Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-02 / 53. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1996. március 2., szombat Térképátrajzolás Szlovákiában A terv semmi jóval nem kecsegteti a magyar kisebbséget Elkészült a szlovák kormány közigazgatási reformterve - adta hírül a minap a szlovák belügyminiszter, ám szavaiból egyelőre nem világos, tételesen mit is tartalmaz a véglegesnek beharangozott tervezet. Annyi biztos, hogy az elképzelés nyolc kerület és hetvenhat járás kialakításával számol. A kormánykoalíció épp ama változat mellett tette le a voksát, amelyet a régiók, az ellenzék és a magyar pártok a legkevésbé támogattak. A közzétett adatok alapján azt is sejteni lehet, hogy a dokumentum kidolgozói nem nagyon vették figyelembe a szlovákiai magyar parlamenti pártok észrevételeit és javaslatait. A hivatalos nyilatkozatok semmi- biztatót nem ígérnek a kisebbségeknek: a kerületeket úgy rajzolják meg - észak-déli irányban -, hogy a magyarok egyetlen körzetben sem lesznek többségben. Ez a megoldás korlátozni fogja a magyar nyelv hivatalos használatát, s a választási törvény tervezett módosítása után megnehezülhet a kisebbségi jelöltek bejutása a törvényhozásba. A szlovákiai magyar parlamenti pártok kidolgoztak egy alternatív javaslatot, s azt a pozsonyi törvényhozás elé kívánják terjeszteni. A kormánykoalíció közigazgatási tervezetének végleges változatát vélhetően március végén tárgyalja a Medar-kabinet. Máté Klára (Pozsony) * A szlovák vezetés a Pozsonyban tárgyaló orosz külügyminiszter előtt is megerősítette szándékát, hogy az ország csatlakozni kíván az euroatlanti szervezetekhez, köztük a NATO-hoz. Jevgenyij Primakov hangsúlyozta: Oroszország törvényes jogának tekinti saját érdekei védelmét - írta az orosz hírügynökség a pénteken véget ért látogatásról. Európa-Ázsia csúcstalálkozó. A két kontinens 25 országának vezetői tanácskoznak Bangkokban az újfajta eurázsiai együttműködés kialakításáról. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Hasimoto japán, Kohl német és Li-Peng kínai kormányfő is. fotó: feb/reuter Teng állapota egyre súlyosabb Rohamosan romlik a kínai politikus, Teng Hsziao-ping egészségi állapota. Életét vérátömlesztésekkel próbálják meghosszabbítani, minthogy szervezete nem termel vörös vérsejteket. Aggodalomra ad okot az is, hogy prosztatarákja mind jobban elhatalmasodik. Tengen 1995 júliusában légcsőműtétet hajtottak végre, azóta nem tud beszélni, bár értelmi képességei birtokában van. Környezete tudni véli, hogy több fotó már nem készül róla. Pekingi hírek szerint a 94 éves Teng szeretné megélni Hongkong visszakerülését Kínához, ami jövő júliusban esedékes. Földlakók várják az érdeklődők jelentkezését Ufóhívők zarándokhelye Történt valami az új-mexikói Roswellben ötven esztendővel ezelőtt, amit még ma is sűrű homály vesz körül. Az amerikai hadsereg illetékesei először azt mondták, repülő csészealj érkezett a településre, másnap viszont határozottan állították, hogy csak egy meteorológiai léggömb zuhant le. A szövetségi kormányzat most - majd ötven évvel az eset után - bejelentette: nagy valószínűséggel egy korábban a Szovjetunió fölött szolgálatot teljesítő lehallgatóberendezés pottyant le. Nem siették el a hivatalos állásfoglalást a közvéleményt évtizedeken- át foglalkoztató kérdésben, ám a roswellieket most már hiába is győzködné bárki. 1947. július 8- án a tiszta nyáréji égbolton, Roswelltől 25 mérföldnyire, hatalmas fényár kíséretében valami felrobbant. Az esemény alaposan megváltoztatta a település életét. A porfészekből a világ első ufó-városa lett. Amióta elkészült a (nálunk is nagy sikert arató) X-akták című tévésorozat, még többen elevenítették fel hajdani élményeiket. Az egykori szemtanúk visszaemlékezéseiből sokan azt a következtetést vonták le, hogy két repülő csészealj összeütközött a levegőben, majd lezuhant. Az ufóügy gyümölcsöző üzletággá terebélyesedett. Évente nyolcvanezren zarándokolnak el ide a Föld minden országából, hogy 15 dollár lepengetése ellenében megnézhessék a nevezetes helyszínt. Ufómúzeum épült, ahol mindenki találhat valamit, ami még inkább megszilárdítja meggyőződését: földönkívüliek márpedig léteznek. A városka polgármestere szeretné, ha a látogatók Roswell mezőgazdasági adottságait is értékelnék, ám őket csak az ufóügy érdekli. Idén szervezik meg a helybeliek a második ufófesztivált, amelyre szeretettel várják a jelentkezőket a világ minden részéből. A helyszín hivatalos címe: Roswell, Új-Mexikó, Amerikai Egyesült Államok, a Föld bolygón, a Tejút Galaxisban. Ferenczy Europress Jönnek a konzervatívok? A spanyol szocialisták bukását jósolják Befejeződött pénteken a spanyol választási kampány. Vasárnap a spanyol választók az urnákhoz járulnak, hogy megválasszák az ország új törvényhozását. Kül-*és belföldi megfigyelők azt jósolják, hogy a parlamenti választáson megbukik a Spanyolországot tizennégy éve irányító Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), és átadja helyét a vélhetően legtöbb mandátumot szerző konzervatív Néppártnak (PP). A pártelnök-miniszterelnök, Felipe González kampányzáró nagy-' gyűlésén alighanem jogosan sorolta a csaknem másfél évtizedes szocialista kormányzás vívmányait: modernizálták az országot, megszervezték az autonóm tartományokból álló államot és megszilárdították az európai integráció alapjait. Ám az eredményeket elhomályosítják a szocialista kormányt terhelő lehallgatási és korrupciós botrányok, az államterrorizmus határát súroló törvénytelenségek. A választások esélyese, a Néppárt elnöke, Jósé María Aznar a politikai fordulattól tartó, szocialista érzelmű spanyolokat úgy igyekezett megnyugtatni, hogy közölte: az új többség szolidáris lesz és nagylelkű. Funar fenekedik „Romániában nincsenek magyarok. Csak Magyarországon élnek magyarok, ebben a szomszédos, ezer éve barátságtalan országban” - nyilatkozta Gheorghe Funar az egyik bukaresti napilapban megjelent interjúban. A kolozsvári polgármester szerint még ezer év sem telt el azóta, hogy a magyarok bejöttek a Kárpát medencébe. „Nekünk, románoknak március 15. rosszemlékű nap, az 1848-as forradalom idején megölt több mint 40 ezer románra és a magyar megszállók által fölégetett román falvakra emlékeztet” - fejtette ki. A politikus szerint Kolozsvárott az „igazi magyarok” is december 1-jét, a román nemzeti ünnepet tekintik sajátjuknak. Génrobbanás Csaknem valamennyi iparágba benyomul a géntechnológia. Á növekedési hormont például korábban halottak agyából izolálták, ám a géntechnológiával kiküszöbölhetők a továbbadható örökletes betegségek. A háziasszonyok aligha tudják, hogy öt mosópor közül négy géntechnológiával előállított enzimet tartalmaz, amely lehetővé teszi, hogy alacsonyabb hőfokon mossák a ruhát. Ausztráliában pedig olyan gyapotfajta kikísérletezésével foglalkoznak, amelyet nem támadnak meg a kártevők. A mellőzhető növényvédő szerek miatti megtakarítás már idén is tetemes lehet. Sírkőavatás Felavatták pénteken Jichak Rabin fehér márványból és bazaltból készült sírkövét a jeruzsálemi Herzl-hegyen lévő temetőben. A négy hónappal ezelőtt meggyilkolt izraeli miniszterelnök sok rokona és barátja - köztük felesége, Leah Rabin (képünkön) -, és vezető izraeli politikusok vettek részt az avatáson. A politikus ezen a napon lett volna 74 éves. Simon Peresz miniszterelnök fájó veszteségnek nevezte Rabin halálát. Kovács László Moszkvába utazik Kovács László magyar külügyminiszter orosz kollégája, Jevgenyij Primakov meghívására március 11-12-én munkalátogatást tesz az orosz fővárosban - jelentette be pénteken az orosz külügyminisztérium sajtóosztálya. A találkozón a kétoldalú kapcsolatok széles körű megvitatása mellett egy sor nemzetközi kérdést is áttekintenek, elsősorban az európai biztonság és a regionális együttműködés témakörében - áll a közleményben. Gorbacsov indul a választáson Mihail Gorbacsov pénteken bejelentette, hogy indul a júniusra kitűzött orosz elnökválasztáson. A volt szovjet elnök javasolta, hogy a demokratikus erők - a szociáldemokratáktól a liberálisokig - fogjanak össze és támogassák jelölését. Mihail Gorbacsovra a közvélemény-kutatások szerint jelenleg a választók 0,6 százaléka adná szavazatát. Mostarban feszült a helyzet Mostarban ismét kiéleződött a feszültség a város horvát és muzulmán lakói között, ezúttal egy katolikus székesegyház építése miatt. A helyi muzulmán közösség azt állítja, hogy a templom éppen egy volt iszlám vallási területen épül. Izrael nem tárgyal a Hamasszal Izrael pénteken elutasította a radikális iszlám fundamentalista palesztin szervezet, a Hamász feltételes tűzszüneti ajánlatát. A szélsőséges szervezet kilátásba helyezte merényleteinek leállítását, amennyiben a zsidó állam teljesíti több követelését, egyebek között szabadon engedi az összes, a Hamászhoz tartozó foglyot, és felszámolja a zsidó településeket. Ehud Barak izraeli külügyminiszter az izraeli rádióban azt hangsúlyozta, hogy a zsidó állam egyetlen palesztin tárgyalópartnere a Jasszer Arafat vezette Palesztin Hatóság. Lezuhant egy utasszállító Lezuhant péntekre virradóra a perui Fawcett légi- társaság Boeing 737-es utasszállító gépe Peruban. A légi jármű fedélzetén senki sem élte túl a katasztrófát. A szerencsétlenség összesen 123 halálos áldozatot követelt. A leszálláshoz készülő gép viharos időben hegyfoknak ütközött. Tvr-hét ...a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Diana Ross Koós Réka musical szakon Hasonmások versenye Csak nyolc sztár a menő Denzel Washington második nászútja Varga Miklós új szerepben Tavaszi milliós nyereményesó'