Somogyi Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-22 / 94. szám
Megyei körkép; A szegénység nem adóztatható # Nemcsak terv, pénz is van a Balatonra (3. oldal) Somogyi tájak: Erdő mellé kert Szöcsényben # A postás osztja a helyi lapokat _________(5. oldal) S portmagazin: Ma már a döntőbe jutás a tét # Botrány volt Hódmezővásárhelyen (9-11. oldal) SOMOGYI HÍRLAP VII. évfolyam, 94. szám Ára: 29,50 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1996. április 22., hétfő Falusi körzeti orvosok tanácskoztak Siófokon Konzílium a miniszternek Csalódást okozott Szabó György népjóléti miniszter a Falusi Körzeti Orvosok Országos Szövetsége hétvégi siófoki konferenciáján résztvevőknek. Helyette ugyanis csupán a jegyzetei érkeztek meg a szombati fórumra. Mint kiderült még péntek este is Siófokra készült Szabó György, ám amikor reggel érte mentek kollégái, jelezte, hogy nem tud megszólalni, lázas beteg. A beszámolót hallgatva készségesen tartottak volna neki konzíliumot a találkozó résztvevői. Ez a konzílium nagyon hiányzott, mert számos sorsdöntő kérdés vár megoldásra a magyar egészségügyben. Dr. Gyenes Géza, a FA- KOOSZ ügyvivője állította, hogy a népjóléti miniszter nyitott a szakma problémáira, és nem kíván nélkülük dönteni. Ezt erősítette meg dr. Fodor Miklós, az Országos Háziorvosi Intézet igazgatója azzal, hogy egy hónapon belül kéri javaslatukat a tárca vezetője a háziorvosi körzetek finanszírozásáról. A pénzügyekről már Siófokon is kiforrott véleményt fogalmaztak meg az orvosok. Dr. Gogl Árpád a Magyar Orvosi kamara elnöke például bebizonyította, hogy téves az orvosi munkanélküliségről szóló híresztelés: 69 betöltetlen körzet van az országban, van ahol három éve nincs orvos. Azt nem fogadja el a szakma, hogy a kórházak leépítésével jutnak forintok a háziorvosi ellátásra. (Folytatás a 3. oldalon) Itt a nyár Még nem kaptunk hőgutát, de a meleg sokakat kicsalt a Desedára. A tó vize még hideg volt, a napimádók azonban hódolhattak szenvedélyüknek fotó: lang Róbert Ezrek voltak kíváncsiak az első nap a kereskedők portékáira Vásártér nyílt Kaposváron Szita Károly polgármester első „sikeres alkuja” az új vásártéren fotó: lang Róbert Vasárnap megnyitották az új kaposvári vásárteret a Vásártéri úton. — A városnak csaknem egy évtizedes vágya vált valóra ezzel — mondta avató- jában Szita Károly, Kaposvár polgármestere. — Pénzünk nem volt, csak tulajdonunk. Ezért kerestünk egy vállalkozót. Kívánom, hogy sok elárusítóhely legyen itt, s a kereskedők mindig a legolcsóbb árukat kínálják. Katona László, a Mercato Vásárközpont kft ügyvezetője szerint elhelyeztek már ugyan kétszáz asztalt az árusoknak, de még egyszer ennyi szükséges. Ötszáz sátornak van hely az új vásártéren. A bérletes helyek négyzetméteréért évente 5 ezer forintot fizetnek a kereskedők; a kaposváriak tíz százalék kedvezményt kapnak. A gépkocsikra is itt lehetett alkudni, ám az ügyvezető igazgató szerint később érdemesebb lesz majd szombatonként megrendezni az autóvásárt. (Folytatás a 3. oldalon) A közélet kiválóságaival együtt a támogatók is visszaléptek Próbavoks: 1997-ben folytatás A Próbavoks ’96 kiírása annak ellenére, hogy elmarad a május 8-12. közötti időszakra tervezett rendezvény, eredményre vezetett - állítja a Próbavoks Egyesület elnöksége. A választás lehetősége megmérte a magyar pártstruktúra szereplőit. A hétvégén nyilvánosságra hozott sajtó- közleményük szerint a pártok többsége mai állapotában kitért a nyilvános polémia és az öt-tízezres választói csoport értékítélete elől. A Próbavoks Egyesület tudomásul veszi a jelenlegi helyzetet, de nem adja fel céljait. Tagságunk nem hiszi, hogy a magyar politikai kultúra fejlesztését és a választói magatartás részletes megismerését célzó kezdeményezésünk végképp kudarcot vallott. Ez úton közöljük a nyilvánossággal, hogy a Próbavoks ’97 szervezését és az ezt támogató finanszírozási rendszer megteremtését megkezdtük. Támogatóink jelentkezését várjuk és információval szolgálunk a 218-8049-es telefon és faxszámon. (Folytatás a 4. oldalon) Magyar-bosnyák egyezmények A szervezett bűnözés, a kábítószer-kereskedelem és a terrorizmus elleni közös harcról szóló megállapodást, valamint a két ország közötti tolonce- gyezményt írt alá tegnap Budapesten bosnyák kollégájával, Avdo Hebibdel Kuncze Gábor belügyminiszter. Nemcsók János a műszaki fejlesztésről A lakiteleki népfőiskolán a politikai hétvége tegnap a kormánykoalíció pártjainak előadásaival folytatódott. A Magyar Szocialista Párt képviseletében Nemcsók János címzetes államtitkár kijelentette, hogy a tudományos műszaki fejlesztés olyan téma a hazai közéletben, amelyben meglehetősen nagy konszenzus alakult ki a tennivalókat illetően a pártok között. Amerikai miniszter Kuncze Gábornál Kuncze Gábor belügyminiszter tegnap délután Janet Reno amerikai igazságügy-miniszterrel találkozott. A Budapesten tartózkodó politikus elismerését fejezte ki azokért az erőfeszítésekért, amelyet Magyarország tesz a közép-európai térségben a bűnözés és az illegális migráció elleni küzdelemben. Londonba utazott a vezérkari főnök Németh Sándor altábornagy, a Magyar Honvédség vezérkari főnöke Sir Charles Guthrie tábornok, a brit szárazföldi haderő vezérkari főnöke meghívására kétnapos hivatalos látogatásra Londonba utazott. Somogyi siker Zalaegerszegen Lezárult tegnap a 17. Országos Zalai Kamaratánc Fesztivál. Tizenöt csoport mutatkozott be. A második dijat a kaposvári Somogy Táncegyüttes szerezte meg Merczel István és Kovács Márton koreográfiájával. A rendőrség napja Kaposváron, nemzetközi vendégekkel és bűncselekményekkel Szent György kései lovagjai lóháton Szent György a rendőrök védőszentje. Névnapja a magyar rendőrök napja. Kaposváron hagyomány, hogy a naphoz legközelebbi hétvégén majálist szerveznek. így történt most is. Tegnap tartották a rendőrség napját a főkapitányság előtti téren. Szirénázó rendőrautók, motorosok, lovas és kutyás rendőrök, kommandósok kavalkád- jába csöppent, aki tegnap délelőtt elsétált a megyei rendőrfőkapitányság felé. Reggel már futóverseny várta a kisebbeket és nagyobbakat, majd tíz órától bemutatók sorát izgulhatta végig a nagyérdemű. (Folytatás a 4. oldalon) A legkisebbeknek a kommandósok és a motorok tetszettek a legjobban fotó: lang Róbert Tisztelgés Nagyatádi Szabó István emlékének Múzeum az alapítónak Nagyatádi Szabó István emléke előtt tisztelgett dr. Tor- gyán József, az FKGP elnöke szombaton Csokonyavison- tán, majd nagygyűlésen vett részt, ahol az alapító pártelnök érdemeit is hangsúlyozta. Nagyatádi Szabó István 1863 szeptember 17-én született a mai Csokonyavisonta részét alkotó Erdőcsokonyán, s ugyanitt halt meg máig sem tisztázott körülmények között 1924 november 1-jén. Alapítója volt a kisgazdapártnak és több kormányban töltött be miniszteri tisztségeket. Volt tárcanélküli, majd gazdasági miniszter és természetesen földművelési miniszter is. Síremléke a cso- konyavisontai temetőben áll, s nem rég óta bronz mellszobra is van a faluban a templom fala mellett: mintha kíváncsi szemmel figyelné, mit tesznek kései utódai. A jelenlegi kisgazda pártelnök, dr. Torgyán JózseJ első alkalommal kereste fel Csokonyavisontát. Mert az illendőség úgy kívánta virággal tisztelgett a pártalapító emléke előtt. A sírok között vörös bársonyszőnyegen lépett az emlékműhöz, majd őt követve a párt megyei és helyi vezetői is elhelyezték koszorúikat. Bar- kóczy Gellért és Kis-Bóli Tibor mellett ott volt István József országgyűlési képviselői is. Útban a nagygyűlésre a kisgazdák virágot helyeztek el Nagyatádi Szabó István bronz mellszobránál. (Folytatás a 3. oldalon) k