Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-05 / 285. szám
1995. december 5., kedd SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES VILÁG 13 A monarchia vége? A királyi családon, a Buckingham palotán kívül elsősorban a royalisták, a királyhű politikusok rettentek meg. „Egy újabb szög a monarchia koporsójában” — vélekedtek. Amikor végre már megnyugodtak a kedélyek a szétvált trónörökös-pár körül — mondták —, most megint veszélybe kerül a nyugalom, „és vele az egész monarchia” — sejtette volt az egyik, természetesen mélyen királyhű szakértő. (Hogy Erzsébet királynő, vagy Károly herceg mit szólt, az nem derült ki. A hivatalos szájak szigorúan bezárkóztak.) Nicholas Soames, konzervatív parlamenti képviselő, egyébként Churchill unokája és Károly hűséges híve: „Nagy szomorúságot éreztem. De ha Lady Diana minden utcasarkon csak ellenséget lát, — nem tudok eire mást mondani, csak azt, hogy paranoiás.” Erre aztán ellenzéki, munkáspárti képviselők jónak láttak felcsattanni: „Mr. Soames intervenciója nem más, mint a hagyományos brit uralkodó osztály még hagyományosabb megnyilvánulása!” A „fekete hétfőt” követően az egyetlen kör, amely felhőtlenül boldog volt, a republikánusok kicsiny, de egyre növekvő tábora, ők azt szeretnék, ha a monarchia egyszer s mindenkorra eltűnne. „A szappan- opera gyászos véget ér...” — mondotta kárörvendően az angol Republikánusok Társaságának vezetője. Lady Di győzelme A hétfő este sugárzott interjút 21,1 millióan nézték meg Angliában. Ez nemcsak azt jelenti, hogy az ország össz-népessé- géből minden harmadik ember a tévé előtt ült, hanem ennél is többet! Ahogy a BBC egyik vezetője megfogalmazta: „a tévénézők táborának több mint a fele Lady Di-t hallgatta”. Károly herceg elmúlt évben sugárzott, ugyancsak nagy szenzációt keltő interjúját „csak” 13,5 millióan látták. Lady Di „győzelmét” megerősítette a brit Elektromos Művek is: a hétfő esti adás alatt lényegesen nagyobb energia- fogyasztást regisztráltak, mint Károly herceg interjúja idején. Nagy vetélkedés folyt a három „nagy” amerikai tévétársaság között: melyikük tudja megszerezni a vetítés jogát. Végül az egyik legnagyobb nézettségű, az ABC győzött, miután egymillió dollárt fizetett a jogokért! Sokáig nem is kellett várnia az amerikai publikumnak, hiszen már pénteken levetítették az 55 percre lerövidített interjút. Az első jelentések szerint — közel sem olyan érdeklődés mellett, mint Angliában. Ferenczy Europress Szeretőt tartani királyi dolog Lady Diana vallomása: A szívek királynője szeretnék lenni Lady Diana 19 éves korában fogadott örök hűséget az angol trónörökösnek, Károly hercegnek, és ezzel a királyi család tagja, mégpedig igen előkelő rangú tagja lett. A család azonban nem nagyon akarta befogadni, sőt közszerepléseivel csak kihívta maga ellen a királyi ház haragját. Nem egy férfival, hanem gyakorlatilag egy intézménnyel kötöttem házasságot. És ez a szervezet úgy döntött: nem engedi meg, hogy érvényesüljek — mondotta a hercegnő. A királyi pókerparti Diana szerint 1992 decemberében lezajlott különválásuk óta sajátos pókerparti folyik közte és Károly herceg között. A tét nem kevés: a nép rokonszenve. Valójában - Diana szerint - a királyi ház ellenszenve abból a tényből is fakad, hogy neki, még a „békeidőkben” is, „jobb volt a sajtója”, mint Károlynak, a brit trón hivatalos örökösének. Diana szerint az ellenszenv mára félelemmé változott. — A személyemben fenyegetést látnak. Azt hiszem, a történelemben minden erős akaratú nőnek ugyanazt az utat kell végigjárnia. Az én erőm zavart és félelmet kelt bennük. Azon tanakodnak, mitől lehetek ilyen erős, honnan ered ez, mire fogom felhasználni az erőmet, és hogy miért támogat még mindig a közvélemény? A lemeztelenítés Ha nem is a szó szoros értelmében, de bizonyos szempontból valóban levetkezett a kamerák előtt. Diana teljes őszinteséggel kommentálta azokat a pletykákat, amelyek az utóbbi öt évben felröppentek magánéletével kapcsolatban. Elmondta, hogy különválásuk után hűtlenné vált Károlyhoz, valamint hogy szánt szándékkal okozott önmagának testi sérüléseket, majd később a stressz miatt bulimiás („csillapíthatatlan falánkság”) lett. Arról is beszélt, hogy az udvar nemcsak a múltban, hanem jelenleg is arra törekszik, hogy besározza őt, holott ma már egyáltalán nem készül királynészerepre. Megcsaltam... Tévéinterjújában Diana kendőzetlen nyíltsággal beszélt azokról a kapcsolatokról, amelyeken oly szívesen elcsámcsogott a bulvársajtó. Szóba került természetesen James- Hewitt tavalyi könyve, amely az egykori katonatiszt és a walesi hercegnő közötti bizalmas kapcsolatról tudósított. Valóban a szó igazi értelmében viszonyuk volt? — Igen, az volt — jelentette ki a súlyos szavakat a kamerák kereszttüzében Lady Di higgadtan, minden tétovázás nélkül. — Hűtlen volt férjéhez? — élezte a kérdést a riporter. — Igen, mert imádtam, szerelmes voltam bele (James Hewitt neve nem hangzott el). Aztán szörnyűségesen csalódtam, mert a szerelmem, a barátom, akiben megbíztam, pénzt csinált a kapcsolatunkból. A könyv megjelenése előtt 10 nappal felhívott, és elmondta: nincs mitől tartanom. Ostoba voltam, hittem neki. — Aztán megjelent a könyv, és szörnyű állapotba kerültem. Legelőször a fiaimmal akartam beszélni. Vilmos egy doboz bonbont adott nekem: „Mama, azt hiszem bántottak. Ezektől újra mosolyogni fogsz.” Lady Di-t a bulvárlapok intim kapcsolatba hozták egy régi baráttal, James Gilbey-vel is. Erről a kapcsolatáról is ugyanolyan kendőzetlenül beszélt, mint minden másról: Gilbey- hez valóban mély, baráti kapcsolat fűzte, de semmi több. ...mert ő is megtette! Diana BBC-interjúját egyfajta válasznak is szánta Károly azon tévényilatkozatára, melyben a herceg beismerte, hogy házasságtörést követett el régi szerelmével, Camilla Parker-Bow- les-szal. Diana most közölte, hogy már évek óta tudott Károly kapcsolatáról. — Hárman voltunk összeházasodva. Kissé zsúfoltnak éreztem... Mindazonáltal nyomatékosan hangsúlyozta: sem akkor, sem most nem akar elválni. Pedig a „királyi nász” eddig semmi jót nem eredményezett számára, leszámítva persze két fiát, Williamet és Harryt, akiket imád. Szomorú évek Tizenkilenc évesen egyszerű, visszahúzódó (bár főnemesi származású) óvónőből walesi hercegnővé avanzsálni, új életet kezdeni, „eredményeket” felmutatni, és mindezt környezete, a királyi család bárminemű támogatása nélkül — nos, ez válóban iszonyatos stresszt kiváltó helyzet. — Bármi jót tettem, soha senki nem mondta, hogy „ezt ügyesen csináltad, Diana, kökonfliktusát: rettenetes teher a trónörökösi rang, de sokkal- sokkal nagyobb kihívás királynak lenni. — Mit gondol jövőjéről? — Nagykövet szeretnék lenni, nagykövet az egész világ számára, elsősorban is az elnyomott, boldogtalan embereké. — A szívek királynője szeretnék lenni, az emberek szívében helyet kapni, — de sohasem leszek ennek az országnak az igazi királynője. A Palota kudarca A tv-interjú után Argentínában A boldog napok Amikor nyilvánossá vált, hogy valami nincs rendben szönjük”. Semmit sem szóltak. De ha véletlenül hibáztam, és hát hogyan is tudtam volna minden buktatót elkerülni, amikor még „zöldfülű” voltam, akkor kőzáport zúdítottak rám. Sokszor sírtam emiatt. Aztán abból, amit menekülési lehetőségnek véltem, betegség lett. A tündérmese vége Nyújtott-e Károly valamilyen segítséget a problémák megoldásában? A hercegnő lakonikus válasza: — Nem. Diana szerint Károly kezdeményezte a különválást. — A rádióban hallottam, amikor John Major miniszter- elnök bejelentette. Azt mondtam magamban: Diana, a tündérmese véget ért. Mit hoz a jövő? Lady Di legnagyobb feltűnést keltő szavai talán azok voltak, amikor kifejtette: — Nem vagyok biztos abban, hogy a walesi herceg alkalmas a királyi szerepre. Sokat beszélgettünk erről (nyilván arra az időre utalt, amikor még jó volt a kapcsolat közöttük- a szerk.), és Károlyban mindig is ellentmondásosak voltak a gondolatok. Meg is értettem a Pontosan 16 hónappal ezelőtt Károly herceg „vallott” a tévékamerák előtt. Stílszerűen, hogy minél nagyobb mérget okozzon immár külön élő férjének, annak 47. születésnapján, november 14-én adta hírül a BBC: interjút készít a hercegnővel.A rövid közlemény így hangzott: „Őszinte beszélgetés a walesi hercegnővel, annak kensingtoni rezidenciáján. A nézők november 20-án, hétfő este tekinthetik meg.” A Buckingham Palota persze összehúzta a szemöldökét, vészjósló hangok szólaltak meg, ám a brit korona minden tekintélyét latba vetve sem tudta megakadályozni Lady Di kitárulkozását. De még annak részleteit sem ismerhette meg előzetesen! Mindössze annyi együttműködésre volt hajlandó a BBC, hogy e hírt csak akkor jelentse be, amikor annak tényét Lady Di már tudatta Erzsébet királynővel. Sziámi ikrek: sikeres műtét Sziámi ikrek születtek Izraelben, s most műtötték őket az orvosok. A két, bélrendszerüknél összenőtt, életképes kislányt - akinek súlya együttesen 5,7 kilogramm - sebészeti úton elválasztották egymástól - jelentette a Reuter. Elijahu Wielunsky, a Schneider gyermek-egészségügyi központ igazgatóhelyettese szerint minden esély megvan arra, hogy túlélik ezt a műtétet. Kérdés, hogy sikerül-e egy újabb műtét során helyreállítani szervezetük bél- és urológiai rendszerét. Az orvostörténet ezzel együtt mindössze hat esetet ismer, amikor sziámi ikrek így összenőve születtek; a sziámiak általában a mellüknél nőnek össze. Bertolt Brecht és becsülete John Fuegi amerikai történészt, egy Bertolt Brecht-életrajz szerzőjét kiadójával együtt 15 ezer márkának megfelelő kártérítésre ítélte egy. francia bíróság. New Yorkban megjelent könyvében ugyanis Brechtet erkölcstelen magánélettel vádolta. Marie Brecht-Schall, a költő lánya azért kapott kártérítést, mert Fuegi azt állította róla, hogy törvénytelen gyermek, aki Brechtnek egy háztartási alkalmazottal való viszonyából származik. A bíróság a „Brecht et Compagnie” című könyv szerzőjének más kitételeit is becsületsértőnek nyilvánította. Színre lép a Rolling Stones is A Beatles együttes Antológiájának nagy sikerét megirigyelve az örök rivális Rolling Stones is előásni készül néhány régi felvételét, hogy azzal indítson rohamot a rajongók füle (meg pénztárcája) ellen. Londoni hírek szerint Mick Jaggerés társai januárjában dobják piacra egyik 1968-as hangversenyük felvételét - hangban és képben. Rock and Roll Circus néven, egyik leghíresebb koncertjüket mutatnák be. Akkor még Brian Jones volt a Stones másik gitárosa. Elhunyt Robertson Davies Szívroham következtében elhunyt Robertson Davies, a legismertebb kandai regényíró - jelentette a Reuter. Hazájában az angol nyelvű kanadai irodalom „fejedelmének” számított, nevét a Nobel-díj várományosai között emlegették. 82 éves volt. Pucéran - a prémesekért Meztelen állatvédők tüntettek vasárnap Hamburg belvárosában „Inkább meztelenül, mint szőrmébe öltözve!” jelszóval, az állati szőrmék viselése és kereskedelme ellen. A hűvös időben is mindössze cipőt és mikulássapkát viselő hat nő és öt férfi a szőrmék bojkottjára felhívó röplapokat osztogatott. A szórólap szerint a szőrmékért az állatokat „kegyetlen módon legyilkolják”. Százéves hangok és képek Ethno-phono-kinematográfia címmel a néprajzi hang- és képrögzítés százéves fejlődését mutatja be a Néprajzi Múzeum legújabb kiállítása. A magyar kutatók élen jártak a folklórkincs hangi és képi dokumentálásában: Vikár Béla száz éve már somogyi népzenegyűjtésre használta az első hangrögzítő eszközt. A technikatörténeti érdekességeket bemutató - kis- és videofilmekkel színesített tárlatot - ma nyitják meg. KONZUMBANK BÁSTYA BETÉTJEGY Biztos alapon magas haszon már a 9. hónap után 35% éves kamatot fizet A Bástya betétjegy rugalmas konstrukció. Már az első hónapban évi 21% kamatot fizet, s ez a kilencedik hónap után éves 35%-ra emelkedik. így érheti el Ön a 28%-os éves átlagkamatot. Kamatvesztés nélkül bármikor visszaváltható. KO\/Ll,\ir.A\l< Közeli fiókunk: Kaposvár, Teleki u. 7. g