Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-01 / 27. szám
1996. február 1., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 SOMOGYI HÍRLAP Balassa Tamás jegyzete Adok-kapok Megye és székhelye, Somogy és Kaposvár önkormányzata oszt és szoroz ezekben a napokban. Ez a költségvetés ideje, ekkor kell dűlőre jutni: a nagy forrásból mire és mennyi juttatható, és mi az, amiből lefaragni kell kénytelen-kelletlen. Van a két szuverén műveletnek több azonos tárgya is: a közösen éltetett és működtetett intézmények, egyesületek és együttesek. Közösségben a közösségekért — még hangzásra is szép. Munkaértekezletet tartottak a napokban a városi és megyei delegációk résztvevői. Pénzről, súlyos millióikról esett szó, ezért én még attól sem riadnék vissza, hogy a látottakat farkastörvények írta üzleti tárgyalásnak nevezzem, ahol ment a szakmailag felkészült alkudozás, és olykor-olykor még egy ártalmatlan zsarolás is becsúszott: „ha ti így, akkor mi úgy”. Az alkuban szociális és művelődési intézmények, ének- és színház- művészeti műhelyek, sport- és táncegyüttesek sorsa volt a tét. Egyszóval embereké. Akik mással, mint a városi, a megyei önkormányzatok támogatása, nemigen számolhatnak. Nehezen vitatható persze, hogy nehéz többet adni annál, mint amennyi van. De nehezen vitatható az is: ha adok, akkor kapok. Vagy fordítva. Pert nyert az Apeh ellen a kaposvári könyvkötő Tolnai György kaposvári könyvkötő és könyvrestaurátor 1988-tól 6 millió forint értékben restaurált — egyebek mellett az 1400-1500-as évekből származó — köteteket a Balaton Múzeumnak és a csurgói Csokonai gimnáziumnak. Mindezért egy fillér ellenszolgáltatást nem kért, ám úgy gondolta: a törvények szerint ez az adóalapjából leírható. A megyei Apeh azonban ezt nem fogadta el adócsökkentő tényezőként; s megkezdődött Tolnai György Canossa-járása... 1988-tól 1990-ig nem volt probléma, az adóhatóság elfogadta ezt a munkáját — intézmények közcélú kötelezettségvállalásaként — adóalap-csökkentő tételnek, ám 1991-ben nem. Az elkeseredett vállalkozó először a pénzügyminiszterhez fordult jogorvoslatért, majd a központi Apeh-től megkapta azt az állásfoglalást, amely szerint az egész összeg leírható az adóalapból. Amikor a megyei adóhatóság ezt sem fogadta el, Tolnai György vizsgálatot kért: az 1991-92-es évét ellenőrizzék le. Minden rendben volt — kivéve a közcélú kötelezettség vállalását. Az Apeh megyei igazgatósága úgy döntött: a 6 millió forint értékű munkából csak a felhasznált — mintegy 700 ezer forint — anyag írható le az adóalapból, tehát a vállalkozó tartozik 1 millió 288 ezer 917 forint személyi jövedelemadóval, 386 ezer forint bírsággal és 201 ezer forint késedelmi pótlékkal. Tolnai György 1994-ben fordult bírósághoz. Első fokon a Kaposvári Városi Bíróság ítélete szerint a pert a megyei Apeh elvesztette, ám föllebbe- zett. 1996. január 18-án, másodfokon a megyei bíróság jóváhagyta az első fokú ítéletet. Mindehhez — már megnyugodva a hosszú zaklatott évek után — Tolnai György annyit tett hozzá: kezdettől bízott abban, hogy a független bíróság megvédi az állampolgárok igazát. (Tamási) Lelökte a buszról Erősen ittas férfit lökött le Kaposváron a 18-as helyijáratú buszról egy fiatalkorú. A szerencsétlen, 58 éves férfi hanyatt esett, a betonjárdába ütve a fejét, s koponyasérülést, ennek következményeként agysérülést szenvedett. Még nincs túl az életveszélyen. A megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztálya életveszélyt okozó testi sértés vétségének alapos gyanúja miatt rendelt el nyomozást a fiatalkorú S. L. kaposvári lakos ellen. Kéri mindazok jelentkezését, akik az esetet látták, vagy ezzel kapcsolatban bármilyen információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet a megyei fő- kapitányság vizsgálati osztályán, vagy a 414-422/2578- as telefonszámon. Tábori ágyak Tabról A tabi Kemping Kft-ben - új termékként - ágyakat is gyártanak. Naponta nyolcvan összecsukható katonai tábori ágy készül fából és alumíniumból, amelyet német piacon értékesítenek ' fotó: lang Róbert Nagyjavítás - ahogy a pénztárca engedi A gépeken is látszik a kor Új városi ügyész Marcaliban A legfőbb ügyész február 1- jével Kincsesné dr. Horváth Mártát nevezte ki a Marcali Városi Ügyészség vezetőjévé. Tegnap iktatták be hivatalába. Lellén elrendelték az ebzárlatot A megyei állategészségügyi állomás ebzárlatot rendelt el Balatonlellén a héten. Amíg fel nem oldják elzárva kell tartam az ebeket, és se ki-, se bevinni nem lehet őket a városba. Az ügy előzménye, hogy egy macska a napokban megharapta a gazdáját, s utóbb kiderült, hogy veszett volt. így dr. Gaál Antal állatorvos intézkedése nyomán rendelték el a zárlatot. Üléseztek a rendvigyázók Az elmúlt napokban értékelte a tavalyi év munkáját a somogyszobi bűnmegelőzési csoport. A Káplár János vezette önkéntes szervezet eredményes tevékenységét bizonyítja, hogy több alkalommal is segítettek a rendőrségnek bűnesetek megelőzésében, közreműködtek tettenérésekben. A bűnmegelőzési csoport részére még ebben a hónapban belső szabályzatot dolgoznak ki. Jogosítvány bosnyákoknak Sikeres gépjárművezetői vizsgát tett Nagyatádon tizenhárom bosnyák menekült. Az ENSZ anyagi támogatásával és a Didaktika (volt MHSZ) valamint a megyei Vöröskereszt szervezésében megtartott gép- járművezetői tanfolyamon — amelyet munkalehetőség szerzése céljából szerveztek — tizenöt nagyatádi bosnyák vett részt. Strandhigiénia - pályázattal A balatonboglári önkormányzat kétmilliós támogatást nyert az idegenforgalmi alapból a város strandjainak higiénés fejlesztésére. Ez a pénz azonban az összberuházás értékének harminc százaléka. Tehát a városi kasszából még 4,7 millió forintot kell hozzátenni, hogy igénybe vehessék a támogatást. A képviselő-testület ma dönt arról, hogy el tudja-e ilyen feltétellel fogadni az anyagi segítséget. Elkezdődött a mezőgazdasági munkagépek előkészítése a tavaszi feladatokra. A göllei Béke szövetkezet 23 millió forintért vett új gépeket a közelmúltban, amelyhez 15 millió banki hitelt vettek föl. A gépek fele új, de a régebbiek felújítására így is 13 millió forintot kell fordítani. A korszerű gépműhelyben most huszonhárom szakember dolgozik, az épület fenntartása azonban egyre nehezebb: csak a fűtés évente másfél millió forintba kerül. A batéi Kaposmente Mező- gazdasági Szövetkezet gépparkjának 9-10 év. — Másfél éve 27 ezer forinHuszonnégy intézmény, illetve polgári közösség nyújtotta be jelentkezett az idén a marcali önkormányzat közművelődési pályázatára. A kulturális egyesületek, civil szerveződéseknek adható pénz összege — szemben a közel hatmillió forintos igénnyel — változatlanul kétmillió forint. S ebből a keretből olyan rendezvények támogatását is meg kell oldani, mint a tavaszi fesztivál programsorozata. Az 1990 óta működő pályázati rendszerű kisvárosi lét hátrányaiból próbál lefaragni. A tért lehetett venni egy MTZ gumiköpenyt, ma ez hatvanezer forintba kerül — mondta Szigeti Imre elnök. — A kilenc erőgép javítására közel kétmillió forint kellene. Régebben összeírtuk, hogy milyen alkatrészekre lesz szükségünk és mindent egyszerre megvásároltunk. Most egyenként kell veszünk mindent, ahogy éppen pénzünk van rá. A hetesi szövetkezetben már nyolc éve nem jutott új gépekre pénz. Most egy Rába 250-es nagytraktort szeretnének venni. Az ára csaknem tízmillió forint. A legszükségesebb javításokra másfélmillió forintot szánnak. — Egész évben folyamatosan ellenőriztársadalmi csoportok életben tartása mellett erősíteni kívánja a múzeum, a könyvtár és a kulturális központ szolgáltató jellegét is. Aguszt Bálint, a polgármesteri hivatal közművelődési ügyekkel foglalkozó főtanácsosa elismerte: sok jó ötlet éppen a szűkös anyagi források miatt esik ki a rostán. — A művelődési bizottság dönt, a költségvetés elfogadásával párhuzamosan, február végén. Sokszor nehéz a mérlegelés. A Katolikus Ifjúsági Szövetség, a Calypso kamarakórus, a zük a gépeket - mondta Ug- rósdi Péter elnök -, s az apróbb hibákat azonnal javítjuk, mert egy nagyobb meghibásodás már százezrekbe kerül. Különösen akkor drága, ha munka közben kell leállni. A nagybajomi mezőgazda- sági szövetkezetben most folyik a hibák felmérése, és készül a javítás költségvetése. A húsz gépből négy új, a járművek nagy része viszont régi, elavult. Az elmúlt évben ösz- szesen 20 millió forintot költöttek alkatrészekre. Horváth László, a szövetkezet elnökének véleménye, hogy ezek a kiadások egyre kevésbé térülnek meg a terményekben. (Jakab) nyugdíjasklubok vagy a közös érdeklődési köré szerveződött civil csoportok létezése nem egyszer néhány ezer, esetleg tízezer forinttól függ. Marcali hagyományos nagyrendezvényei — nemzetközi vásár, tavaszi fesztivál — mellett a városiasodást szolgáló kisközösségek munkája sem elhanyagolható. A közművelődési pályázaton kívül az oktatási célokra további egymillió forintot különítettek el, a sportegyesületek között pedig 250 ezer forintot lehet szétosztani. (Csíky) Kevés a pénz Marcaliban A végső megoldásra még várni kell a 3 településen Ismét van víz Kőkúton Tegnap néhány órára ismét leállt a vízszolgáltatás Kőkúton, Gyöngyöspusztán és Alsótapazdon. A vízhiány oka azonban ezúttal az volt, hogy elvégezték a szükséges szerelést. gyöngyöspusztai szociális otthon területén található, a három település vízellátását szolgáló berendezéseken. Ismét működnek a szivattyúk és a vastalanító. A szakemberek szerint nem lesz probléma a vízszolgáltatással. A környék vízellátási visszássága kapcsán felszínre kerültek az engedélyekkel, a működtetés hiányosságaival kapcsolatos kérdések is. A Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság tájékoztatása szerint a vízellátó művek működtetése, az ehhez megfelelő szervezeti forma kiválasztása önkormányzati feladat. Kőkút, Alsótapazd és Gyöngyöspuszta vízellátására a kadarkúti polgármesteri hivatalnak van érvényes üzemeltetési engedélye, a gyöngyöspusztai szociális otthonéra pedig az intézménynek. A kőkúti polgár- mesteri hivatal tavaly ennek az engedélynek a módosítását kérte - azzal, hogy a három település vízellátását a gyöngyöspusztai otthon biztosítsa. A kérelmet azonban nem találta kellően megalapozottnak a vízügyi igazgatóság, mert az önkormányzat által kért megoldás nem nyújtott garanciát. A kérvény - a szakhatóság illetékesei szerint - tartalmi szempontból is hiányos volt tartalmazott. Az engedélyek módosításához biztonságos üzemeltetés szervezeti, személyi, tárgyi feltételeinek biztosítására és a hiányosságok pótlására kérte a kőkúti önkormányzatot. Erre a levélre nem kaptak választ. Földes Mária polgármester elmondta: a kiegészítéssel és a kért adatok összegyűjtésével még ezen a héten elkészülnek, s továbbítják a vízügyi igazgatósághoz. A régóta húzódó ügyben talán már a közeljövőben döntés születik. (Jakab) Nyitva tartás: 2-án 8-17-ig 3- án 9-16-ig 4- én 9-13-ig rnmmm Kaposvár, Iszák u