6. Titán KK 7. SP 54 SC 8. A oda-Barcs SC 9. Munkácsy BK 10. Oázis SE* 11. Táncsics DSE 20 19 1 1817-1308 39 20 15 5 1612-1367 35 20 13 7 1544-1328 33 20 13 7 1620-1474 33 20 10 10 1534-1467 30 20 10 10 1459-1551 30 20 8 12 1350-1466 28 20 6 14 1348-1601 26 20 6 14 1581-1762 26 20 6 14 1266-1519 25 20 4 16 1120-1423 24 A *-gal jelöil Oázis SE csapatától ki nem állás miatt egy pont levonva. A „B” csoport állása: 1. Fiat-Budai KK 20 18 2 1675-1170 38 2. Sprint-Coop KK 20 18 2 1837-1301 38 3. Közlekedési DSE 20 16 4 1417-1214 36 4. Rádió 1602 20 14 6 1290-1210 34 5. Investment-Toldi 20 9 11 1540-1520 29 6. Security-Max 20 9 11 1323-1460 29 7. Építőipari DSK 19 7 12 1315-1480 26 8. Eötvös MDSE 20 4 16 1272-1629 24 9. Marcali IL* 19 6 13 1290-1323 24 10. Kan-Ászok KK* 20 5 15 1151-1405 24 11. Somogyjádi SZK* 20 2 18 1170-1556 21 A *-gal jelölt Marcali VSZSE II., Kan-Ászok KK és Somogyjádi SZK csapatától ki nem állás miatt egy-egy pont levonva. Az azonos pontszámú csapatoknál az egymás el­leni eredmény a mérvadó. Megyei kézilabda-bajnokság a Postabank Kupáért • • Unneprontó barcsiak Nagy meglepetéssel zárult a nagyatádi ünnepi sportprog­ram keretében játszott Nagy­atádi VSE-Barcs SC megyei bajnoki női kézilabdamérkő­zés. A bajnokesélyes hazaiak nem kevesebb, mint hat hét­méterest hibáztak, s végül két góllal alulmaradtak a Barcs SC-vel szemben. Női mérkőzések: Nagyatádi VSE-Barcs SC 9-11 (5-6) Legjobb dobók: Vékony né (4), illetve Tóthné (5). Barcs SC-Siófoki VSE 13_16 (7-5) Legjobb dobók: Tóthné (4), Simon G. (4), illetve Tolinger (6), Báli (4). Kocsolai Tsz SK-Lengyeltóti KK 32-15 (15-6) Legjobb dobók: Földi (8), Stier (8), Tamás (5), illetve Pin­tér (7), Bodó (7). Kutasi Nosztalgia KK- Balatonszemes 15-11 (11-5) Legjobb dobók: Ámon (6), Landi (5), illetve Szekeres (5). Siófoki VSE-Balatonszárszó SE 18-13 (9-7) Legjobb dobók: Báli (5), To­linger (5), illetve Huszár (4), Kalmár (4). Férfi mérkőzések: Kaposvári Gazdász-Faddi Tsz SE 23-19 (12-8) Legjobb dobók: Magyar (8), Stalmann (4), illetve Acsádi (4), Hoglimayer (4). Balatonboglári SC II.-Barcs SC 33-24 (14-13) Legjobb dobók: Zeke (9), Vodenicsár (8), illetve Vörös (8), Sülé (6). Megtorpantak a kupavédők Kaposváron a városi sportcsar­nokban rendezték meg tegnap a hagyományos MSZOSZ Május 1. Kupa kispályás teremlabda- rúgó-tomát. Ä négy csapat közül a Rákóczi öregfiúk szerezte meg a győzelmet. A második helyre a Vagyonkezelő Rt csapata fiitott be, míg a kupát védő újságírók — igaz, csak rosszabb gólkü­lönbségüknek köszönhetően — állhatták fel a képzeletbeli do­bogó harmadik fokára. A figye­lemre méltó negyedik helyet a Kaposcukor Rt kaparintotta meg. Gokartbajnok Nagyatádról Szép sikereket értek el a somogyi gokartversenyzők a Kecskeméten rendezett országos bajnokságon. Az eredmények közül kiemel­kedik a Nagyatádi Motoros Club színeiben induló Ko­vács Gábor nagyszerű telje­sítménye: a legnépesebb, 28 indulót /számláló Kadett- csoportban remek verseny­zéssel előbb első, majd a következő futamban harma­dik lett. Az ugyancsak nagyatádi ifjabb Merencsics Árpád nem került dobogóra. A siófoki Hütter Gabriella a junior „A” mezőnyében mindkét futamban a máso­dik helyen érkezett a célba. Cziráki Szabolcs bronzérmes A Balaton MSC versenyzői is részt vettek a Celldömöl- kön rendezett nemzetközi if­júsági motokrosszverse- nyen. A junior 80 ccm-es géposztályban állt rajthoz Cziráki Szabolcs, aki mind­két futamban a harmadik he­lyen motorozott a célba, s így az összesített verseny­ben is az előkelő harmadik helyet szerezte meg. A ser­dülő 80 ccm-es kategóriá­ban Borongics Bence — akinek ez volt a legelső ver­senye — a népes mezőny­ben végül a nyolcadik he­lyet szerezte meg. Aranygyűrüs leilei tekézők Befejeződött Balatonboglá- ron a Böröczné Tóth Anna által szervezett amatőr teke­bajnokság. A Csere Csárda automata tekepályáin kilenc — balatonlellei, bogiári, há- csi, szőlőskislaki és viszi — csapat mérte össze egymás­sal az erejét rendszeresen. A győztes balatonlellei Halker csapatának Sós Zoltán, Ba- latonboglár polgármestere adta át az első díjat, egy öt monogramos aranygyűrűt. A második helyezett (ugyancsak) leilei Fakó és a harmadik helyen végzett szőlőskislaki együttes pénz­díjban részesült. Az egyéni versenyben győztes lellei Herczku Zoltán szintén pénzjutalmat vehetett át. A nagy sikerre való tekintettel ősszel ismét rajtol Bogláron az amatőr tekebajnokság. Ez történt a labdarúgó NB Ill-ban Dunaszentgyörgy- Szekszárd 1-1 (0-1) Gerjeni Medosz-Pécsi VSK 0-1 (0-0) DOHÁNYNAGYKER AKCIÓ 20 ezer Ft-os vásárlás esetén dohányárainkból 2,5% kedvezményt adunk! pl. Sopianae 100,40 helyett 97,80 Ft TCHIBO FAMILY, 0,25 269,- Ft Háztartási keksz, 200 g 37,— Ft Pirított, sós napraforgómag, 100 g-mos 13,—Ft OLYMPOS CITROMLÉ, 1 I 107,50 Ft Almaié, 11 65,— Ft PEPSI COLA, 2,5 l-es, kartonnal 139,—Ft étolaj, 11 169,50 Ft Dalma öblítők, 4 l-es 225,— Ft SERTÉSMÁJKRÉM, 35 db-os kartonnal 22,90 Ft Papírzsebkendő, 100 db-os 61,— Ft Pampers Uni pelenkák 264,— Ft SZIKVÍZTÖLTÉS 100,- Ft/ballon Áraink az ÁFÁT tartalmazzák, lakossági vásárlóinkat is kiszolgáljuk! WEST DOHÁNYNAGYKERESKEDÉS Kaposvár, 61-es főút mellett, az ARAL benzinkút mögött. Nyitva: h-p 8-16, szó 8-12 óráig Tel.: 06-60-362-901 ______________________________(17243) S chumacher egyre jobb A kétszeres német világbajnok, Michael Schumacher egyre jobb eredményeket ér el új autójával, a Ferrarival. Legutóbb a Nürburgringen rendezett Európa Nagy­díjon lett második a kanadai Jacques Villeneuve mögött úgy, hogy az utolsó körökben majd letolta a Wilüams-es pilótát a pályáról. Ezzel az eredménnyel az összetett versenyben feljött a harmadik helyre Jean Alesi mellé. Most a hétvégén „hazai pályán”, Imolában bizonyíhat ismét foto: traco Körzeti labdarúgó-bajnokság Hazai siker a rangadón Kaposvári körzet, I. osztály. A 18. forduló eredményei: Taszár-Hedrehely 4—1, So- mogygeszti-Magyaregres 2-1, Zimány-Kiskorpád 1-0, Hetes-Gölle 2-1, Felsőmo- csolád-Kaposmérő 1-0, Sán- tos-Osztopán 1-0. Az élcsoport állása: 1. So- mogygeszti 40 pont, 2. Ma­gyaregres 36 pont, 3. Sántos 35 pont. Kaposvári körzet, II. osz­tály. A 22. forduló eredményei: Bárdudvarnok-Mérő FC 5-1, Kaposfüred Il.-Somogya- szaló 2-1, Fonó-Csököly 0-0, Somogyfajsz-Simonfa 1- 1, Bodrog-Alsóbogát 0-1, Igal-Somogyjád 8-0, Szent- gáloskér-Somogyszil 0-0, Jákó-Mezőcsokonya 2-1. Az élcsoport állása: 1. Bárdudvarnok 58 pont, 2. Csököly 52 pont, 3. Mérő FC 49 pont. Marcali körzet. A 13. forduló eredményei: Ordacsehi-Somogy vámos 2- 0, Szőlősgyörök-Balato- nújlak 0-0, Várda-Balaton- fenyves 1-0, Tapsony-Nagy- szakácsi-Buzsák 4—2, Böhö- nye-Vitya 2-1. Az élcsoport állása: 1. Ba- latonújlak 30 pont, 2. Tap- sony-Nagyszakácsi 27 pont, 3. Vitya 24 pont.

Next

/
Oldalképek
Tartalom