Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-23 / 70. szám

1996. március 23., szombat SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 13 Az emberi hang Mottó: „Szomjaztam és inni adtatok, Börtönben voltam és meglátogattatok.” Gyógyszerillattal vegyes testkipárol- gás üli meg a szobát. Elgyötört lelkek találkoznak itt a kórteremben, kikerül­hetetlen végzetszerűségben. Egyek a kétségbeesésben, egyek kiszolgáltatott védtelenségükben. Egész valójukkal megváltásért esedeznek. Mindannyian szenvedő Krisztusok, magukrahagya- tottan, keserű epeízzel szájukban. Tekintetemmel körülölelem a kór­termet. Fáradt arcukon kíváncsiság éled, apró mozdulatokkal köszöntenek. A bátrabbak kezdik a társalgást, muto­gatva a leleteket, közben pedig szak­szerűen előadják betegségük történetét. Lassan megelevenedik mikroviláguk, összeáll a kép. Alkoholista fiú, szere- tetnélküli asszonylány, türelmetlen unokameny... miközben a jó szó úgy kellene, mint egy falat kenyér... Lassan belefáradnak a kesergésbe, szemük sarkából egymást kémlelik, titkon letörölnek egy könnycseppet. Tekintetüket a falra szegezik, sóhajta­nak, s alig hallhatóan suttogják: - Iste­nem, miért nem veszel már el engem? A szélső ágyon hánykolódó test a delirium állapotában. Hozzálépek. A duzzadt szemhéjak alól fáradt tekintet nyílik rám. Töredezett levegővétel, erős fájdalomról árulkodó jajok. Ösz- szefüggéstelen szavakat morzsolgat szüntelen: - Níno... níno... Inni kér. A nővérke odahajol hozzá: - Mit inna? - Egy kis sört. - Döbbenten nézek a nő­vérre. - Alkoholista - súgja -, széíron- csolt máj, súlyos gerincbajok... - Sört- nyögi az asszony. - Készítek magának egy kis koktélt - így a nővér. A beteg nem issza. A nővér infúziót próbál be­kötni. Nem talál vénát. Az asszony karja valószínűtlenül sötétlila. A siker­telen tűszúrásokat a fel-feleszmélő asz- szony összefüggéstelen mormogása kí­séri: - Níno... níno... Segítem rögzíteni a kezet, nyugtatni a szenvedőt. Végre sikerült vénát találni. Bekötve az infú­zió. Az asszony rácsodálkozik a nő­vérre és éles hangon kiküldi. Engem hosszú pillantásokkal méreget. Csen­desen kérdezem: - Hogy hívnak? - Tekintetét merően rámszegezve lassan jaktálni kezd fejével. Hogy a kontak­tust fönntartsam vele, tovább kérdezge­tem: Mariska? Juliska? Annuska? - Abbahagyja a ringatózást. Alig hallha­tóan rebegi: - Annuska. A keze tüzel a láztól. Vizes törölkö­zőt teszek a homlokára, jeges zsebken­dőt a csuklóra. Nyugodtabban lélegzik. - Mindjárt jobban leszel - próbálom vigasztalni. Feljajdul: - Jobb lenne ne­kem reggel már fel se ébredni. - A ne­héz gondolat lelkünkre nehezül. Néz, fogja a kezem. Talán ezzel tesztel szu­perérzékeny világában. Sokáig nézzük egymást. Nem fárasztó, nem kínos, há­lás érzésekkel telítődöm. (Elem a cso­dát, ott a szenvedő mellett, szolgálom az Istent, aki rajtam keresztül árasztja irgalmát a kiszolgáltatottra.) Váratlanul beszélni kezd:- A gyerekek felnőttek. Jól keres­nek. Minden megvan. A szeretetet sem igénylik már. Jólmenő bolt tulajdonosa vagyok - Elhallgat, sírással küszködik. Kezére téved tekintetem. Jólápolt; uj- ján értékes aranygyűrű. Nehezen foly­tatja: - Nem kellek a családnak! - Zo­kogás rázza. - Folyton kitolnak velem. A múlt évben anyák napján azzal húz­tak, hogy nem vettek ajándékot. Fáj­dalmamban átmentem a templomba. Iskolás gyerekek köszöntötték az édes­anyákat műsorral. Végigsírtam a misét. Amióta itt vagyok a kórházban, már négyszer áldoztam. - Mosólygunk egymásra. Kis pihenő után folytatja: - Mise után megbékélve hazatértem. Akkorra már a gyerekeim nagyon megbánták a rossz viccet, és bocsána­tot kérve átadták az ajándékot. - Emlé­kezik. Fogom a kezét. Megnyugodott. Benéz a nővér. Megérinti a beteget, majd lázat mér, 37.5. - Egész nap 40 fölött volt - súgja. - Talán az infúzió - mondom. - Nem, napközben is kapott, nem segített. Holnap átviszik az ideg­osztályra. Gerincműtéte lesz. Ismét magunkra maradunk. A kórte­rembe leül az álom. Lassú, nehéz lé- lekzetek hallszanak. Késő éjszaka van. Néhány nap múlva ismét szolgálat közben a betegtársak kérésére átmen­tem az idegosztályra Annuskát meglá­togatni. Egy nővért kértem meg, hogy kalauzoljon hozzá. Furcsán csöndes. Kisvártatva megkérdezte: - Kije ma­gának M-né? - Egy jó barátja - mond­tam. Hosszan néz, aztán vontatottan válaszolt: - Ma délután meghalt. Kábán bandukoltam hazafelé. És hittem, hogy látom Annuskát, aki meg­szabadulván testi-lelki gyötrelmeitől, körülölel mosolygó szeretetével. Azóta is, ha rágondolok, felzakatol szívemben a hangtalan kérés: - Bo­csáss meg nekünk, testvér! Rajnai Erzsébet A határátkelőkhöz nem csak szándék kell Berzence nem volt szerencsés döntés Az utóbbi években egyre több határszéli önkormányzat fejezte ki abbéli szándékát, hogy határátkelőt szeretne. Régebben hal­lani lehetett az őrtilosi elképzelésekről, arról, hogy Gyékényes a vasúti mellett közúti határállomást is szeretne, míg a vízvá­riak egy komppal kacérkodnak. Hogy lehet ma határátkelőt nyitni? Milyen esélyei vannak a pályázóknak? Ki mondja ki a döntő szót? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ Krizsán At­tila ezredesnél, a határőrség szóvivőjénél. — A határőrség végrehajtó­szerv, tehát nincs abban a hely­zetben, hogy megmondja hol kell, vagy hol lehet határátkelőt nyitni. Természetesen megkér­dezik a szakmai véleményün­ket, kíváncsiak a javaslatainkra, de a döntő szót a kormány mondja ki. — Ha én mint polgármester határátkelőt szeretnék látni a faluvégnél, akkor a kormány­hoz kell fordulnom? — A pénzügyminisztérium­hoz. Ugyanis a határátkelők építésének ő lesz a beruházója. A kérelmet is ő terjeszti a kor­mány elé. A kezdeményezés megvalósításához azonban sok minden kell. Mindenek előtt a két érintett ország szándéknyi­latkozata, hogy ott és akkor ha­tárátkelőt kívánnak nyitni. Ez­után az érintett minisztériumok megvizsgálják, hogy meg van-e minden feltétel, s ha az ország anyagi helyzete megen­gedi, akkor megkezdődik az építkezés. A föld az állam tu­lajdona, a felépítmény pedig a vám- és pénügyőrségé. A ha­tárőrök, illetve a növény- és ál­lategészségügyi szakemberek, az utazási irodák, a pénzváltók csak bérlők. — Ki fizeti az üzemeltetési költségeket? — Természetesen az állam. — Az önkormányzatoknak nem is kell a zsebükbe nyúl­niuk? — Rendszeresen működte­tett határátkelők esetében nem. Különbséget kell tennünk fo­lyamatosan üzemelő nemzet­közi határátkelők és határmeg­nyitások között. Ha az állam igent mond egy nagy határál­lomás megnyitására, akkor a költségeket is magára vállalja. Más a helyzet, amikor úgyne­vezett határmegnyitásról beszé­lünk. Mondjuk a határ két olda­lán van egy-egy falu, s az egyikben búcsút tartanak. Ah­hoz, hogy az egyikből a má­sikba el lehessen menni, nagy kerülőre lenne szükség. Ilyen­kor kérhetik a zöldhatár ideig­lenes megnyitását, ami egyszeri alkalomra szól. Ennek a költsé­gei már az önkormányzatokat terhelik. A folyamatosan üze­melő határállomások között is különbséget hetünk. Vannak, amelyek a nemzetközi forga­lom számára nyitottak, s van­nak olyanok, amelyeket csak a helybeliek vehetnek igénybe, a megyei rendőr-főkapitányság által kiadott határátlépési enge­déllyel. Ilyen volt Beregsurány és Tiszabecs. Ezeket azért emlí­tettem, mert a közeljövőben várható, hogy átminősítik őket a nemzetközi személyforga­lomban való részvételre. — Előfordulhat-e, hogy ké­sőbb rossznak minősül egy ko­rábbi döntés valamelyik hatá­rátkelő megépítéséről? — Ma már nagyon körülte­kintő előkészítés előzi meg a döntéseket. Viszont tény, hogy vannak olyan határátkelők, amelyeknek megnyitása nem bizonyult szerencsésnek. Ilyen a berzencei is. Az adatok is azt bizonyítják, nem tartozik a leg­forgalmasabb határállomások közé. A nemzetköz határforga­lomban azoknak az átkelőknek van igazi létjogosultságuk, amelyek megfelelő infrastruk­túrával rendelkeznek, tranzit útvonalakon helyezkednek el. A déli határról példaként említ­hetném Letenyét, amely egy­maga nagyobb forgalmat bo­nyolított le tavaly, mint az ösz- szes többi magyar-horvát át­kelő. Sajátos helyzetben van Barcs. Jelenleg zárva van az eszéki irányban lévő udvari ha­tárállomás, ennek forgalmát ma Barcs viseli. Abban a pillanat­ban, hogy megnyithatjuk, Barcs terhelése is csökkenni fog. En­nek ellenére én is azt mondom, hogy a barcsi határátkelő hely­zetével foglalkozni kell: való­ban korszerűsítésre szorul. — A tervek között szere­pel-e újabb somogyi határál­lomás megnyitása? — A vám- és pénzügyőrség beruházási osztályvezetőjétől kapott tájékoztatás szerint je­lenleg egy sem épül, s a tervek között sem szerepel a közeljö­vőben nemzetközi határátkelő építése Somogybán. Nagy Jenő William Somerset Maugham: Eső KÖNYVESPOLC William Somerset Maugham az az alkotóművész, akit újra és újra felfedezünk. Különösen áll ez a fiatalabb olvasógeneráci­óra, hiszen a világhírű angol író, milliók kedvence több mint harminc éve nem él. 1965-ben halt meg, matuzsálemi korban, 91 évesen. Azt mondják róla, hogy életében három nagy szenvedélye volt: a színház, az írás és az utazás... Regényei mellett elsősorban novelláinak köszönheti világhírét. A kö­zelmúltban megjelent „Eső” című novelláskötet az író egyik legkedvesebb, sokszor felkere­sett táján, a Csendes-óceáni szigetvilágban játszódik. A kö­tet első írása, a „Csendes­óceán” még nem novella, in­kább egyéni hangú bevezetés az egész mű világába. S mint ilyen, tömörítő esszé-remek: „A nap kegyetlenül süt a felhőt­len égből. A passzátszél a vé­redbe hatol, s az ismeretlen utáni vágyakozás tölti el szíve­det..., s az élet utáni nyughatat­lan, tűrhetetlen vágyban elfe­ded elmúlt fiatalságod kegyet­William Somerset Maugham len és édes emlékeit...” Ezek a sorok szervesen kapcsolódnak a kötet mottójához, Sain- te-Beuve francia költő híres versrészletéhez: „Végtelen bol­dogság, melyet csak egy levél­rezdülés választ el a végtelen kétségbeeséstől - hát nem ez az élet?” „Egy levél megrezdül.” Ezt a címet adta Maugham a déli tengeren játszódó elbeszé­lés-gyűjteményének. Ebből való a mottó és az „Eső” című válogatás is - Nagy Péter mű­vészi tolmácsolásában. A kötet a bevezető „Csendes-óceán” című íráson és a záró „Aján­lásion kívül hat remek novel­lát - némelyik szinte kisregény terjedelmű - foglal magába. Hősei csaknem kivétel nélkül középosztálybeli angol hivatal­nokok. Maugham a rá annyira jellemző fanyar, sokszor szar­kasztikus humorral, ám mély beleérzéssel ábrázolja a gyar­mati tisztviselők sorsát, egyéni tragédiájukat ebben az egzoti­kus, az angliaitól oly távoli életben. Gazdag, árnyalt stílusa mellett talán ez a megbízható realizmus az, amik a novellák világsikerét biztosították (biz­tosítják). Egy rövid recenzió keretében természetesen nem írhatunk mindegyik novelláról. Válasszuk ki a „Mackintosh” címűt. A középkorú angol-skót gyarmati tisztviselő gyenge tü­deje miatt volt kénytelen állást vállalni Taluán, a Samoa-cso- gort egyik legnagyobb szigetén. És itt Walker, a helytartó he­lyettese lett. Ám ezt a két em­bert nem olyan fából faragták, hogy eredményesen együtt dol­gozhattak volna. Walker min­dennap körbelovagolja szigetét és nem győzi hangoztatni: „A teremtésit. Ez maga a paradi­csom.” Ám ez a paradicsom Mackintosh számára a kibírha­tatlan hőséget, az őrjítő moszki- tókat és az elviselhetetlen Wal­ken jelenti. S rövidesen fel­gyorsulnak, drámai fordulatot vesznek az események. Walker sokkoló, kegyetlen intézkedé­seivel feldühíti a bennszülötte­ket és Manuma, a törzsfőnök fia pisztollyal halálosan meg­sebesíti... Walker haldoklásá­nak leírása a novella legdráma­ibb része. S bár Maugham szá­mára a szigetek őslakói csak mintegy „keretet” jelentenek az elbeszélésekben, egy-egy vo­nással hihetetlenül gazdag, élő figurákat teremt belőlük is. Az író 1963-ban, halála előtt két évvel újra felkereste a Csendes-óceáni szigeteket. Tudta, hogy ez már a végső bú­csúzás... Áhogy a távozáskor ajándékba kapott, nyakba akasztott, bódító illatú virágfű- zér hervadáskor eltűnik az óce­ánban, úgy tűnnek el a vízpárá­ban a távolodó szigetek is... Az utolsó paradicsom szigetei... És a hajó siklik tovább a végtelen vízen... „Ilyen tengeren hajó­zott Ulysses, mikor a Boldog­ság Szigetét kereste...” Dr. Sípos Csaba Kastélysirató Iktatószáma: 33692/2 és 33692/5. Dátuma: 1994. jú­lius 20. és 1994. augusztus 12. Megnevezése: kórház­műemléképület és a hozzá tar­tozó tízhektáros terület. El­adó: Marcali Városi Önkor­mányzat, vevő: K és L Keres­kedelmi és Szolgáltató Kft, Székesfehérvár. Funkciója: a marcali városi kórház len­gyeltóti elfekvőrészlege. Be­jegyzettjelzálogjog: 35 millió forint, amely összeget az 32720/95-ös iktatószám tanú­sága szerint tavaly május 5-én vette fel a Marcali-szerte elhí- resült, Loncsár István je­gyezte cég. A balatonboglári földhivatalban tárolt akták szerint a történetnek ezzel még nincs vége. Egy 1996. január 2-i széljegyzet szerint ugyanis a K és L. kft tulajdon­joga a pécsi illetékességű Álba Holding kft tulajdonába megy át — az átvezetésnek akadálya nincs. Kik, mikor, miért és főképp mennyiért? Ezekre a kérdé­sekre Marcaliban időtlen idők óta nincs válasz. A fenti ada­tokból nem nehéz kiolvasni az igazságot, ami többekre nézve igencsak keserű. Ma­gyarán: a marcali kórház-ren­delőintézet lengyeltóti részle­gét ma egy baranyai cég bir­tokolja. Loncsár úrék ügyes húzásainak és a szerződés- kötő város jóhiszeműségé­nek!?) köszönhetően sikerült úgy megszabadulni egy érté­kes műemléktől, hogy cserébe csak a ködös ígéretek marad­tak. Pontosabban: egy leala­pozott terület a marcali kór­ház területén, amelyre termé­szetesen a Loncsár István ve­zette kft-nek kell(ene) kor­szerű kórházi részleget építe­nie... A megbízást annak fejé­ben kapta a beruházó, hogy két éve — légből kapott állí­tásokra hivatkozva — húzza- halasztja az Orgona utcai la­kások átadását, s szinte bujkál a pénzük után futó vásárlók, meg a szerződő partnerek elől... Az ügy pikantériájához tar­tozik, hogy nemcsak a közvé­lemény „tökéletes” dezinfor- mációja sikerült Marcaliban kitűnőre, hanem a félszáznál is több család után a marcali kórház krónikus betegei is könnyen fedél nélkül marad­hatnak. Csíky K. Erika MEGLEPETÉS!!! Hűséges előfizetőink között elindítottuk a szerencsekere­ket. A napokban a következő előfizetőinkhez kopogtat be kézbesítőnk és nemcsak a SOMOGYI HÍRLAP-o\ viszi, hanem egy meglepetés-karórát is! Gratulálunk a szeren­csés nyerteseknek, akiket előfizetői nyilvántartásunkból a számítógép választott ki. RAKAR GÉZA GOMBOS TIBOR IFJ. KOVÁCS GYULA ORSÓS JÁNOS JAKABFI JÓZSEF SZŰCS ZOLTÁN FRISS JÓZSEF SUBICZ LAJOSNÉ MÁK ERZSÉBET PETI TIBOR PÉCSEK ISTVÁNNÉ BALÁZS ISTVÁN Kaposvár Laborfalvi R. u. 57. Kaposvár Tüskevári u. 8/a Kazsok Petőfi S. u. 22. Szülök Dózsa Gy. u. 25. Várda Meggyes u. 62. Szólád Öszödi u. 19. Zics Deák F. u. 20. Öreglak Kossuth L. u. 10. Barcs Jókai M. u. 7. Mike Rákóczi F. u. 23. Pogányszentpéter Dózsa Gy. u. 32. Gadány Fő u. 26. Figyeljék jövő szombati számunkat is! A szerencsekerék tovább forog! (9238)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom