Somogyi Hírlap, 1996. február (7. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-14 / 38. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP GAZDASAG 1996. február 14., szerda Mozgó benzinár Ezután minden bejelentés nélkül fogják emelni a benzin árát - hangzott el nemrég egy Mol-illetékes szájából. Valóban így lesz? - kérdeztük Pál Lászlótói, a részvénytársaság igazgatóságának elnökétől.- A benzin ára liberalizált - válaszolta. Maga a nyers- anyagár adja 29 százalékát, a többi adótényező. Ez utóbbiról a kormány javaslatára az Országgyűlés határoz, s a döntés közzétételét törvény írja elő. A benzin fogyasztói árát a Mól határozza meg, de azt nem kötelező minden esetben bejelenteni. Az egy-két forintos emeléseknek is megvan az okuk. Ha a világpiacon egy százliteres hordó olaj ára például egy dollárral drágul, az nálunk ma literenként körülbelül 3 forint emelkedést jelent. Fontosabb azonban, hogy a forint csűszóárfolyamon történő leértékelése következtében is hétről hétre drágábban vásároljuk az olajat. Nem ritkán csökken is az olaj ára a nemzetközi piacon. Pál László elmondta: ez általában megegyezik a forint értékcsökkenésének mértékével. Az egyetlen következmény: ilyenkor nem emelik az árat. (Koós) Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka 98,14 Osztrák schilling 13,96 USA-dollár 144,80 ECU (Európai Unió) 180,41 Teljed a kombinált áruszállítás Elterelő hadmozdulatok kamionokkal, konténerekkel szemben A közelmúltban kormány- döntés született arra, hogy az eddiginél nagyobb anyagi erőforrások felhasználásával kell fejleszteni a világszerte mind szélesebb körben alkalmazott úgynevezett kombinált áruszállítási rendszert. A gyorsított ütemű fejlesztéshez az idén a költségvetés 650 millió forintot biztosít. Ezt - egyebek közt a tervezettnél nagyobb privatizációs bevételekkel elérhető kamatmegtakarításokból származó - további jelentős összegekkel egészítik ki. Csaba Attila, á Közlekedési tárca főtanácsosa elmondta munkatársunknak: hazánkban a kombinált szállítás premierje 1992-ben volt. Azóta bebizonyosodott, hogy a kamionok, konténerek vonatra, esetenként hajóra „ültetése” feltétlenül hasznos és gazdaságos, de beruházásigényes feladat. Már csak azért is, mert ehhez speciális indító- és fogadóállomásokat, vasúti kocsiparkot kell kialakítani. Ilyen, meglehetősen nagy forgalmat lebonyolító állomás már működik Sopronban, ahol elsősorban a nyugatra irányuló magyar exportszállítmányokat tereljük át közútról vasútra. Hasonló centrum alakult ki Szegeden, ott zömmel a tranzitforgalomban részt vevő kamionok „szállnak át” vonatra.- Egyelőre a közúti kamion- forgalomnak csak néhány százalékát tudjuk vasútra terelni - hangsúlyozta Csaba Attila -, de ezzel is érzékelhetően tehermentesítjük a főútvonalakat, csökkentjük a levegő szennyezettségét. Jellemzésül: a teherszállítmányok e viszonylag kis részének „sínre tételével” évente nit- rogén-oxidból mintegy 40 ezer, szén-monoxidból 16 ezer köbméterrel, koromból pedig 8 ezer tonnával kevesebb kerül a levegőbe. Koós Tamás HÍREK A GAZDASÁGBÓL Hamarosan drágul az Ml-es Emelkednek az Ml-es autópálya használati díjai április 1-jétől. A tulajdonos bejelentette: a koncessziós szerződés lehetőséget ad arra, hogy az árakat kéthavonta, az infláció mértékével növeljék. A társaság így másfél hónap múlva ennek megfelelő áremelést kíván végrehajtani. Multik és a szakszervezet Csak részben elégedettek a szakszervezetek a hazánkban tevékenykedő multinacionális vállalatokkal. Több cégnél ugyanis akadályozzák működésüket - hangsúlyozták az érdek-képviseleti tisztségviselők tegnap Budapesten rendezett sajtótájékoztatójukon. Holland támogatás Harmincnégymillió forint értékű holland technikát nyerhetnek pályázat alapján azok a vállalatok, amelyek csökkentik a levegőbe kerülő illékony szerves vegyületek mennyiségét. Feltétel, hogy a pályázó vállalatok rendelkezzenek a beruházási összeg 20 százalékával, és legalább 50 százalékban magyar vagy holland tulajdonban legyenek. Főleg a vegyipar, a gyógyszer- és a nyomdaipar területéről várnak jelentkezőket. Módosítást sürget az IPOSZ is Az Ipartestületek Országos Szövetsége is szükségesnek tartja, hogy az szja-törvényt módosítsák. Korrigálni kell az adóelőleg-levonás szabályait, el kell törölni a kettős adórendszert, illetve az adótáblát, mivel ezek alkotmányellenesek. Hasonlóan más munkaadói érdek-képviseleti szervezetekhez, már a törvény-előkészítés időszakában jelezték, hogy a javaslat egyes rendelkezései szinte végrehajthatatlanok. Klub mecénásoknak Nonprofit Marketing Klub alakult a Marketing Szövetség keretében, azzal a céllal, hogy fórumot teremtsen az állami, piaci és a nonprofit terület együttműködéséhez. Tagjai közé várják többek között a tanácsadókat, a vállalkozókat, az oktatókat, valamint a szponzorokat és a mecénásokat is. ____________A PÉNZ BESZÉL____________ Hitel, kölcsön, adósság Súlyos ellentmondása gazdasági életünknek, hogy a piacgazdaság kibontakozásának időszakában roppant nehéz kedvező feltételekkel vállalkozói hitelekhez jutni. Ez azzal a veszéllyel jár, hogy a tőkeerős külföldiek árnyékában jó ideig csak statisztaszerephez jut a hazai vállalkozói réteg. Szerencsére a sivár hitelpiacon néhány jó lehetőség is akad kölcsön felvételére. Ilyet kínál például a Magyar Vállalkozásfejlesztési A lapítvány, amely többmilliárdos hitelforrással rendelkezik. Kustos Lajos, a kuratórium vezetője a következőket mondta az alapítvány tevékenységéről, tapasztalatairól:- Általános gond, hogy nem lehet partnert találni a kisebb családi vállalkozások elindításához szükséges kölcsön folyósításához. így született meg a Mikrohitel program, amelyet az Európai Unió finanszíroz a Phare-program keretében.-A Mikrohitel - mint nevéből is sejthető' - nem alkalmas nagyobb vállalkozások finanszírozására. Kiknek ajánlják igénybevételét?- Elég sajátos a hazai vállalkozói kör; mintegy 700 ezer ember ugyanis egyéni vállalkozó. Esetükben az igényelhető maximum 850 ezer forint ahhoz elegendő, hogy a fejlesztési tervüket meg tudják valósítani, például megvehessenek egy fontos mező- gazdasági gépet.- Milyen feltételekkel lehet hozzájutni,a kölcsönhöz?- Elsőként pontosan meg kell jelölni, hogy ki-ki konkrétan mire kívánja felhasználni a pénzt. Persze, ha valakinek problémát okoz az üzleti elképzelés szakszerű formába öntése, de az ötlet életképes, akkor segít az alapítvány a pénzügyi és gazdálkodási terv összeállításában. Tapasztalataink szerint a kérelmezők számára az egyik legérzékenyebb pont a fedezet. Mi a gyakorlatban a hitel értékének 150 százalékát kérjük fedezetül, ebbe azonban a fejlesztés tárgyát is beleszámítjuk. Értékelési rendszerünkben sokkal nagyobb hangsúlyt kap a megvalósítható üzleti terv, mint a tárgyi fedezet. Az utóbbi megítélése tehát tárgyaláson alapuló, és a fejlesztés tárgyát is magában foglaló megegyezés.-Milyenek a kamatfeltételek?- A hitel eredetileg a jegybanki alapkamattal vehető igénybe. Kuratóriumunk azonban úgy ítélte meg, hogy ez jelenleg túl magas, ezért a kölcsönöknél 25 százalékos kamatot kérünk.- Számolhatnak az érdeklődők azzal, hogy a Mikrohitel hosszú életű lesz?- Az alapítvány hosszú távon szeretné működtetni. Meggyőződésünk ugyanis, hogy a magyar gazdaság fejlődésének egyik meghatározó eleme a mikrogazdaság. Természetesen a Mikrohitel hosszú élettartamának feltétele, hogy a vállalkozók visszafizessék a kölcsönt, mert csak így lehet újra és újra kihelyezni a pénzt. Motyovszki István Pályázati felhívás Fonyód Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal pályázatot hirdet Fonyód fedett piaccsarnok területén lévő húsbolt, valamint a Niklai utca MINI ABC üzlethelyiségek bérbe adására Pályázat benyújtásának határideje: 1996. február 29., 12 óra. Bővebb felvilágosítás a Városgazdálkodási és Üzemeltetési Iroda Fonyód, Fő u. 19. sz. alatti hivatalos helyiségében személyesen, vagy a 85/360-666 telefonon. A pályázatok elbírálásánál a helyi lakosok, illetve vállalkozók azonos ajánlattétel esetén előnyben részesülnek. (8783) 2220 Vecsés, Vigyázó F. u. 4. Telefon/fax: 29/350-350 29/350-360 29/350-370 Újonnan kifejlesztett elektromos, dízel és gázüzemű targoncák 1 -81 teherbírásig. Teljes körű alkatrészellátás gyári áron. Szerviz. A Westel Rádiótelefon Kft. 1996. február 14. és 28. között óriási árengedménnyel kínálja az alábbi felújított, 450 MHz-es mobiltelefonokat: Ne hagyja ki! Lehet, hogy ilyen ajánlattal csak minden szökőévben találkozik... WESTEL IRODA: PÉCS, 7621 RÁKÓCZI U. 19., TEL.: (06 72) 225-111, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-900, • BALAT0NVILÁG0S, M7-ES ENYINGI LEÁGAZÁS, TEL.: (06 88) 380-644, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 327-100 KÉRÉSÉRE ÜZLETKÖTŐNK FELKERESI ÖNT: CSEKE LÁSZLÓ TEL.: (06 60) 427-400, KUNICS GÁBOR TEL.: (06 60) 327-930 B FORGALMAZÓK: • FONYÓD. FÁBIÁN DÉNES, 8640 ADY E U. 33., TEL: [06 85) 360-746 • MARCALI, PONT KFT., 8700 RÁKÓCZI F ÚT 7.. TEL.: (06 851311-301. RÁDIÓTELEFON: (06 60) 369-670. • KAPOSVÁR, POLÁR KFT., 7400 HONVÉD U. 10.. TEL.: (06 82) 420-765, RÁDIÓTELEFON: (06 60) 361-711 (immun ii WESTEL RÁDIÓTELEFON KFT Az akciós árak az áfát és a belépési költséget nem tartalmazzák. Az akció során értékesített készülékekre a Westel Rádiótelefon Kft 1/2 év garanciát vállal. Ajánlatunk az akciós készlet erejéig érvényes. minő vétel alkalmi áron Angol-magyar együttműködés A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a brit London Enterprise Agency a jövőben közösen segíti a hazai kis- és középvállalkozások fejlődését — jelentették be tegnap, az együttműködési szándéknyilatkozat aláírása után. A dokumentumot Christopher Long, N'agy-Britannia budapesti nagykövete és Nagy Ákos, a BVA kuratóriumának elnöke látta el kézjegyével. Az eseményen részt vett Demszky Gábor főpolgármester is. Demszky Gábor méltatta az utóbbi időben jelentősen fejlődő brit-magyar gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok jelentőségét. Elmondta, hogy Magyarország exportpartnerei rangsorában Nagy-Britannia mára a hetedik, import szempontjából pedig a nyolcadik helyre lépett elő. A világ legnagyobb tőke-exportőre a hazai külföldi befektetések közül, 750 millió dollárral, 8 százalékkal részesedik. A kapcsolatok virágzása többek között annak köszönhető, hogy a külföldi elemzők szerint hazánk a pénzügyi stabilizáció eredményeként ismét biztonságos hely lett a tőke számára. A Munkácsy Mihály Gimnáziumban az 1996/97-es tanévben is indul hatosztályos gimnáziumi képzés Jelentkezni az általános iskolában beszerezhető jelentkezési lapon lehet. Határidő: 1996. február 15. Bővebb felvilágosítást a 82/317-209, 82/321-711 telefonszámon, vagy személyesen az iskolában kérhetnek.