Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-10 / 35. szám
1996. február 10., szombat SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TAJAK 5 Alapítvány a rászorulóknak, anyagi gondokkal Fonyódiak segítsége A fonyódi képviselő-testület határozatot hozott arról, hogy „A rászorulók megsegítéséért” alapítványnak évenként a költségvetésben meghatározott összeget ad. Az utolsó pillanatban született a döntés. Az alapítvány számlájára tavaly mindössze ezer forint érkezett, s fölmerült, hogy teljesíthetetlenné válnak céljai. Az alapítványt 1992-ben hozta létre a testület nehéz helyzetbe került polgárainak megsegítésére. így kívánta bevonni a közösséget a szociális gondoskodásba. Máté Ferencné a kuratórium elnöke elmondta, hogy annak idején százötvenezer forintos alaptőkével hozták létre az alapítványt. Évente hatvan-nyolcvanezer forinttal gyarapodott az összeg: Fehér Ernő plébános és Síkos Pál gyógyszerész képviselői tiszteletdíjából, a Lions klub vagy az öregfiúk csapatának támogatásából. Adtak pénzt az általános iskola pedagógusai, a polgár- mesteri hivatal. A vállalkozói kört máig sem sikerült megnyerni, pedig a támogatás leírható az adóból. Az alapítvány évente 6-9 fonyódi idős embert vagy családot segített: számlákat fizetett ki, tüzelőt, ruhát, élelmet vásárolt. Pályázott az Országos Játékalapba is, melynek elődje épp megszűnt, s pénz onnan sem érkezett. Pedig ma is vannak rászorulók és kérelmezők. Dr. Strasszer István önkormányzati képviselő esztendeje fel nem vett tiszteletdíjai gyűlnek az önkormányzat számláján. Most erről is döntöttek: a pénz az alapítvány kasszájába kerülhet. (Gáldonyi) Hatszáz Ifa hó a Sióba A Siokom Rt dolgozói hatszáz teherautónyi havat szedtek ösz- sze a buszmegállókból, a városközpontból és a hidakról, és a Sió-csatornába öntötték. Ennek köszönhető, hogy nem bénult meg a közlekedés. Az utakon még sok az odafagyott jég, mert a cégnek csak könnyű hókotrója van. A versenyszférában működő Siokom Rt többségi tulajdonosa az önkormányzat. A hótakarítás eddig mintegy tízmillió forintba került. A korábbi években ez az összeg mindösz- sze másfél millió forintra rúgott. — A hóeltakarítást lehetne jobban is csinálni — mondta Müller István vezérigazgató. — Ehhez azonban több pénz és jobb technika kellene. Egy sok funkcióra alkalmas tológép harmincmillió forintba kerül, és az ára soha nem térül meg. Az önkormányzat — szerintem helyesen .— nem engedi meg, hogy az esetleges, nagyon ritkán előforduló rendkívüli helyzetre készüljünk fel, mert nem érdemes, az ugyanis gazdaságilag nem finanszírozható. Nagy János üzemvezető elmondta: a csúcsidőben negyvenötén lapátolnak a közterületeken. Nem az ő embereik voltak azok, akik zsebbe kapott pénzért eltolták jó pár maszek udvarból a havat. Ebben az esetben a munkaszerződésükkel játszanának. Tapasztalataik szerint a lakosság a reméltnél türelmesebben fogadta a helyzetet. A többség a saját portája előtt rendet tartott. (Czene) Veszélyes a balatoni jég A vízi rendőröknek nincs tudomásuk arról, hogy a Balatonon eddig bárki alatt beszakadt volna a jég. A jég vastagsága egyébként tizenöt-húsz centiméter, de a vízfolyásoknál ennél vékonyabb - emiatt veszélyeket jelent a téli sportot űzők számára. A belügyminiszter legutóbbi utasítása a jégen való tartózkodásról fokozott ellenőrzésre hívja föl a rendőrség és az ön- kormányzatok figyelmét is. Ajánlja korcsolyázóhelyek kijelölését is, de ez a déli parton manapság nem divat. Csak Ba- latonfüreden és Keszthelyen intézkedett a polgármesteri hivatal. A korábbi jogszabályok úgy írták elő: csak akkor lehet rámenni a jégre, ha az legalább tíz centiméter vastag. Most körültekintően hangsúlyozzák, hogy kellő szilárdságú legyen és ne mozogjon. Ráadásul hó takarja, így nem fedezhetők fel azok a helyek, ahol a tó medrében lévő melegvíz-források hatására elvékonyodik a jég. Horváth László rendőr zászlós, a fonyódi vízi rendészeti őrs megbízott helyettes parancsnoka elmondta, a korábbi években jó gyakorlat volt, hogy az önkormányzatok általában a strandoknál kijelölték a korcsolyázóhelyeket. Most ilyen nincs. Ezért mindenkinek azt tanácsolja, hogy egyedül- és különösen éjszaka - ne menjen a jégre. G. M. Javítja a teljesítményt a sürgős, nagy munkák idején Farmer gumijavítóval Új berendezés segíti már a szerelők munkáját a Siómente Farmer Kß gépműhelyében Több, mint egymillió forintot költött a Siómente Farmer Kft egy olasz gyártmányú gumiszerelő berendezés megvételére. A balatonszabadi telephelyen Szenté Mihály ügyvezető elmondta: a szükség és a vállalkozó kedv vitte rá őket a vásárlásra. Korábban ugyanis egy nagy traktorkereket fél napig is szereltek öten-hatan, s a munka szerfelett balesetveszélyes volt. Különösen nagy kárt okozott, ha nagy mezőgazdasági munkák közepette hátráltatta a teljesítményt a defekt. Az új gép fél óra alatt végez egy gumi javításával. 52 colos átmérőjűvel is elbír, vagyis nincs olyan kerék, amely kifogna rajta. A kömyékbéli gazdálkodókat nagy gondtól szabadította meg az új gép. (Czene) Bálványos májusban választ Május elején, közepén választanak polgármestert Bálványoson. Információnk szerint legalább hárman indulnak a voksokért. Dr. Kiss Pál körjegyzőtől megtudtuk azt is, hogy a választási bizottság még nem ülésezett, de a hivatal megkezdte a névjegyzék összeállítását, megrendelték a szükséges formanyomtatványokat. A helyi közvéleményt megmozgatta a közelgő Voksolás; sokan érdeklődnek az „ügyek állásáról”, Pete Jenő tiszteletdíjas alpolgármester vezeti jelenleg a falut. Dr. Kiss Pál beszélt arról is: jó volna mielőbb megtartani a választást, mert az új intézményirányító társulások most jönnek létre a térségben — ebbe a munkába be kellene kapcsolódnia mielőbb a leendő polgármesternek. Új hétvégi és éjszakai ügyelet állt már föl, és most kell dönteni arról: az általános iskola felső tagozatos diákjai hova járnak iskolába. Bálványos márciusban kap a közoktatásügyi minisztériumtól egy iskolabuszt, amellyel Kőröshegyhez és Földvárhoz csatlakozhatnak. C. A. Szociális ügyek Fenyvesen Csaknem ötmillió forintot fordított szociális segélyezésre tavaly Balatonfenyves önkormányzata. Rendszeres nevelési segélyt tavaly 43-an kaptak. A házi ápolás elrendelését mindössze két helyi lakos egészségügyi állapota indokolta, ugyanakkor a nappali elfoglaltságot nyújtó idősek klubja vonzó a nyugdíjasok számára. A szociális étkeztetésbe pedig — a településen belüli nagy távolságok miatt — a rokkantakat és a rászoruló fiatalokat is bekapcsolták. Egyedül a lakásfenntartási támogatásból rekedtek kívül sokan: a szigorú feltételeknek aránylag kevesen feleltek meg; ezért az önkormányzat kizárólag a háztartási fűtőolajra alkalmazta ezt a támogatási formát. A nevelési -és oktatási intézmények az önkormányzattal és a rendőrséggel összehangolt ifjúságvédelmi munkától remélik a veszélyeztetett fiatalok sorsának jobbra fordítását. Az utóbbiak között 35-öt tartanak nyilván Fenyvesen: aszociális magatartását éppúgy, mint a bűnözés perifériájára sodródott kiskorút. Megfigyelésük különösen a nyári hónapokban, az idegenforgalmi szezonban indokolt. 1995-ben tizenöt alkalommal kellett védő-óvó intézkedést, gyámügyi eljárást kezdeményezni a kiskorúak érdekében, s további 11 gyerek részére rendeltek ki hivatásos pártfogót. Az önkormányzat gyámügyekkel foglalkozó munkatársai 25 kiskorú fenyvesi lakos vagyonának kezeléséért vállaltak felelősséget. (Csíky) Földvári kórussiker szerzői ajánlattal A balatonföldvári Bajor Gizi Közösségi Ház vegyeskara - mint korábban írtuk - öt művet énekelt el a Bartók rádióban. Tegnap Kapusné Dojcsák Edit karnagy levelet kapott az egyik leghíresebb magyar zeneszerzőtől: Karai József hallotta az éneküket, s dicsérő soraival együtt a legújabb kórusművét is elküldte nekik. Szeretné, ha ezt a földváriak szólaltatnák meg először. Sikeres véradónap Pusztaszemesen Sikeres véradónapot tartottak Pusztaszemesen a Vöröskereszt helyi szervezetének rendezésében. A falu lakosságának tíz százaléka vett részt ezen, s így 43 donor 22 liter vérrel segítette - térítésmentesen - a siófoki kórháznak a vérellátását. Orvosváltás Siófokon a 10. körzetben Siófokon a 10. számú (dr. Házas József országgyűlési képviselő) háziorvosi körzetének betegeit február 8-tól dr. Szekér Erzsébet nyugdíjba vonulása miatt dr. Horváth Ágnes belgyógyász szakorvos látja el. Társadalmi munkát ajánlott Kereki A kereki polgármesteri hivatal nemsokára új helyre költözik, helyére pedig a község könyvtára kerül. A község kultűrháza is megújul hamarosan, és csak anyagköltséggel kell számolnia az önkormányzatnak, mert a falu iparosai már felajánlották szakértelmüket: az épületet társadalmi munkában újítják föl. Batyusbál Szárszón az iskolásokért A szülői munkaközösség szervezésében vidám, táncos bátyus- bált rendeztek Balatonszárszón. A kultúrház nagyterme megtelt mulatni vágyókkal, s a büfét is a szülők által készített süteményekkel. töltötték fel. Ennek hasznából s az est bevételéből fedezik majd a szárszói gyerekek rendezvényeinek költségeit. Üjabb kollégiumi helyet vásárolt az önkormányzat Szárszó csökkenti a számlát Portánként százezer forint érdekeltségi hozzájárulás Csatorna épül Balatonlellén A SOMOGYI HÍRLAP hirdetésfelvevő helyei a Balaton-parton SOMOGYI HÍRLAP irodája Siófok. Fő u. 47-53. Tel.: 84/311-688, fax: 84/311-861 * * * Molnár Géza, Balatonlelle, Rákóczi u. 204. * * * A takarékszövetkezetek balatonföldvári. kőröshegyi, zamárdi, balatonszárszói, balatonszemesi, balatonlellei, balatonboglári, kötcsei, látrányí, fonyódi, balatonfenyvesi, balatonmáriai, balatonszentgyörgyi irodájában \ (balaton) Tízmillió forintos villanyszámlát fizet évente Balatonszárszó. Irányi Ferenc szárszói lakos javasolta, hogy korszerűsítsék, illetve takarékosabban üzemeltessék a közvilágítást. A legutóbbi testületi ülésre meghívták Krivanics Imrét, a Dédász balatonföldvári kirendeltségvezetőjét is. S már a napokban érzékelhető megoldás született. A korszerűsítés sok pénzbe kerül, de amíg az önkormányzat előteremti, az áramszolgáltató költségkímélő intézkedéseket hoz. A napokban fényerőbeméréseket végez, és földeríti, hol lehet szerényebb világítást alkalmazni. Ott, ahol kétégős lámpatestek vannak, úgynevezett féléjszakás üzemelést vezet be. Vagyis az éjszaka meghatározott óráiban csak egy égő világít. A bemérést ingyen végzi a Dédász. Igent mondtak a képviselők Azsóth Gyula és idősb ősz József kezdeményezésére is. A honfoglalás évfordulójára emlékművet állítanak föl az ősi település- részen, a mai Szárszótól 8-900 méterre, a polgármesteri hivatal előcsarnokában pedig állandó régészeti kiállítást is rendeznek. 610 nyugdíjast érint az ön- kormányzat szociális rendeletének módosítása: a képviselők többet kívánnak adni nekik, mint amennyit a jogszabályok előírnak. A nyugdíjasok például kedvezőbb elbírálással kapják meg a közgyógyellátási igazolványt is. Újabb kollégiumi helyet is vásárolt az önkormányzat a pécsi egyetemen, így az idén két diák juthat szálláshoz. (Gáldonyi) Avillában marad a zeneiskola Nem kell elköltöznie a siófoki zeneiskolának a Jókai- villából. Mint korábban írtuk: az intézménynek helyet adó villa magántulajdonba került, s a város elveszítette jogosultságát az épület használatára. Mivel azonban Nagy Sándor siófoki települési képviselő cége az új tulajdonos, a polgármester tárgyalt vele, s a héten megegyeztek. Nagy Sándor elmondta: a helyhatósági választásokig a villában maradhat a zeneiskola. A szerződést hamarosan aláírják. Az önkormányzat fizeti a bérleti díjat, az üzletember képviselő pedig talonba teszi a villa hasznosításával kapcsolatos elképzeléseit. F. I. Lendületes környezetvédő programot valósítanak meg Balatonlellén. Kenéz István, a csatornamű társulat elnöke határozottan bízik abban, hogy a terv szerint, május 30-ra hiánypótlásokkal együtt átadják az új szennyvízelvezető rendszert. Ä kivitelezőkben nem volt hiány, 18 ajánlkozóból választottak ki hat vállalkozót az építkezésre. Az ötvenmillió forintos beruházáshoz 15 millió forintot nyert a város a környezetvédelmi alapból, ehhez tesz hozzá az önkormányzat csaknem ugyanennyit. Áz érintett 322 család portánként 100 ezer forintos érdekeltségi hozzájárulást fizet. A pénzügyi fedezet az utak sávos helyreállítását teszi lehetővé, kivéve a Szövetség utcát, amelyben a korszerűsítés során teljes aszfaltszőnyeget fektetnek le 10 millió 600 ezer forintos önkormányzati támo- . gatással. Már készek azok a tervek is, amelyeknek alapján folytatják a csatornázást. Ázok az utcák vannak hátra, amelyekben a műszaki lehetőségek nehezítették a munkát. Az újabb 50 millió forintos fejlesztésből ugyanis legalább 10 millió forintba kerül a szükséges átemelő megépítése. Ehhez a programhoz is több pályázatot nyújtott be a város - elbírálásuk az év első felében várható. Az ősszel szeretnék megkezdeni az építkezést. G. M.