Somogyi Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-25 / 97. szám
1996. április 25., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Összefogás az önpusztítás ellen Önpusztító módon élünk: szenvedélybetegségeinkkel már felzárkóztunk Európához. Komoly baj van a lakosság lelki egészségével is, mert a magyarok egy részének önbecsülése, önértékelése egyaránt megingott. Mindezt Veér András, a népjóléti tárca mentálhigiénés miniszteri biztosa hangsúlyozta tegnap egy tudományos tanácskozás sajtótájékoztatóján. A Budapesten tartott országos konferencián az évtizedes népességfogyatkozás okairól, a megelőzési programokról számoltak be a szakemberek. A miniszteri biztos a jól ismert gondokról szólt. Rámutatott, hogy hazánkban változatlanul nagyon sokan, több mint 3 millióan dohányoznak; csaknem egymillión isznak, »kimentve az alkoholista fogalmát. Legalább 100 ezren fogyasztanak kábítószert, és évente sok ezren vetnek véget önkezükkel életüknek. A fiatalok lelkileg és fizikailag a kelleténél gyengébbek, és nagyon sok az elmagá- nyosodott idős ember. A legmunkaképesebb 40-60 év közöttiek közül a férfiak fogynak a leggyorsabban, aránytalanul nagy számban. A vezető halálokok a szív- és érrendszeri bajok. A Népjóléti Minisztériumban egy esztendeje megalakult Mentálhigiénés Programiroda feladata, hogy e népességcsökkentő hatásokra felhívja a figyelmet, s valamennyi lehetséges fórumon szervezze, hangolja össze az önpusztítás elleni küzdelmet. Ez azonban - miként elhangzott - nem csak a tárca feladata. Kérdésekre válaszolva Kuncze Gábor belügyminiszter megerősítette: rendkívül fontos, hogy a megelőzés érdekében a helyi önkormányzatok együtt dolgozzanak a karitatív szervezetekkel, civil mozgalmakkal. Kökény Mihály, a népjóléti tárca politikai államtitkára bejelentette: a közeli hónapokban a parlament elé kerül a nemdohányzók védelmében készülő törvénytervezet. (Cs. B. J.) Ha kis pénz, akkor kis infláció Nagy visszhangot váltott ki a napokban az a bejelentés, amely szerint a gazdaság több ágazatában 24-25 százalékkal emelkedtek a bérek. Sőt, a közlekedési, hírközlési és energiaipari cégek egy részénél még nagyobb arányú volt a fizetések növekedése. Ez ugyanis - főként ha nem párosul növekvő teljesítménnyel - gyorsuló inflációhoz vezet.-Egyelőre nincs ok aggodalomra - mondja Popper László, a Munkaügyi Minisztérium bérmegállapodások főosztályának vezetője. A bér- növekmény egy része származhat abból is, hogy az első két hónapban az órabéresek Popper László fotó: feb munkaideje egy-egy nappal több volt. S ne feledjük, év elején - sokéves tapasztalat szerint - általában megugranak, a további hónapokban visszafogottabban emelkednek a bérek. Az Érdekegyeztető Tanács azért javasolta a versenyszférának az átlag 19,5 százalékos idei béremelést, mert a ^gazdaság egészének és az ÉT tárgyalópartnereinek számára ez most a legkedvezőbb.- Ha a munkáltatók nem veszik komolyan az ajánlást, beavatkozhat a kormány?- Semmiképpen sem. A többségi állami tulajdonban lévő cégeknél is csak közvetett hatással lehet a bérek alakulására. Egyébként a tulajdonosoknak nem érdekük, hogy túlfizessék dolgozóikat, mert akkor elúszik a haszon. Takács Mariann Mntahinta A mozgásfejlesztő játékok kategóriájában ősi Gabriella pályázata vitte el a pálmát az idei országos játékpályázaton. Nem nehéz megjósolni: a tenyérnyi szabad területen is fölállítható hinta-mászóka sok apróság kedvence lesz, ha kiállítási tárgyból áruvá válik fotó: feb'/diósi Százszázalékos lesz a páratartalom Egy hét a kútbarlangban Különleges feladat megoldására vállalkozott huszonhét magyar barlangász: szombattól egy hetet tölt a cserszegtomaji kútbarlangban. A klímáját és felépítését tekintve világviszonylatban egyedülálló földtani képződményben terheléses élettani vizsgálatokat és feltáró kutatásokat végeznek. A budapesti Pagony és a cserszegtomaji Labirint Barlangkutató Csoport vállalkozását szélsőséges körülmények teszik nehézzé. A résztvevők csaknem 53 méter mély függőleges aknán ereszkednek le a 2,3 kilométer hosszú homokkő-dolomit barlangba, ahol 100 százalékos pára- és 2-3 százalékos széndioxid-tartalmú levegő, valamint olyan radonsugárzás várja őket, amely duplája a felszínen egy évben mért dózisnak. Az expedíció tagjai ebben a különleges környezetben, fizikai terhelés mellett, önmagukon vizsgálják majd a szervezet reakcióit, az élettani mutatók és a pszichikai állapot változását. Ezért tart velük a budapesti János Kórház szakorvosa és az MTA debreceni Atomkutató Intézetének vezető munkatársa. A résztvevők mintegy 2 millió forint értékű társadalmi munkával, több intézmény értékes műszerparkkal járul hozzá a nem mindennapi akcióhoz. Az alaptantervről és a fogyatékosságról Gyógypedagógusok Komlón A gyógypedagógusok legkésőbb az új tanév kezdetéig megkapják a Nemzeti Alaptantervet gyógypedagógia szempontokkal kiegészítő irányelvek tervezetét. A különböző fogyatékos gyermekekkel foglalkozó intézménycsoportok vezetői már dolgoznak azon, hogy tisztázzák a gyógypedagógusokat ma foglalkoztató legfontosabb kérdéseket. Egyebek mellett, hogy a NAT követelmények melyike vonatkozhat a látás-, hallás-, mozgássérült vagy más fogyatékosságok miatt hátrányos helyzetű gyermekekre, s melyeket kell külön irányelvekben meghatározni. Ez a dunántúli gyógypedagógiai napok megnyitóján hangzott el tegnap Komlón. A Bárczy Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola főigazgatója elmondta: a közös, átfogó követelmények természetesen a gyógypedagógiai iskolák tanulóira is vonatkoznak, de az általános, a részletes és az egyedi képesség- és tudásfejlesztés követelményeit a fogyatékosság mértékéhez kell igazítani. A résztvevők eszmecserét folytatnak a gyógypedagógusképzés és -ellátás helyzetéről, a gyógypedagógiai nevelésnek a közoktatás modernizálásában betöltendő szerepéről, a fogyatékos fiatalok munkába állításának tapasztalatairól, valamint a speciális szakiskolák lehetőségeiről és korlátáiról. A csernobili tragédiára emlékeztek A világ mind jobban megfeledkezik az 1986-os katasztrófáról, sőt, vannak, akik kicsinyítik a tragédiát, mondta Dmétro Tkacs Ukrajna budapesti nagykövete tegnap, Budapesten a csernobili atomerőműben történt robbanás 10. évfordulóján. Köves István, a nemzetközi alapítvány operatív bizottságának vezetője arról számolt be, hogy együttműködésre hívták fel a világ összes atomerőművének tulajdonosait és üzemeltetőit. Arra kérik a vezetőket és az ott dolgozókat, hogy erkölcsi és anyagi támogatásukkal vegyenek részt a veszélyeztetett területen élő gyerekek hazai rehabilitációs programjában. S risvisyafi“2 Már kapható a Csók és Könny című női magazin Nők vallanak magukról! Igaz történetek: * szerelemről, ^ bánatról, ^ boldogságról, valamint sok más érdekes olvasnivaló is található a Csók és Könny című most megjelent női lapban.-ix wma.fi > 'itísm z Han kisélt lä&ßi’ „ aí nvérién 3->3 «x Horoszkóp :*l Szerencseposta Mit ér az ötös? Ezen a héten a figyelem fókuszában ismét az ötös lottó, de immár 380 millió forintos főnyereménye áll. A szelvények növekvő forgalmán jól érezhető a felfokozott várakozás, no és persze a vágyakozás is. Aki megnyeri a mostani főnyereményt neki és családjának többé ném lesznek anyagi gondjai. Ekkora összegből tizenöt Álomotthonra is telne, abból a huszonötmilliósból, amilyet a Szerencsejáték Rt. nemrégiben sorsolt ki. Még lehetne vásárolni a világ legdrágább autóját, a Rolls-Royce-t, körbe lehetne utazni jó néhányszor a Földet. Vagy bérelni egy nyaralót a Bahamákon. Vagy csak fialni hagyni a pénzt á bankban napi 300 ezer forintos kamattal. A hatos lottó főnyereménye is araszol felfelé: ezen a héten már 23 millió forint üti annak a szerencsés kezű játékosnak a markát, aki helyesen tippel a kisorsolt hat számra. Bátran neki lehet állni már most kitölteni a szelvényeket, hiszen az esélyek itt nagyobbak, mint az ötös lottón. A valószínűségi számítások ugyanis bebizonyították: köny- nyebb 45 számból hatot eltalálni, mint 90-ből ötöt. Fortuna-Polo A Joker-játékot kedvelőknek jó hírrel szolgálhatunk: jövő héten kisorsolják a Négy keréken jön a Joker játék főnyereményét, az extrákkal felszerelt metálzöld Volkswagen Pólót. Ilyen színű autóhoz csak Fortuna útján lehet hozzájutni, kereskedelmi forgalomban nem kapható. Aki ezen a héten jól ikszel, az megnyerheti a Joker 3,5 milliós nyereményét. Ezenkívül szelvénye részt vesz az ajándék- autó-sorsoláson is, amelyen a hónap utolsó hetére érvényes gépi ötös- és hatoslottó-szelvények vesznek részt. Folytatódik a párbaj Aki nem nyeri meg a Pólót, még megnyerheti az Opel Cor- sát, feltéve, ha szeret totózni és vállalja a nyilvánosságot. Áprilisban a 13 találatos szelvényt beküldők közül sorsolják ki a Totópárbaj négyhetes vetélkedőjének májusi résztvevőit. A pályázati lapokat május 2-a (csütörtök) éjfélig kell postára adni a következő címre: Szerencse 1830 Budapest. Ha valaki helyesen tölti ki a 13 plusz 1 találatos totószelvényt, megnyeri a 9 millió forintot. 50 milliós Jackpot Ami a Telemázli Jackpotja körül zajlik, az minden várakozást felülmúl. Hiába szurkol a fél ország a tévé képernyői előtt, a játékszervező, a Szerencsejáték Rt., a műsor stábja, a hozzátartozók - a Jackpot hétről hétre gazdátlanul marad. így a jövő héten közel 48 millió forint várja azt az ügyes kezű játékost, aki jó helyre teszi hengerét, és persze azt az undok Lökdösődő sem dönti fel. Lassan kialakul a kenó törzs- közönsége azokból a rajongókból, akik hetente mintegy 2,5 millió játékot fizetnek be. A vonzalom érthető: a múlt héten közel 300 ezren nyertek, és megszületett az eddigi legnagyobb, 2 millió 400 ezer forintos nyeremény is, amelyet a tízes játéktípuson kilenc találattal értek el. Alakul az Alomcsapat Egyre sikeresebb az Álomcsapatjáték is. A szervezők ezért úgy döntöttek, hogy a 22. fordulótól kezdve elindítják a heti játékot. Ezentúl már az egyes fordulók eredményeire heti jeggyel - amelynek ára 200 forint - is lehet fogadni. A hét edzője, aki a legtöbb pontot összegyűjti, 150 ezer forintot kap, a második játékos 100 ezret, a harmadik pedig 50 ezer forintot. A heti játék lehetőségének bevezetése nem befolyásolja a korábban, az egész tavaszi idényre tett fogadásokat. (X) Ünnepeltek. A rendőrség akkor lesz eredményes, ha a Szolgálunk és védünk jelszó jegyében munkájával, példamutatásával elnyeri az emberek, a társadalom bizalmát - mondta Kuncze Gábor belügyminiszter szerdán az országos rendőrnapot köszöntő ünnepségen. Változtatást igényelnek. Az Országgyűlés költségvetési bizottsága azt javasolja a kormánynak, hogy mérlegelje a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény módosításának lehetőségét. A jelenlegi jogszabály ugyanis nem teszi lehetővé, hogy a médiumok vezetői ésszerűsítsék a gazdálkodást. Ráadásul a jelenlegi előírások komoly terheket rónak a költségvetésre. Pártolják a Nemzetit. Az Országgyűlés kulturális bizottsága tegnap egyhangúlag elfogadta Magyar Bálint művelődési miniszter tájékoztatóját arról, hogy az új Nemzeti Színház Budapesten, az Erzsébet téren kap helyet, s 1998-ban kezdődik meg az építkezés. Egyetlen kivétel. A társadalmi szervezetek költségvetési támogatását előkészítő öt országgyűlési albizottság közül négyben konszenzusos döntés alakult ki a keretek felosztásáról. Egyedül arról nem tudtak megegyezni, mennyi támogatást kapjanak a politikai jellegű ifjúsági szervezetek. Lajstromozás. Az Országos Rádió és Televízió Testület a közalapítványi kuratóriumok sorsolásával kapcsolatos közleménye szerint a jelentkező társadalmi szervezetek nyilvántartásba vételét április 30-ra, a sorsolást május 3-ra tűzték ki. Ígéretes jövő. A szakközép- iskolák mind jobban megelőzik a gimnáziumokat. A gimnáziumi tanulólétszám ugyanis várhatóan a jelenlegi 140 ezres szinten marad, míg a szakközépiskolákba diákjainak száma 205 ezerről mintegy 263 ezerre emelkedik az ezredfordulóig. Elégedetlenek. A környezetvédelemmel kapcsolatos kormányzati javaslatok a jogi líra kategóriájába tartoznak, mert csak vágyálmokat fogalmaznak meg - hangzott el azon a tájékoztatón, amit a Föld napja alkalmából tartott a Fidesz-Ma- gyar Polgári Párt. Harley Davidson motorszak- üzletet nyitott Budapesten a Porsche Hungária. Rövidesen megnyitják első vidéki Harley Davidson üzletüket is, Kaposváron. A drága nosztalgiamotorok eladási reményeit az itt tartózkodó amerikai katonákra alapozzák.