Somogyi Hírlap, 1996. április (7. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-10 / 84. szám

1996. április 10., szerda SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 1 Búzaexport - engedéllyel Közeleg a lopott gépkocsik alkonya ? A búzaexport támogatásának rendszeréről tettek fel „azon­nali kérdést” tegnap a parla­mentben a földművelésügyi kormányzatnak. Kis Zoltán, a tárca államtitkára elmondta: legalább 1 millió tonna búza kerül exportra. A minisztérium 300 ezer tonna kivitelére a kereskedőknek, 700 ezer tonnára közvetlenül a ter­melőknek ad ki folyamatosan előzetes engedélyt, illetve ké­sőbb kiviteli engedélyt. Ennek feltétele, hogy az exportálónak legalább száz hektár termőterü­lettel, illetve 1000 tonnányi terméssel kell rendelkezniük. Eddig háromezer termelő je­lezte exportszándékát. A minisztérium azt javasolja az exportőröknek, hogy a ter­melőkkel kötendő szerződés­ben külön rögzítsék a kiviteli engedély számát, az iktatás időpontját, és azt a mennyiséget is, amit az engedélyben megje­löltek - így mindkét szerződő fél biztonsága meglesz. A miniszterelnöktől azt kér­dezték, hogyan kíván a kor­mány gátat vetni a gépkocsilo­pások számának riasztó növe­kedésének. Tavaly egyébként 12 130 gépkocsit tulajdonítot­tak el, mintegy 24 milliárd fo­rint értékben. Horn Gyula rámutatott: 1991- ben 15 763, 1992-ben közel 16 000 autót loptak el, ehhez képest valamelyest javult a helyzet. A BM fokozta a határo­kon az ellenőrzést; számítógé­pes körözési rendszert vezettek be; korszerűsítették az informa­tikai hátteret. A kormány az első fél évben a parlament elé ter­jeszti az e tárgyban szükséges törvénymódosításokat. S. A. Újabb száz kerékpáros vagon a forgalomba Vasszekéren, drótszamáron A már meglévő harminc mellé száz újabb, kerékpár szállítá­sára is alkalmas vasúti kocsit állít az idén forgalomba a MÁV. Az új vagonok belső elrendezése eltér az eddigiekétől - tudtuk meg Rimóczi Bélától, a vasút­társaság illetékes csoportveze­tőjétől. A különbség az, hogy ezekben együtt utazhatnak a vasparipájukkal a bringások. A vagon egyik felében az utasok ülnek, a másikban a kétkere­kűek kaptak helyet. A MÁV alig pár éve, 1993- ban vezette be európai mintára, először kísérletképpen a kerék­párok vasúti szállítását. Legna­gyobb meglepetésre már az első nyári hónapban 61 ezer utas vette igénybe ezt a szolgáltatást. A vasutasok a német, a holland és a francia gyakorlatot tanul­mányozták, és a legapróbb rész­letekig egyeztettek a Kerékpáros Szövetséggel. Azóta is rendsze­resen konzultálnak velük. Rimóczi Béla elmondta: idő­közben növelték a kocsik szá­mát. Jelenleg 30 hazai és 10 nemzetközi járat visz egy-egy speciális vagont. Tavaly és ta­valyelőtt a nyári hónapokban csaknem azonosan, mintegy 240 ezer kerékpárost szállítottak. Ma már nem ritka, hogy egész isko­lai osztályok mennek ily módon túrára. A kerékpáijegyért a teljes árú jegy negyedét kell fi­zetni. Koós Tamás Alkotmányt sért mulasztásával a törvényhozás Marad a nyugdíjszámítás Alkotmányellenes a kárpót­lási törvénynek a támogatási utalványról szóló rendelke­zése. Ezt mondta ki kedden aláírt határozatában az Al­kotmánybíróság. Az első kárpótlási törvény ér­telmében, akiknek elvett földjük értéke 1 millió forint alatt ma­radt, kárpótlásuk felét jegyben, másik felét úgynevezett támoga­tási utalványban kapták, amelyet azonban meghatározott ideig ki­zárólag föld vásárlására lehetett beváltani. Ezek a gazdálkodók teljes kárpótláshoz juthattak. A megoldást 1993-ban már alkot­mányellenesnek minősítették. Az Országgyűlés ezután át­meneti időre orvosolta a gondot, de 1995. január 1-jétől ismét al­kotmányellenes helyzet állt elő. Az Alkotmánybíróság most fel­hívta az Országgyűlést: tegyen eleget jogalkotói feladatának, s a hibás rendelkezés alkotmányel­lenességét szüntesse meg. A testület elutasította azt az indítványt, amely kifogásolta, hogy a társadalombiztosítási törvény meghatározott összeg­határ fölött korlátozza az átlag- kereset beszámítását a nyugdíj alapjába. A határozat szerint a lépcsőzetesen csökkenő nyug­díjszámítási mód önmagában véve nem alkotmányellenes. Hatszázmilliárdos garanciavállalás: elképesztő ötlet, vagy...? Szövögetik a szociális hálót A tegnapi ülésnapon, a különböző témák tárgyalása után, a zárószavazással törvényerőre emelte az Országgyűlés a szo­ciális ellátások módosítására beterjesztett javaslatokat. A döntés alapján ezentúl gyer­mekgondozási segély annak jár, akinek családjában az előző évi egy főre jutó havi nettó jö­vedelem 19 500, egyedülálló esetében 23 400 forint alatt volt. A gyes folyósításának időtar­tama szolgálati időnek számít, és 6 százalékos nyugdíjjárulé­kot kell utána fizetni. Havi ösz- szege azonos a minimálnyugdíj összegével, azaz 9600 forint. Gyermek születése esetén egy­szeri anyasági támogatás jár, ez a minimálnyugdíj másfélsze­rese, vagyis 14 400 forint. A három vagy több kiskorút nevelő édesanya ezentúl csak a gyesnél megjelölt jövedelem- határ alatt jogosult gyermekne­velési támogatásra. Megszűnik a várandóssági pótlék, továbbá a gyermekgondozási díj. Közgyógyellátásban ezentúl csak saját jogon részesülhetnek azok, akiknek havi rendszeres gyógyszerköltsége meghaladja a minimálnyugdíj egytizedét, a 960 forintot - feltéve, hogy a családban az egy főre jutó havi jövedelem nem éri el a mini- málnyugdíjat, illetve egyedül­álló esetén annak másfélszere­sét. Napirend előtt az ellenzék élesen kritizálta«és megkérdője­lezte a miniszterelnök egy ko­rábbi kijelentését. Mint emlé­kezetes, Horn Gyula azt állí­totta, hogy az előző kormány különféle kezességeket vállalt, összesen 600 milliárd forint ér­tékben, amiről a kormányrúd átvételekor a kormánytagok nem is tudtak.- A miniszterelnök 600 mil­liárdos ötletét minden szakértő elképesztőnek tartja - jelentette ki Demeter Ervin (MDF). Má­sok azt kifogásolták, hogy csak a kormányzás huszadik hónap­jában, véletlenül esik szó egy 600 milliárdos fizetési „nehéz­ségről”. A kormánypárti oldal vála­Medgyessy egyetért a Fidesszel fotó: feb/diósi imre Demeter Ervin kifakadt sza szerint a garanciavállalás 211 milliárd volt, s a további té­telek között szerepelt a 310 mil­liárdos bankkonszolidáció ösz- szege is. Varga Mihály a Fidesz inf­láció megfékezését szolgáló 8 pontos javaslatát ismertette. Medgyessy Péter pénzügymi­niszter egyetértett a fiatal de­mokraták elgondolásaival, s hozzátette, hogy a kormány hamarosan külön is foglalkozik az antiinflációs programmal. Tegnap terjesztette a Ház elé beszámolóját a Budapest Bank részére 1994 végén jut­tatott 12 milliárd forintos ál­lami támogatás körülményei­nek tisztázására alakult parla­menti vizsgálóbizottság. Megállapította, hogy a bank tartalékának feltöltése a pénz­intézet privatizációja érdeké­ben történt. A tőkejuttatás ka­matostól visszakerült az ál­lamkasszába. A bank vezetése anyagilag nem volt érdekelt az akcióban. Eljárási, formai hi­bák, számviteli hiányosságok azonban előfordultak. (Simonffy) Két módszer közt elvész több mint százezer munkanélküli Feleselő számok az állástalanokról Megtalálták a választ arra a kérdésre, hogy miért közöl ál­landóan eltérő adatokat a munkanélküliségről a Központi Statisztikai Hivatal és az Országos Munkaügyi Központ. A dolognak az a nyitja, hogy eltérő módszerrel dolgoznak. A KSH például 408 ezer, az OMK 520 ezer álláskeresőt re­gisztrált 1995 negyedik ne­gyedévében, s 9,3, illetve 10,4 százalékos munkanélküliségi mutatót jelzett tavaly decem­berben. Szakembereik tegnapi konzultációján kiderült, hogy a KSH 24 ezer háztartást keres fel negyedévente, s a válaszok alapján számítja ki a munka­nélküliségi adatokat. Ez a mód­szer megfelel a nemzetközi elő­írásoknak. Az OMK viszont a ténylegesen regisztrált munka- nélküliek számát veszi alapul. A KSH kérdezőbiztosai egyebek között arról érdeklőd­nek, hogy a megkérdezettek a felmérést megelőző héten dol- goztak-e, és ha igen, akkor mennyit. Az ILO szerint ugyanis az számít munkanélkü­linek, aki az adott héten egy órát sem dolgozott, ugyanakkor akar dolgozni, s ennek érdeké­ben munkát keresett, illetve kész az állás vállalására. Aki az adott héten akár csak egy órát is dolgozott, az foglal­koztatottnak tekinthető. Az OMK megfigyelései szerint a regisztrált munkanélküliek kö­zött az utóbbi években 27 szá­zalékról 48 százalékra nőtt azok száma, akik nem felelnek meg az ILO kritériumainak. Főként a jövedelempótló támo­gatásban részesülők között ta­lálhatók olyanok, akik nem is keresnek munkát. Hétpárti egyeztetés. Folyta­tódtak, s várhatóan holnap megállapodással zárulnak az országgyűlési bizottsági helyek újraelosztásával foglalkozó megbeszélések. A helyek száma legfeljebb kettővel nő majd, míg az ellenzék képvise­lete 36,3 százalékról 35 száza­lékra csökken a testületekben. Versenyt hirdetnek. A Hon­védelmi Minisztérium hamaro­san kiírja a honvédség lokátor­rendszerének megújítására vo­natkozó nemzetközi pályázatot. Ezt az Országgyűlés Honvé­delmi Bizottságának tegnapi zárt ülése után jelentették be. A testület hozzájárult ahhoz, hogy mintegy 100 millió forint ér­tékben a közbeszerzési törvé­nyen kívül vásárolhassanak kü­lönféle berendezéseket. Összefogtak. Együttműködési megállapodást kötött az Auto­nóm Szakszervezetek Szövet­sége és az Ipartestületek Orszá­gos Szövetsége. A megállapo­dás célja, hogy a kis- és közép- vállalkozói szférában régión­ként és szakmánként elősegítse a munkaadói és a munkaválla­lói érdekek összehangolását. Tűzgyújtási tilalom. Az el­múlt napokban a csapadékmen­tes időjárás, valamint az emberi gondatlanság miatt az erdőkben több avar és erdőtűz keletke­zett. A további erdőtüzek meg­előzése érdekében az ország teljes területén az erdőkben és ezek határától számított 200 méteren belül a tűzgyújtás ápri­lis 11-étől átmeneti időre tilos. A tilalom vonatkozik a kijelölt tűzrakó helyekre is. Az FDSZ támogatja. A Felső- oktatási Dolgozók Szakszerve­zete támogatja a felsőoktatási törvénymódosítás koodifikált tervezetében a felsőfokú szak­képzés bevezetését, az egysé­ges tanárképzést és az intézmé­nyi integráció megvalósítását, valamint a felsőoktatás finan­szírozásának rendezését. Ezt Kis Papp László elnök mondta a szervezet rendkívüli választ­mányi ülését követően. Képviseletet vállaltak. Munkájuk összehangolásáról ál­lapodtak meg az MDF képvise­lőcsoportjának vezetői és a Gyermek- és Ifjúsági Érdek­egyeztető Tanács korosztályi ol­dalának képviselői. Az MDF fel­sőoktatási, illetve pedagóguskol­légiuma szakmai egyeztetést folytat partnerével az ifjúságot érintő törvénytervezetekről, s a közös véleményt a frakció a par­lamenti vitában is képviseli. Magna Hungária. A honfog­lalás 1100. évfordulója tisztele­tére ma tizenöt tagú expedíció kel lóháton útra, és 117 napos vándorlásuk során végigláto­gatják az őshazák helyeit. Borult a kamion és a 3 tonna gáz Felborult egy Mercedes tar­tálykocsi tegnap a 11-es úton Tahitótfalu és Duna- bogdány között. A 12 ton­nás tartályban 3 tonnányi fo­lyékony gáz volt, ami nem folyt ki. A tűzoltók a ve­szély elhárítására biztosítot­ták a helyszínt, és segédkez­tek a gáz átfejtésében is. A balesetet az okozta, hogy a tartályautót előző Ford Sierra beleakadt a Mercedes fellépőlétrájába. A kamion vezetője lehúzó­dott jobbra, így a személy­autó le is vált. Közben a tar­tálykocsi kereke ráfutott az árokra, a sofőr visszahozta az útra a járművet, de az fölborult. VIGVAM ORIGINAL V" ★ * ★ a_ [MAX ] A hazai rádiósok egyre élesedő versenye Tízéves a Danubius Egy évtizede e rádió megszó­lalásával kezdődött el tulaj­donképpen a kereskedelmi adók térhódítása hazánkban. Kálmán Zsuzsa, a szerkesztő­ség vezetője emlékeztetett arra: a Magyar Rádió azért hozta létre az akkor még német nyel­ven sugárzó adót, hogy a nyári idegenforgalmi szezonban a hazánkba látogató külföldiek­nek tájékoztatást, útbaigazítást adjon. 1989-ben a német nyelvű adások megszűntek, il­letve magyarra váltottak át. A Szonda Ipsos felmérése szerint ma Magyarországon a Kossuth rádió után a leghallga­tottabb a Danubius. Mintegy huszonöt belső és félszáz külső rádiósszerző munkájának kö­szönhető ez. Műsoraikat első­sorban a huszonegy évesnél idősebb korosztálynak készítik. Műsoruk szinte az egész or­szág területén jól fogható, csak keleten vannak az adásból ki­eső, kisebb „fehér foltok”. Kálmán Zsuzsa terveikről elmondotta: továbbra is alapve­tően sok-sok zenét sugárzó adó marad a Danubius. Zenéjük fő­leg dallamos slágerzene, köz- ben-közben rövid híreket, a hallgatókat foglalkoztató köz­érdekű információkat olvasnak be. Nem ritkák az egy-, másfél perces riportok, és a humor sem idegen tőlük. Újdonság a délutáni „hazakí­sérő”, amely főként az úton lévő autósoknak szól, ad közre fontos közlekedési, időjárási és más információkat. (Németh)

Next

/
Oldalképek
Tartalom