Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-05 / 285. szám

1995. december 5., kedd SOMOGYI HÍRLAP BELPOLITIKA 11 Soron kívül a katonákról Az Országgyűlés plénuma tegnap pótlólag napirendre '/ette annak a javaslatnak a megtárgyalását, amely sze­rint egy 500 fős műszaki alegység küldésével hazánk is hozzájárulna a délszláv béke- fenntartás sikeréhez. A tervezet szerint az alegységet legfeljebb 1996 végéig és csak egyéni (önvédelmi) fegyverzet­tel felszerelve küldenék ki. A tisztelt Ház egyébként is­mét több napirend előtti szó­párbaj színhelye volt. A pénz­ügyminiszter azzal a feltétellel maradt posztján - idézte fel Kónya Imre (MDF) hogy a kormány visszaszerzi gazda­ságpolitikai mozgásterét. Bok­ros maradt a székében, ez pedig Kónya szerint azt jelenti, hogy a kétharmados kormánytöbbség készén áll az Alkotmánybíró­ság megfegyelmezésére. Ami fenyegetés és nyomásgyakorlás formájában már el is kezdődött, s ezt az MDF visszautasítja. Kormánypárti képviselők és Csiha Judit igazságügyi állam­titkár hangsúlyozták: szó sincs az Alkotmánybíróság megtá­madásáról, a kormány tisztelet­ben tartja határozatait. Mint bármely testületről, az Alkot­mánybíróságról is lehet azon­ban beszélni, sőt a testülettel kapcsolatos hiányzó jogszabá­lyokat éppen az Országgyűlés­nek kell meghoznia. Szó esett a Dunapack priva­tizációjának - az ellenzék által megkérdőjelezett - tisztaságá­ról is. Ennek kapcsán Suchman Tamás miniszter parlamenti vizsgálatot javasolt, hogy min­denki meggyőződhessék az ügy jogszerűségéről. Az esti órákban folytatták a vitát a Munkaerő-piaci Alap lét­rehozásáról, amelyet az ellenzék hevesen támadott központosító törekvései miatt. S. A. Megosztott a koalíció, kivonulást javasol a KDNP Metszéspontban az szja Baljós előjelek árnyékolják be a személyi jövedelemadó jövő évi szabályainak megha­tározására hivatott mai or­szággyűlési szavazást. Bizo­nyos kérdésekben megosztott a koalíció, az ellenzéknek pe­dig látványos tiltakozó lépést javasol a KDNP. Az MSZP parlamenti képvise­lőcsoportja hétfői ülésén több mint négyórás tanácskozás után úgy döntött: támogatja az Ér­dekegyeztető Tanács kormány­zati és munkavállalói oldala között született megállapodást. Azaz olyan személyi jövede­lemadó-tábla bevezetésére vok­sol, amely 48 százalékra emeli fel a jelenlegi 44 százalékos felső adókulcsot. Ugyanakkor egyetértett azzal, hogy a maga­sabban fizetett alkalmazotti ré­tegre is kiterjesszék a 960 ezer forintos évi bruttó jövedelem- határig járó adó-jóváírási lehe­tőséget. Az SZDSZ frakciója viszont egyhangúlag úgy határozott tegnapi ülésén, hogy fenntartja eddigi álláspontját a személyi jövedelemadó ügyében. Indo­kolatlannak ítéli a 48 százalé­kos kategória létrehozását. A testület meghallgatta Bok­ros Lajos pénzügyminiszter ér­veit, majd ellenszavazat és tar­tózkodás nélkül határozott. A Koalíciós Egyeztető Ta­nács hétfő délutáni ülése sem oldotta fel az ellentéteket. Az SZDSZ ma reggel még foglal­kozik az üggyel. A KDNP kezdeményezi, hogy az ellenzék vonuljon ki az Országgyűlés ülésterméből a személyi jövedelemadóról szóló törvény keddi szavazása­kor - jelentették be a frakció hétfői tájékoztatóján. Elutasít­ják ugyanis azt a tárgyalási módot, amellyel a kormány ke­resztül akarja hajszolni a jog­szabályt a törvényhozáson. Helytelenítik, hogy a kabinet álláspontját nem a beterjesztett törvényjavaslat, hanem képvi­selői módosító indítványok tar­talmazzák. Ugyancsak kifogá­solják, hogy a koalíciós pártok között kirobbant vita miatt közvetlenül a szavazás előtt még nem ismeretes, hogy mit is akar valójában az előterjesztő. Nem készült széles körben hozzáférhető olyan elmélyült elemzés sem, amelyből a kép­viselők megismerhetnék, hogy az szja milyen terheket rak az állampolgárokra. Mindezek értelmében a tervezett szava­zást a kereszténydemokraták megalapozatlannak, felelőt­lennek tartják. A Fidesz-Magyar Polgári Párt azt a véleményét fejtette ki tegnap, hogy álságos az a vita, amely az MSZP és az SZDSZ között az adótáblákról folyik, mert csupán az egykori válasz­tási ígéretek elfedésére szolgál. Az MSZP azt ígérte, hogy az adósávokat az infláció mérté­kével évente korrigálja majd, de épp az ellenkezője történik. A keresők egynegyede kerül majd a legmagasabb adósávba, de általában is nő valamennyi réteg adóterhe. Ezért a Fidesz vagy név szerinti szavazást kér az adótáblákról, vagy az ellen­zék többi pártjával együtt kivo­nul az ülésteremből. Bemutatták az amerikaiak leendő bázisait Taszár kész a fogadásra A békefenntartók érkezésének előészítése rendkívül alapos volt. A már Kaposváron tar­tózkodó amerikaiak tanulmányozták a város kínálta szabadidős programlehetőségeket, az ellátás színvonalát, sőt a vendéglői árakat is. Felvételünkön az amerikai előkészítő csoport egyik civil ruhás tagja a kaposvári Kánkán presszóban fotó: pálfy Viktor (Folytatás az 1. oldalról) A taszári honvédszakszer­vezet képviselői szintén nem titkolják elégedetlenségüket. Ők ugyanis a laktanya fele részére összezsúfolva várják a békefenntartókat, sőt a tiszti lakótelepen egy teljes tiszti szállót is ki kellett üríte­niük. A rádiótechnikai század gyakorlatilag huszonnégy óra alatt teljes egészében elköltö­zött. A sorállományt áttelepí­tették Jutába. A katonák ezért a munkáért semmiféle pótlé­kot nem kaptak. A Pápára át­vezényelt hajózok hétvégen­ként járhatnak majd haza Ta- szárra. Az átvezényeltek csa­ládtagjai azt fontolgatják, hogy petícióban tiltakoznak az intézkedések ellen. Koszper József alezredest, a taszári repülőezred parancs­nokát arról kérdeztük, hogy jogosnak tartja-e katonái elé­gedetlenségét? Ő egyébbként a nyár elején tért haza ameri­kai kiképzéséről. — A katonák a világ min­den táján ott dolgoznak, ahová a feladat szólítja őket. Az új munka egyfajta kihívás, amely során megmutathatjuk, hogy alkalmasak vagyunk bármi­lyen feladat végrehajtására. Ébben az szellemben próbá­lom irányítani az alakulatot —- mondta a parancsnok. Bíró Béla altábornagy szin­tén a Somogyi Hírlap kérdé­sére válaszolva azt mondta: a költözés és a többezer béke- fenntartó átutazása miatt a ta­szári ezred ellehetetlenült és így körülbelül kilencven napra szerepét a pápai és a kecske­méti pilóták veszik majd át. A Taszáron maradó hajózok azonban egyenrangú partnerei lesznek az amerikaiaknak, akik a reptér több mint két­harmadát használhatják. — Még gondolkozunk azon, hogy a volt H. Katonai Kerület tisztjei milyen feladatot kaphatnak, mert a korábban tervezett magyar lo­gisztikai bázis kiépítése mel­lett más tervek is léteznek. A taszári repülőtér kiszol­gáló létesítményeinek egy ré­szét már elfoglalta a békefenn­tartók előkészítő őrse. Az amerikai 29. szállító század katonái állomáshelyükön ké­zséggel álltak a sajtó rendel­kezésére. Glenn Graham kapi­tány január óta szolgál az ala­kulatnál, feladata a hadianya­gok szállítmányozásának elő­készítése. A harminckét éves tiszt november 29-én érkezett Taszárra. Új állomáshelyét mielőbb szeretné megismerni. Mint mondta, egyelőre nem sok különbséget lát a német és magyar emberek mentalitása között. A magyar katonák sze­rinte igazi profik, így zökke­nők nélkül, könnyedén együtt lehet működni velük. Barna Zsolt A laktanyában már készülnek a körletek FOTÓ: LANG Nukleáris szabályok. Ha­marosan a kormány elé kerül az atomenergia hasznosításá­ról szóló új törvény tervezete, amelyet megfelelőnek talált hétfői ülésén az Országos Atomenergia Bizottság. Parag­rafusai átfogóan szabályozzák az atomenergia békés alkal­mazását, meghatározzák a nukleáris hulladékok elhelye­zésének és végleges tárolásá­nak feltételeit is. Elutasítás. A Független Kis­gazdapárt országgyűlési képvi­selőcsoportja nem támogatja a rádiózásról és televíziózásról szóló törvényjavaslat elfogadá­sát, mert annak több pontjával nem ért egyet. Ezt hétfőn jelen­tették be. Egyebek között elfo­gadhatatlannak tartják, hogy a törvény életbe lépése után csak zárt láncú televíziós közvetítés legyen az Országgyűlés ülés­szakáról. Azzal sem értenek egyet, hogy csak a 70 év fölötti állampolgárok kapjanak díjfize­tési mentességet. Für Lajos Zalaegerszegen Miután a jobbközép korábbi, sikeresnek látszó együttműkö­dése a KDNP távolmaradása miatt meghiúsult, az MDF-nek, másfajta taktikát kell választa­nia — mondta Für Lajos tegnap Zalaegerszegen. — Az egyik fő feladat: megtalálni az ellenzéki erők helyi együttműködésének formáit. Nyílt levél. A döntéshozók­hoz fordult a Nagycsaládosok Országos Egyesülete. Miku­lás-napi nyílt levelében az el- lén emel szót, hogy az utóbbi évek kormányai „a gyermekek rovására kísérlik meg kezelni a rövid távú problémákat”. Egyúttal arra kéri őket, hogy döntéseikben tartsák szem előtt a felnövekvő korosztá­lyok érdekeit. Többletek. Jövőre 2,2 milliárd forintot kapnak a központi költ­ségvetésből feladataik megol­dására a kisebbségi önkor­mányzatok. Ez az összeg fél- milliárddal nagyobb az ideinél. Előreláthatólag 30-40 száza­lékkal nő a differenciált okta­tást segítő támogatás mértéke is. Mindez a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal szakmai ta­nácskozásán hangzott el. Felhívás. Társadalmi összefo­gást kezdeményezett Baja Fe­renc környezetvédelmi és terü­letfejlesztési miniszter a fenyő­fák illegális kivágása ellen. Sok szállító ugyanis védett, illetve frissen telepített vagy felújított erdőket tarol le azért, hogy gyorsan pénzhez jusson a kará­csony közeledtével. Ezért arra kérik az önkormányzatokat, a kereskedőket, illetve a családo­kat, hogy ellenőrizzék a fenyő­fák származási helyét. Kinder-tojásból 4000 pici játék. Fauszt Márton és Szepesi László nyolc éve gyűjti, és most a Hotel Tavernában kiállította a csokitojásokból előkerült számtalan meglepetést, a különféle ötletes játékfigurákat. fotó: feb/hajdu andrás Változnak a családi támogatások Várhatóan csütörtöki ülésén dönt a kormány a családi támogatások rendszerében végrehajtandó módosítások­ról, és ezek bevezetésének időpontjairól. Az alkot­mánybírósági döntés, illetve ajánlás többféle változást je­lent az eddigiekhez képest. Eldöntésre vár, hogy mikor kezdődik az új helyzetre való felkészítési idő. Legalább 300 napos türelmi időt kell ugyanis alkalmazni, hogy már „úton levő”, leendő újszülöt­teket ne érintse hátrányosan a jogszabály megváltoztatása. A később születendő gyerekre, s az utánuk járó juttatásokra a módosított szabályok vonat­koznak. A várandóssági pótlék he­lyett alanyi jogon, a jövede­lemtől függetlenül egyszeri, 10 ezer forintos anyasági tá­mogatás illeti meg a szülő anyát. A terhességi-gyermek­ágyi segély biztosítási alapon jár, huszonnégy hétig adható. Ha előzőleg az anya kétszáz­hetven napon át biztosított volt — tehát dolgozott, vagy más jogon —, a kereset hetven százalékát, ha csak száznyolc­van napon át volt biztosított, keresete hatvan százalékát kaphatja kézhez. A gyest az veheti igénybe, aki jövedelmi viszonyai alap­ján családi pótlékot is kap. A gyeshez nem szükséges előze­tes biztosítási idő, tehát az a kismama is jogosult rá, aki előzőleg egy napot sem töltött munkaviszonyban. Összege a saját jogú öregségi nyugdíj legkisebb összegével lesz azonos. Fokozatosan megszűnik a gyermekgondozási díj, de aki a türelmi idő lejártáig igénybe veszi, annak továbbra is kap­nia kell. A gyermeknevelési támoga­tás, a jövedelmi helyzettől függően, a legkisebb gyermek iskolába kerüléséig vehető igénybe a tervezett új szabá­lyozás szerint. Fontos: ha a család jövedelmi viszonyai miatt nem jogosult a gyesre, a szülő a gyermek 3 éves koráig fizetés nélküli szabadságot vehet igénybe. (Lantos)

Next

/
Oldalképek
Tartalom