Somogyi Hírlap, 1996. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-15 / 113. szám

1996. május 15., szerda SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 18 ország 77 versenyzője jön el Cserénfára Motokrossz-varázs A hétvégén immár hatodik al­kalommal látogatnak el a világ legjobb krosszozói Cserén­fára. Ugyanakkor jubileumra is készülnek a Castrol Motor­sport Centerben: a 125-ös ka­tegória képviselői ötödször állnak rajthoz. Erről tartott sajtótájékoztatót tegnap a cse- rénfai motokrossz VB-futam szervezőbizottsága Budapes­ten a Matus Panzióban. Elsőként a Magyar Rádió ismert és népszerű sportriportere, Földy Attila sajtófőnök köszön­tötte a meglehetősen népes új­ságíró-sereget. Mint mondta: Cserénfa immár all. rangos vi­lágeseményére készül, hiszen a hat motokrossz VB-futam előtt két Európa-bajnokságot is ren- dez(het)tek e sportágban, s ezen kívül még két enduro, egyszer pedig salakmotor világbajnoki futamnak is házigazdája lehetett a Castrol Motorsport Center. Baranyó Károly, a szervező- bizottság elnöke, a cserénfai krosszcentrumot üzemeltető Cross Kft ügyvezető igazgatója a szponzoroknak és a média képviselőinek mondott köszöne­tét. — A mai kegyetlenül nehéz gazdasági viszonyok között aligha lehetne ilyen rangos sporteseményt megvalósítani, ha nem nyújtanának segítő kezet a szponzorok, ha nem sorakozná­nak fel a nagy esemény mellé a toliforgatók. Az ő érdemük is (lesz), ha Cserénfán ismét egy remek versenyt láthatnak majd a hétvégén a nézők — mondta a szervezőbizottság elnöke. Az idei cserénfai motokrossz világbajnoki futam fő támoga­tója a Castrol Hungária Kft, s je­lentős anyagi támogatást nyújt — immár évről évre — a Hun­gária Biztosító Rt is. A Magyar Suzuki Rt viszont most először „száll be” a motokrossz VB-be. A cserénfai futamra — amely a 12 versenyből álló sorozat ötödik futama lesz — 18 ország 77 versenyzője nevezett. Itt lesz a jelenlegi éllovas francia Sébas­tien Tortelli (a legutóbbi, va­sárnap rendezett holland VB- futam is az ő sikerével zárult), valamint két egykori világbaj­nok, a holland Dave Strijbos és az amerikai Bob Moore. A ma­gyar színek képviseletében öten — Horváth Pál, ifjabb Köké- nyesi György, Grillmayer Gá­bor, Soóky Zsolt és Tóth Adám — indul harcba. A rendezők számos más érdekesnek ígér­kező kísérő programról is gon­doskodnak: így lesz Suzuki és Harley Davidson kiállítás, az IFOR erők harci bemutatója, s többek között a futamok közti szünetben a legkisebbek, a 10 éven aluliak (!) is versenyeznek egymással 50 és 60 ccm-es krosszmotorjaikkal. Fenyő Gábor A Balatel RC jó reklámhordozó Banketten búcsúztak férfi röplabdásaink Bajnoki záró bankettjét tar­totta hétfőn este a Kaposvári Balatel RC bronzérmes férfi röplabda csapata a kaposvári Sport Panzióban. Laszczik Iván elnök bevezetőjében szép eredménysorról adhatott számot. A felnőttek bajnoki és kupa bronzérme mellett hasonló színű medáliát nyertek az ifik és-a serdülők is, a juniorok pe­dig a bajnoki cím birtokosai let­tek. Mint hangsúlyozta ez is bi­zonyítja, hogy a Kaposvári Ba­latel RC fontos tényező a hazai röplabda sportban. Az elnök nem titkolta, hogy sokaknak csalódás a a felnőttek harmadik helye, kétségtelenül, ennél jobb lehetőséget szalasztott el köny- nyelműen a csapat, de a klubnál már előre tekintenek. Az összejövetelen jelen le^ő Szita Károly polgármester a megyeszékhely gratulációját tolmácsolta. O nem tekinti ku­darcnak a harmadik helyet, vé­leménye szerint ezzel az ered­ménnyel is a várost szolgálta a Balatel. Mint mondta, Kapos­vár évi több mint száz milliót áldoz a sportra és a röplabda a jövőben is — eredményei függvényében — arányos tá­mogatásban részesül. Fejes Zoltán a Balatel Rt marketing menedzsere — cége igényét megemlítve — döntőbe jutást várt a kaposváriaktól, de miután ez az együttes továbbra is jó reklámhordozó, a névadó nem fordít hátat és pozitívan ér­tékeli, hogy a múlt évi krízis után az együttes sikeresen talpra állt. Friss hír, hogy az együttes jú­nius elejéig még edzésben ma­rad, csupán az idegenlégiósok utaznak haza. Máris megkezdő­dött a csapat átszervezése. Né- hányan távoznak, ugyanakkor többen érkeznek, köztük ismert, sőt közelről ismert jó nevű válo­gatott is. A neveket — amint az átigazolás véglegessé válik — nyilvánosságra hozzák. (Jutási) Négy megyéből a ringben Hosszú szünet után ökölvívó mérkőzést rendeztek Kapos­váron. A Kaposvári Boksz Klub Tolna, Baranya és Pest megye képviselőit hívta meg erre a rendezvényére. Somo- gyot nyolc kaposvári és egy jutái öklöző képviselte. Az Arany utcai edzőcsamokban mintegy százan voltak kiván­csiak a barátságos találko­zókra. Megyénk bokszolói közül elsősorban Kiss Béla, Babodi Róbert, Lévai Ákos, Somfalvi Bálint és Árvái Levente nyúj­tott ígéretes teljesítményt. Kö­zülük is mindenek előtt Kisst érdemes kiemelni, aki 17 éves kora ellenére már a felnőttek között is csillogtatta technikai tudását és jó úton halad a ju­nior vb-re való kiküldetés felé. A somogyi vonatkozású eredmények. (Elöl a kaposvá­riak). Árvái L.-Fonai (Szent- lőrinc) 3. m f.a., Sala- mon-Raflics (Zugló) döntet­len, Balogh Z.-Juhász (Szent- lőrinc) p.v., Somfalvi-Bartha (Paks) p. gy., Varga Á.-Ko- vács (Zugló) p. gy., Ba- bodi-András (Zugló) 3. m. f. a., Kiss B-Ramacsa (Zugló) p. gy., Zabó-Bacskai (Zuglój Zabó 1. m. f. a., Lévai A (Juta).-Istella (Zugló) p. gy. Ült a balegyenes a Raflics-Erdei mérkőzésen fotó: kovács Krosszfutam Bátmonostoron Somogyiak a dobogón A motokrosszozók 125 1. és II. osztályú, valamint a 80-as géposztály junior és serdülő korcsoportos OB-jének má­sodik futamára került sor Bátmonostoron. Megyénk három egyesületét heten képviselték. A 125-ösök I. osztályában (3x20 perc, plusz 2 kör) a gyáli színekben induló Soóky Zsolt érkezett elsőként a célba, megelőzve Tóth Adámot (HPSE). Mögöttük a Surján SE két versenyzője, Horváth Pál és ifj. Kökényesi György volt a sorrend. Horváth beteg­sége után kiegyensúlyozott teljesítménnyel szerezte meg a harmadik helyet. Az ifjabb Kökényesi mindvégig motor­problémákkal küzdött, ez is közrejátszott helyezésében. A 125-ösök II. osztályában — mint várható volt — a Nep­tun színeiben versenyző ifjabb Németh Kornél szerezte meg a győzelmet. A somogyi fiatal maximum pontszámot ért el, eredménye a felnőtt rangsor hatodik helyéhez is elég volt. Edzésidői alapján még ennél is előkelőbb helyezésre szá­míthatott volna, de a futamon- kénti bukásai visszavetették. Ebben a mezőnyben klubtársa, Hujber Péter szerezte meg a negyedik helyet, ő balszeren­csével csúszott le a dobogóról, miután harmadik futamát mo­torhiba miatt nem tudta befe­jezni. A 80 kcm-esek mezőnyé­ben nagykanizsai győzelem született. A balatonlellei Czi- ráki Szabolcs jól versenyzett és kis szerencsével, akár má­sodik is lehetett volna. A ne­gyedik helyen befutó neptunos Veróczi Rolandon meglátszott az edzéshiány, a mögötte célba érkező klubtárs, Kovács Attila mindössze fél éve ver­senyez, ő is ígéretesen moto­rozott, de rutintalansága kiüt­között. Két pont a Csurgó kézilabdázóinak Csurgói Konzol-Dunaújvá­rosi AC 15-20 (6-11) Csurgó: Ráskó- Balogh (2), Szerdahelyi (3), Balogh P. (3), Sinon, Szabó Á. (7), Szabó G. Csere: Barbér, Nyilasi O., Boncz, Salekovics. Edzőik: Ha­tár György, Vörös Károly. Csak az első tíz percbep ját­szott jól a hazai csapat. A ruti­nos vendégek szünet után hig­gadtabban és határozottabban küzdöttek. Jó: Szabó Á. Csurgói Konzol- Peac-Babits 20-17 (12-7) Csurgó: Ráskó-Balogh V. (1), Szabó G. (3), Balogh P. (6), Simon (2), Szabó Á. (7), Szer­dahelyi (1). Edzők: Határ György, Vörös Károly. A kiesés elleni harcban a csurgóiaknak sikerült az elején ötgólos előnyt szereznie, s bár a pécsiek taktikát változtattak, de a hazaiak megőrizték vezető pozíciójukat. Jók: Nyilas B., Szabó á., Balogh P. Kecelhegyé a „májusfa” Kilenc csapat nevezett a Rákó­czi sporttelepen szombaton le­bonyolított „Májusfa Kupa” kispályás labdarúgó tornára. Körmérkőzések után az alábbi sorrend alakult ki. A győzelmet a Kecelhegy csapata szerezte meg a Cukorgyárból verbuvált „Davis-Lé”, továbbá a „Have­rok” és a „Kaposatlasz” előtt. Negyvenhármán a barátság jegyében Mosdóson, a taszári sportszer­vező körzet rendezésében két tekeversenyt bonyolítottak le a hét végén. A Tavasz Kupán né­pes mezőnyben hazai győzelem született. 1. Bóna Károly (Mosdós), 2. Tombor Péter (Kaposvár), 3. Kis-Király Gá­bor (Mosdós). A Barátság Ku­pára 43-an jelentkeztek. Itt a két kaposkeresztúri dobogós — a győztes Pápai Zsolt és a har­madik Pápai Lajos között a ha­téi Ignácz Zoltánnak sikerült helyet találnia a dobogón. Siófoki a Bakony ralin Mától szombatig négy nappa­lon és éjszakán keresztül küz­denek az „elemekkel” a Ba­konyban az „Adventure Trophy 96” autós ügyességi terepver­seny résztvevői. Magyarorszá­got egy siófoki fiatalember, Banai Tibor Péter képviseli, aki gyakorta hegyet mászik, most pedig belekóstól az autós „hegymászásba” is. Rajta kívül osztrák, német és skandináv vállalkozó szellemű terepjáró- sai kísérlik meg az 500 km-es távot leküzdeni. Autóbusz indul a motocrossz VB-re A Tömegközlekedési Rt a hét­végén autóbuszjáratokat indít a cserénfai motocross VB-fu- tamra. A járatok a helyi autóbu­szállomásról indulnak. A szombati edzésre 10.30-kor, a vasárnapi versenyre 9 órától 13 óráig igény szerint, de legalább óránként. Három ezüst az ORV-n Pécsen, az országos rangsor­verseny harmadik fordulóján vettek részt az Adorján SE úszói. A kaposváriak három korcsoportban voltak érdekel­tek és három ezüst, valamint két bronzéremmel gyarapodtak. Eredményeik. I. korcsoport: ... 2. Maries Balázs (100 m mell). II. korcsoport: ... 2. Csiszár Tí­mea (100 m mell) és Baksa Andrea (100 m hát), 3. Neu Gábor (100 m hát). III. korcso­port: ... 3. Zsivicsár Viktor (100 m mell). Atlétáink különdíja Favoritosok voltak a favoritok Teli Vilmost is legyőzték Hat csapat részvételével lö­vészversenyt rendeztek Nagyatádon. A helyi Teli Vilmos LK és a centenári­umi sportrendezvények szervező bizottságának kö­zös eseménye nemzetközi rangját adta a taszári IFOR erők két együttesének rész­vétele. A csapatok a külön­böző egységeknél rendsze­resített fegyverekkel lőttek. Győzött Nagykanizsai Ha­tárőr Parancsnokság csapata - 2568 körrel - megelőzve a 2461 kört elérő atádi Teli Vilmos LK „muskétásait”. A további sorrend: 3. NK Thuri György GLDD (2130 kör), 4. IFOR I. csapata (2072), 5. IFOR II. (1947), 6. Paksi Atom (1902). Kilvinger Attila I. osztályú Budapesten az egyetemi és főis­kolai atlétikai bajnokság idei döntőjén induló Kilvinger Attila a Favorit atlétája, aki ott foly­tatta, ahol a fedettpályán befe­jezte. Már az előfutamok során, a 110 méteres gátfutásban ha­talmas egyéni csúccsal örven­deztette meg társait a felnőtt gátmagasságon elért 14,65-ös idejével. Ezzel az ifjúsági ver­senyző teljesítette a junior I. osz­tályú szintet. A döntőben végül 14,71-el a negyedik helyet sze­rezte meg. Eredményével elér­hető közelségbe került számára az idei ausztráliai ifjúsági világ- bajnokságra történő kiküldetés. Kilvinger egy nappal később 200 m-en is igazolta jó formáját. Ellenszélben elért 22,31-es egyéni csúccsal a döntőbe ke­rült, de ott kisebb sérülése miatt nem tudott rajthoz állni. E baj­noksággal egyidejűleg rendezett meghívásos versenyen hármas­ugrásban Héda Nikoletta 12,61- es eredményével második lett. Kilenc arany Zalagerszegről Az OTP kupa keretében Zale- gerszegen versenyeztek az Ad- noc-Favorit serdülő atlétái. A kedvezőtlen idő ellenére tizen­négy éremmel — köztük kilenc arany — tértek haza. Török Diana, Grábner Tímea — mindketten a rendezők külön díját kapták — és Csorba Nor­bert eredménye külön is figye­lemre méltó. Serdülő A, arany­érmesek: Benke Judit (súly), Csorba Norbert (1500 m. 4:17,4), Bóta László (magas). Ezüstérmesek: Hencz Tamás (1500), Skultéti László (távol). Bronzérmes: Körmendi Gábor (1500). Serdülő B, aranyérme­sek: Török Diana (100 m 13,9, 200 m 26,9), Grábner Tímea (súly 13,22, gerely 35,76), Csapó Bernadett (távol), Varga Balázs (200 m). Ezüstérmesek: Vasas Melinda (800 m), Csapó Bernadett (gerely), Varga Ba­lázs (100 m), 4x100 m. A-Favo- rit. Bronzérmes: Varga Petra (800 m), Kovács István (300 m). Fortuna és Sokakban nemtetszést váltott ki Készéi Ferencnek az NB Il-es rangadó utáni nyilatkozata. Azt mondta a tréner, hogy „a Bá­nyász Somogynak a legjobb, a Rákóczi pedig a legszerencsé­sebb csapata”. Megvallom, a találkozó után hazafelé tartva magam is azon tűnődtem, hogy mit is akart ezzel mondani Készéi. Hogy „övé” a megye legjobb csapata, azt korábban is tudtuk, hiszen a Bá­nyász a legjobb volt Somogybán már az ő Siófokra érkezése előtt is. Sőt, jobb a mostaninál. De miért legszerencsésebb a Rákóczi? Mert ezúttal nem kapott gólt? Vitathatatlanul nem tar­tozik a pech kategóriájába, ha egy csapatnak kitűnő kapusa van. És az sem, ha egy védelem ura a helyzetnek és tagjai fegyelme­zetten és önfeláldozóan — egyáltalán nem durván — képesek kikapcsolni az ellenfél veszélyes támadóit. Szerencséje akkor lett volna a vendégeknek ha játékosainak nem lett volna köze a pontszerzéshez, ha az egyedül és kizárólag az ellenfél ügyetlen­ségének a következménye. Ha viszont Készéi erre célzott, ne feledje, hogy ezt az ellenfelet ő edzi, neki kellene támadóit formában tartania. És ha már a „szerencsére” hivatkozott, illene emlékeznie az őszi kaposvári 3-3-ra is, mert annak idején — a Bányásszal kapcsolatban — ezt a szót mintha nem emlegette volna. J. R.

Next

/
Oldalképek
Tartalom