Somogyi Hírlap, 1996. március (7. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-12 / 61. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP AZ OLVASÓ KÉRDEZ 1996. március 12., kedd Nőtt az idegenforgalom dollárbevétele A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 1995-ben 1 milliárd 714,2 millió dollár bevétel keletkezett a turizmusból, ami 20 százalékos növekedés egy év alatt. A kiadás 1 milliárd 55,6 milliárd dollár volt, ez pontosan tizennégy százalékkal több az előző évinél. A többlet 658,6 millió dollár. Új információs iroda segíti a kis cégeket Budapesten tegnap avatták az Euro Info központok hálózatának magyar- országi állomását, amely a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Rt (ITD Hungary) keretében működik. A központ feladata megismertetni a vállalkozásokkal az egységes európai piac politikai és gazdasági jelentőségét, előmozdítsa az együttműködést hazánk és az EU tagállamai között. A kis és közepes cégek piaci eligazodását segítő információs iroda működését az Európai Unió és a belga kormány támogatja. Lovászképzés ősztől harminc diákkal Lovászképzés előkészítését kezdte meg a szécsényi mezőgazdasági szakközépiskola. Az ötvenéves intézményben a lótenyésztési ismereteket kétéves alapképzés után kétéves speciális szakmai képzéssel sajátíthatják el a tanulók. Az agrárkamara és a magyar lovas szövetség kezdeményezésére szervezett iskola ősszel indul, egyelőre harminc diákkal. Fonyódi alapítvány a rászorulókért A fonyódi képviselő-testület az idei költségvetésében 200 ezer forinttal támogatja „A rászorulók megsegítéséért” alapítványt. Az utolsó pillanatban született a döntés, mert az alapítvány számláján az elmúlt évben mindössze ezer forint volt. Felmerült, hogy teljesíthetetlenné válnak a céljai. Az önkormányzat most jogelődje szándékát erősítette meg. Az alapítványt 1992-ben hozta létre a testület a város nehéz helyzetbe került állandó lakosú polgárainak megsegítésére, így kívánta bevonni a közösséget a szociális gondoskodásba. Évente 6-9 fonyódi idős embert vagy családot tudtak így segíteni a kuratórium lelkes tagjai. Megalakult az üvegipari szövetség Megalakult a Magyar Üvegipari Szövetség, az üvegipari szakma érdekvédelmi és érdekképviseleti szervezete. A szövetséget 24 taggal üveggyártók, felhasználók és kereskedők alapították. Tagja lehet minden, a szakmával kapcsolatban lévő gazdálkodó szervezet, magánvállalkozó vagy természetes személy. A Magyar Üvegipari Szövetség tagsági viszonyt létesít a Budapesti Kézműves Kamarával. Fejlesztés a Geko győri gyárában A Geko Hungária Élelmiszeripari és Kereskedelmi Rt. rövidesen új gépsort helyez üzembe győri gyárában. A cég mintegy 20 millió forintos beruházással a babapiskóta-gyártás feltételeit teremtette meg. A Geko részesedése ennek eredményeként várhatóan 20 százalékról 40 százalékra emelkedik a hazai babapiskóta-piacon. Egyre népszerűbb a falusi turizmus A kereslet immár meghaladja a kínálatot a falusi turizmusban. Ahhoz, hogy a jövőben ehhez a vidéki munkanélküliséget csökkentő tevékenységre többen is vállalkozzanak, nemcsak a jelenleg meglévő adókedvezmények fenntartása, hanem állami támogatás is szükséges, például a higiénés modernizációhoz. Erről számolt be tegnap sajtótájékoztatóján a Magyar Falusi és Tanyai Vendégfogadók Szövetségének elnöke, Csáky Csaba. Kapacitásuk évi mintegy 200 ezer vendégéjszaka. Húszezer magyar szabadalom Magyarországon jelenleg 20 ezer szabadalom van érvényben. A legtöbb szabadalommal a gyógyszergyárak és a vegyipari cégek rendelkeznek, közülük 1081 szabadalmával a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár az első. Az ENSZ Szellemi Tulajdon Világszervezetének szakértői szerint 2030 táján a kelet-közép-európai országokból várható a legtöbb szabadalmi bejelentés - a térségben végbemenő technikai fejlődés következtében. Erről Vedres András, a feltalálók egyesületének főtitkára számolt be tegnap a Genius ’96 sajtótájékoztatóján. A privatizációs siker is a miniszter bizonyítványa A politikusnak, amíg a pályán van, mindent vállalni kell Ma befejezzük dr. Suchman Tamás privatizációs miniszter válaszainak közlését. Olvasóink pénteken a Somogyi Hírlap üzenetrögzítőjén tetté fel kérdéseiket. Csaknem százan tisztelték meg szerkesztőségünket érdeklődésükkel. Suchman Tamás - miután válaszolt a kérdésekre - szükségesnek tartotta még a következőt elmondani: - Szeretném megköszönni a Somogyi Hírlap szerkesztőségének, hogy három lapszámon keresztül is párbeszédet folytathattam a Somogy megyei választópolgárokkal, az őket foglalkoztató nagyon fontos kérdésekről. Bizonyára nem sikerült mindig kielégítő, megnyugtató feletet adni, jóllehet, hogy számos esetben kell a jövőben közvetlenül intézni az ügyeket, s talán elfogadható válaszok születnek. Nem kenyerem a magyarázkodás de egy kérdés kapcsán - mégis összegeztem néhány dolgot s ezt szeretném megosztani az olvasóval. 1995. december 31-ig 73 rendezvényen, fogadóórán' vettem részt, s több száz panaszos ügyet vállaltam föl kötelességemet teljesítve, jóllehet az ügyek egy részében csak a gondos eljárást lehet garántálni, az eredményt sajnos nem. Elindítottam a választási ciklusom legfontosabb célkitűzésének megvalósítását jelentő munkákat a választókörzet telefonellátásának illetve gázellátásának megvalósítását, azokon a településeken, ahol az önkormányzatok is akarják illetve a településen élő lakosság teherbíróképessége ezt lehetővé teszi. Sok közös munka van ebben és azt gondolom, hogy nem kis eredmény lesz, ha két év alatt sikerül ez. Közel száz pályázat ügyében jártam el (vízmű, gáz, tornaterem, iskolabusz, stb.). Szinte naponta intézem a város ügyeit, a polgármesterrel való szoros együttműködésben és természetesen az önkormányzat felkérésére. Most éppen a megye történetek egyik legnagyobb beruházásán az inkei erőműfejlesztés megvalósításán dolgozom. Úgy tűnik sikeresek a tárgyalások annak érdekében is, hogy a tapsonyi és az iharosi üzem visszatérjen a Medicorhoz vásárlás útján, hogy munkahelyeket tudjunk stabilizálni illetve újakat létesíteni. Nem sorolom tovább, ezek bőven beleférnek vállalásaimba, tehát biztosan indulni fogok a következő parlamenti választásokon is emelt fővel. Bizalmukat és együttműködésüket kérve üdvözlöm a megye polgárait, a Somogyi Hírlap olvasóit, barátokat és kétkedőket egyaránt. Telefon: 446-018- Berzencétt, aki két évvel ezelőtt befizette az 50 ezer forintot, mikor jut telefonhoz- Aki most fizette be Berzencén és Somogyudvarhelyen a telefont, azok mikor kaphatnak?- Nemrégiben a posta elnök-vezérigazgatójának meghívásával áttekintettük egyrészt az 5. számú választókörzet telefonellátásának helyzetét, és intézkedéseket tettünk a folyamatok felgyorsítására. Pénteken tárgyaltam e kérdésről utoljára a Matáv elnök-vezérigazgatójával. A tanácskozáson részt vettek Berzence és és Somogyudvarhely polgár- mesterei is. Türelmet kér a Matáv. Bozsóki József, Szőlősgyörök, Köztársaság u. 38.- Négy évet szenvedtem fogságban, amelyre 400 ezer forint értékű kárpótlási jegyet kaptam. Nem életjáradékra kértem, földet szerettem volna vásárolni, de mire megkaptam, semmit nem tudok vásárolni, és még életjáradékra sem tudom beváltani, mert csak a vagyonit lehet. Kérdezem: mit kezdjek vele?- A kárpótlásijegy-részvény- cserére a válaszom ugyanaz,int a fentiekben. Telefon: 423-211- A nagyfokú privatizáció nem oda vezet-e, hogy sok üzem - pl. a cukorgyárak, az áramszolgáltatók - ha külföldi kézbe kerülnek, az előállított és itthon értékesített termékeiknek az árát ők szabják majd meg, mi ennek az ellenkezőjére a garancia? Szeret-e ön nyakkendőt viselni?- Az árakat ma nem az állam, hanem a piac, a kereslet- és kínálat szabályi határozzák meg. A magángazdaságra a piacgazdaság kiépítésére szavazott az ország 1990-ben, végrehajtva ezzel a politikai és gazdasági rendszerváltást. Ha belföldi a tulajdonos, ha külföldi, az árat a piac alakítja. Egyébként nem szeretek nyakkendőt viselni. Gondolom, rossz néven veszik, ha gyakran meglazított nyakkendővel állok a nyilvánosság elé. Ez talán azért van, mert nem örülök, ha bárki vagy bármi fojtogat. Erős György, Kaposvár, telefon: 320-727'- Ön szerint egy ország életében mi a fontosabb: a pártok működése vagy az oktatás és az egészségügy? Míg az oktatásra és az egészségügyre egyre kevesebb pénz jut, a parlamenti pártok működésére a támogatást 30 százalékkal saját maguknak fölemelték.- A demokrácia és a többpártrendszer, amely a választó- polgárok döntése alapján jött létre, bizony sokba kerül. Ez valóban nem igazságos akkor, amikor a kérdező által is említett területeken egyre feszítőbb gondok vannak. Szúnyog György, Marcali, Arany J. u.- Hol kényelmesebb ülni: a lovaskocsi bakján vagy a miniszteri bársonyszékben?- Ha az ember végzi a munkáját, és jó a lelkiismerete emiatt, akkor majdnem mindegy. Ha a sorrend ismét fölcserélődne, akkor sem esnék kétségbe. Arra azonban büszke vagyok, hogy saját erőmből kerültem az egyik helyről a másikra, s ha sikerül az ország népéért tennem, akkor talán még elégedett is lehetek. Telefon: 310-927 ■ — Másokkal ellentétben miért tiltakozik az ellen, hogy a privatizációs bevételek egy részével a külföldi adósságot tör- lesszük, hisz ezen kívül komoly kamatterhektől is megszabadulnánk.- Nem tiltakozom az ellen, hogy a privatizációs bevételek egy részét külföldi adósságtörlesztésre fordítsák, én is azt vallottam, hogy egy részét. De ha az egészet oda fordítjuk, akkor a kamat nyereséget a gazdaság növekedésére látom célszerűnek felhasználni. Lehet, hogy a kérdező félreértette ezzel kapcsolatos állásfoglalásomat. Telefon: 85/361-159- Mi a véleménye a marcali volt belső laktanya legénységi szállásából kialakítandó 53 lakás sorsáról. Egy székesfehérvári kft-vel megkötött szerződések és a vételár-előlegek befizetésekor a kulcsátadás határidejét 1995. december 31-ével vállalták. A következő határidő - hallomásból tudjuk - 1996. szeptember 30. Hogyan engedhető meg, hogy egy ilyen kft 53 családot létbizonytalanságban tartson? Az épület állapota egy év óta nem változott. A pénzünket ki használja?- Minden esetben azonnal igyekeztem segíteni, amikor az 53 lakás építésének ügye elakadt. (Hitel, szociálpolitikai kedvezmény stb.) Az elmúlt hetekben többször személyesen tárgyaltam az OTP vezetésével, szerdán remélem már az utolsó egyeztető tárgyalást folytatjuk le, az OTP vezérigazgatójánál a polgármester, a vállalkozó és az OTP képviselőinek jelenlétében. Szeretném megnyugtatni az érintetteket, hogy lesz lakásuk. Pataki Jánosné, Csurgó, telefon: 471-335:- A csurgói tejüzem kb. 70 millió forint értékkel bírt, miért kellett 5 millió forintért privatizálni? Az új tulajdonosnak miért nincs határidős munkahelyteremtési kötelezettsége? Ez a privatizációs lépés kinek az érdekét képviselte?- A csurgói tejüzem privatizációját nem a privatizációs szervezet végezte. A történet most már több éves. Az ott dolgozókat szeretném emlékeztetni, hogy sok évvel ezelőtt karácsony hetében egyik este kezdtem el foglalkozni az ügygyei, s ha nem utasítják el az akkor tett javaslatomat, az üzem nem jutott volna erre a sorsra. A csurgói polgármesterrel többször tárgyaltunk ez ügyben. A közeljövőben személyesen ismét megpróbálom befolyásomat latba vetni, hogy a probléma megoldódjon. Horváth Dénes Kaposvár- Hogyan lehet az, hogy egy olyan gyárat megvesznek 50 millió forintért, ami még abban az évben 1 milliárd 700 ezer forint jövedelmet hoz. Az MSZMP elnökhelyettese vette meg. Hogyan jön ilyesmi létre, s nem kellene-e értékbecslő ilyen gyárak eladásához?- Kérem a kérdezőt, tiszteljen meg azzal, hogy levélben tájékoztat arról, hogy melyik cégről van szó, kivizsgáltatom. Telefon: 360-888-Mi lesz a bérkilöv cikkel, kapnak-e területet?- Az új vadászati törvény megalkotása során többször kifejtettem véleményemet, s azt tartom igazságosnak, hogy a bérkilövők épp úgy területhez jussanak, mint az egyéb társaságok. Berta Tamás, telefon: 310-733:- Egy mai magyar miniszter az öltözködését és megjelenését saját maga dönti el, vagy van, aki megteremti az imázsát?- A kérdező valószínűleg nem választ kért, csak meg akart sérteni. Nem tudott. Telefon: 315-625- Mivel magyarázza a miniszter úr, hogy a Démász- részvényeket hármat fizet, négyet kap elven kapjuk a kárpótlási jegyekért.- A Démász-részvénycsere minden eddigi megoldásnál tisztességesebb. Ezt nem én mondom, hanem a tények bizonyítják azzal, hogy rekordidő alatt túljegyezték és már az új cserét kell előkészíteni, indítani. Telefon: 352-743- Miért került külföldi kézibe a Kaposvári Húskombinát áron aluli eladásra, amikor az újonnan épült hűtőház kb. 350 millió forintba került 1990-ben?- Sajnálom, hogy a kérdező elfelejtette, hogy több évet küszködtem azért, hogy a Kaposvári Húskombinát több mint ezer dolgozójának kenyere legyen, s a megye ne veszítse el egyik legnagyobb vállalatát. A cég privatizációjához nincs és nem volt közöm. Mindez akkor történt, amikor ellenzéki képviselő voltam. Megköszönni nem kell, a kötelességemet teljesítettem, s nem akarom megbántani önt, de olvassa el a korabeli cikkeket a Somogyi Hírlapban vagy az országos lapokban. Balogh Ernő Kaposvár, telefon: 414-747- Mi a véleménye arról, hogy én mint becsületes adófizető állampolgár, akárhány pártnak tagsági díjat fizetek. Mi a véleménye arról, hogy a szétváló pártok a napi sajtó szerint 20 millió forintokba kerülnek a költségvetésnek?- A pártok viszonylag sokba kerülnek az állampolgárnak. Ennél többet nem kívánok erről mondani. Jakab Istvánná Mezőcsoko- nya, telefon: 485-567- Mi az oka annak, hogy a balatonkeresztúri privatizálás során az édesanyám nem kaphatta vissza a volt tulajdonát képező, utcasorban levő telket. Az árverés során többszörösére rálicitáltak. Tudomásom szerint ha mód van rá, a tulajdonosnak kellett volna adni a területet, s édesanyám megkaphatta volna a földterületét.- Balatonkersztúron, azt gondolom, nem privatizálás volt, hanem kárpótlási árverés, a részleteket nem ismerem, de ha megtisztelnek vele, írja le részletesen a történteket, akkor tudok rá válaszolni. Telefon: 336-116- Szüleim birtoka Kakpusz- tán volt, 1978-ban állami tulajdonba került, kárpótlást nem kaptunk. Miért nem jár utána semmi? Akinek megvoltak a házromjai megkapták a kárpótlást. Hogy lehet, hogy az egyiknek jár, a másiknak nem?- Kérem a tisztelt olvasót, hogy panaszát írásban részletezve, küldje el hozzám. Varga László Kaposvár, Dési H. I. u. 1.- A tőzsde élénkülését menynyiben segítette az ön által irányított privatizációs tevékenység?- A tőzsde megélénkülése a külföldi befektetők bizalmának megváltozásával van összefüggésben. A stabilizációs program pozitív üzenete, s a több mint hárommilliárd forintos magyar- országi befektetés együttes hatását kell e tekintetben mérni és figyelembe venni. Természetesen folytatni kívánjuk a tőzsde élénkítését több cégnek a tőzsdére való vitelével, a tőzsde kapitali- zációjának emelésével. Varga József, telefon: 311-420- Valóban olyan ,okos embernek tartja magát, hogy egy szaktekintély, Medgyessy Péter nem vállalta a pénzügyminiszteri pozíciót korábban, ön egy falusi banktisztviselő létére képes lett volna elvállalni? Vagy a Horn úrnak akar ezzel tetszelegni?- Nem tartom magam okos embernek, de van mögöttem egy teljesítmény, amelyet úgy-hívnak, hogy 900 milliárd forint. Elődeim híres nemzetközi szak- tekintélyek ennek töredékét sem tudták hosszú évek alatt megszerezni. Senkivel nem hasonlítottam össze magam, csak a feladatot mértem föl, s az ország érdekeit, benne az önét is. Szívesen beszélgetnék önnel mint egyszerű falusi banktisztviselő a gazdaságról, és mindarról, amit a társadalom felemelkedéséért tenni kell vagy kellene. Beszélgetésünk lehet nyilvános is. Telefon: 84/312-311- Mikor lesz eredményhirdetés a Siófoki KW privatizációjával kapcsolatosan ?- A siófoki Kőolajvezeték Építő Vállalatot nem tudtuk megfelelően privatizálni. A céget szeretném megmenteni és felkértem az illetékeseket, hogy a MOL-ba történő apportálással stabilizáljuk a vállalatot, s privatizációjáról így később is lehet dönteni. Most fontosnak a munkahelyek megőrzését, s a tevékenységhez szükséges piac biztosítását látom. * * * . Gyakorlatunknak megfelelően ezúttal is megkérdeztük a válaszadót: kinek ítéli oda a Somogyi Hírlap ajándékát. A következő három személy kap a közeljövőben egy karórát. Az egyik karórát Friez Ká- rolyné Zamárdi, Jókai u. 4. szám alatt lakó kérdezőnek a másikat Bálint Andrásnak, aki a 219-329-es telefonról küldte kérdését. A harmadik karórát Erdős Györgynek a 320-727-es kaposvári telefonról kérdezett.