Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-19 / 42. szám

Megyei körkép; Téli napok Balatonszabadiban: A róka, a feles, a jeges és a szeretet Somogyi tájak: Tyúklopástól a fegyveres rablásig # Össztűz a Kögáz-igazgatóra (3-4. oldal) (5. oldal) Sport: Teljes somogyi tekesiker # Nyolc gól esett Kispesten (8-9. oldal) VII. évfolyam, 42. szám Ára: 27,50 Ft KÖZÉLETI NAPILAP 1996. február 19., hétfő AKCIÓ Még tart az influenzajárvány Még mindig sokakat betegít az influenza Somogybán. A hatodik héten csak kétszázzal kevesebben —, 873-an estek ágynak — mint annak előtte. Harminckét esetben fordult elő szövődmény; ez is csak nyolccal kevesebb mint az előző héten. A járvány nyolc hete alatt összesen közel 17 ezren betegedtek meg —, ez a lakosság 4,9 százaléka — s közülük 587-en szövődménnyel is küszködtek. Öt- venen kerültek kórházba, nyolcán pedig bele is haltak a fertőzés okozta szövődményekbe. Betegállományba a tél folyamán közel négyezren kényszerültek a megyében. Ünnepel a Táncsics gimnázium A kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium fennállásának 190. év­fordulója alkalmából pénteken irodalmi-zenei esten mutatkoztak be az iskola növendékei. Ezzel kezdődött egy csaknem tíz hónapig tartó rendezvénysorozat, amelynek keretében ma délután avatják fel az iskola volt diákja, Sipos Gyula költő, újságíró emléktábláját. Februártól decemberig a gimnázium egy-egy híres növendéke lesz a Táncsics teadélutánok vendége. Márciusban Kaposváron rende­zik meg a Táncsicsos tanárok találkozóját, a tanárok műsoros esten is bemutatkoznak. Május első három napján „Táncsics Mihály út­ján” indulnak kirándulni. Az eseménysorozat november elsején ju­bileumi ünnepséggel zárul. Papp Árpád és Mihályfalvi László könyvet jelentet meg az évfordulóra, Kiing József szobrászművész pedig emlékoszlopot készít. Buszra és iskolára várnak Babodon a diákok Somogybabodon a lakosság egyhatoda óvodába és iskolába jár. A falu költségvetésének 75 százalékát a gyermekintézmények fenn­tartása viszi el. Iskolaépítésbe 1993-ban fogtak. Az épület szerke­zetkész, a teljes befejezéshez mintegy harminc millió forintra lenne szükség. Jelenleg csupán a 14 elsős fér el Somogybabodon, a töb­biek-Látrányba járnak át tanulni. Tavasszal és ősszel ez sem a szü­lőknek, sem a gyerekeknek nem jelent gondot, ám a téli hidegben gyakran toporognak félórát, egy órát a buszra várva . Faluházat tervez Heresznye Heresznye faluházat szeretne. Az alig 350 lelkes településen - mint Rengel József polgármester mondta - nagyon kellene olyan helyi­ség, ahol hivatalos megbeszélést éppúgy lehet tartani, mint eljegy­zést vagy közösségi találkozókat. Erre a célra legalkalmasabbak a régi iskola épületét találták; az átalakítás és az építkezés költsége azonban legalább ötmillió forint. A falu csak saját erejére támasz­kodhat, s ha sikerül valamit megtakarítani, hamarosan megkezdik az építkezést. A polgármester szerint a közeljövőben ez lesz az egyik legfontosabb beruházás. A tűzoltók nem tűrik a nyomdafestéket Kisebbfajta pánik tört ki Balatonszemes és Őszöd lakói között szombaton, mert azt hitték: megrepedt egy gyúlékony anyagot szállító teherautó tartálya. Tény: emiatt a hatóság lezárta a 7-es fő­utat, s elterelte a forgalmat. Horváth Antal, a Somogy Megyei Tűz­oltóparancsnokság ügyeletes tisztje lapunknak elmondta: az Olaszországból Budapestre tartó gépkocsi 98 százalékos alkohol- tartalmú, gyúlékony anyagot szállított, de ennek semmi baja nem esett. A tartály köré nyomdafestéket tartalmazó, 25 literes mű­anyag ballonokat erősítettek; ezek közül repedt meg egy, s ennek szivárgó tartalma okozta a pánikot. A siófoki tűzoltók 20 perc alatt a helyszínre értek, és megoldották a problémát. Bokros lemondott, Horn elfogadta A pénzügyminiszter február 29-éig marad hivatalában FÓTÓ: FEB Bokros Lajos pénzügyminiszter a kormány vasárnapi ülése után átadta lemondólevelét Horn Gyula miniszterelnöknek. A kormányfő az ülést köve­tően elmondta: Bokros Lajos lemondási szándékát sajnálat­tal, de elfogadja. A pénzügymi­niszter február 29-éig marad hi­vatalában. Bokros Lajos dönté­sét azzal indokolta, hogy a je­lenlegi körülmények között nem látja lehetségesnek az ál­lamháztartási reform megvaló­sulását. (Részletek a 7. oldalon) A kormány vasárnapi ülésén Javaslat a nyugdíjkorhatárra A kormány megtárgyalta, elfo­gadta és sürgős tárgyalást kérve - a nyugdíjbiztosítási önkor­mányzat közgyűlésén kialakuló álláspont megismerését köve­tően - az Országgyűlés elé ter­jeszti a nyugdíjkorhatár foko­zatos emeléséről és az új ru­galmas korhatár-konstrukcióról szóló törvényjavaslatot. A törvénytervezet szerint az öregségi nyugdíjkorhatár a be­töltött 62. életév. Ettől eltérő az 1945. decem­ber 31. előtt született nők, va­lamint az 1939. január 1-je előtt született férfiak öregségi nyug­díjkorhatára. Nőknél, ha 1940. január 1. előtt született az 55., 1940- ben született, az 56., 1941- ben született, az 57., 1942- ben született, az 58., 1943- ban született, az 59., 1944- ben született, a 60., 1945- ben született, a 61. betöltött életév. A férfi öregségi nyugdíjkor­határa, ha 1938. január 1-je előtt született, a 60., 1938-ban született, a 61. betöltött életév. Jogosult az öregségi teljes nyugdíjra az, aki a megfelelő korhatárt elérte és legalább 20 év szolgálati időt szerzett. Az igényérvényesítés idő­pontjától függetlenül öregségi teljes nyugdíjra jogosult az a nő, aki 1991. január 1-je előtt 55. életévét, illetőleg az a férfi, aki 60. életévét betöltötte, ha az említett időpontig legalább 10 évi szolgálati időt szerzett. Öregségi résznyugdíjra jo­gosult az, aki a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt el­érte és legalább 15 évi szolgá­lati időt szerzett. Az eddigieken kívül a javas­lat tartalmazza az előrehozott öregségi nyugdíj feltételeit, va­lamint a nyugdíj előtti munka- nélküli segély szabályait. Siófoki díjazottak a dombóvári szemlén Harmadik díjat adott a XXV. Dunántúli Független Film- és Video Szemle zsűrije tegnap Dombóváron, Szűcs János és Csákovics Lajos siófoki alkotók Othello című filmjének. Külön- díjjal jutalmazták Róka Ildikó és Móczár István, a Sió televízió két munkatársának Ébredés című etűdjét. A Kaposvárról benevezett két alkotó filmjei nem nyerték el a négytagú zsűri tetszését. A dombóvári művelődési házban megrendezett két napos szemlén és fesztiválon 37 füg­getlen film ésA'ideo, valamint 14 néprajzi alkotást tekinthet­tek meg az érdeklődők. A ka­posvári őszi Zoltán, a zsűri egyik tagja volt, s elmondta: meglepően sok alkotás érkezett a bemutatóra, de a filmek kife­jezésmódja és technikai szín­vonala még sok kívánnivalót hagyott maga után. Sokat javult az operatőri munka, ám a vágás továbbra sem erénye az alko­tóknak. A néprajzi filmek kö­zött egyetlen somogyi sem sze­repelt, de a dombóvári Vértes Gábor filmjében a Kaposvár Táncegyüttest, egy másik film­ben pedig a Zengő' Együttest láthatta a közönség. A zsűri egyöntetű véleménye szerint, katartikus élményt nyújtott Kotnyek István Égó körte és Madárperspektíva című, első díjjal jutalmazott al­kotása. A filmek legközelebb március 28 és 31-e között a Szombathelyen országos szem­lén szerepelnek. (Várnai) Jön az iskolabusz A napokban várják Kisbajomba azt az iskolabuszt, amelyet a te­lepülés nyert a Művelődési és Közoktatási Minisztériumtól a kis lélekszámú zsáktelepülések számára kiírt pályázaton. A negyvenhat személyes Ikarus 256-os busz 15 millió forintba kerül. Az önkormányzat tervezi, hogy hasznosításába bevonja a környező községeket is. A fonyódi a rosszindulat hálójában Szebényi Péter: A hatóság felelőssége nyomon követhető' A fonyódi víznek minden pa­pírja megvan, amely az ás­ványvíz minősítéshez kell. Az Országos Gyógyhelyi és Gyógyfürdő Igazgatóságnak nem kellett volna mást tennie, mint a saját irattárában megke­resni a bizonyítékokat - állítja Szebényi Péter, a Fonyódi Ás­ványvíz Kft-t működtető Her­kules Rt elnök-vezérigazga­tója. Hozzátette: hibát tehát nem a palackozó követett el, hanem a hatóságok, amikor fe­lelőtlenül nyilatkoztak. A hatóságok között értette a vezérigazgató a Somogy Me­gyei Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot is. Dr. Koncz Gábor tisztifőor­vosnak arra a nyilatkozatára, hogy „napjainkban jutottak a közegészségügyi hatóságok ... azoknak az eljárásoknak a bir­tokába, amelyekkel ki is tudták mutatni a mennyiséget” a ve­zérigazgató azt felelte: az ÁNTSZ-nek az 1981. óta ha­tályban levő élelmiszertörvényt kellett volna csak fellapozni, amely nemcsak azt írja elő, hogy ilyen esetben mit kell mérni, hanem azt is, hogy mi­lyen módszerrel. Tehát ettől az időponttól már tudniuk kellett volna a báriumról, ha az való­ban veszélyes. Ezt a magatar­tást Szebényi Péter szándékos félreinformálásnak és durva csúsztatásnak minősítette. A fonyódi víznek egyéb­ként az 1970-es évek óta van ásványvíz minősítése. Tény, hogy a cég amikor megvásá­rolta az üzemet, fúratott egy új kutat, s az is, hogy az Or­szágos Gyógyhelyi és Gyógy­fürdő Igazgatóság az 1-es kút vizének palackozását megtil­totta, mert magas báriumtar­talmat talált. Ez az 50-es években fúrt kút azonban évek óta nem üzemel már, nem a magas báriumtartalom miatt, hanem azért, mert el­öregedett. Mielőtt a cég meg­építette volna a korszerű pa­lackozót, beszerzett minden engedélyt, többek között mind a három kút ásványvíz minősítését is. Ennek alapján adta ki a Somogy Megyei Ál­lategészségügyi és Elelmisze- rellenőrző Állomás a palac­kozóra a szakhatósági enge­délyt, vagyis hozzájárult az üzemeléséhez. A . működési engedély kiadása után azon­ban a marcali ÁNTSZ módo­sította szákhatósági hozzájá­rulását. Információink szerint a megyei állategészségügyi és élelmiszerellenőrző állomás arra szólította fel a tisztior­vosi szolgálatot, hogy az ügy­ben hozzanak határozatot. Nem ezt tették, hanem a Földművelésügyi Minisztéri­umhoz fordultak. (Folytatás a 3. oldalon) Davis-parádé Kaposváron. A Konstruktőr KSE fö­lényes győzelmével zárult a Dombóvári VMSE elleni férfi kosárrangadó. (Beszámolónk a 9. oldalon.) fotó: török anett

Next

/
Oldalképek
Tartalom