Somogyi Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-20 / 93. szám
12 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1996. április 20., szombat Sára Sebészet. Négyágyas szoba. Sára félig ülő helyzetben pihen. Amikor meglát, zavarral vegyes örömmel üdvözöl. Nehéz pillanat. Életvidám, bátor ember, tele tervekkel, nagy munkabírással. Most itt fekszik, mintegy kismadár, talán még fel sem fogta, hogy mi történt vele. Megöleltük egymást. Szinte bocsánatkérően mondta: — Látod, miben vagyok? Megkérdeztem az Istentől, hogy miért éppen én? Csapdába estem. A rák csapdájába. Leültem, kissé összeszedte magát. Csendesen kacarászott és tudtomra adta, hogy ennél több nem telik erejéből. Jeleztem, hogy néhány perc múlva megyek, nem fárasztom. — Ne menj el, nem vagyok rosszul: csak fáj nagyon, hogy a kislányom távol van tőlem. Sára egyedül neveli gyermekét. Tíz éves szerelmi kapcsolat gyümölcse ez a kislány. Már megküzdött az előítéletekkel. Vezető beosztásban dolgozik. Elsírja magát: — Én olyan sokat imádkoztam... Nagyon félek... Mindenbe kapaszkodnék, mindent megpróbálnék a gyógyulás érdekében. Most érzem valójában, hogy mit vállaltam. Belerémülnék, ha megtudnám... Közbevágtam, és sorolni kezdtem az élő példákat, igazakat, akik akartak és tudtak gyógyulni. Miközben beszélgettünk, tekintetébe remény költözött. Éreztük, hogy együtt könnyebb lesz. — Bejövök holnap is — ajánlottam. — Látod, ha itt vagy, elhiszem, hogy meggyógyulok. Másnap kerestem, már nem volt bent: hazahúzta szíve a kislányához. Üzenetet hagyott, hogy otthon vár. Néhány nap múlva a kórház bejáratánál Sára kiáltott utánam. Vizsgálatra jött, kért, hogy várjam meg. Egyszerre végeztünk. — Talán túlélem — bizakodott. — A vártnál jobb az eredményem. Pécsre kell járnom sugárkezelésre, huszonnyolc alkalommal, aztán majd meglátjuk... Beszélgetés közben megemlítettem, hogy van egy lelkész barátom, akihez szívesen felviszem. Beleegyezett. Bemutattam őket egymásnak, megbeszéltek egy időpontot, aztán elköszöntünk. Rövidesen megkezdték sugárkezelését. Nap mint nap elindult Pécsre — hol busszal, hol vonattal, kocsival. Minden napra akadt jóbarát. Szervezte tűrte a beavatkozást. Időnként meglátogattam. Tervezgettünk, bizakodtunk. Egy alkalommal meghatottan mondta el, hogy újabban nem fél a jövőtől. Úgy érzi, valaki mindig vele van, mintha vigyázna rá. Kemoterápiás kezelés következett. Eleinte napokig émely- gett. Nehezen viselte a gyógyszer mellékhatását. Aztán láthatóan jobban lett, olyannyira, hogy megemlítette kezelőorvosának: dolgozni szeretne. Az orvos álmélkodva kiáltott fel: — Maga egy nagybeteg asz- szony! Szó sem lehet róla. Pihenjen, foglalja el magát. Gyógyulnia kell. Magábaroskadt. Elbizonytalanodott. Mi az igazság? Talán menthetetlen?... Napokig tartott, amíg magához tért. Megkapaszkodni valamiben... Lelkivezetőjétől időt kért. Beszélgetésük mottója: nyissa meg szívét, engedje, hogy a kegyelem szívébe áradjon. Megbeszéltük, hogy ad magának két hónapot, aztán ha úgy érzi, hogy dolgozni tud, belevághat. Gyógyulásában sokat segített az emberekből felé áradó szeretet. Hatalmas volt az akaratereje. Derűje ránk is kisugárzott. Eszünkbe se jutott, hogy sajnáljuk őt. Vele gyógyultunk. Ezt az állapotot tanítani kellene. Ünnepnapszámba ment, ha összefutottunk. Lestük terápiája titkát, amellyel olyan eredményesen küzdött a végzet ellen. Megérkezett április — borzongatóan kellemetlen, lehangolóan sötét napjaival, Sárának mégis kikeletet hozott. Dolgozik! Tudatából néha feltörnek válaszra váró kérdések. De túl minden gyötrelmen, erősebb benne az élni akarás érzése, és azt sejteti mindannyiunkkal, hogy ő már nem lehet vesztes! Rajnai Erzsébet Pannonhalma, jubilate A hit ezeréves bástyája Pannonhalma — pápalátogatás előtt FOTÓ: KUN G. TIBOR „....Szent István itt tett fogadalmat, hogyha Szent Márton és Szent György közbenjárására legyőzi az ellene fellázadt Koppányi, az apátságot a somogyi tizedek adományozásával segíti...” Ritkaszép napján az idei áprilisi télnek, európai kis közös nyájként várakoztunk bebo- csáttatásra. Hétfő volt, ünnep- napos-mosolyú, szikrázó és tiszta. Angolok, svédek olaszok és franciák között ácso- rogtunk a főbejárat előtt mi, a tudás és a szépség kincsesbányájára hívságosan pályázó szellemi kalandorok. Átutazók és hazatérők, akik régi tavaszok illatát érzik átgomolyogni a dombon, átsuhanni a szerzetesek lejtős kertjein, hogy a hármas kereszt árnyékában szomorúszemű zarándokként szembesülhessünk hajdani önmagunkkal. Az azóta porrá vált hitek kősúlyát lankadatlan lelkesedéssel egyre följebb és följebb görgetőkkel. S bár messze volt még akkor a millennium, s Európa büszkébbik fele irigyelt látogatóként tévedt csak errefelé, Győr-Szentmárton hegyét járva nekünk, kócos diákoknak mégis kijutott a boldogabbik világ egy darabkájából. Hát itt vagyunk. Tíz év, húsz év — mit számít hány ráncot redőz az idő a bölcsesség halhatatlan kapuján betekintve. Ezer éves Magyarország egyetlen működő bencés kolostora. Az Unesco világörökség-listájára javasolt területre 996-ban Géza fejedelem telepítette le a Rómából és Prágából érkező Benedek-ren- dieket. Kiváltságlevelet és birtokot 1001-ben István király adományozott a közösségnek, amely mély gyökereket eresztett a termékeny pannonhalmi földbe. Olyan mélyeket, hogy bár alap nélkül magasodik a kolostor háromszintes épülete a környék fölé, mégis, évszázadok földrengései közepette együtt mozgott az apátság a vidékkel. Nemcsak a természeti, hanem a politikai katasztrófák idején is. Olyan vészterhes években, amikor mit sem számított a Tihanyi apátság alapító levele, a XIII. századi freskótöredék, a 360 ezer kötetes könyvtár, a műremekekben gazdag képtár, a kilencszáz éves falmaradványt őrző bazilika-belső. Lehajtott fejek az alsótemplomban. Latin, germán, angolszász nyelvfoszlányok. Igaz, hogy itt van befalazva I, István fatrónusa? Igaz, hogy libanoni cédrusból és márványból áll a főtemplom szószéke? Igaz, hogy a második világháborúban a nemzetközi vöröskereszt lobogója védte a várat? Igaz, hogy a nyáron maga a pápa is felkeresi a keresztény hitvilág keleti védőbástyáját? Kérdések özöne, vakuk szakadatlan villanása. Két óra tömény bizonyosság, hogy szertehordott álmaink itt és most ismét ránk találnak. Feltámadnak, mint azon a hat évvel ezelőtti vasárnapon, a Szent Sír Bazilika előtti téren. A hófehéren szikrázó je- ruzsálemi húsvéton, hitek keresztfolyosóin, fanatikusok bazárerdejein, ortodox sikátorokon átvergődve — a Mindenható, Örökkévaló szépségre szomjazva. Mons Sacer, a Szent hegy. Ezt a nevet viseli a jubileumi kiállítás 1996 tavaszán Pannonhalmán. Tíz évszázad érlelte a tudás fájának máig aranyló gyümölcseit, az 1820- tól oktatással is foglalkozó bencés rend elképesztő szellemi gazdaságát. A jog, a filozófia, az orvos- tudomány, a teológia, a természettudomány, a nyelvészet, a pedagógia húsz nyelven írt munkái sorakoznak körben a falakon. Ha minden nap elolvasnánk közülük egyet, akkor is ezer évbe telne, míg az anyag végére érnénk. Ahogy a trükkös szerkezetű kupolás jcönyvtár tükörrendszere a felbecsülhetetlen értékű relikviákat árasztja el Isten áldott napjával, úgy viszik tovább minden korokban a rend erkölcsi tartóoszlopát azok a bencés diákok, akik a győri és a pannonhalmi gimnáziumban tanulnak. A pannonhalmi hat- osztályos gimnáziumnak jelenleg háromszáz hallgatója van, ennél jóval kevesebb a szerzetesek száma, akiket idős korukra az apátság területén működő Szent Adalbert otthon fogad be. Bámészkodó turisták között másszuk meg a közeli kilátótorony kanyargós lépcsőit. Felettünk az ég békés kékje hívogat csalókán, alattunk a hit ezeréves bástyája áll, sziklaszilár- dan. Pannonhalma, jubilate! Csíky Kiss Erika Véradást szerveznek A donneri lakosságot szeretnénk megnyerni kezdeményezésünknek, s bevonni őket a Föld napjára, március 22-re szervezett papírgyűjtési akciónkba, a takarításba, s később a véradásba — mondták a Somogyi Hírlap szerkesztőségét felkereső diákok. Kiss Katalin és Farkas Georgina, a kaposvári Bartók Béla utcai Általános Iskola diáktanácsának tagjai társaik kérését tolmácsolták. Iskolájukban évek óta jelentős a környezetvédelmi tevékenység, megoldották a szelektív szemétgyűjtést, óvják a Kapos folyót. Évente kétszer szerveznek papírgyűjtést, most a hosszú tél során felhalmozódott papírhulladékot várják. Lelkes munkájuk értéke a diáktanács kasszáját gyarapítja majd, abból szervezik a rendezvényeiket. Délután takarításból is példát mutatnak a környék polgárainak. Két nappal később, április 24- én délután véradást szervez az iskola, ahol megalakult az ifjúsági vöröskeresztes csoport. Fölvették a kapcsolatot a felnőtt szervezettel, tájékoztatót vittek haza szüleiknek, s a 18 éven felüli donnerieket várják. A gyerekek a rendezésben segítenek, ők árusítják a Vöröskereszt által a helyszínre vitt akciós higiénés termékeket. Egy évig a kaposvári főiskolásoké lehet a vándorserleg Tanítójelöltek versengése Magasabb színvonalú a leíró nyelvtan oktatása, mint az egyetemen A magyar nyelv hete rendezvénysorozatának keretében tartották meg Kaposváron a tanítójelöltek országos versenyét a Csokonai Vitéz Mihály Tanítóképző Főiskolán. A kétnapos verseny csütörtökön kezdődött. Áz ország nyolc tanítóképző főiskolája nevezett három tagú csapatokkal. Az ünnepélyes eredmény- hirdetés tegnap volt. Dr. Pesti János, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem docense, a zsűri elnöke szerint a verseny a résztvevők magas szintű felkészültségéről és tájékozottságáról adott tanúbizonyságot. Mint mondta: ismét bebizonyosodott, hogy a tanítóképző főiskolákon magasabb a leíró nyelvtan oktatásának a színvonala, mint az egyetemeken. A győztesek, s így a vándorserleg birtokosai egy évre a kaposvári főiskola hallgatói lettek: Horvátth Orsolya, Büchler Borbála és Szolnoki Szilvia. Második helyen a zsámbéki, harmadikon pedig a győri tanítóképző főiskola A győztes kaposvári csapat csapata végzett. A versenyen kívül más programokon és részt vehettek a tanítójelöltek: szórakoztató műsor, táncház és játékos vetélkedő várta az érdeklődőket, tegnap pedig Rónai Béla Fölnevelő édesanyám Kis magyar nyelvművelő című FOTÓ: KIRÁLY J. BÉLA könyvének bemutatása és nyelvművelési fórum volt a program. (Jakab) Fülbe harapott a kötekedő József Istvánban 1995. december 9-én estére már bőven volt „töltet”, hiszen a rácegresi kocsmában délután kezdte el a vedelést. Nem is akart elmenni záráskor; emiatt agresszív szóváltásba keveredett a pultossal. Meg akarta támadni, ám közben megbotlott és nekiesett az éppen arra haladó - későbbi - sértettnek. Mérgében ezt a szerencsétlen embert bántalmazta, tépte a haját ösz- szekarmolta az arcát. Mindketten a földre zuhantak, ahol tovább verte József az áldozatát. S ez nem volt elég: leharapott egy jókora darabot a füléből. A sértett fülkagylójának hiányzó részét ugyan visszavarrták, de ez nem sikerült; plasztikai műtétre volt szükség. Az igazságügyi orvosszakértő szerint a plasztikai műtéttel rekonstruálható ugyan a fülkagyló, de mindenképpen kozmetikai hátránnyal jár. A Kaposvári Bíróság dr. Tarr József büntetőtanácsa József Istvánt bűnösnek találta maradandó fogyatékosságot okozó testi sértés bűntettében, ezért 8 hónapi börtönre ítélte, amelynek végrehajtását egy évi próbaidőre fölfüggesztette. Az ítélet jogerős. (Tamási)