Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-21 / 68. szám
1996. március 21., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 2800 tonna áru a nagyatádi konzervgyárból Szállítás két műszakban Két műszakban dolgozik a Limpex Konzervgyár Rt nagyatádi gyára. Folyamatosan szállítják termékeit Ausztriába és Németországba. 2800 tonna készárut értékesítettek az utóbbi három hónapban. Legnagyobb megrendelőik a nyugati nagykereskedők, de - mint Mészáros László ügyvezető igazgató elmondta - szállítottak árut keleti piacokra is: befőttet, zöldségféléket, vegyes savanyúságot és uborkát egyaránt. A tegkeresettebb a 420 milliliteres, dobozos csemege- kukorica. Naponta több kamion is indul a gyár telepéről. Ezek a Tartósított titok Amikor a nagyatádi önkormányzat összefogott a környékbeli településekkel, hogy kistérségi szövetséget hozzanak létre, elhangzott: jó lenne a kistermelőknek és a mezőgazdasági üzemeknek is, ha Dél-Somogy legnagyobb élelmiszeripari tartósítóüzeme itt termeltetné a szükséges zöldséget, gyümölcsöt. Mert többször is az Alföldről hozatta a zöldséget, kukoricát. A konzervgyár új igazgatója szűkszavúan csak azt mondta munkatársunknak: természetesen az idén is számítanak a Munkában a múzeumnál Szakmunkások a leendő múzeumnál fotó: török anett A Ferrokov napokon belül megkaphatja az ISO-minősítést Segesdi torony Iránba Minőségbiztosítási tanúsítvány elnyerésén fáradozik a segesdi Ferrokov Kft. A fémipari cég a felkészülést most fejezte be; pár nap múlva eldől, megkapja-e az ISO- 9002 minősítést, amelyet a német a TÜV Reiland állít ki. Talián Attila, a segesdi kft ügyvezető igazgatója elmondta: dunaújvárosi cég segítette munkájukat, s a dokumentumra azért is szükségük van, mert ez garantálhatja a folyamatos megrendelést. — Az ISO-tanúsítvány belépő lehet az európai unióbeli piacra — mondta az ügyvezető igazgató. — Ezt az igazolást csak az a cég kaphatja meg, amelynél minden munkafázis precízen összehangolt. Részletesen megvizsgálták a termelést, dolgozóink szak- képzettségét és a gyártóberendezések állapotát. A tanúsítvány elősegítheti, hogy hosszú távú megrendelésekhez jusson a kft; elsősorban ezért kívánjuk megszerezni a minősítést. A munkát ez a felkészülés nem hátráltatta. A segesdi cég fő tevékenysége továbbra is az építőipari állványrendszerek és a zsaluzóeszközök készítése. Egy hároméves program keretében Iránba erőművi berendezéseket gyártanak. Ezért a munkájukért a megrendelő 300 millió forintot fizet; az idén százmillió forintot utalnak át a hűtőtoronyokért. Az erőművet, ahol felhasználják, Iszfahámban építik. Németországba állványrendszereket szállítanak Segesdről, osztrák kereskedők pedig zsaluzóeszközöket rendeltek. Most is tárgyalnak német üzletemberekkel. Ha a megállapodnak, raktári rendszereket szállítanak Észak-Németországba. Talián Attila elmondta azt is: ez az év nehezebb lesz, s ezért igyekeznek felkutatni új piacokat is. Négyszázmillió forintot terveznek az idén; tavaly 300 millió forint volt a bevételük. Az export részes- dése elérheti a 200 millió forintot. Munkájukban nagy szerepe van a hazai megrendeléseknek. A segesdi kft is részt vesz a Kaposvár-Szigetvár közötti 120 kilovoltos távvezeték felújításában. Harsányi Miklós Arany érdemkereszt - négy évtized munkája, városfejlesztés Egy szépen felépített élet A nagyatádi önkormányzat döntése után napokon belül megkezdték a városi múzeum kialakítását a Széchenyi téren, az egykori Mike-házban. Az épület legutóbb a kommendánsi hivatalnak adott otthont. Nagyatádi építész, Szakonyi László tervei alapján a Manufaktúra Kft végzi szinte rohamtempóban az átalakítást; a nagyatádiak szeretnék a város 25. szüdobozos termékek mellett egy- és ötliteres üvegekbe töltött árut szállítanak. Áprilisban kezdik a nagy karbantartást: felkészítik a gépeket, töltőberendezéseket a főszezon munkáira.- Előkészítő tárgyalásokat folytatunk a szerződéskötésekről a beszállító partnerekkel - mondta Mészáros László. - Közvetlenül a gyár vonzáskörzetéből vásároljuk fel az alapanyagot, de máshonnan is veszünk olyan zöldséget, gyümölcsöt, amit itt nem termesztenek. Felvásároljuk a kistermelők termékeit is; főként uborkára számítunk. (Németh) helybeli termelőkre. De hogyan? - a Nagyatád környékieket leginkább ez érdekli. S hiába próbáltunk ennél többet is megtudni, csak annyit mondott, hogy a ..hogyan” vállalati titok. Szeretnénk hinni, hogy nem azért minősítette tartósított titokká, mert így nem lehet majd visszakérdezni, amikor ismét csak az ország másik feléből érkeznek a nyersanyaggal megrakott szállítmányok, és a helybeliek csak nézik, hogy megy tönkre a termésük - piac hiányában. N. J. letésnapján, április 26-án megnyitni a közgyűjteményt. Készülnek a tárlók berendezésére is. Merész Emesének, a nagyatádi művelődési ház munkatársának irányításával már válogatják a kiállítás anyagát. Fő helyet kap a faszobrász- alkotótelep története, és itt mutatják be majd a honismereti szakkör tagjai által összegyűjtött relikviákat is. N. J. Negyvenkét évi eredményes munkájáért és Nagyatád fejlesztésében végzett tevékenységéért Hubay Sándor városi építészt nemzeti ünnepünkön a Magyar Köztársaság arany érdemkeresztjével tüntették ki. — 42 évi munkám köt ehhez a vidékhez; azóta vagyok somogyi, s annak is vallom magam — mondta Hubay Sándor. Tabon kezdtem, magasépítő-ipari végzettséggel, majd Csurgóra helyeztek: a járási tanács építési osztályvezetője lettem. A határ közelisége miatt kevesebb támogatást kaptunk, s a fejlesztéshez több helyi erőt kellett igénybe vennünk. Hubay Sándor sokat tervezett, társadalmi munkában. 1970-bén Nagyatádra hívták; tanács elnökhelyettes lett. — Sok feladatunk volt. Akkor kezdett várossá fejlődni a település; a legfontosabb ezek között a város infrastruktúrájának kialakítása. Egymást váltották a tervezőcsoportok, össze kellett hangolni a munkájukat. Nyolc évig dolgoztam ebben a munkakörben, majd tanácselnökként a város arculatát alakítottuk ki. — Mit tart a legnagyobb sikerének? — Ezen nem gondolkodtam eddig. Csendes közhivatalnokként dolgoztam, de voltak igényeim. Mindig is azt vallottam: a fejlesztéshez szükséges a városrendezési terv. Ezt elértem. S jó érzés tudni, hogy kezem munkája is benne van az apró, maradandó alkotásokban. Az általa irányított városfejlesztés elismerése volt, hogy 1983-ban Nagyatádot Hild-díj- jal tüntették ki. — Emberközelségben éltem mindig, mert sosem szerettem a hivatalnokoskodást. Figyeltem a lakosság véleményére. Tervezéskor figyeltem az apró részletekre is. Áz emberek igényeihez alakítottam napi munkámat. Figyeltem is a lakosság véleményére. — Népszerű volt? — Biztosan okoztam keserűséget is, mert munkám során sokszor kellett nemet is mondani. Csak az nem volt mindegy, hogy hogyan. Hubay Sándor pár éve városi képviselőként is részt vállalt Nagyatácf rendezési tervének felülvizsgálatában és megújításában. (Németh) I Szakmát tanulnak a menekültek Sok menedékes igyekezett szakmát tanulni itt-tartózko- dása idején Nagyatádon az átmeneti szálláson. A bosnyák menekültek közül négy csoportban hatvanan szereztek alapfokú ismereteket asztalos, szakács és varró szakmában. Több mint harmincán végezték el a szakképző iskolában két alkalommal is indított számítógépes tanfolyamot. Tizenöten szereztek gépkocsivezetői jogosítványt, megköny- nyítve ezzel is - hazatérésük után - életük újrakezdését. Atádi vállalkozás laktanyaépítésen Harmincmillió forint értékű mély-, út- és szerkezetépítési munkát végez alvállalkozóként a nagyatádi Varjas kft a helyi tűzoltólaktanya építésénél. Dolgozói közül tizenöten a földszint feletti födémbetonozáson dolgoznak a héten, utána pedig a falazás és a vasbeton elemek beszerelése következik. Gázpalackot loptak Taranyban Ötödször törték föl keddre virradóan az éjszaka is kivilágított taranyi gázcseretelepet. Az ismeretlen tettesek tizenkét darab 11 kilós és két huszonkét kilós gázpalackot vittek el. A sorozatos betörések nyomán a korábbi nyolcvan palackból már csak negyvenkettő maradt lakossági cserére. A nagy gázpalackok közül egyet sem hagytak ott az éjszakai látogatók. Ezeket már a nagyatádi rendőrök keresik. Kutasi gazdáknak szakelőadás A korszerű burgonya és a kukoricatermesztésről tartottak előadást a kutasi gazdáknak Vörös Lajos gazdajegyző szervezésében. Lantosi László a mikei szövetkezet termelési főmérnöke gyakorlati tapasztalataikról is beszámolt a huszonöt résztvevőnek. Raffai Tibor, a Dalmand Rt szaktanácsadója pedig a kukoricatermelés lehetőségeiről beszélt. Gyerekcsapatok versengenek 58 úttörőcsapat küldte el nevezését. A Somogy megyei Gyermekcsapatok Szövetsége szervezi ugyanis az országos vetélkedőt - Kaszóban. Öt csapat vesz részt a döntőben, amelynek rendezési jogát a megyei szövetség kapta. S mivel a központ Somogyszobon van, ezért választották Kaszót. A nyolcfordulós selejtezőre a hangfelvételek, írásos anyagok zöme már beérkezett^ holnap jár le a határidő.- Olyan feladatokat kaptak a résztvevők, hogy akik nem kerülnek a döntőbe, azoknak is felejthetetlen élmény legyen a versenyfeladatok megoldása - mondta Újvári Tömör, a szövetség elnöke. Hamarosan eldől, hogy az 58 csapatból kik kerülnek a döntőbe. N. I. Fametsző a kónyi hegyen Három héttel késett a tavasz; ez hátráltatja a munkát - állítják az ötvöskónyi gazdák. Sokan már a múlt héten megtették az előkészületeket. Rendbe tették a pincét, a hétvégi házak környékét. S megkezdték a gyümölcsfák metszését is. — Bosszantóan hosszú volt ez a tél — mondta Kovács János, a kónyi hegy alsódűlőjében. — Hófoltok vannak még a fák alatt. A természetet nem lehet becsapni: a cseresznye már veti a rügyeit, duzzad a körte is. Fölengedett a talaj, s most jól összetapossuk, de nincs mást tenni, metszeni kell, mert nem bírunk a sok munkával. A lemosópermetezésnek is itt az ideje, de ilyen hidegben nem lehet megkezdeni. A szőlő még nagyon „alszik’” lehet, hogy nem értek be a vesszők, és sok elfagyott. Kovács János birtokán a szőlő között van tizenhat szép gyümölcsfa. Nem engedte magasra nőni őket. Mielőtt újra nekiállt volna a munkának, elmondta: szomszédja nemrég panaszkodott, hogy havonta nyolcezer forintot fizetett a gázért a Jókai-lakóte- lepen, de így sem volt melege. , — Én is Atádon lakom, de családi házban — tette hozzá —, és 35 köbméter fát tüzeltem el. Ha ilyen marad az idő, lehet, hogy még ezt a pár hasábot is haza kell vinnem, amit az ősszel vágtam itt, a hegyen. No, de nem panaszkodni, hanem dolgozni jöttünk — mondta. — Megritkítom a szilvafákat, mert tavaly is szépen termettek. Annyi lett, hogy külön ki tudtam főzetni, s 26 liter pálinkám lett. Az őszibarackokat meg a hét végére hagyom, mert azokra a korona kialakítása miatt nagyon kell figyelni. A 420 négyszögölön gazdálkodó Kovács János két év múlva megy nyugdíjba. Lehet azonban, mondja, hogy az új nyugdíjtörvény még hoz neki is meglepetést. A nagyobb gond azonban most a hétvégi telek. Siet, mert sürget az idő. Németh István Pályázati felhívás A Solar Szállodaipari Részvénytársaság bérbe adja a nagyatádi Solar Szálló földszintjén található étterem és drinkbár üzlethelyiséget. A részletes pályázati tájékoztató naponta 8-tól 16 óráig a Solar Szálló portáján átvehető. A pályázat benyújtásának határideje: 1996. március 25. Elbírálásának határideje: 1996. március 26. Cím: Hotel Solar, 7500 Nagyatád, Széchenyi tér 28. | Iránba viszik az erőművi berendezéseket fotó: kőhalmi Szilvia