Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-22 / 119. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASÁG 1996. május 22., szerda Csökkenő teljesítmény. Az első negyedévben az építőipari vállalkozások termelése 10,6 százalékkal maradt el a tavalyi év hasonló időszakától. A KSH jelentése szerint a legnagyobb visszaesés a mélyépítőiparban volt. A már megkötött szerződések azonban azt sugallják, hogy az év hátralevő részében nem mérséklődik tovább az ágazat teljesítménye. Fejlődő telefónia. Hazánkban 100 lakos közül 3-4 már rendelkezik mobil- készülékkel, s az egy főre jutó készülékek számát tekintve csak a skandináv országok, Nagy-Britannia, Németország előz meg bennünket. A Westel 900-nak és a Pannon GSM-nek év végére várhatóan 300 ezer előfizetője lesz - hangzott el kedden, a Budapesten megnyílt háromnapos nemzetközi mobilkonferencián. Nem fogynak az autók. Mintegy 16 ezer új, importált személygépkocsi talált gazdára az év első három hónapjában; 31 százalékkal kevesebb, mint tavaly. Különösen a kis- és az alsóközép kategóriájú kocsik forgalma esett vissza. KNTI W PÉNZVÁLTÓ VALUTAELADÁSI ÁRFOLYAMAI 1 egységre, Ft-ban május 20-án Német márka 96,80 Osztrák schilling 13,90 USA-dollár 149,00 Kaposvár, Dózsa Gy. u. 11. Barcs, Bajcsy-Zs. u. 67. Nagyatád, Kossuth L. u. 4. LEGOLCSÓBBAN NÁLUNK! (19163) Búza: alacsony szinten a tartalékkészletek, magasan az árak Exportadó - kérdőjelekkel Az étkezési búzára exportadó kivetését fontolgatja a földművelésügyi tárca. Az adó tényleges bevezetéséről azonban a terméseredmények ismeretében, várhatóan augusztusban döntenek majd. Ezt a napokban jelentette be Lakos László miniszter. Az elgondolás máris élénk visszhangot, sőt visszatetszést váltott ki a termelők körében. A Földművelésügyi Minisztérium egy hónappal korábban már nyilvánosságra hozta az étkezési búzakivitellel • kapcsolatos idei elképzeléseit. Ebben azonban még nem szerepelt az exportadó. Nem tesz jót az ágazatnak, ha a kormány hirtelené- ben, két-három havonta változtatja döntéseit - nyilatkozta lapunknak a hír hallatán Uhercsák András. A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének főtanácsosa szerint a földművelésügyi kormányzat elgondolásának az a célja, hogy az államkasszát adóbevételhez juttassa. S persze az is, hogy „feledtesse” az étkezési búzát felvásárló állami szervezet múlt évi mulasztását, amikor - az árat sokallva - csak nagyon kis mennyiséggel töltötték fel a tartalékkészleteket. Mivel a készletek foghíjasak, a felvásárlók szeremének minél olcsóbban gabonához jutni, a tárca szempontjából nem kívánatos, hogy a hazai búzaárak kövessék a kedvező világpiaci árakat. Ugyanakkor az exportról sem szívesen mondanak le. A felemás helyzet feloldható lenne, ha az állam több százezer tonnás tartalékkészlettel rendelkezne, amelyet az áremelkedés pillanatában, vagy éppen hiány fellépésekor piacra tudna dobni. így biztosítva lenne a belső ellátás, befolyásolni lehetne a hazai piaci árakat, ugyanakkor az exportot sem kellene mindenképpen korlátozni. Mindez nyomatékot ad a MOSZ javaslatának: olyan stratégia szükséges a gabonaágazatban, amely a termelést és a kereskedelmi kapcsolatokat is javítja. Újvári Gizella Június 6-án tárgyal a kormány a hitelintézeti törvényről Helyszínen ellenőrzött bankok A pénzintézeti tevékenység szabályozása olyan összetett feladat, mint egy Rubik-kocka kirakása: sokféle tevékenység ösz- szehangolására van szükség ahhoz, hogy működésük minden szempontból megfelelő legyen - mondja az Állami Bankfelügyelet elnöke. Rusznák Tamás a hitelintézeti törvény előkészületeiről tájékoztatva lapunkat bejelentette, hogy a kormány várhatóan június 6-án vitatja meg a jogszabálytervezetet. Ezzel együtt tárgyalják meg az úgynevezett státustörvény tervét is, amely összevonná a biztosítási, az értékpapír- és a bankfelügyeletet. Minderre azért van szükség, mert a pénzintézetek és befektetési társaságok számának szaporodásával nem tartott lépést e tevékenységek szabályozása és ellenőrzése. A felügyeletek hatásköre is bizonyos átfedéseket mutat. A három állami ellenőrző szerv közös irányításának bevezetése azonban nem lesz zökkenőmentes. Rusznák Tamás elmondta, hogy az általa vezetett intézmény még a törvény életbelépése előtt növelni igyekszik a felügyeleti tevékenység szakmai színvonalát: adatokat kérnek be az új pénzügyi vállalkozásokról, javítják a problematikus bankok vizsgálati rendszerét, és nagyobb súlyt fektetnek a pénzintézetek helyszíni, közvetlen ellenőrzésére. A készülő törvények kötelezően írják majd elő a bankfelügyeletnek, hogy jelezze, ha aggasztó jeleket tapasztal a pénz világában. S noha az új jogszabály szerint a bankok és a biztosítók bejegyzéséről vagy felszámolásáról a pénzügyminiszter dönt, növekszik a felügyeletek szakmai felelőssége. A felügyelet másképp is szolgálni kívánja a vállalkozók, valamint a kis- és nagybefektetők védelmét. A közeljövőben megnyitja ügyfélszolgálati irodáját, ahol jogászok és pénzügyi szakemberek adnak tájékoztatást azoknak, akik többet akarnak tudni a befektetési lehetőségekről, azok megbízhatóságáról. (K. R.) Baj nélkül levonult folyóinkon a zöldár Belvizek nyolcezer hektáron Gond az aszaly es gond a bőséges égi áldás is. Az idén az utóbbi okozott fejfájást: az árvizek elleni védekezésre a Körösök vidékén 559, a Rába és a Rábca környékén 365 millió forintot kellett költeni. Szinte pontosan annyit, amennyit a költségvetés a védelmi rendszerek, gátak karbantartására előirányzott. De az állagmegóvó munkálatokat akkor is el kell végezni, ha nincs árvíz. Az „elsodort” pénzt tehát mindenképp pótolni kell.- Szerencsére a privatizációs bevételek kamataiból kaptunk másfél milliárdot, így a legsürgetőbb feladatok megoldhatók - mondta lapunk munkatársának Váradi József Gyula, a közlekedési tárca vízkár-elhárítási főosztályának vezetője. - Rendbe hozzuk a gyulai szivattyú- telepet, a mérgesi tározót, s kiépítjük a három Körös közti tárolót. Mielőbb hozzá kell látni az árvizet megsínylett átereszek, kisebb hidak helyreállításához, a csatornák iszapmentesítéséhez is. A zöldár lényegében kártétel nélkül vonult le a folyókon, és a felhőszakadások miatti árhullámok sem okoztak nagyobb problémákat.- Sajnos a belvizekről nem beszélhetünk múlt időben. A Hanságban hatezer, az ország más részein további kétezer hektáron még a víz az úr. (Koós) Támadnak a kártevők Az aranyat érő májusi eső az idén nem mindenhol bizonyult áldásnak. A homokosagyagos talajú vidékeken a hirtelen jött meleg miatt a földtakaró felső része úgy megkeményedett, hogy szinte „vékony betonrétegbe” szorultak a palánták. Az igazán nagy gondot azonban a kártevők inváziója okozza szerte az országban. Ezekben a napokban szinte egyszerre kellene minden vállfájuk ellen védekezni - mondják a szakemberek. A meleg, párás időben a kultúrnövények között rohamosan fejlődnek a gyomok, szaporodnak a kártékony rovarok és a különféle kórokozó gombák. A védekezést hátráltatja, hogy az átázott talaj nem bírja el a nehéz gépeket, pedig éppen az esők miatt kellene sűrűn ismételni a permetezést. A határszemlék tapasztalatai szerint a sok csapadék nagyot javított a viszonylag gyengén kelt őszi kalászosokon, elősegítette bokrosodásu- kat. Az ősszel földbe került búza, árpa és tritikálé már mindenhol kalászok Szépen fejlődik a tavaszi árpa is. Csaknem mindenütt véget ért vagy befejezéséhez közeledik a napraforgó és a kukorica vetése. Utóbbit a tavalyinál lényegesen nagyobb területen termesztik az idén. AKCIÓS NYÁRI VÁSÁR! Olasz csempék, fagyálló padlólapok, gránitlapok vására kezdődött a BIANCO SZERELVÉNY ÁRUHÁZBAN. Színes sarokkádak, spanyol fürdőszobai bútorok, tükrös fürdőszobai kis szekrények, színes szaniterek, fürdőkádak 8 féle színben, zuhanytálcák, zuhanykabinok, csaptelepek, vízszerelési anyagok, fagyálló csemperagasztó, színes fugázó, hidegmeleg vízóra, KPE cső és idomok. BIANCO SZERELVÉNY ÁRUHÁZ Kaposvár, Szigetvári u. 11. Tel.: 82/315-442 SZERELVÉNY BOLT Kaposvár, Ady E. u. 13. Tel.: 82/318-236 Nyitva: hétfőtől-péntekig 7.30-tól 17.00 óráig, szombaton 7.30-tól 12.00 óráig. (19112) Kaposváron főútvonalon 1970 m2 telken háromszintes 1715 m2 alapterületű, 5 éve felújított, több célra alkalmas önálló épület eladó vagy bérbeadó. Érdeklődni munkaidőben 06-23-430-331 vagy 72/325- 214 telefonon. ____________________________(18467) T ÉGLAAKCIÓ! Égetett téglák közvetlen a gyártótól. Kisméretű tégla: 15,80 Ft/dh B-30 falazóblokk: 38,50 Ft/db Termékeink raklapon és osztályos minőségben is kaphatók! Befizethető: Dombóvári Téglagyár ö Tel.: 74/466-456 J PANNON TÉGLA KFT. I s m é t kertibútor vásár! május 25-26-án Balatonszárszón a Véndiófa parkolójában. Székek 699 Ft-tól Asztalok 2350 Ft-tól Napozóágyak 3450 Ft-tól Napernyők 1820 Ft-tól Hintaágyak különböző' méretekben _______________________________________________________________________(19270) Közg azdasági érettségivel rendelkező, számítógép kezelésében gyakorlott KÖNYVELŐT felveszünk azonnali belépéssel KÁLÁSZ-szakosodás előnyt jelent. Jelentkezni személyesen a pénzügyi- és számviteli osztály vezetőjénél lehet. Kaposi Mór Megyei Kórház Kaposvár, Tallián Gy. u. 20-34. (19394) Viszonteladók, vállalkozók részére AKCIÓSÁN - OLCSÓBBAN május 22-június 1-ig Nagyatád, Piactér Tel.: 82/351-294 Dombóvár, Dózsa Gy. u. 40. Tel.: 74/465-700 Tamási: Sport u. 2. Tel.: 74/470-355 KNORR gulyásleves, falusi csirkeleves, gombaleves, pásztorleves, tavaszi jérceleves, húsgombócleves, májgombócleves 65,60 helyett ASZTALI SÓ (Horváth Rozi) 1 kg csak LUNCHEAN MEAT (Globus) 130 g 6430 SERTÉSMÁJKRÉM (Globus) 65 g 2^,90 Gyermelyi spagetti, tarhonya, szarvacska 4 tojásos 500 g 70,70 helyett WIENER EXTRA vákuumos kávé 250 g GYÜMÖLCSTORTALAP 200 g HAAS befőző zselatin 17 g Gyorsfagyasztott pizza zöldséges, sajtos, szalámis, sonkás, húsos, gombás 140,40 helyett 126,Pizza alap 170 g 46,90 helyett 42,OLD SPICE tusfürdő 200 ml AXE Afrika desodor 110 ml HIPPOLIT bútorápoló aer. 300 ml KÉK mosogatópor 450 g 59,21,57,22,Most olcsóbb! CREPTO eü. papír 2 tekercses 4 tekercses 8 tekercses 38,80 72,40 141,60 SZILVIA kéztörlő 2 tekercses KÖBÁL alufólia 10 m-es 3M padlótörlő kendő és még sok olcsóbb áru, amíg a készlet tart. 63,194,129,28,139,229,149,59,109,76,109,ARAINK AZ AFAT NEM TARTALMAZZAK. (19014)