Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-21 / 44. szám

1996. február 21., szerda SOMOGYI HÍRLAP — HIRDETÉS 11 f Hálás szívvel mondunk kö­szönetét a rokonoknak, ismerősöknek és mindazok­nak, akik szeretett édesanyánk, ÖZV. SIMON JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek és fáj­dalmunkban osztoztak. Gyászoló család T Drága halottunktól, ZSOLNAY LÁSZLÓTÓL 1996. február 23-án, pénteken,, délelőtt 10 órakor a siófoki evangélikus templomban ve­szünk örök búcsút. Gyászolják: édesanyja és testvérei KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik HORVÁTH FERENC temetésén részt vettek, virága­ikkal és együttérzésükkel gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló család t Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik fe­lejthetetlen halottunk, FERENCZ KÁLMÁN temetésén részt vettek, virága­ikkal és együttérzésükkel gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló család "Ha emlegettek, közietek leszek, De fáj, ha látom könnyetek. Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy LENGYEL PÉTER bányai lakos 86 éves korában elhunyt. Temetése február 21-én, csütörtökön 13.30 órakor lesz a bárdudvamoki Üj temetőben. A gyászoló család "Nagyon beteg voltam, de nem búcsúztam el senkitől, így búcsúzom tőletek, drága szeretteim, Isten geletek." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy VARGA ISTVÁN Bánya 12. sz. alatti lakos 72 éves korában elhunyt. Temetése február 23-án fél 1 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Gyászolják felesége, leánya, unokái és a rokonság "Saját sötét árnyékomban állok, Nem mozdulok, nem remélek már. Fejfának támasztom fáradt életem, Már csak egy van ami él... az emléktár." (Nejed) Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy FOCK IMRE szikvízkészítő Kaposvár, Gyár u. 10. sz. alatti lakos 50 éves korában rövid ideig tartó súlyos betegség következtében dlhunyt. Temetése február 23-án, pénteken 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Minden külön értesítés helyett. . A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KORB JÓZSEF Ráksi, volt tátompusztai lakos életének 58. évében elhunyt. Te­metése február 23-án fél 3 órakor lesz a kaposvári Keleti teme­tőben. Gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS PÉCSI JÁNOS 1952-1995 Küzdöttél, de már nem lehet A csend ölel át és a szeretet Örökké szeretünk és soha nem feledünk. Nővéred és családja Tibor testvéred Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy ÖZV. SZABÓ FERENCNÉ Salamon Margit Ordacsehi, Petőfi u. 31. sz. alatti lakos, 81 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése február 23-án, 11 órakor lesz az ordacsehi katolikus temetőben. Gyászolja leánya, veje, unokája és családja INGATLAN BALATONLELLÉN, Kishegyen 1300 n-öl terület 800 n-öl szőlővel el­adó. Telefon.: 85/350-532. (9141) ELADÓ 20 ha, 3 tóból álló halastóbir­tok. Érd.: 82/460-649. Este 19 óra után. (8949) ELADÓ egy 86 m2-es, 3 szobás, III. emeleti lakás Siófokon. Irányár 3700 E Ft. Telefon: 84/314-262. (9074) HETES, Sétáló u. 17/a alatti új, 2 szin­tes, 5 szobás, 2 fürdőszobás, étkezős, gázos családi ház garázzsal, parkosított udvarral, kerttel eladó. (9374) KAPOSFÜREDEN 105 m2-es, 3 szo­ba + nappali, gázfűtéses, összkomfortos családi ház 1500 m2 kerttel, gyümöl­csössel eladó. Irányár: 4,2 M Ft. 1,5 szobás lakást beszámítok. Tel.: hétvé­gén 82/313-521. (9407) KAPOSVÁRON 540 n-öl hétvégi te­lek lakható épülettel eladó vagy kisebb lakásra cserélhető. Tel.: 8—17 óráig 82/ 310-676. (9396) KAPOSVÁRON a sportcsarnok kör­nyékén 8300 m2-es építési terület a rajta lévő 250 m2-es lakatosműhellyel eladó. Tel.: 82/321-952. (9409) . Német ügyfeleink részére eladó ingatlanokat keresünk. Wand-Ox Bt. TeUfax: 82/423-589. (9340) LAKÁS eladó. Kaposvár, Cukorgyár köz 1., Vartman. (9429) JÁRMŰ ALFA 33-as, 87-esévjárat, metálzöld, extrákkal, megkímélt állapotban eladó. Tel.:06-30-467-163. (9415) BARKAS, dobozos, jó állapotban, műszaki vizsgával eladó. Tel.: 85/377- 422. (9190) DACIA, 1984-es, jó állapotban eladó. Irányár: 165 E Ft. Érdeklődni: Kapos­vár, Koppány vezér u. 38. (9341) ELADÓ égy Michubisi Lanser GLX i 1600-as gépkocsi extrákkal. Irányár 1800 EFt. Telefon: 84/314-262. (9075) ELADÓ egy Mercedes D 307-es zárt kisteherautó felújított állapotban. Irány­ár 900 EFt. Telefon: 84/314-262. (9076) FIAT Panda, 650cm3-es, 1987-es, friss műszakival eladó. Tel.: 82/311-375. (9363) FORD Escort, 84-es, 1.6D eladó. Irányár: 299 E Ft. Tel.: 82/376-343. (9330) IVECO 30-8 tip., 2500 cm3-es, dízel, zárt, 1.3 tonna teherbírású 1989-es évjá­ratú gk. eladó. Tel.: 84/370-118. (9336) KIS Polski ponyva eladó. Tel.: 82/ 313-971. (9343) LADÁT, Dáciát, Moszkvicsot, Vol­gát vásárolnék. Tel.: 06-30/404-709. (8650) ' OROSZ vagy román személygépko­csit vennék. Telefonszám: 06-1/277- 7763 vagy a 06-30/447-282. (8033) PEUGEOT 1.8 D eladó. Tel.: 85/350- 841. (9189) ROMÁN és orosz gyártmányú gépko­csikat vásárolok. Telefon: 06-29/344- 724,06-60/349-689. (8026) SKODA 120L ,1987-es évjárat eladó. Tel.: 17 órától 82/424-205. (9339) Skoda Favorit 1.3 LX, 1993. novemberi, bordó, extrákkal el­adó. Tel.: 06-60-368-498. (9377) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-estől. Telefon: 06/30/440-110. (5536) TÖRÖTT, totálkáros autót veszek. Tel.: 06-30/490-210, 06-30/494-079. (6724) TRABANT kombi eladó 97-ig vizs­gáztatva. Irányár: 47 E Ft. Tel.: 06-30- 464-858. (9333) VOLKSWAGEN Golf 2-es, 89-es, extrákkal, igényesnek eladó. Tel.: 84/ 350-005. (9359) WB motor eladó. Tel.: 85/339-465. (9389) YAMAHA RD 125 El. motorkerék­pár nagyon jó állapotban eladó. Érdeklődni: 82/321-952 telefonon. .(9411) ÁLLÁS DÉL-DUNÁNTULI márkareskedés és szerviz tőkeerős társat keres. Ajánlato­kat a 9393. számra a kiadóba. (9393) FELVESZEK 2 fő dolgozni akaró festő szakmunkást, lehet kezdő is! Tel.: 85/ 353-807, este. (7018) HA munkát keresel, és úgy érzed min­dent megpróbáltál, tévedsz. Telefonálj: 82/316-028. (8693) KÜLFÖLDI munkalehetőség. Foga- .dónap: csütörtök 9—16-ig. Tel.: 85/352- 081. (9421) RÖVIDÁRUBAN nagy áruismerettel, kapcsolatokkal rendelkező profi szak­embert keresünk kaposvári munkahely­re. Jelentkezni írásban, 29/3060 számra, Mahir, Kaposvár, Zárda u. 18. lehet. (9216) TERÜLETI képviselőket keres a Beurer GmbH. magyarországi kereske­delmi képviselete hőterápiás egészség- és szépségápolási készülékeinek forgal­mazására. Érdeklődni lehet hétköznap­okon 8—17 óráig az 1/322-4094; 1/141- 0297; valamint a 06-30-316-482 tele­fonszámokon. (9228) VEZETŐI képességgel rendelkező, önállóan dolgozni tudó munkatársakat keresünk, akiknek magas színvonalú munkájáért ennek megfelelő bérezést nyújtunk! Tel.: szombat délelőtt 06-30- 563-257; 82/424-637. (9368) EGYÉB A kínai ruházati bolt, Kapos­vár Patkó üzletház, Sávháznál, hetente megújuló árukészlettel, olcsó árakkal várja kedves vásár­lóit. (9356) AKCIÓ! Áremelés előtt február 29-ig balaton­szentgyörgyi Unipor 38-as külső falazó­tégla 110 Ft + áfa. Befizethető Kapos- Épker Bt., Kaposvár, Jutái u. 4L Tel.: 06-60-369-783. Egyéb építőanyagok is kedvező áron. (9392) Kaposváron központi helyen 85 m2-es üzlethelyiség (jelenleg élelmiszerüzlet) eladó (Irányár: 100 EFt/mz) Érdeklődni: napközben a 82/312-760, 19 óra után ő 320-560 telefonon 1 BALATONMÁRIÁN két üzlet- helyiségből álló egység, vendéglátás céljára a szabadstrandhoz 150 m-re, ki­adó. Felszolgálót felveszek. Tel.: 85/313- 212; Álmosné, Marcali. (9385) BALATONSZEMESEN a kikötőnél söröző és vendéglő hosszabb távra ki­adó. Telefon: 84/360-070. (9351) Bogiáriak, Figyelem! Bálás ru­hából vásárt tartunk a műveió'dési házban február 22- én 9 órától. Kuriy (9379) BÚTORLAP, BÚTOR! Interspan laminált bútorlapok értékesí­tése, méretre szabása, egyedi bútorgyár­tás. FORMA Kft., Kaposvár, Cseri út 2. Tel: 82/315-154. (9046) KORONA TAXI 420-000, 420-420 CSARNOKGYÁRTÁS és szerelés. Érd.: 06/82/460-649, 06/30/568-860. (8951) CUKRÁSZTANULÓT felveszek. Tel.: 82/319-123 (9406) D-550 tip. Gréder eladó. Tel.: 06-60- 368-624. (9417) ELADÓ 180 m2 szárított, I. o. lambé­ria. Hetes, Rákóczi u. 37. Tel.: 06-60- 482-183. (9388) ELADÓ garázs Siófok, Kele utcai so­ron. Irányár 320 EFt. Telefon: 84/314- 262. (9077) ELSŐ,éves gimnazista lány matema­tikából korrepetáló tanárt vagy diákot keres. Kaposvár, Liszt F. u. 16/a. Tel.: 82/312-329. (9394) FADROMA BUMAR-L 220-as típu­sú homlokrakodó gép kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni a 82/370-644 telefo­non lehet. (9218) KAPOSVÁRON a belvárosban 15 irr­es telefonos üzlet kiadó. Tel.: 06-30/ 568-841. (9323) KAPOSVÁRON a Somogy Pavilon­soron üzlet kiadó. Tel.: 82/312-408. (9433) KAPUTWVEZÉRLÉS amerikai garázsajtók. Video-M Kft., Kaposvár, Fő u. 40. (7848) KÁRPÓTLÁSI jegyet veszek. Érte megyek. Tel.: 06-30/562-777. (8261) ÍRHrVállalkraásl I Kvar, Muzeum köz A Lem. Tel: (82) 31-24-24 \ KÁRPÓTLÁSI jegyet vennék. Tele­fon: 84/314-985, 16 óra után. (9354) LMS KONYHASTÚDIÓ Ötlettől a megvalósításig minden együtt! Nyaralókba is ajánljuk: elemes konyha­bútorok olasz és magyar kivitelben, 11 féle színválasztékban! Gardrób- és cipősszekrények, étkezők! Pelgrim kony­hai berendezések teljes választéka (5 év garancia a holland gyártmányokra)! Részletfizetési lehetőség! Kaposvár, Dombóvári út 1. Tel.: 82/310-111. (9327) MŰHOLDVEVŐ 84/320-412 (7548) NINTENDO játékprogrammal eladó. Tel.: 82/319-146; 321-561. (9422) REDŐNY - RELUXA legolcsóbban a gyártótól! Tel: 82/317- 786. (9106) REDŐNY, reluxa javítás. Tel.: 82/ 315-236. (7910) REDŐNY, reluxa. Tel.: 82/422-004. (9134) REDŐNY, reluxa 30%-os akció. Tel,: 82/315-915. (9162) Redőny-reluxa. Tel.: 82/318- 360. (7521) VENNÉK 3 kW-os hőtárolós kályhát. Tel.: 74/464-231. (9332) KAPOSVÁRON belvárosban kere­sünk zárt udvarral és tárolóhellyel rendelkező férfi munkatársat. Tel.: 94/ 319-068. Jelentkezés 21 és 22-én, 9-16 óráig. (9512) ÉPÍTŐIPARI felvonulási lakókonté­ner, keretes állvány, valamint alumíni­um csőállvány bilincsekkel eladó. Érdeklődni a 82/370-644 telefonon le­het. (9211) Újvárfalvai Széchenyi Vadász- társaság ezúton értesíti az érde­kelteket, hogy a hullott agancs gyűjtése a 38/1995. FM. r. 16. §. 3. bek. foglaltak szerint engedély- köteles. A gyűjtési engedélyek igényelhetők a területileg illeté­kes hivatásos vadászoknál. Az agancs gyűjtőket fokozottan ellenőrizzük, az engedély nélküli gyűjtőkkel szemben feljelentést teszünk. (9397) ÁLLAT 300 db anyajuh eladó. Tel.: munka- időben06-60-368-624; este 82/314-019. (9413) VEMHES anyakocák eladók. Érdek­lődni 85/350-722-es telefonon 19 óra után. (9337) VÁGÓCSIRKE eladás II. 23-tól 7— 18 óráig Zalasárszegen, a régi 7-es út mellett. Telefon: 93/371 -027,18 óra után. (9073) PULYKÁK 10-15 kg-ig folyamato­san kaphatók. Vágottan helyszínre szál­lítva! Telefon: 93^383-408, esti órákban. (9215) PARTNER 22 éves, 178 cm magas fiatalember csinos barátnőt keres. Leveleket “Ta­vasz 9427” jeligére, a kiadóba kérek. (9427) TÁRSKERESÉS-házasságközvetítés azonnali címanyaggal. Tel.: 82/314-545. Kaposvár, Rippl-Rónai u. 12/a. (8673) 56éves, kaposvári, felsőfokú végzett­ségű férfi korban hozzáillő, egyedülálló, csinos, nem molett partnert, társat keres. Levelet “Magány 9389” jeligére, a ki­adóba. (9383) ALBÉRLET EGYETEMISTA lány különálló al­bérletet keres Kaposváron. Tel.: 94/333- 523. Gencsapáti, Hunyadi út 64. (9192) ALBÉRLETET keres 22 éves, nem dohányzó fiatalember. Tel.: 82/424-735. (9381) KAPOSVÁRON kis családi házat bé­relnék, telefonnal. Tel.: 14—17 óráig 82/317-007/16. (9398) MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház, 14.30: A SÁRKÁNY FEJE, V-bérlet. Kaposvár, Szivárvány, du. 5 és 7: ACE VENTURA 2. - HIV A TERMÉ­SZET (am.). Televízió .• Budapest 1 5.40: Gazdatévé. 6.00: Nap-kelte. 9.10: Taxi. 9.35: Tízórai. 11.00: Egy szélhá­mos karrierje. 12.25: Telepakk. 15.10: Örökségünk. 15.20: Repeta. 16.05: Zöld béka. 16.30: Topmodell. 17.00: Kap­csolj be! 17.30: Útmutató. 18.15: Üzlet. 18.30: Hogy is van ez? 19.00: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.20: A Karibu-út. 20.50: A császár. 21.55: Világsztárok Buda­pesten. 22.30: Jugoszlávia halála. 23.20: Híradó. 23.30: BBC-híradó. Budapest 2 14.25: Palackposta. 14.55: Euroklick. 15.25: Fidelio. 17.30: Rin-Tin-Tin. 18.00: Körzeti híradók. 18.15: Magya­rországról jövök - kamerával. 19.05: Torreádorkeringő. 20.50: Musica Historica. 21.00: Híradó. 21.15: Kisvi- lág. 21.45: Múzsa. 22.00: Objektív. 22.35: Mado, postre restante. Duna Ty 8.00:. Képes krónika. 14.15: Szippancsok. 15.05: A vasutak történe­te. 15.55: A vadon csodái. 16.25: A Forsyte Saga. 17.30: Mese. 18.00: Hír­adó. 18.15: A vágy neve Artada. 20.00: Régiók. 20.45: Esti kérdés. 21.00: Hír­adó. 21.15: Hódító Pelle. 23.40: A világ zenei albuma. 23.45: Vörös birodalom. HBO 16.30: Beetlejuice. 17.00: Egyről a kettőre. 17.30: Boszorkányok. 19.05: Égi jel. 20.40: Kölcsöngyerek visszajár. 22.10: Micsoda nő ez a férfi! 23.55: Határsértők. Osztrák Tv 1 6.00: Gyerekeknek. 9.00: Sorozatok. 11.20: Az ember sohasem túl fiatal. 13.00: Gyerekeknek. 15.40: Sorozatok. 18.20: Alpesisí-vb. 19.30: Híradó. 20.15: Túl az áruláson. 21.50: Tetthely. 23.10: Hívd-a rádiót! 0.50: Ismétlések. 4.40: És az élet tele van álmokkal. Osztrák Tv 2 9.05: Villachi farsang. 11.00: Schiejok. 12.10: Áz argentínai Ibera mocsár. 13.10: A helyszínen. 13.40: Sorozatok. 16.00: Schiejok. 17.05: Isten hozta Ausztriá­ban! 19.00: A tartományok ma. 19.30: Híradó. 19.55: Frontok között. 20.15: Segítő tévé. 22.00: Híradó. 22.30: Isten és a tudomány. 0.30: Oldalpillantások. 0.40: Kultúra. 1.15: Klipéjszaka. Műholdprogramok PRO 7 13.00: SAM. 13.30: Csendes kis ott­honunk. 14.00: A Kiesbauer talkshow- ja. 15.00: A mi kis farmunk. 16.00: Rajz­filmsorozatok. 17.25: Családi ügyek. 18.25: Bili Cosby-show. 1,9.00: Hírma­gazin. 20.00: Hőhullám. 22.00: A szexu­alitás magazinja. 23.00: A Beverly Hills- • i vámpír. 0.20: Színek. 2.30: Ismétlések. SAT 1 13.00: Sorozatok. 16.00: Menj az egészre! 17.00: XXO. 18.0Ö: Ilyen az élet! 18.30: Hírmagazin. 19.00: Szeren­csekerék. 20.00: König felügyelő. 21.00: Kívánlak. 22.55: Harald Schmidt-show. RTL Plusz 13.00: Gyilkosság a Hobbija. 14.00: B„rbel Sch„fer. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Kockázat. 17.30: Egymás közt. 18.00: Jó estét! 18.30: Exkluzív. *£.45: Híradó-. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Add vissza a gyermekeimet! 22.10: Die Stem. Rádióműsor Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.25: Minden­napi tudomány. 8.35: Paragrafus. 9.05: Napközben. 11.05: Lemezbemutató. 11.35: Szindbád hazamegy. 12.00: Déli krónika. 12.30:.Ki nyer ma? 12.40: Tör­vénykönyv. 13.05: Vendég a háznál. 13.30: Dicsérjétek az Urat! 14.05: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Be­széljük meg! 16.00: Délutáni krónika. 16.25: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 17.05: Magyarországról jövök... 13-00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvi­lág. 19.30: Jó éjszakát, gyerekek! 19.40: Válogatta: Kéri LÁszló politológus. 20.05: Népdalkörök és citerazenekarok felvételeiből. 20.30: Határok nélkül. 21.05: Kossuth- klub. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Fórum. 23.05: Hallgas­suk együtt! 0.15-4.20: Éjfél után. PetóTi rádió #1.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.20: Rivalda­fényben. 9.15: Mi lett veled emberke? 10.00: Zene-szó. 12.00: Nóták. 13.15: Operett-panoptikum. 14.00: Szieszta. 16.47: Korhatár nélkül. 17.15: Mágnes. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Dorgambulaiicia. ,19.03: Magyar kirá­lyok. 20.24: Vissza a 66-os úton. 21.10: Manapság... 21.15: Zeneközeiben a mag­nósok. 22.15: Sok hűhó... 23.03: Sport­híradó. 23.10: Ennyi... 0.15-4.20: Éjfél után. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódi­um. 10.05: Rendezte: Varga Géza. 10.55: Pergolesi: Livietta és Tracollo. 11.40: Országok, tájak zenéje. 12.05: Hangver­seny délidőben. 13.40: Az MRT gyer­mekkórusának régi felvételeiből. 14.05: Vox Libris. 14.51: A Rekkenze rézfúvós együttes operarészleteket játszik. 15.05: Zenekari muzsika. 16.05: „Mint egy vi­rág, olyan vagy...” 16.40: Hitélet és tör­ténelem. 17.00: Bibliai tárgyú operák­ból. 18.05: A magyar zene évszázadai. 19.15: A Borogyin vonósnégyes hang­versenye. 20.35: Címerem. 20.50: Zene­kari muzsika. 22.05: Leonie Rysanek és Waldemar Kmentt operaáriákat énekel. 23.00: Éjszakai jazzklub. 0.05: Száza­dunk zenéjéből. 1.15: Kamaramuzsika. 2.03: Az éjszaka zenéje. Somogy Rádió 5.30: Jó reggelt! 9.10: Délelőtt. 11.10: Kilátások. 12.10: Zene délidőben. 13.00: Krónika. 13.30: Deutsche Welle. 14.00: Délután. 15.10: Délután. 16.10: Zenei újdonságok. 17.10: Lurkó. 18.10: Bankó gazd. mag. 19.00: Krónika. 19.20: .Sport. 19.30: Altató. 20.00: Adászárás. Juventus rádió 6.00: Szabó Zoltán. 10.00: Barabás Zoltán. 13.00: Csak zene. 14.00: EMI- QUINT óra. 15.00: Szabó Tamás. 19.00: Kívánságműsor. 20.00: Szegő Tibor. 21.00: World Chart Show ismétlés. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Dél-dunántú­li hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na matemjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hírek * horvát nyelvén. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00, 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hírek. 8.15: Sporthírek. 8.30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek magyar nyel­ven. 10.30: Hírek horvát nyelven. 11.00, 11.30, 12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklasszi­kusok. 13.00, 13.30, .14.00: Hírek ma­gyar nyelven. 14.30: Hírek horvát nyel­ven. 15.00: Hírek magyar nyelven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.30: Hírek magyar nyelven. 15.45: Közlekedési informáci­ók. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Mű­sorzárás. A műsor folyamán rendszeresen hall­hatnak közérdekű információkat, ripor­tokat, kívánságműsort, részt vehetnek telefonos játékokon, mindez sok kelle­mesjó zenével fűszerezve. City Rádió 8.00: Siófok és környéke. 8.30: Rá­hangoló. 9.15: Közlekedési hírek. 9.30: Kalendárium. 9.35: Natúra magazin. 10.10: Délelőtti magazin. 1,3.00: DL Stú­dió. 15.30: BBC hírek. 16.15: Közleke­dési hírek. 17.00: Szerkesztői slágerlis­ta. 19.00: Levezető. DAEWOO Autó Kaposvár Használt beszámítod gépkocsik Kaposvár. Füredi u. 1350. _ Tel.: 352/314-115, (30)563-151 • f

Next

/
Oldalképek
Tartalom