Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-15 / 39. szám

1996. február 15., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Millecentenárium, fesztivál Kaposváron Rendezvénykavalkád (Folytatás az 1. oldalról A programgazdák részletes tájékoztatást adtak arról, hogy március 14-30 között a Tava­szi Fesztivál, Somogyi Ta­vasz immáron ötödik sorozata „menetrend” szerint kész, az idén több lesz a dzsessz és a fúvószene, sokszínűbbé vál­nak az utcai rendezvények. Minden bizonnyal az újdon­ság erejével hat majd majd a Szivárvány Európa felett című kortárs zenei fesztivál angol, francia, holland és ma­gyar szerzők műveiből a Liszt Ferenc Zeneiskolában. Kie­melkedő millecentenáriumi rendezvény lesz a történeti tárlatok mellett, a Korpusz ki­állítás, a Vaszary Képtárban, amely a megfeszített Krisztus alakjának művészi megjelení­téseit tárja elénk, több évtize­des gyűjtőmunka alapján. Ugyancsak jeles művészi produkciót ígér a Magyar év­századok című táncjáték be­mutatója. Az Európa Cantat Junior el­nevezésű, idén először meg­rendezett nemzetközi ifúsági kórustalálkozóra már több mint ezer dalos részvételét je­lezték a hazai és a külföldi együttesek, dallamos és moz­galmas napokra számíthatunk Kaposváron július második he­tében. „Nyári” különlegesség­ként is előlegezhető az öntött­vas tárgyak gyűjtőinek június végi nemzetközi találkozója. Az 1956-os forradalom és szabadságharc 40. évforduló­jára kiírt meghívásos drámapá­lyázatot hetven szerzőhöz jut­tatta el a Csiky Gergely Szín­ház, mint megtudtuk, az érdek­lődés jelentős, a pályázat au­gusztus 26-án jár le, s a díj­nyertes darabok egyikét bemu­tatja a kaposvári társulat. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy a Nagy Imre szobor- pályázatra érkezett művekről az alapítvány kuratóriuma és a városi közgyűlés dönt majd. Rangos sporteseményeknek is otthont ad a város. Itt rende­zik a lovastoma világbajnok­ságot július 25-28 között. A városi sportiroda vezetője egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a versenypályák korszerűsítése, javítása elen­gedhetetlen ehhez. Szót kaptak a „vásárgaz­dák” is. Márciusban tartják az 5. Kaposvári Nemzetközi Ta­vaszi Vásárt, áprilisban a me­zőgazdasági és élelmiszeripari szakvásárt, amelyhez az építő­ipar és a környezetvédelem is társul, szeptemberben pedig az Alpoktól az Adriáig című kiál­lítás és vásár következik. Az érdeklődés nagy, szakmai fó­rumok, konferenciák, szóra­koztató programok is várják a közönséget. T. T. SOMOGYI HÍRLAP_________Tröszt Tibor jegyzete Értékek randevúja Tegnap a városházán a kaposvári nagyrendezvényekről tartott sajtótájékoztató közben érdemes volt eltöprengeni azon, mitől nagy egy rendezvény? Például attól, hogy mennyire hatásos, mennyire vonzó, mekkora körülötte a felhajtás, mennyibe ke­rül. Nem kell finnyáskodni, ez így van másutt is. Kaposváron és Somogybán is egyre több az olyan esemény, amely látnivalóan nagy, s nem valamiféle lokális pöffeszkedés- től, provinciális köldöknézéstől az. Inkább attól, hogy hiteles, számíthatunk rá, hagyománnyá érett, újdonságot ígért és adott, érdemes folytonosan javítva továbbvinni. Mostmár sorozatban is. Olykor éppen így jó szemrevételezni: mert kirajzolódik, hogy a nagyra nőtt szegénység közepette is Van, ami által gaz­dagodhatunk. Igaz, művészetben, tudományban, s anélkül, hogy önelégültségre lenne okunk. Ám kishitűségre sincs. Soha­sem árt szomszédolni, de jobb érzés úgy, ha szomszédolhatnak már mások nálunk is. Patikamérlegen aligha kimérhető, de egyensúlyos a rendezvényeinken megmutatkozó hazai, külföldi és a „felvonuló” helyi-megyei értékek aránya. Megtanít ben­nünket arra, hogy ne essünk hasra feltétlenül az „import” előtt, s csodálkozzunk rá arra is, ami körülöttünk terem. Ez nem a számok, hanem a tehetségek összemérésén múlik, s igazán re­mek amikor találkoznak előttünk. Csak egy a sorból. Az Európa Cantat Junior nemzetközi ifjúsági kórustalálkozónak, („monstre” voltához nemigen fér kétség), aligha lehetne ott­hona Kaposvár, ha nincsenek olyan kórusaink, mint amilyenek vannak. Nos ettől is nagy a rendezvény. Ahhoz eléggé, hogy segítsen egy komfortosabb kulturális közérzetű itthon-létet élni, méltó házigazda szerepét betölteni Kaposváron, Somogybán is. Az amerikai csapatok egy évnél tovább is maradhatnak hazánkban Taszár kapocs a NATO-hoz (Folytatás az 1. oldalról) Az amerikai védelmi miniszter helyettese Magyarország NATO-csatlakozásáról is biz­tatóan nyilatkozott. Mint emlí­tette: a NATO kibővítése fo­lyamatosan visszatérő aktuális téma. Magyarország a keleti blokkból az elsők között csat­lakozhat a katonai szervezet­hez, ám a teljes jogú tagsághoz még hosszú út vezet. John P. White két órás ta- szári látogatására különrepü- lőgéppel érkezett Budapestről és ugyanezzel a géppel szállt tovább Tuzlába. A miniszter- helyettes a légibázison hu­szonöt főnyi kíséretével együtt megtekintette a Boszniába in­duló konvojok előkészítő zó­náját, a Task Forces csapatok tagjai számára épített csaknem ötezer férőhelyes sátorvárost és a háromszáz katona ellátá­sára alkalmas tábori kórházat is. Sajtótájékoztatóján John P. White is fontosnak tartotta ki­emelni azt, hogy a boszniai csapattelepítés során a magya­rok nélkülözhetetlen segítséget nyújtottak a békefenntartók­nak, amit az Egyesült Államok kormánya ezúton is szeretne megköszönni. A hírek szerint egyébként még a napokban visszaérkez­nek Boszniából Taszárra azok az amerikai szálláscsinálók, akik annak idején a terepet ké­szítették elő a békefenntartók számára és akik most pihenni térnek — Magyarországon ke­resztül Olaszországba. B. Zs. Somogybán gondot okoz a szülőknek az étkezési díjak megfizetése Az élelem drága bére (Folytatás az 1. oldalról) Bedegkéren márciustól 20-25 százalékkal emelik a gyerme­kétkeztetés térítési díját - tud­tuk meg Somogyi Ágnestől, az óvoda és iskola élelmezésveze­tőjétől. - A kis településen 55- en étkeznek, közülük 25 óvo­dás. A háromgyermekes csalá­dok most 45 forintot fizetnek a teljes ellátásért, de az önkor­mányzat minden diák étkezte­tését támogatja, differenciáltan. Kisbárapátiban február 1-jé- től 30 százalékkal emelték a té­rítési díjakat. Sétáló István igazgató elmondta: a három­szori ellátás 101 forintba kerül. A menzát 53-ról 69 forintra emelték. A 110 diák közül a napközit 48-an, a menzát 25-en veszik igénybe. Az óvodások után most 65 forint helyett 85 kell fizetni. Az áremelkedés el­lenére nem csökkent az étke­zést igénybe vevők száma. Szociális rászorultság alapján 13 tanuló ellátását az önkor­mányzat vállalta át.- A törökkoppányi iskola 121 diákja közül 117 igényli a napköziotthonos ellátást - mondta Barabás János igaz­gató. - A térítési díj január 1-jé- től 88 forint. A tízórait és az ebédet kérők 74 forintot fizet­nek, az ebéd 64 forint. Az idén már nem emeljük a díjakat. Lengyeltótiban az óvodások a napi háromszori étkezésért 101 forintot fizetnek, az iskolá­sok 123 forintot; a menza 78,40. A diákotthonnak az öt­szöri étkezést 224 forintért adja az iskolai konyha. Az árak a nyersanyagnormát és 12 száza­lék áfát takarnak. A képviselő- testület a napokban rendezi az étkezési díjakat, visszamenőle­gesen február 1-jétől. A terve­zet szerint mintegy 20 száza­lékkal növelik a gyerekek étke­zési hozzájárulását. Balatonbogláron szintén 20 százalékos emelést terveznek, de márciustól. Ma az óvodások 86, a napközisek 105, a menzá- sok 67 forintot fizetnek; a kö­zépiskolások a napi négyszeri étkezése 189 forintba kerül. Látrányban úgy döntöttek, hogy mostanában nem emelik az étkezési díjakat, mert a szü­lők a mostanit is nehezen tud­ják fizetni. A tavaly októberi nyersanyag + 12 százalékos áfa árat fizetik a diákok, vagyis 103 forintot. Nagyatádon az általános is­kolások eddig 55 forintért kap­ták az ebédet, a napközis ellátás 97 forintba került. A középisko­lások ugyanezért 63, illetve a kollégisták 110 forintot fizet­tek. A rászoruló családok gyermekei 50-70 százalékos kedvezményt kaptak. Az ön- kormányzat intézményeiben most dolgoznak az új nyers­anyagnorma megállapításán. A 2. számú általános iskolában most 10 százalékos emelésre készülnek, a 3. számúban 25 százalékosra. A kollégiumban 20 százalékkal akarják emelni az étkezés térítési díját. Horváth Istvánná gazdasági vezető szerint a szülőknek már eddig is gondot okozott a térí­tési díj kifizetése. Várható, hogy kevesebben kérik az ét­keztetést. (Czene-Gáldonyi- Krutek-Németh) A nemzetközi fuvarozó kft forgalma elérte a 260 millió forintot Kaposvári kamionok Európában Jugoszláviába szállít árut a Kapos Volán Nemzetközi Fu­varozó Kft. Legutóbb Belg- rádba vittek alapanyagot egy német cég megbízásából. — Több délkelet-európai fuvart is vállalunk az utóbbi időben — mondta Lengyel Marianna, ügyvezető igazgató. — Kami­onjaink tavaly, az embargó ide­jén is jártak Jugoszláviában, kü­lön ENSZ-engedéllyel. Az idén eddig négyszer fuvaroztunk csaknem 100 tonna rakományt Belgrádba és Növi Sadba. A kaposvári cég kamionjai horvát területekre is szállítot­tak. A napokban a háború súj­totta Zupanjébe vittek generá­torokat. Az üzletet az amerikai békefenntartókkal kötötték. Ukrajnába és Oroszországba egyelőre nem vállalnak fuvart. A térségben rossz a közbizton­ság,-az értékes szállítmányok gyakran eltűnnek. Legutóbb egy győri cég teherautóját lop­ták' el. A kft tavalyi forgalma elérte a 260 millió forintot. A cég 13 kamionja összesen két millió kilométert futott. Az ügyvezető igazgató elmondta: tavaly 2 új kamiont vásároltak. A járműveken több mint egy­millió forint értékű fejlesztést végeztek el. Az összes kamiont mobiltelefonnal szerelték föl. Az idén mintegy 300 millió fo­rint bevételt terveznek. A leg­több árut Németországba to­vábbítják, emellett jócskán szállítanak a Benelux-álla- mokba, Olaszországba, Dáni­ába. Lengyel Marianna szerint munkájukban nehézséget okoz az útvonal engedélyek beszer­zése. Harsányi Miklós Prospektus az IFOR-nak Speciális idegenforgalmi prospektus megjelentetését tervezi az IKM Turizmus főosztály, valamint a Ma­gyar Turisztikai Szolgálat Rt a hazánkban állomásozó IFOR személyzet számára. A katonáknak nyújtható idegenforgalmi program-le­hetőségekről Székely György, a Turizmus főosz­tály vezetője február elején folytatott megbeszéléseket az IFOR erők taszári vezető­ivel — közölte az IKM Tu­rizmus főosztály tegnap az az újságírókkal. A magyar turisztikai szakemberek a részletekről később tárgyalnak az ame­rikai katonai vezetőkkel. Ötvennégy teherautóabroncs naponta Sérsekszőlősről A sérsekszőlősi Edler-Tab Hidegfutózó Kft-nél naponta ötvennégy teherautó gu­miabroncsot állítanak elő. Á simára csiszolt gumiabroncson több mint négy órán át százöt Celsius fokon autóklávokban vulka­nizálják rá a futófelületet. A futózott gumi­abroncs forgalomba kerülése előtt hét el­lenőrzésen megy át, ami garantálja a kiváló minőséget. Középiskolába jelentkezett a legtöbb herényi tanuló A nagyberényi általános iskola százhar­minchét tanulója közül huszonegyen feje­zik be tanulmányaikat az idei tanévben, s a végzősök közül valamennyien folytatják majd tanulmányaikat. Legtöbben a siófoki Krúdy Gyula Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézetbe jelentkeztek, de népszerű az egészségügyi,- a híradástechni­kai és a mezőgazdasági gépész szakközép- iskola is. A szakmunkásképző iskolákban szintén többen tanulnak majd. Az intéz­mény egyébként már továbbította a diákok jelentkezési lapját a somogyi középfokú oktatási intézményekbe. Könyv az 56-os forradalom somogyi eseményeiről Az 1956-os forradalom és szabadságharc Somogy megyei eseményei címmel — a témát gazdagítandó — egy új kötet kiadá­sára vállalkoznak Somogy megye 56-os szervezetei. A Magyarok Világszövetségé­nek támogatásával készülő könyvet a for­radalom negyvenedik évfordulójára terve­zik megjelentetni a szerkesztők. Ministránsok farsangoltak a kaposvári püspökségen Ministránsfarsangot rendeztek a kaposvári püspöki székházban. A téltemető összejö­vetelre százhetven fiatal érkezett az egy­házmegyéből. Azok a somogy-zala megyei ifjak voltak a kaposvári püspökség vendé­gei, akik a múlt év nyarán vatikáni zarán- dokúton vettek részt, s akiket megáldott II. János Pál pápa. A sántosiak néphagyománya a falutörténeti kiállításon Százezer forintot nyert a millecentenáriumi pályázaton a sántosi önkormányzat. Ezt az összeget egy háromnapos rendezvénysoro­zatra fordítják, amit augusztusban tartanak. A színes programtervezetből kiemelkedik a Sántos történetét illusztráló kiállítás, amely a helybéliek egykori népviseletét, szoká­sait, hagyományait mutatja be. Egy olasz focicsapat is a falu vendége lesz. Kilenc település diákjai a nagybajomi iskolában Kaposfő, Kaposmérő, Kadarkút, Csököly, Böhönye, Somogysárd, Hetes, valamint Mezőcsokonya diákjait és pedagógusait hívták meg a nagybajomi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola tegnap kezdődött rendezvénysorozatára. A háromnapos ese­mény tegnap kezdődött. A felső tagozato­sok matematika feladatmegoldó versenyen vettek részt tegnap délután, a harmadik-ne­gyedik osztályosoknak pedig a Honfoglalás témakörében rendeztek házi versenyt. A Miaipií láfni és... megnyerni ufa CITROÉN ZX Ha megismerkedik az új ZX Miamival, ezzel a korlátozott számban forgal­mazott, különleges szériafelszereltsé- gű és színvilágé, ám meglepően ked­vező árú Citroen modellel, nyerhet egy utat Miamiba. Töltse ki az alábbi szelvényt és látogas­son el egy Citroen márkakereskedő­höz február 16-17-én. Ekkor találkoz­hat a ZX Miamival és vehet részt a Pör- gős Játékon, amelyen megnyerheti az Air France által felajánlott utat Miami­ba, vagy a L’Oreal Paris ajándékainak egyikét. De ha vesz egy autót már az is kész főnyeremény: A 3 ajtós változat ára: 1.900.000 Ft Az 5 ajtós változat: 1.990.000 Ft. (1 FRF=28.5 Ft árfolyamon) j> Név:__________________________ Cím:_______ Tel.:___________________________ 1. Mennyibe kerül a 3 ajtós ZX Miami? 2. Hány lóerős a ZX Miami 1,4i-s motorja? ___________________ 3. Szériafelszerelés-e a ZX Miamiban a fordulatszámmérő? _________ 4. Miért biztonságosabb az autó az önstabilizáló hátsó tengellyel? 0C ITROÉN SOMOGY MEGYÉBEN: Cziráki Ferenc 7400 Kaposvár, Árpád út Citroen Információ: (06/1) 34-34-717/77 ' A Citroen a TOTAL-t ajánlja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom