Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-24 / 121. szám
1996. irtájus 24., péntek SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 Vízműszemlét tartottak Húsz település vízmüveit üzemelteti a Multi Line Kft, amelyet öt önkormányzat és a Bitt Kft alapított három évvel ezelőtt. Az önkormányzati többségi tulajdonú szervezet főleg a kaposvári kistérségben működteti a vízműveket egy hosszú távú szerződés keretében. A cég vezetői az ön- kormányzatokkal együtt a napokban tartottak vízműszemlét. Kevesebb fiatal kiránduló Somogybán is csökken az ifjúsági turizmus. Hazánkban csak minden tizedik fiatalnak jut pénze kirándulásra, míg Nyugat Európában a fiatalok 45-60 százaléka rendszeresen utazik. Ezek a számok a Diákturizmus '96 című, zánkai konferencián hangzottak el. Az okok között nem csak a családok elszegényedése emlegethető fel, hanem az is: az állami, ifjúsági támogatások rendszere szétesett, s ennek helyébe nem lépett semmi. Tisztázatlan az ifjúsági vagyon helyzete is. Nagy Jenő, a parlament turisztikai albizottságának elnöke bejelentette: Baráth Etelével együtt elkészítették a turizmus-törvény koncepcióját, amely a hazai idegenforgalom ejgyik alap- feltételének tekinti az ifjúsági turizmus feltámasztását. Elkapták a fonyódi betörőt A fonyódi rendőrök őrizetbe vették azt a kurdi lakost, aki Fonyódon a Báthori utcában két lakóházból műszaki cikkeket, illetve régiségeket lopott el. A tolvaj a két akciója során több mint másfélmillió forint kárt okozott. Szezonmunka 130 embernek Tíz nap múlva kezdődik a szezon a nagyatádi konzervgyárban. A Limpex Kft már megkötötte az idei nyersanyag szerződéseit és azt tervezi, hogy a főidényben a szezonmunkások mellett hosszabb távon is foglalkoztat szakembereket. Közvetítéssel előreláthatólag 130 dolgozónak adnak munkalehetőséget. Közhasznúak Szentkirályon Rinyaszentkirályon 447 ember él, közülük 53 személy munkanélküli. 12 jövedelem- pótló támogatottat a helyi önkormányzat foglalkoztat. Közhasznú munkásként vízelvezető árkokat tisztítanak. Háromfán nincs helyi adó A háromfaiak az idén sem fizetnek helyi adót. A település lakóinak egyharmada nyugdíjas. Sok olyan család van a faluban, amely az önkormányzat támogatásából él. A helybelieknek csak a gépjárművek utáni kötelező adót kell megfizetniük. Pályázat parlagfű-térképre Parlagfűtérkép elkészítésére írt ki pályázatot a barcsi Nőegylet a helybeli diákok számára. Ennek több haszna is van: nemcsak az derül ki, hogy a környéken hol van szükség a parlagfű irtására, de természet- járásra is késztetik a gyerekeket. Az elkészült térképeket az egylet díjazza. A köztisztasági hét alkalmából a Kinizsi lakótelep egyik játszóterét takarították tegnap a kaposvári hajléktalan szálló lakói. Tizenöten dolgoztak a délelőtti órákban a lakótelepen: a téren összeszedték a szemetet, lefestették a padokat és a játékokat fotó: török anett A közpénz nem közpréda Az önkormányzatok gazdálkodásában ellentmondásos gyakorlat alakult ki — mondta dr. Németh Jenő, a megyei köz- igazgatási hivatal vezetője. Hozzátette: a kormány is felismerte ezt, s most fogadja el az önkormányzatokat is érintő korszerűsítési programját. — Nem vérebnek jöttünk, hanem jelzőkutyának — ismételte meg az ÁHami Számvevő- szék volt elnökének, Hagel- mayer Istvánnak az álláspontját dr. Dömötör Gyula, az ASZ igazgatója. Mint mondta: jogos igénye a kormánynak, hogy a támogatásként adott közpénzek felhasználást ellenőriztesse, hiszen ezzel nem sérti az önkormányzatok önállóságát. Az ÁSZ-hoz évente mintegy 250 megkeresés érkezik, általában azok kérik az ellenőrzést, akik a jogszabályok szerint dolgoznak. Az ellenőrzések is megerősítik: a települések a lehető legtöbb pénzhez igyekeznek hozzájutni, akár némi fondorlattal is. Az ÁSZ 1500 önkormányzatot vizsgált meg és 2 milliárd forint visszafizetésére tett javaslatot. 600 önkormányzat saját kárára tévedett, nekik 600 millió forint járt még. Dr. Várfalvi István, a PM főosztályvezetője a külső és a belső ellenőrzés fejlesztésének fontosságáról beszélt. Mint mondta: érdemes megvizsgálni az ÁSZ és az kormányzati ellenőrzés szerepét is. Várfalvi István szerint fontos a belső ellenőrzés erősítése, különösképpen az önkormányzati intézményeken belül. Átalakításra szorul a pénzügyi bizottságok tevékenysége is. (Lengyel) SOMOGYI HÍRLAP Lengyel János jegyzete Vagyonfelélők Négy megye szakemberei tanácskoztak Kaposváron, és sok értékes tapasztalat adtak közre az önkormányzatok gazdálkodásáról. Dr. Németh Jenő, a megyei közigazgatási hivatal vezetője természetesen a somogyi jellemzőket vette számba. Ebből kiderült, hogy a mi önkormányzataink egy része már az első lépésnél, a költségvetés készítésénél hibába esik; nem készít koncepciót, s nincs zárszámadás sem. Somogybán is jellemzőek az úgynevezett túlvállalások. A testületek olyan építkezésekbe, fejlesztésekbe kezdenek, amelyeknek nincs meg a fedezete. Van aki ehhez „maszek” hitelt vesz föl, amit aztán nem tud visszafizetni. Ha netalán tán elkészül egy-egy beruházás, akkor pedig kiderül, hogy nem tudják azt fenntartani. Nálunk is folyik a vagyonfelélés. Jellemző, ha az önkormányzat nehéz anyagi helyzetbe kerül, gondolkodás nélkül mindent elad: ingatlant, részvényt, vállalatot. Azzal már kevés törődik, hogy mi lesz jövőre, amikor már nem lesz mit eladni. Helyenként gondot okoz a bizonylati fegyelem be nem tartása és a különböző pályázatok elbírálása is. Mindezek ellenére a helyzet nem rosszabb az országos átlagnál! Már ez is eredmény! Mindennapi kenyerünk címkéje Jó és rossz akciók Egymilliárd 200 millió forintos éves bevétellel számol a Sütév. A megyében kilenc termelőhelyen ötszáz dolgozója van a cégnek. Vincze Károly vezérigazgató az ő nevükben is vendégül látta a társaság új nyereményjátékában részt vevő több iskola képviselőjét, s azt kérdeztük, mi a véleményük a kenyér- címke-gyűjtő játékról. Garami Attiláné, a Toldi utcai Általános Iskola és Gimnázium igazgatója: — Nem tiltjuk meg ugyan a gyerekeknek, hiszen kilenc osztály nevezett az iskolánkból, de nem vagyok híve annak, hogy nap mint nap különféle akciókkal bombázzák őket. Olyan akciókkal, amelyekben valamit venni, gyűjteni kell. Sokan turkálnak mostanában a szülők zsebében... Szerintem inkább azoknak a játékoknak, pályázatoknak van értelme, amelyekben plakátot, emblémát kell tervezni, amely próbára teszi a gyerekek ügyességét, kreativitását. Igaz, hogy ezt nehezebben lehet eldönteni, mint a címkéket megszámolni. Amúgy megértem a Sütév Rt szándékát, nem is akadályozzuk meg a gyerekeket abban, hogy benevezzenek. Egyébként az iskolánk is a Sütévtől vásárolja a pékárut. (X) Francia, belga és német világcégek mérik föl a magyarországi szolgáltatást Vízművek és díjterhek, privatizáció előtt (Folytatás az 1. oldalról) — A DRV Rt ötmilliárd forintos forgalmára eső 8 millió forint nyereség szolidnak ítélhető — mondta Kovács Kálmán politikai államtitkár. — Az a véleményünk: nagyobb nyereség csak díjemeléssel, a lakosság kárára Volna elérhető, és ezt semmi nem indokolja. Ugyanakkor a nyereség nem tükrözi a belső átalakítások hasznát, például azt, hogy az utóbbi időben a cég ötszáz dolgozójától vált meg. Dr. Balázs Árpád, Siófok polgármestere elmondta: amennyiben a DRV Részvény- társaság nem fejlesztené főműveinek kapacitását, a város nem lenne képes a fejlődésre. A siófoki szennyvíztisztító telep folyamatban lévő bővítése a korábbinál naponta tízezer köbméterrel több szennyvíz tisztítását teszi lehetővé. A beruházási program 736 millió forintba kerül, és befejezésére a jövő év végén kerül sor. A kapacitás felét azonban már az idén, június 30-tól használatba lehet venni a tervek szerint. Az államtitkár azt javasolta: az önkormányzatok és a vízművek szerveződjenek közös társaságokká. Cáfolta, hogy ez a lépés a nemrég lebontott rendszer korrekciója lenne. (Czene) A határőrök új fegyvere: összehangolt információcsere - Jogsértések fölfedése Százféle nép, csempészek a zöldhatáron Nováky Balázs altábornagy, a Határőrség országos parancsnoka tegnap elmondta: a konferencia résztvevői teljes egyetértésben fogalmazták meg állásfoglalásukban azt, hogy az illegális migráció és a határokon jelentkező jogsértések felfedése terén szükség van az összehangolt, egységes információkra és a statisztikai adatok cseréjére. Gondot jelent az eltérő jogrendszer, de tény: már holnap, amikor a küldöttségek hazaérnek, elkezdődik a statisztika készítése, kiemelten az ember- csempészés, az útiokmány- hamisítás, a sugárzó anyag, illetve a lopott járművek csempészete témakörében. A rendszer lehetővé teszi, hogy előrejelzést lehessen megfogalmazni és a szakemberek javíthassák a felderítés hatékonyságát. Erre nagy szükség van, hiszen az altábornagy elmondta azt is: tavaly mintegy 26 ezer határsértés történt. A délkeleti országhatáron több mint száz nemzet képviselői próbálnak átjutni tiltott eszközökkel. Ezeknek a fele a határátkelőn, a többi a zöld határon. Egyre nagyobb mértékben van jelen a szervezett bűnözés; az idén májusig csaknem 70 százalékkal több embert csempésztek, mint tavaly. Egyre többen buknak le közülük; két éve 40, tavaly 100 csempészt fogtak el, s ugyanennyit az idén, nem egészen öt hónap alatt. A határőrség pénze még a működésére is alig elég, az országos parancsnok szerint. A 13 milliárd forintot pótolja valamiképp a külföldi segítség; az információs háttér kialakítására az Amerikai Egyesült Államok adott pénzt, a képzésben pedig főleg Németország szakemberei járnak az élen. Czene Attila Brüsszel, Amszterdam, Koppenhága, Helsinki, Stockholm. A szélrózsa minden irányába indulunk és időben érkezünk, ha az Ön üzletéről van szó. így rugalmas programszervezéssel mindent el tud intézni. Új menetrendünk számos tengerentúli csatlakozási lehetőséget ajánl. A Malév Sky Club business osztály különleges szolgáltatásai pedig biztosítják, hogy Ön pihentebben érkezzen, mint ahogyan elindult. Akár a hét minden napján*. •Stockholmba hetente hatszor repülünk Járatainkról további információ a 267-4333-as telefonszámon, valamint budapesti és vidéki jegyirodáinkban, illetve a Malév Partner-irodákban kapható. Szültünk rendelkezésére A SZÉLRÓZSA MINDEN IRÁNYÁBA