Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-04 / 104. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 1996. május 4., szombat Felújítják a tabi ABC üzletet Megkezdődött a tabi Áfész 2. számú ABC üzletének a felújítása. A két és fél millió forint értékű beruházás keretében korszerű gépkocsiparkolót alakítanak ki, foto- cellás ajtót állítanak üzembe, illetve kulturáltabb vásárlási körülményeket teremtenek. A felújítás után a gépkocsiparkoló a bevásárlókocsikkal is könnyen megközelíthetővé válik. A parkoló kialakítását a napokban kezdte mega Tabép Kft. A kivitelezéssel várhatóan a jövő hónap közepére készülnek el. Somogyacsai támogatások Négyszázezer forint támogatást fizetett ki az év első négy hónapjában a somogyacsai önkormányzat a munkanélküli járadékfizetésből kikerült állástalanoknak. Az április végi adatok szerint, a faluban jelenleg 15-en kapnak jövedelem- pótló támogatást. Hozzájárulás az étkeztetéshez Nagy figyelmet fordít a falu apróságaira a sérsekszőlősi önkormányzat. A testület döntése alapján gyerekenként napi húsz forinttal támogatják az óvodások és iskolások étkeztetését Tabon. A több mint húsz gyerek után HO ezer forintot utaltak át a városi közoktatási intézményekbe. Belefulladt a Balatonba A másodfokú viharjelzés ellenére két balatonberényi lakos május 1-jén késő este orvhalászni indult egy kölcsönkért csónakkal. Már kifelé eveztek a Balatonból, amikor a csónak megtelt vízzel és elsüllyedt. Egyikük kiúszott a partra, ám társa eltűnt, feltehetően vízbe fulladt. Járműbemutató Kaposváron A kaposvári Citroen-Y a- maha márkakereskedés és szerviz megkezdte a SsangYong terepjárók forgalmazását. A kereskedésben egyelőre kétféle — Musso és Family — típust lehet megrendelni. A márkakereskedés ma és holnap bemutatót rendez, amelyen az érdeklődők szemügyre vehetik a dél-koreai gyártmányú modem gépkocsit. Önkormányzatiság akadémiai fokon Titkolt pénz, pályázatok Dr. Sziberth László balatonboglári önkormányzati képviselő csaknem negyedéven keresztül hiába próbálta megtudni, kiket támogat a képviselő-testület a Balaton Akadémia bogiári kihelyezett tagozatán. Akadékoskodónak, személyeskedőnek minősítették a szándékát, hogy nyomon kövesse a testület korábbi határozatait. A balatonboglári képviselő-testület tavaly szeptember 28-i keltezéssel kötött együttműködési megállapodást a Balaton Akadémiával, amely főiskolai képzést hozott a városba. S ennek természetesen mindenki örült. A megállapodás értelmében az önkormányzat a tóparti teniszszálló épületét adta át ingyenes használatra, amit a múlt esztendőben félmillió forintért felújított és ugyanennyit adott az intézménynek támogatásként. A továbbiakban az ön- kormányzat éves költségvetésének 1 százalékát utalja át az alapítványi főiskolának. Ez az idén kivételesen kétmillió forint, de a jövő évtől ennek kétszerese is lehet. A támogatásért cserébe az alapítvány költségén tanulhat a bogiári diákok 10 százaléka, minimum 5 fiatal. Hogy ki tanulhat ingyenesen vagy jelentős támogatással a bogiári főiskolán, azt a képviselő-testület javasolja. Csakhogy ilyen javaslat egészen áprilisig nem került a testület elé. A képviselői indítványra február 1-jén hozott testületi határozat szerint a oktatási, kulturális és sportbizottság a következő ülésen számolt volna be a bizottsági hatáskörben hozott döntéséről, de ez nem történt meg. Márciusban aztán meghosszabbították a beszámolási kötelezettséget egy hónappal. Áprilisban azonban a testület zárt ajtók mögött döntött. Azt tudni, hogy helyreállította a törvényes rendet: az oktatási, kulturális és sportbizottságnak adta át a támogatási kérelmek elbírálásának jogát. Úgy tűnik, csupán technikai malőr történt, amit a képviselő-testület dr. Sziberth Lászlónak, az ügyrendi bizottság elnökének kitartó unszolására helyre tett. Többről van szó. A Balaton Akadémia bogiári oktatóhelyének létesítését önként vállalta a képviselő-testület. S miután költségvetési forintokról van szó, a város polgárainak joga tudni, hogyan költik azokat a pénzeket. Nem is szólva arról, hogy a továbbtanulók nem jutnak információhoz: milyen alapelvek és szempontok szerint ad tandíjmentességet vagy támogatást a város, és ezekre mikor, miként lehet pályázni. Ezek ugyanis fontos tényezők ilyenkor, a pályaválasztás időszakában. Nyilván akad nem egy család a városban, amely nem tudja fizetni a borsos tandíjat és ez lenne gyermeke számára az egyetlen lehetőség a továbbtanulásra. Érthetetlen tehát a képviselő- testület értetlensége ezekkel az igényekkel szemben. Ugyanakkor mindez méltatlan az akadémiával szemben is. Hiszen áz intézmény fontos része kíván lenni a város társadalmi és kulturális életének, ahogy számos módon ennek jelét adta már. A nyitott pályázatok segítenék ezt a nemes törekvését. (Gáldonyi) Aranyág a beteg gyermekekért Mozgássérült és beteg gyermekekért jött létre egy éve az Aranyág Alapítvány. Tavalyi jótékonysági műsoruk eredményeképpen 28 ezren adakoztak, közel 90 millió forint értékű adomány gyűlt össze. Ebből csaknem harminc kórháznak juttattak el készpénz és eszközadományt, köztük a Kaposi Mór Megyei Kórháznak is. Holnap este a televízióban ismét jelentkezik a jótékony- sági műsor, neves művészek és közéleti személyiségek szereplésével. A műsor célja, hogy adományokat, felajánlásokat gyűjtsön magánemberektől és cégektől a magyar gyermek- gyógyászat műszerezettségi színvonalának fejlesztésére. Az esten árverést is tartanak: licitálni lehet többek között Lagzi Lajcsi tangóharmónikájára vagy Jose Carreras és Placido Domingo dedikált díszzsebkendőjére is. (Jakab) Visszakértek az Apehtól csaknem 342 milliót (Folytatás az 1. oldalról) Somogybán egyébként az egy-egy személy által visszaigényelt péz nem rúgott tízmilliókra, a legmagasabb ösz- szeg 960 ezer forint volt. A munkáltatóknak április 20-ig kellett eljuttatni az adóhivatalhoz azokat a kontrollinformációkat, amelyeket dolgozóik helyett maguk készítettek. Ezeknek a feldolgozása is megkezdődött. Az idén több munkáltatói igazolás érkezett be a megyei igazgatósághoz, ebben az is közrejátszott, hogy több céget megbüntettek a késve vagy tévesen kitöltve beküldött nyomtatványok miatt. Megkönnyíti az adatok feldolgozását, hogy nagyobb számban küldték be mágneslemezen az információkat. Szántó Vil- mosné hangsúlyozta: a munkáltatók nem felelősek azért, hogy — az egyéni nyilatkozatok alapján — milyen befektetési kedvezményeket írtak be a dolgozóiknak. Az adóvisszaigényléseknél, a munkáltatói igazolások feldolgozása után, ugyanolyan ellenőrzésekre lehet számítani, mint amilyent az önbevallóknál végeztek. S. P. G. PIACI KÖRKÉP Kaposvár Siófok Nagyatád Marcali Burgonya 30-40 25-40 40-50 30 Káposzta 30 60 40 35 Paprika 16-40/db. 40-60/db. 20-50/db 40-60/db. Paradicsom 400 350 340 280 Uborka 200 160 200 180 Leveszöldség 160 120-160 200 120 Tojás 7-8 11 11 10 Sampinyon 170-280 280 240 250 Hagyma 30 30 40-50 40 Banán 170 190 190 190 Alma 60-120 — 60-130 80-100 Karaláb 25-30/db. 40/db. 45/db. 40 Karfiol 200 240 200 140 Saláta 15-40 40-60 40 30-50 Kelkáposzta 100-110 90 90 ■ 120 Savanyúkáposzta 100 90 85 90 Narancs 150 150-170 150 170 GAZDÁLKODÓKNAK A napraforgó értéke A legkedvesebb növények egyike. Napvirág, kenyérvirág, tányérrózsa, szotyola népies nevei csodálatosak. Virágzáskor a napraforgótányér a Nap .járását” követi, majd tisztelgésül Kelet felé lehajtja fejét. Őshazája Mexikó, de világszerte elterjedt, hazánkban a kukoricatábla szegélynövényéből avanzsált sztárkultúrává. Az egyik legjövedelmezőbb növény. A világ mocsaras tájain is termesztik, mert javítja a klímát és elősegíti a mocsárláz leküzdését. A napraforgó étolaj nem tartalmaz koleszterint, az egészséges táplálkozáshoz nélkülözhetetlen. A napraforgómag kiváló étrendi hatású, szerte a világon kenyérbe is sütik, vagy önmagában pörkölve fogyasztják. A préselés után visszamaradó lepényt a szarvasmarha csemegeként fogyasztja. A napraforgószár a szegényember tűzifája. Kínában azonban a szár fénylő rostját selyem közé vegyítik, a megmaradó tömeget papírgyártásra használják. A napraforgó termesztésénél fontos szempont, hogy a klasszikus vetésváltásban a kalászos gabonát követi, amelyet Dikamin D-vel gyomirtottak, ebből eredően a területet mentesítették az évelő kétszikű gyomoktól. Perzisztens szulfonilkarba- middal gyomirtott kalászos gabona után a vegyszermaradék gátolja a napraforgó csírázását. A napraforgó kezdetben rossz, 30-40 centiméter fejlettség után már jó gyomelnyomó képességű. Ä gyomirtáshoz herbicid kombinációkat használunk. A Proponjt Terra 840 EC gyári kombinációt vetés előtt 4-5 nappal, 3-5 liter/hektár dózisban permetezzük a talajra, és azonnal 6-8 centiméter mélyen dolgozzuk be. Vetés után kelés előtt 2,5-3,0 kilogramm/ hektár Merkazin 50 WP-vel egészítjük ki. Az egyszikű gyomokat irtó Proponit 840 EC vetés után, kelés előtt Afalon 50 WP, Merkazin 50 WP, Racer, Goal 2 E, Modown 4 F készítmények valamelyikével kombinálva kiváló gyomirtó hatást biztosít. Dr. Jasinka János FELVÁSÁRLÁSI ÁRAK Kaposvár Pini Hungary Kapos Ternero Bt Tab Kaveczky Kft Lábod, ALM Kft Barcs, Húsért Kft Siófok Siómente Szöv. Sertés nagyüzemi háztáji Árak: marha Ft/kg borjú növ. bika, üsző selejt juh 163 160-165 160 145 140-145 130-135 200-205 160 130-135 165-170 140-150 120-140 200-230 170-150 200 kg fölötti sertés 130-135 150-155 ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS Kaposvár, Éden kereskedés paprika 20-50 Ft/db paradicsom káposzta alma burgonya v. hagyma 220-280 25-35 80-140 16-20 8-12 savanyú káposzta tojás 50 8 Tabon talicskával tolja haza a nyereményét a szerencsés megfejtő Sorsoltak a Somogyi Kalendáriumnál A Somogyi Kalendárium 1996 szerkesztői megtartották a nyilvános sorsolást a 12 pályázati rejtvény helyes megfejtői között. Mert a Próbavoks idei rendezvényei, így a nyilvános sorsolás is elmaradt, a kereszt- rejtvény nyerteseinek nevét dr. Máté Erzsébet közjegyző és Szlovák András kiadó jelenlétében a Kapos rádió élő adásában Kozma Ani szerkesztőműsorvezető húzta ki, csaknem 1800 válaszadó közül. - A januári rejtvény öt nyertese: Kovács György (Topo- nár), dr. Szendrei József (Nagyatád), Domonkos Istvánná (Öreglak), Gergelics János (Gyékényes) és Radák Istvánná (Kisbárapáti) a megyei közgyűlés elnökének ajándékát, a Somogy megye albumot kapja meg. Á februári nyertes Fodomé Strausz Irma (Barcs) Boros László nagyatádi vállalkozó meghívására vacsoravendég lesz a kisváros nevezetes vendéglőjében, a Rózsabotban. A márciusi feladvány beküldői közül a kaposvári High-Tech Center ajándékát, a rádiós sétálómagnót Békéi Gyuláné (Hetes) veheti át. Az áprilisi játék szerencsés megfejtője Gergelics János (Gyékényes) volt; a nagyatádi Vertikál kft egyedi ajándékát kapja. A Sütév Rt a májusi nyertesnek egy kemence kalácsot ajánlott fel, ezt Németh Lajos (Balatonboglár) kóstolhatja meg. A Siótour Rt a júniusi nyertest, Kéri Dezsó't (Tab) egy csésze ceyloni teára hívja Sri Lankába. A Dél-dunántúli Kereskedelmi Kft mini irodát ad a három júliusi nyertesnek: Beck Jánosnak (Kaposvár), Halász Imrének (Zalaegerszeg), Koósz Imrének (Balatonboglár). A júliusi rejtvény megfejtői közül Barcs polgármesterének ajándékát, a várost bemutató albumot kapja Soós Endre (Balatonboglár), Fáró Imre (Kaposvár), Czin- deri Gyöngyi (Nagykanizsa), Székely Tamás (Kisbárapáti), Sitányi Lajos (Kaposvár). Az augusztusi helyes megfejtést beküldők közül Meinhardt Sándor (Tab) nyereménye egy névre szóló örökös belépő a Kapos Expo vásárirodától a kaposvári vásárokra. Öten - Pollák Lászlóné (Memye), Czizmazia Istvánná (Kisbárapáti), Bősze Józsefné (Budapest), Mérei Gábor (Tab) és Gyűrűs Lívia (Kaposvár) - vásáremblémás érmet nyertek. A West Travel és az Atádsped ajándékát, a tunéziai utazást kapja a szeptemberi játékosok közül Fonyó József (Balatonboglár). Az októberi rejtvény megfejtői közül a NIKE ajándékát, amelyet dr. Jasinka János adja át, talicskán tolhatja haza Tabon Nyíró' Noémi. Két hektárra elegendő hibridkukorica vetőmag, növényvédő szer és egy márkás kapa kerül a talicskára. A novemberi feladvány megfejtéséért a Kaposvári Agroker Rt háti permetezőgépét viheti haza Kisiván István (Kaposvár). A decemberi nyertesek - Resch János (Balatonboglár), Horváth Fere ne né (Kutas) és Schvarcz Tamás (Nemesdéd) - a Seagram Magyarország Kft márkás ajándékát kapják meg. A nyerteseket a kalendárium kiadója, a Somogy Megyei Vállalkozói Központ nyolc napon belül értesíti teendőikről, illetve megküldi nekik az ajándékot. Kerékpáros diákok megyei versenye A kerékpáros iskola-kupa megyei döntőjét tartották tegnap a kaposvári Gárdonyi általános iskolában. A megyei balesetmegelőző bizottság által, a Didaktika járművezető kft és a Citroen autósiskola közreműködésével szervezett versenyben a fiúk között a legjobbnak bizonyult Soós Gábor (Magyaratád), a lányok között első helyen Kapinya Brigitta (Magyaratád) végzett. Csapatversenyben első lett a magyaratádiák együttese. A Magyar Autóklub megyei szervezete által — külön — meghirdetett küzdelemben a 10-12 évesek kategóriájában Albert Tibor és Szabó Renáta, míg a 7-9 évesek között Nagy Gergő és Pintér Anita nyert. Ä miskolci döntőben megyénket a magyaratádiak képviselik. i