Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-10 / 35. szám

1996. február 10., szombat SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Polgármesterek tanácskoztak Kaposváron Véget ért az álmodozó költségvetések kora (Folytatás az 1■ oldalról) Tegnap polgármesteri értekez­letet tartottak a megyeházán, ahol dr. Várfalvi István az ön- kormányzatok idei gazdálkodá­sának lehetőségeiről azt mondta: az idén a nagyatádi és a kaposvári példa lesz a köve­tendő, hiszen ezek az önkor­mányzatok már korábban meg­tették —, illetve folyamatosan megteszik — azokat a fájdal­mas intézkedéseket, amelyek eredményt hozhatnak. A köz­szolgáltatások racionalizálása, a legfontosabb feladatok meg­határozása ezek közé tartozik. — Mi lesz azokkal az önkor­mányzatokkal, amelyeknek napi fizetési gondjai vannak? — Vannak olyan települé­sek, ahol a kötelező feladatok ellátására sem elég a pénz. Ezek az önkormányzatok a jö­vőben is kapnak támogatást. Az idén több olyan önkormányzat is nehéz helyzetbe kerülhet, ahol a döntések ugyan jó szán- dékúak voltak, de nem megala­pozottak. Rájuk sajnos az ön- kormányzati csődtörvény vo­natkozik majd. A kormány nem mentheti meg e településeket a többi rovására. Ugyanakkor az önkormányzat nem számolható fel, mert közszolgáltatást telje­sít. Ha a hitelezők nem tudnak megegyezni, elveszthetik köve­telésük egy részét. — Mire figyeljenek legin­kább az önkormányzatok? — A kötelező közszolgálta­tást biztosítani kell, de nem biz­tos, hogy változatlan formában. Szakmailag és gazdaságilag ra­cionálisan kell megszervezni a szétaprózott közszolgáltatást. Az intézményeket is át lehet alakítani. A közigazgatási, közoktatási és kommunális közszolgáltatási együttműkö­désnek jó lehetőségei' vannak. Nem biztos, hogy 5-6 gyerek­nek önálló iskolát kell fenntar­tani, amikor 10 kilométerre ott az üres iskolai szék a számító­géppel felszerelt szaktanterem­ben. Az idén valóban vállalni kell a döntések pénzügyi kö­vetkezményeit. A fejlesztési el­képzelésekkel, az álmokkal csak mindezek után érdemes foglalkozni, azzal a tudattal, hogy csodák nem lesznek. Dr. Kolber István, a megyei közgyűlés elnöke a megyei ön- kormányzat munkájáról tájé­koztatta a polgármestereket, s szólt az idei tervekről is. Mint mondta: a megyei önkormány­zat igyekszik lobbizni a telepü­lésekért. A területfejlesztési programba való bekapcsoló­dással, az információközvetí­téssel, a lehetőségek kínálattá fogalmazásával is segítik a községeket, városokat. Benkes László mesztegnyői polgármester a megyei önkor­mányzattól azt várja: segítsen a kiállításokon, vásárokon való megjelenésben, támogassa a fa­lusi turizmust. Handó János, Szenna első embere szintén az idegenforgalom-fejlesztésben vár támogatást. Torkos Tamás pamuki polgármester a terület- fejlesztési kérdésekben és a munkahelyteremtést segítő tö­rekvések támogatásában kérte a megye közreműködését. Egyed György kutasi polgármester azt szeretné, ha a megye is lob­bizna, hogy minél előbb elké­szüljön a Segesdet Kozmapusz­tával összekötő út. A polgármesterek meghall­gatták dr. Németh Jenőt, a me­gyei közigazgatási hivatal veze­tőjét, aki az önkormányzatok működésének tapasztalatairól számolt be. Lengyel János SOMOGYI HÍRLAP Lőrincz Sándor jegyzete Kapocs és kapaszkodó A civil szervezetekkel, gazdakörökkel, különféle kulturális, ha­gyományőrző egyesületekkel a társas lét közösségi formái térnek vissza. Somogybán több mint kétezer kisebb-nagyobb szervező­dés tömöríti azonos hullámhosszú” tagjait. A legapróbb települé­seken is próbálják feléleszteni a hajdani közösségeket. Dalárdák, tánccsoportok alakulnak, iskolában helytörténettel foglalkoznak a diákok. Azok, akik kíváncsiak eleink életére, szokásaira, dalaira szellemi kincseire. Arra, hogy miről folyt a szó a fonóban, hogy zajlott egy lakodalmi kikérő, s mi került az ünnepi asztalra. Szerencsére, akadnak még Somogybán élő mesefák, s akik nem hagyják veszni az ősi kincset. Akkor sem, ha tudják: a barbibaba és a lego a divat. A beszélgetések kora lejárt, ám az örökség köte­lez. Élesztgetik is szépen - Mesztegnyőn, Lábodon, Kötésén, még talán Szennában is. Iskolában és honismereti szakkörökben, s többnyire a pedagógusok. Mert tudják, hogy a helytörténet, a gaz­dag somogyi néphagyomány kapocs - és kapaszkodó a jövő felé. Somogybán rendezik az első országos tanácskozást Viták a diákérdekekről — Új oktatási törvény van születőben, most különösen fontos, hogy a diákság képvi­selői is elmondják vélemé­nyüket — mondta Sólymos Gábor, a Középiskolások Szövetségének elnöke tegnapi a megyei diákparlament részt­vevőit. Somogy megye és Kaposvár új és nagyszerű dolgot indított el, hogy megrendezte az első megyei diákparlamentet. Te­vékenységének elismeréseként a somogyi megyeszékhely kapta a jogot az országos diák­parlament megrendezésére is. Ez február 23-25-én lesz. Több mint 50 küldött vett részt a tanácskozáson, melyet védnökként köszöntött Szita Károly polgármester és dr. Gruber Attila, a megyei köz­gyűlés alelnöke, hangsú­lyozva: a gondok megoldásá­ban számítanak a diákérdek­képviseletekre is. A vitaindító előadást Szabó Lajos, a műve­Középiskolások találkozója lődési minisztérium főtaná­csosa tartotta —, az oktatás­ügy helyzetéről, reformjáról. A tanácskozás szekcióülések­kel folytatódott. Megalakult Somogy me­diákparlamenten FOTÓ: LANG gyei diákkamara, melynek hat­tagú diáktanácsát is megvá­lasztották a résztvevők. Dön­töttek egy ifjúsági alap és egy diákszolgálati iroda létrehozá­sáról is. (Jakab) Országos modell Sántoson Sántoson tegnap alig egy nap alatt elkészült a költségvetés — aligha van még egy telepü­lés, amely ugyanezt elmond­hatja magáról. Ez egy új szá­mítógépes programnak kö­szönhető, amelyet tegnap az országban elsőként mutatott be a program egyik kidolgo­zója, Egri Zsuzsanna, az Ál­lami Számvevőszék igazga­tója. — Ez a költségvetési terve­zési rendszer, amelynek a neve: Kalkulálj, tervezz, gaz­dálkodj, egy könyvből, mun- kalapgarnitúrából és a szoft­verből áll. Bármilyen költség- vetést elkészít. Az elemi téte­lek, mennyiségek beírása után a gép egy pontos, azonnal el­lenőrizhető és átlátható számí­tást nyomtat ki. A költségve­tést háromféle szempontból készíti el: a pénzforgalom, a szakfeladatok és a testület jó­váhagyása szerint. A tesztelés után Sántoson készítettük el az első „élő” költségvetést. A program kezelője Sánto­son Szanyi Zoltánná lesz. Úgy véli, nagy segítséget jelent majd az új rendszer: nem kell hetekig több száz űrlappal baj­lódni, egyeztetni, a gép min­dent kiszámít. (Jakab) Sztrájkokat hozhat a tavasz Nem osztjuk a központi op­timizmust, egyebek között nem értünk egyet az adó­rendszer és a nyugdíjrend­szer megváltoztatásának módjával sem. Úgy véljük, ezt a sarcolást nem tűrhetik tovább a munkavállalók — mondta Svajda József, az MSZOSZ Somogy megyei elnöke tegnap a képviseleti testületi ülésen. Hozzátette: —- ha a helyze­tük nem változik, áprilisban- májusban robbanás fenyeget, megyeszerte helyi sztrájkok várhatók. Egyes munkahelye­ken — a felmérések szerint — egy esetleges sztrájkban a dolgozók 84 százaléka venne részt. A tegnapi képviseleti testü­leti ülés vendége volt dr. Vágó János, az MSZOSZ alelnöke. Az érdekegyeztetés országos helyzetéről szólva elmondta: újra át kell tekinteni az MSZOSZ és a pártok kapcso­latát. — A munkavállalók kiszol­gáltatottsága az elmúlt évek­ben olyan mértékben növeke­dett, hogy munkáltatókkal való viszonyukat .akár feuda­lizmusnak is lehetne nevezni — mondta. — Súlyosbítja ezt a munkanélküliség is, amely papíron ugyan csökkent a múlt hónapban, valójában azonban számháború: felmérhetetlen, de ijesztő adat a nem regiszt­rált munkanélküliek száma. Svajda József ezzel kapcso­latban hozzátette: > Somogy megyében az IFOR-csapatok logisztikai központjának Ka­posvárra kerülése valamennyit enyhített a kedvezőtlen mun­kaügyi helyzeten, de nem vál­totta be a hozzá fűzött remé­nyeket. Egyre több a munka- nélküli. A nyugdíjreformról dr. Vágó János azt mondta: nem kerülhető el, de a leghosszabb átmeneti időre volna szükség, és a legrövidebb időn belül meghozott, határozott intéz­kedésekre. Az MSZOSZ megyei kép­viselete két díjat alapított: „Az év munkáltatója” és „Az év szakszervezeti vezetője” címmel. Ezeket először má­jusban adják át. (Jakab) Dalárda alakult Hetesen A közelmúltban megalakult Hetesen a nyugdíjasklub. Ezen belül működik egy dalárda is Keszi László vezetésével. A ti­zenöt tagú dalárda a faluházban készül első, bemutatkozó fellé­pésére, amely az iskola alapít­ványi bálján lesz márciusban. Az ökumenikus imahétröl A püspöki székház nagytermé­ben elemezték az ökumenikus imahét tapasztalatait. A Keresz­tény Értelmiségiek Szövetsége kaposvári csoportjának rendez­vényén dr. Péteri Pál, a kapos­vári Szent Kereszt templom plébánosa, a KÉSZ lelki veze­tője és Szemerei János evangé­likus lelkész volt. a vendég. Amerikai párbeszéd Kaposújlakon Önkormányzati ülést tartott csütörtökön este Kaposújlak képviselő-testülete. Ezen részt vettek az IFOR-csapatok kép­viselői is Murdock ezredes ve­zetésével. A megbeszélések so­rán szóba került a kaposújlaki repülőteret a 61-es úttal össze­kötő út sorsa is. Az amerikáiak elmondták: a települést ért veszteségért a Sofa egyezmény értelmében a magyar kormány rendezi a kártérítést. Európa Cantat Kaposváron Már több mint hatszáz fiatal énekes jelezte részvételi szán­dékát a Kaposváron július 6-15 között zajló Európa Cantat ju­nior nemzetközi kórusfeszti­válra. A kaposvári és a megyei önkormányzat támogatásával megrendezendő találkozón hu­szadik századi kórusművekkel, valamint az egyetemes zenei­rodalom remekeivel ismerked­nek a résztvevők. Kertészeti gépek Balatonszárszón A balatonszárszói képviselő- testület márciusban fogadja el a település költségvetését. A héten mégis úgy döntött, hogy egymillió forintot áldoz a ker­tészeti géppark felújítására. Olyan kedvező ajánlatot kaptak ugyanis, amit nem lett volna ésszerű elszalasztani. Jobb fel­tételeket teremtenek a nyári parkosításhoz, amit kiemelt fel­adatnak tartanak a képviselők. Antikvár könyvek nagy keletje Havonta rendeznek könyvvá­sárt a kaposvári megyei könyv­tárban. A kétnapos akción a dombóvári Marczali Ferenc an­tikváriumának kínálatából vá­logattak a könyvbarátok. Jeges utak megyeszerte Hóátfúvásos, jeges utak ne­hezítik a közlekedést So­mogybán. Bár a közúti igazgatóság 74 munkagépe dolgozott, időlegesen járha­tatlan volt több útszakasz; például Regszemcse és Tab, Ötvöskónyi-, Kutas, Oszto- pán és Somogyfajsz között. Rendkívül nehéz volt a köz­lekedés a hóátfúvások miatt Barcs térségében: vissza­fújta a szél a porhavat. A vonatok átlag 20 perc késéssel érkeztek meg teg­nap a megyeszékhelyre. Gondot okozott Siófok kör­nyékén is a hó. Lassult a forgalom a 7-esen, a főuta­kon. Kaposvár belvárosában több helyütt még délután is nehéz volt a közlekedés. skandináv SALAMANDERS HPOUD [goM-ema <**'*• CLAUDiNE BY SUMMNum mim Fv-i ILYEN MÉG NEM VOLT! SALAMANDER ■ C1POVASAR JELENTŐS ÁRENGEDMÉNNYEL! Amíg a készlet tart. SALAMANDER »hop; — KAj>osvAr<w, * Berzsemp utc& h alatt .riew £ *** W­üzemelő Spéci cipőboltbati. A KITE RT. mint a JOHN DEERE cég kelet-magyarországi kizárólagos képviselője közli kedves Somogy megyei partnereivel, hogy gépvásárlási és ehhez kapcsolódó hiteligényeikkel az rt. kaposvári alközpontját keressék meg. 7400 Kaposvár, Nagykanizsai út (Újmajor) Pf. 125. Telefon: 82/423-378. Telefax: 82/310-542. (8511)

Next

/
Oldalképek
Tartalom