Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-26 / 72. szám
1996. március 26., kedd SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 7 Új szervezet a cselekvés szolgálatában Tanítják a bűnmegelőzést Ki kellene mozdulni végre már a holtpontról - a többi között ez az igény húzódik meg a kormány ama döntése mögött, amellyel a közelmúltban létrehozta az Országos Bűnmegelőzési Tanácsot. Az érdemi javaslatokat, a megvalósítható ötleteket, és alkalmasint a cselekvést válj a el a kormány a tanácstól, amelyben a bűnüldözési, a vám- és pénzügyőri szervek mellett hét minisztérium is képviselteti magát - nyilatkozta munkatársunknak dr. Mokány József, a szervezet titkára. Az egyik legfontosabb tennivaló a hosszú távú, komplex bűnmegelőzési stratégia kidolgozása. Ennek részeként a tanács tagjai megfogalmaznák az érintett minisztériumok sajátos feladatait, majd javaslataikat cselekvési programként beterjesztenék a kormánynak. Az első javaslatok egyike volt, hogy kapjon helyet az iskolák tanterveiben a különböző bűnözési formák megelőzésének gyakorlati oktatása. Az OBT szövetségesként számít a tömegtájékoztatási eszközök munkatársaira. A nyomtatott sajtó, a rádió, a televízió rendszeresen hoz nyilvánosságra bűncselekményeket, amelyek esetenként félelemérzetet keltenek a lakosságban. Számítanak a sajtóra a polgárőrség, s az önkormányzatok által működtetett más, hasonló, bűnmegelőző szervezetek népszerűsítésében is. A közeljövőben egy havi kiadványt is megjelentetnek ezzel a céllal. Koós Tamás / Átvilágítják az egyetemeket Párhuzamosságok a felsőoktatásban Az egyetemek gazdálkodásának átvilágítása, az oktatási párhuzamosságok megszüntetése, az anyagi támogatás rendszerének korszerűsítése a közeljövő feladata - nyilatkozta a művelődési tárca politikai államtitkára. \ Dr. Szabó Zoltán emlékeztetett a felsőoktatásban régóta meglévő kettősségre, egyrészt az ésszerűtlen gazdálkodás miatt rengeteg pénz folyik el, miközben az egyetemek gyakran még a legfontosabb folyóiratokat sem tudják beszerezni.- A megoldás? Az intézmények, autonómiájuk egy részéről lemondva, kérhetik, hogy egy gazdasági szakértő vezette bizottság átvilágítsa tevékenységüket, és szerződésben kell vállalniuk azt is, hogy javaslatait elfogadják - mondotta az államtitkár. Ez a további állami támogatás ára. A bizottságok létrehozásáról napokon belül miniszteri rendelet jelenik meg. Meggondolandó az is, hogy szükség van-e ugyanabban a városban több egyetemre. A párhuzamosságok megszüntetésére tárgyalások kezdődtek az érintett intézmények között. Bár ez ügyben majd a parlamentnek kell döntenie, mégis fontosak ezek az előzetes megbeszélések. A finanszírozással is súlyos gondok vannak - mondotta az államtitkár. Az egyetemek eddig hagyományos módon, úgy kapták a pénzt, hogy előző évi keretüket emelték meghatározott arányban. Előfordult, hogy ugyanolyan szakemberképzésre az egyik intézménynek kétszer annyi jutott, mint a másiknak. Ezért olyan támogatási formára kell áttérni, amelyben előre rögzített feltételek alapján kiszámítható lesz, hogy mire jogosult az adott intézmény. A Felsőoktatási és Tudományos Tanács törvény-előkészítői már dolgoznak a normatív finanszírozási rendszer kidolgozásán. Bevezetése hosszabb időt vesz majd igénybe. (Koós) Madonna Budapesten Budapesten a szupersztár: a főváros vendége tegnap óta az Evita című film címszereplője, Madonna. A popcsillagot szállító kisgép hétfőre virradó éjszaka, hajnali egy óra tájban landolt a Ferihegyi repülőtéren, majd azonnal a szállására, az egyik belvárosi luxusszállodába hajtatott testőrei és egy esernyő takarásában. A világsztár itt-tartózkodásának körülményeiről igen kevés ismeretünk van. Annyit azonban tudni, hogy a 60 millió dolláros költséggel készülő film női főszereplője ma kapcsolódik be a forgatásba. A felvételek előreláthatólag április végéig tartanak. A nagyjelenetek helyszínein - az Alkotmány utcában, a Hősök terén - a hétvégeken továbbra is forgalom- korlátozás várható. Megélhetési bűnözés vagy antikrisztiánus cselekedet? Torgyán és pártja kivonult Heves szócsata folyt napirend előtt tegnap is a Tisztelt Házban, amely végül Torgyán József (FKGP) és frakciója kivonulásával zárult. A napirend előtti felszólalások sorában komoly vitát váltottak ki Semjén Zsolt (KDNP) szavai. A képviselő szerint a templomok és egyházi személyiségek elleni barbár, szentségtörő támadások antikrisztiánus cselekedetek, amelyeket kifejezetten vallás- és egyházellenes indíttatásból követnek el. Németh Zsolt (Fidesz) ezt azzal toldotta meg, hogy a kormány mentegeti a vandálokat, ha sima betörésekről beszél, és nem lép fel megkülönböztetett határozottsággal. Világosi Gábor belügyi államtitkár a rendőri megállapításokat idézte: az ilyen típusú bűncselekmények mögött sem szervezettség, sem politikai motívum nem lelhető fel. Szájer József (Fidesz) a két évvel ezelőtti, megbízható megoldást, tisztességet, szakértelmet ígérő jelszavakkal állította szembe a kormányzati balfogásokat, miniszteri lemondásokat, a koalíciós vitákat, az elfogadás előtti és utáni pillanatokban is módosuló törvényeket. Még a napirenden szereplő témák tárgyalása előtt szeretett volna ismét szót kapni Torgyán József (FKGP), az elnöklő Gál Zoltán azonban nem adott neki szót, mondván: nem hajlandó megengedni, hogy Torgyán szétzilálja az Országgyűlés munkáját. Torgyán válaszul frakciójával együtt kivonult az ülésteremből. Ezt követően folytatódott az erdő és a természet védelméről előterjesztett törvénytervezetek tárgyalása. S. A. Pető: Túl az izgalmakon Az SZDSZ nem számít irányváltásra A szocialisták hétvégi kongresszusát nem csak a vezető testületekben várható személycserék miatt előzi meg érdeklődés. Annak is ki kell derülnie, hogy a nagyobb kormányzó párt kitart-e a megszorító gazdaságpolitika mellett. Pető' Ivánt, az SZDSZ elnökét arról kérdeztük: mire számít koalíciós partnerként?- Nem várok érdemi változást. A főbb izgalmakon már túl vagyunk, és a személycserék sem rengetik majd meg az MSZP-t oly mértékben, hogy az befolyásolja a koalíció jövőjét. Érdeklődő szemlélődőként figyeljük apróbb vitáikat.- Azért olykor ellentmondásokba is keverednek velük. Kuncze Gábor úgy nyilatkozott, hogy további megszorításokra kell felkészülni, később Horn Gyula cáfolta ezt.- A Bokros-csomaghoz hasonló megszorítások valóban nem várhatók az idén, ám a piacgazdaságra jellemző váratlan fordulatok, és az állam- háztartási reform kísérőjelenségei miatt a lakosság nagy részének helyzete tovább romlik. Nincs tehát szöges ellentét a két kijelentés között.- Mennyiben feleló's az MSZP-n belül történtekért az SZDSZ? Elvégre egy házasság a jóban-rosszban elvre épül.- Nem házasságot kötöttünk, társasházi együttlétre szól a szövetség. FelelősséAz SZDSZ elnöke günk egymás iránt részleges. Zavar, ha a szomszédban zörögnek, perlekednek, de az apróbb afférok miatt nem hangoskodunk. . A történéseket a háttérből, kulturáltan próbáljuk befolyásolni. (Takács) A családipótlék-kérelmek feldolgozása 150 millió forintba kerül Húszezer hibás bevallás A meghosszabbított határidőig, március 20-ig a kiküldött 526 ezer családi pótlékot igénylő nyomtatványnak 83 százaléka érkezett vissza, de közülük több mint 20 ezret hibásan töltöttek ki - nyilatkozta lapunknak dr. Kiss Lenke, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője. Április 1-jétől nem alanyi jogon jár a családi pótlék. A jogosultsághoz szükséges jövedelemnyilatkozatokat - az első gyorsmérleg szerint - csaknem hibátlanul Győr-Moson-Sop- ron megyében, a legtöbb hibával pedig Csongrádban töltötték ki az igénylők. A leggyakoribb hiba, hogy az ívekről lemaradt az aláírás, márpedig e nélkül a bevallás érvénytelen. Sűrűn előfordul, hogy az adatok rossz sorba, rovatba kerültek, s jellemző tartalmi tévedés, hogy a család nettó jövedeleméből helytelenül számították ki az egy főre jutó összeget. Az OEP főosztályvezetője szerint csak a teljesen használhatatlan ívek helyett küldenek újat; eddig alig száz ilyennel találkoztak. Az esetek nagy részében levelet írnak a szülőknek, melyben megpróbálják tisztázni, hogy az egészségbiztosító helyesen értelmezte-e az adatokat. Máris bizonyos, hogy a pontatlan válaszok miatti rendkívüli postai költség újabb negyedmillió forinttal terheli az OEP kasszáját. A használható nyilatkozatok beküldőihez áprilisban a szokott időben, késedelem nélkül megérkezik a családi pótlék. Azok azonban, akik késtek, vagy csak ezután adják fel igénylésüket, a pótlékra is késve számíthatnak. De az ellátási jogosultság, legfeljebb hat hónapra, visszamenőleg is érvényesíthető. Megtudtuk azt is, hogy az igénylések számítógépes feldolgozásához és nyilvántartásához pótlólag beszerzett gépek és programok, valamint a szükséges túlmunka költsége mintegy 150 millió forinttal terheli az egészségbiztosító számláját. (Cs. Benkő) Új sorrend. A jövő héttől megváltozik az Országgyűlés ülésrendje. A képviselők az új erőviszonyoknak megfelelően foglalnak helyet a plenáris üléseken. A házbizottság, hétfői ülését követő hétpárti tanácskozáson megállapodás született arról, hogy az SZDSZ mellé a kisgazdapárti képviselők ülnek át. A mellettük lévő padsorokat a KDNP, az MDF, majd az MDNP képviselői foglalják el. A függetlenek továbbra is az ülésterem szélén maradnak. Bartókra emlékeztek. A zeneszerző születésének évfordulóján tegnap a Farkasréti temetőben megkoszorúzták síremlékét, majd a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskolán átadták a Bartók Béla-Pásztory Ditta-dí- jat, amelyre idén Dubrovay László és Csemiczky Miklós zeneszerzőt, Sziklay Erika énekművészt, a Kodály Vonósnégyest és a Győri Leánykart találták érdemesnek. Éber határőrök. Száztizenöt határsértőt fogtak el hazánkban a hét végén. Csaknem kétezer külfölditől különféle szabálytalanságok miatt megtagadták a beutazást, míg 23-an hamis útlevéllel próbáltak belépni az országba. Öt embercsempész is lakat alá került. Dr. Rubik. Tiszteletbeli doktori címet adományozott eddigi tudományos tevékenysége elismeréseként Rubik Érnő okleveles építészmérnök, termék- tervező, címzetes egyetemi tanárnak a Budapesti Műszaki Egyetem Egyetemi Tanácsa. Végső búcsú. Rokonok, barátok, politikusok, szakszervezeti tisztségviselők kísérték utolsó útjára hétfőn a Farkasréti teme- tőben a 73 évesen elhunyt Forgács Pált, a Tudományos Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, valamint a Liga alapító tagját, első elnökét, a Demokrata Liga örökös, tiszteletbeli elnökét. Tíz év után. Négynapos tudományos tanácskozás kezdődött tegnap Budapesten a csernobili atomerőműben történt robbanás tanulságairól. A különféle szakterületek képviselői a robbanás óta eltelt tíz év tanulságait értékelik. Exminiszter az MDF-ben. Belépett az MDF pécsi szervezetébe Kádár Béla, az Antall- és a Boross-kormány külgazdasági minisztere, a parlament költségvetési és pénzügyi bizottságának pécsi születésű elnöke. Mint mondta: cáfolatát akarta adni annak, hogy a de- mokratafórumban csak az „Etelközbe vágyó parlagi magyarok maradtak, s a piacgazdaság szakképzett hívei elhagyták a pártot”. Oroszlán - házi őrizetben Szokatlan hobbinak hódol a dunakeszi Bergez Attila autószerelő: oroszlánt nevel családi portáján. A pécsi állatkertben vette az eleven kicsit, amely az azóta eltelt nyolc hónap alatt igazán szépen felcseperedett fotó: feb/hajdu andrás Ha kedd, Kiskegyed! • Ágyak, jelenetek és benne színésznők • Újra egymásba szerettünk • Tüntetőleges fürdőzés a jégtáblák között • Buta liba pedig nincs! Kiskegyed: a legnépszerűbb női magazin