Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-03 / 29. szám

1996. február 3., szombat SOMOGYI HÍRLAP SPORT 7 Sárga-zöld színekben a Kapos-Car csapata Somogy legnagyobb autó­sport egyesülete a Kapos-Car SE. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az egyesület versenyzőpárosait még a legtávolabbi viada­lokra is népes szurkolótábor kíséri el. A klub színeire fes­tett sárga-zöld autók számos kategóriában eredményesen képviselték a kaposvári szí­neket. — Három évvel ezelőtt alapí­tottuk az egyesületet — mondta Kovács József, a Kapos-Car SE elnöke. — A legfőbb törekvé­sünk a kezdetektől fogva az volt, hogy magunk mögé állít­suk azokat a fiatalokat, akik kedvet éreznek az autósportok, elsősorban a raliversenyek iránt. Rendezvényeinken kötet­len beszélgetésekkel és filmve­títéssel is népszerűsítjük ezt a szakágat. Talán ennek köszön­hető, hogy az egyesület színei­ben évről évre új párosok tűn­nek fel. Sőt, az idén sem lesz ez másképp: tavaly öt autót indí­tottunk a versenyeken, idén azonban úgy tűnik, hogy ismét többen leszünk. — A rali a legköltségesebb sportágak egyike. Ilyen körül­mények között még nehezebb lehet az utánpótlással foglal­kozni. — Versenyzőink többségét a magyar ralibajnokság II. osztá­lyában indítjuk. Ez más spor­tokkal ellentétben nem csak minőségi szintet jelent. A má­sodosztályban kisebb a verse­nyek össztávja, nem lehet annyi speciális alkatrészt használni, így kevésbé költséges, mint a nemzeti I. osztály. Versenyző­ink közül többen jogot szerez­tek arra, hogy feljebb lépjenek, a megnövekedett költségek mi­att azonban továbbra is a II. osztályban folytatják. — Milyen tervekkel vágnak neki az idei esztendőnek? — Szilágyi János és Takács Ágnes célja az I. osztályban a dobogós helyezés lehet. Ők Pe- ugeot-val állnak majd rajthoz. Rajtuk kívül Varsányi Ottó na­vigátorommal magam is az I. osztályban indulok egy Skoda Favorittal. A kaposvári Barna Zsolt, Boldizsár László páros tavaly kóstolt bele a rali vilá­gába. Váratlanul jól szerepel­tek, s ha az utolsó versenyeken nem hátráltatja őket műszaki hiba, akár dobogós helyen is végezhettek volna. Ők továbbra is Peugeot-val mennek, az autó azonban idén is teljes felújítá­son esik át. Szabados János és Szabó Krisztián tavaly nem tu­dott minden versenyen rajthoz állni, ám amikor mentek, nem hoztak szégyent az egyesületre. Mostanra talán kiforrta magát az Opel Corsa, és az 1996-os bajnokságban nagyobb szeren­cséjük is lesz. Érti Attila és Szép Lajos tavaly csak a szezon má­sodik felében tudott bekapcso­lódni a bajnokságba. Az idén autót kell váltaniuk, de tavalyi eredményük alapján sokat vá­runk tőlük. Az idén két új páros indul a Kapos-Car SE színeiben. Ők tavaly a terep-túra bajnokság­ban már bizonyítottak. Remél­jük, hogy idén a rali versenye­ken is sikerrel szerepelnek. Fenyő Gábor A tavalyi versenyeken jól megszokott Kapos-Car színeiben indult Peugeot-okkal az idén is újra találkozhatunk Amerikai csapatok a Somogy megyei bajnokságokban békefenntartók vagyunk, nem utcai harcosok” Kevés szabadidejükben sem unatkoznak az amerikai bé­kefenntartó katonák fotó: lang Róbert Ami ma még hihetetlennek tűnik, az alig egy hónap múlva valóság lesz. Március­ban — versenyen kívül — a Somogy megyei kosárlabda- és röplabda-bajnokságba amerikai csapatok is bekap­csolódnak. Sőt, két hét múlva, február 18-án vasár­nap a kaposvári kosárfar­sangon nemcsak a Konstruk­tőr KSE színesbőrű „idegen- légiósának”, Dwayne Davis- nek mutatványait csodálhat­juk, hanem más amerikai ka­tonasportolóknak is tapsol­hatunk majd. Többek között erről is beszélgettünk Wil­liam Whobrey őrnaggyal. — Amikor Ön megérkezett Magyarországra, az első dol­gai közé tartozott, hogy felke­resse Zag Józsefet, a Somogy Megyei Testnevelési és Sporthivatal igazgatóját, s a kapcsolatfelvétel mellett kö­zösen keressék az együttmű­ködés lehetőségeit. — Nagyon segítőkész embe­rekre találtunk a megyei sport- hivatalban — mondta William Whobrey őrnagy, aki azt a cso­portot irányítja, amelynek fel­adata a hadsereg és a civil la­kosság közti kapcsolat kiépí­tése, és az itt állomásozó ame­rikai katonák sportolási, kultu­rális és szabadidős programjai­nak a megszervezése. — Min­denben a segítségünkre voltak. Most állítanak össze egy listát azokról a városban és környé­kén található sportcsarnokok­ról, tornatermekről, ahol a mi katonáink is sportolhatnak. Ke­ressük azokkal a megyei sport- szövetségekkel is a kapcsolatot, amelyeknek a bajnokságaiba mi is benevezhetnénk. — Úgy tudjuk, hogy a me­gyei kosárlabda-bajnokság­ban egyszerre két csapatot is szeretnének indítani. — így igaz: egyet az „A”- ban, azaz az erősebbik csoport­ban, egyet pedig a „B”-ben. — Mikorra várható az amerikai csapatok bemutat­kozása? — Egyelőre még túlságosan elfoglaltak a katonáink, így pár hetet mindenképpen várni kell a „hivatalos” debütálásra. Már­ciusban viszont — amikor már remélhetőleg több szabadide­jük lesz — szeretnénk játszani. Ami viszont biztos: elfogadtuk a kaposvári kosárfarsang szer­vezőinek a meghívását, így február 18-án mi is ott leszünk a Táncsics gimnáziumban. — A kosárlabda mellett még milyen sportágakra „ve­vők”? — Mivel a katonáink között sok a nő, így szeretnénk egy csapatot indítani — természe­tesen a kosarasokhoz hason­lóan ezt is versenyen kívül a megyei röplabda-bajnokság­ban. — Eszerint a Magyaror­szágon állomásozó IFOR- erőknél a kosárlabda és a röplabda a No 1?. — Igen, de hadd tegyem hozzá gyorsan: minden más sport érdekel bennünket. Ke­ressük a városban a kondicio­náló- és erősítő-termeket, sze­retnénk időnként eljárni az uszodába is, s például most szervezünk egy futóversenyt. Egyszóval minél több ilyen ér­dekes sporteseményen szeret­nénk részt venni. — Ezek szerint akár az is elképzelhető, hogy mondjuk elmenjenek egy középisko­lába amolyan bemutató-mér­kőzést játszani? — Miért ne? Hiszen az a cé­lunk, hogy minél jobb legyen a kapcsolatunk az itt élő em­berekkel. — Hogy állítják majd össze a csapatokat? — A terveink szerint kü­lönböző felméréseken és tesz­teken válogatnánk ki a csapa­tok tagjait, s így a legjobbak lépnek majd pályára. — A kaposvári NB I-es ko­sárcsapatban játszik honfitár­suk, Dwayne Davis, aki a szurkolók nagy kedvence. — Tudunk róla, s neki és csapatának is szorítunk. — Egyébként mennyire követik nyomon városunkban a sporteseményeket? — Inkább úgy fogalmaz­nék, hogy egyelőre csak pró­báljuk nyomon követni. Aztán ha kicsit több időnk jut majd rá, akkor biztos, hogy közü­lünk jópáran ki is mennek egy-egy ilyen kosár- vagy röp­labdamérkőzésre. — Engedjen meg egy sze­mélyes kérdést: Önt milyen sportágak érdeklik a legin­kább? — Természetesen azok, amelyek nálunk Amerikában a legismertebbek, legnépsze­rűbbek; ilyen például a már előbb is említett kosárlabda, a jégkorong, a baseball és az amerikai futball. Ha időm en­gedi, gyakran eljárok fitness- szalonba egy kicsit mozogni, felfrissülni. — A végére hagytuk a „legrázósabb” kérdést. Jó egy hónapja felmerült annak a gondolata, hogy a magyar ut­cai harcosok kihívnák egy kis „bunyóra” az itt állomásozó amerikai katonákat. — Akadnak köztünk olya­nok, akik birkóznak, bokszol­nak vagy karatéznak, de ez a „sport” újdonság a számunkra. Én biztos vagyok abban, hogy soha nem jön létre ez az ütkö­zet. Mi ugyanis békefenntartók vagyunk, nem utcai harcosok. A kettő pedig nem fér meg egymással. Fenyő Gábor A fővárosban kezd a Balatel RC Vasárnap kora délután meg­kezdi szereplését az 1-6. (rajt)helyekért folyó rájátszás­ban a Kaposvári Balatel RC férfi röplabdacsapata. Demeter György edző együttese Buda­pesten a Fáy utcában nyit aVa- sas-Tungsram SC ellen 15 óra­kor. A két csapat az idei baj­noki szezonban már hatszor ta­lálkozott egymással, s jelenleg 4:2 a fővárosi együttes javára, így aztán lenne törleszteni való­juk a vendég kaposváriaknak. Győzni akarnak kosárcsapataink Ma délután 17 órakor újból pá­lyára lép mindkét NB I-es férfi kosárlabdacsapatunk. A nagy kérdés, hogy a csütörtökön Százhalombattán sikerrel szere­pelt Balatel SC Siófok — amely immár nyolcadik győzelmét könyvelhette el zsinórban — va­jon folytatja-e nagy sorozatát a Battai KE ellen, amellyel most hazai pályán mérkőzik. Minden­esetre egyedül csak a siófokiak mondhatják el magukról, hogy a rájátszásban (félidőben) őrzik veretlenségüket. A listavezető Kostruktőr KSE pedig annak a MAFC-Vegyépszemek lesz a vendége, amely legutóbb (hazai pályán) legyőzte a Szedeák- Akuterm csapatát, s ezzel meg­szerezte első győzelmét. Ennek ellenére egyértelműen a vendég kaposváriak a ma esti fővárosi összecsapás esélyesei. Tornagyőztes házigazdák A Nagybajomi Sportszervezési Körzet ezúttal már harmadszor rendezte meg Kutason a 35 éven felüliek kispályás terem­labdarúgó-tornáját. Az öt csa­pat körmérkőzésekkel döntötte el a végső helyezések sorrend­jét. A tomagyőztes — veretle­nül — a házigazda Kutas lett, megelőzve a Nagybajom, a Lá- bod, a Nagyatád és a Rákóczi- Kaposcukor FC együttesét. A kispályás teremtorna zárása­ként több különdíjat osztottak ki a rendezők. A gólkirályi cí­met a nagybajomi Véber László hódította el, míg a legjobb me­zőnyjátékosnak a kutasi Mód Jánost, a legjobb kapusnak pe­dig az ugyancsak kutasi Egri Csabát választották meg. Sportképek a Duna TV-n A Duna Televízió vasárnapi Sportképek című adásának ajánlata: Téli nagytakarítás a Pécsi MFC-nél; Preisinger Sándor: Én eladtam volna ma­gam!; Grosics Gyula letagadna 40 évet...; Győzelmek után, kupa-elődöntő előtt a BSE ko­saras hölgyei — interjú Balogh Judittal, a Tarbes játékosával. Záróra a Kovács Rezső Kupán Dupla Búzavirág-öröm A napokban befejeződött a hagyományos Kovács Rezső Kupa röplabdatorna, amely mind a nőknél, mind pedig a férfiaknál a Búzavirág SC csapatának a sikerét hozta. Sajnos, a zárónap foghí­jasra sikerült, mert a ked­vezőtlen útviszonyok miatt a Tabi Privát nem tudott el­utazni a torna helyszínére, Kaposvárra. Női torna. A döntő eredmé­nyei: Búzavirág SC-Mediátor (Kaposvár) 2-1 (13, -8, —6), Búzavirág SC-Táncsics Mi­hály gimnázium 2-0 (1, 10). A végeredmény: 1. Búzavirág SC, 2. Táncsics gimnázium, 3. Mediátor (Kaposvár), 4. Tabi Privát, 5. Kaposvári Sportiskola gyermek, 6. Egészségügyi Szakközépis­kola DSK. Férfi torna. A négyes döntő eredményei: Kaposvári Balatel RC serdülő-ifjú- sági-AC Nagybajom 2-0 (4, 6), Búzavirág SC II.-AC Nagybajom 2-0 (12, 0), Bú­zavirág SC I.-Búzavirág SC II. 2-1 (7, -5, 6), Búzavirág SC I.-Kaposvári Balatel RC serdülő-ifjúsági 2-1 (13, -9, 5). A végeredmény: 1. Búzavi­rág SC 1., 2. Kaposvári Bala­tel RC serdülő-ifjúsági, 3. Búzavirág SC II., 4. AC Nagybajom, 5. Tabi Privát, 6. Kaposvári Sportiskola gyer­mek. A „testvérháborúban” háromjátszmás mérkőzésen verte á későbbi győztes Búzavirág SC első csapata a második együttest fotó: török anett Sportünnep Csurgón Immár harmadszor adtak át díjakat Csurgón a város sport­jáért legtöbbet tevőknek. Szászfalvi László polgármester először Várady István hajódo- mellezőnek nyújtotta át Csurgó Sportdíját. Az edző-versenyző sikereit felsorolni is hosszú: van Európa-bajnoki első és harma­dik helye, világbajnoki ötödik és hatodik helyezése; versenyzői (eddig) öt világbajnoki arany­érmet szereztek. Az Év sporto­lója tavalyi eredményei alapján Balogh Piroska lett, aki a női kézilabda NB I „B”-csoportjá- ban az őszi szezon végén vezeti a góllövőlistát. A Csurgó Sport­jáért cím is méltó helyre került. Bódis János labdarúgó nyolc évig játszott a Rákócziban és a Zalaegerszegi TE-ben. 1983­ban hazajött Csurgóra, s az NB II-tőt is megjárt helyi csapat ka­pitánya, majd edzője lett. Csurgó sportjának arany-, ezüst- és bronzfokozatú támoga­tói hárman, tizen, illetve ketten lettek. Pedig a hozzájárulás ösz- szege nem volt alacsony: 100, 50 és 25 ezer forint. Nélkülük a sportegyesületek működése ko­moly veszélybe került volna. Szerencsére azonban Csurgón közügy a sport. Persze, a gondokról sem sza­bad megfeledkezni. A ma és a holnap nagy kérdése Csurgón: hogyan tudják pótolni az idő­közben távozott Kátai-házas- párt, Magyarország legeredmé­nyesebb diák-kézilabda edzőit, Mendli László sporttanácsnokot és Horváth Lajos sportrefe­renst. Horváth József

Next

/
Oldalképek
Tartalom