Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-30 / 305. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP EV VEGE 1995. december 30., szombat Hangulatos söröző a belvárosban Vinko Spicko polgármester A törvények hiánya fékezi a gazdasági fejlődést Kapronca, a horvát végvár A méltán híres tamburazenekar Kaposvár vendége lesz fotö: török anett Kicsi a bors, de. erős. Ez áll a horvátországi Koprovnicára is. A lakosság száma alig haladja meg a harmincezret, mégis Horvátországban gazdasági nagyhatalom. Híressé dolgos polgárai tették. Ezt Vinko Spicko polgármester mondja. Kapronca még a volt Jugoszláviában is különc kis „szigetnek” számított. Itt szinte mindig jobban ment az emberek sora, mint másutt. Nem voltak nagy össznépi haragszomrá- dok, a munka volt a legfontosabb. És épült a város. A híres Podravka gyár minden kaproncai családban otthon van. Valaki biztosan dolgozik az óriáskonszemnél. Munkakezdéskor naponta kilencezren lépik át a cég kapuját. Itt készül a világhíres Vegeta, a kaproncai titok. A kaproncaiak mindent maguknak köszönhetnek, még a Vegeta receptjét is. A mező- gazdaság eredményei, a szőlőültetvények, a gyümölcsösök is jelzik: az ember összefogott a természeti adottságokkal. A történelmi város I. Lajos királytól kapta a szabad királyi város címet. A X1I-XIV. század között kereskedelmi és vásárközpont volt. Ezt a hagyományt fejlesztik az utóbbi évtizedekben. A szabad város szabad gondolkodású. Itt híre sincs az idegengyűlöletnek, mindig szívesen fogadták a más kultúrát, az érkezőket. Kapronca fejlődésének eredményeképpen ipari komplexummá lett. A városok sorában a 23., gazdasági teljesítményét tekintve viszont az elsők között van. Nemcsak a városi polgároknak ad munkát, hanem a környékbeli településeken élőknek is. Volt olyan időszak, amikor az ország távoli tájairól kellett munkásokat toborozni. Kenyeret és lakást adtak szegény sorsú családoknak. Sokan jöttek, de csak azok maradtak, akik azonosulni tudtak a város tradícióival. Ma a lakosság 95 százaléka horvát. A relatív gazdasági fejlettségnek köszönhetően nincsenek feszítő szociális gondok. Az átlagos horvátországi viszonyokhoz képest itt elenyésző problémákkal kell szembenézni. Az életszínvonal jóval a horvát átlag fölött van, amely a stabil ipari háttérnek köszönhető. A háború közvetlenül nem érintette Kaproncát, de közvetett hatásaitól nem tudta függetleníteni magát. Sok menekültet fogadtak, különösen Vukovár lerombolását követően. Ezt is saját erejükből oldották meg, kormányzati hozzájárulás nélkül. A menekültek a város polgáraival azonos jogokat kaptak. Úgy gondoskodtak róluk, mintha itt születtek volna. Lakást, munkát adtak, s csak rajtuk múlott: hogyan illeszkedtek be a közösségbe. Néhány éve 100 márka körül volt az átlagkereset, ma ez 550 márka havonta. Az elmúlt évek tendenciájának tartósságában bíznak a város vezetői. A város alapvető érdeke, hogy a régióval kölcsönös előnyök alapján gazdasági kapcsolatokat építsen ki. Ebből a szempontból különösen fontos partner Magyarország. A Podravka és a Bilokalnik a két meghatározó nagyüzem. Ez a két cég adja a horvát-magyar kereskedelmi forgalom 25 százalékát. A Podravka Mohácson gyárat épít, amely a Vegetát gyártja majd, de készítenek itt különféle leveseket is. Más városokban — akár Somogybán is — építhetnek újabb üzemet. A háború miatt a gazdaság fejlesztésének jogi hátterét még nem sikerült biztosítani. A háború után most ez a legfontosabb. Ez újabb lökést adhat a gyorsabb ütemű fejlődésnek. A törvények hiánya fékezi a gazdasági fejlődést, az együttműködést, gátja lett az előrehaladásnak. A privatizáció elmaradása és a magánosítás lassúbb üteme gazdasági teljesítményvesztéshez vezet. Kapronca jövője mégis biztosított: komoly szerepe lehet a gazdasági fejlesztés fő irányainak kijelölésében. Ebben számít az első testvérváros, Kaposvár tapasztalataira és cselekvő együttműködésére/ Lengyel János Testvérek — Ne használd a rúzsomat. Látod, hogy alig van már benne — és kikapta a nővére kezéből. — De félted, majd elsején megveszem, ha annyira oda vagy érte — mondta, és durcásan elfordult a tükörtől. — Különben tegnap észrevettem, hogy használtad a hajlakkomat. Az sem fillérbe kerül. Aztán hallgattak. A tükör előtt a nővér hosz- szan fésülte hosszú, szőke haját. Kétszer is elválasztotta középen, aztán megrázta a fejét. — Nem jó, nem sikerül, fodrászhoz kell mennem. A Joli olyan ügyes kezű, csak ne lenne drága. A húga mögé állt. — Drága? Az nem kifejezés. Egy rabló, de hát igazad van. Ügyes kezű a Joli. Várja, majd megcsinálom. A nővér felpattant. — Pont te, azzal a két balkezeddel, ha nekem nem sikerül, majd te... —ős kiment a fürdőszobába. így ment ez minden reggel. De csak reggel, amíg elkészültek. Amikor este hazaértek, a fáradtság kiűzte belőlük a vitatkozást. Különben szerették egymást. Már három éve élnek ebben a lakásban. Az édesanyjuk meghalt, az élettársa elköltözött. A lakást örökölték. Megfogadták, hogy egyik se hoz ide fiút, csak akkor, ha a másik is meghívja az udvarlóját. A nővérnek régi barátja volt, nagy lakással. Neki jó. A húga most alakítja a kapcsolatát egy albérletben. — Jó neked — szokta volt mondani a nővérnek, de az csak elhúzta a száját. — Nem jó a Norbi? Annak van lakása. — De elmúlt negyven, az apám lehetne. Mit kezdjek vele húszévesen? így replikáztak esténként, amíg elnyomta őket az álom. A nővér visszajött a fürdőszobából. Mit csinált ilyen sokáig, amikor már kirúzsozott? Csak magában morgott. Azért megrántotta a vállát, legalább ennyivel kifejezte a nemtetszését. — Én is mehetek? A nővére nem válaszolt. Minek. Úgy is tudja a húga, hogy mehet. Ez a sorrend. Először ő, azután a fiatalabb. Az édesanyjuk szoktatta így őket már kicsi koruktól és a szokás megmaradt bennük. A fürdőszoba ajtaját sohasem csukták be. Ilyenkor is megjegyzéseket tettek egymásnak. — Megjött a számla, drága a víz — mondta a nővér. — Tudom! — szinte kiabálta a húga —, de szárazon nem moshatom le az arcomat. — Nem azért mondtam. ,A villany is drága, meg a gáz'is. A számlákat oda tettem a kisasztalra. Mit mondjon erre? Elzárta a csapot, és arra gondolt, hogy elsején fizetnie kell és nem tud egy rongyot venni magának. A cipőjét sarkallni kell. Felnézett a polcra. Az acetonja is fogytán. A fésűjének kitörött egy foka. Hát ez az! Csak fogy a pénz. Este elmegy Norbival. Azt mondta a fiú, hogy meglepetés lesz. Neki meglepetés. Milyen naiv. A szobában megszólalt a nővér. Mintha megérezte volna, hogy mit forgat a fejében. — Este mentek valahová? Kilépett a fürdőszobából, és ingerülten mondta. — Magánügy! A nővére nem válaszolt azonnal. Odanézett. Arca kifejezéstelen volt, pedig belül forrott benne az indulat. — Tudom. Csak kicsúszott a számon. Hát ez az. Kicsúszott a száján, mindig csak kicsúszik. Közben öltözködtek. Ilyenkor jönnek az újabb megjegyzések. Meleg van, másik blúzt vegyél fel. Már mondtam, hogy ez a szoknya gyűrött és túl hosszú. A melltartód ferde, a blúzon keresztül is látni. A mondatok peregtek és leperegtek róluk. Az ajtóban elbúcsúztak, mint a kisgyerekek. Csak imitálták a csókot, a cuppanást. A nővér zárta az ajtót, ő indította a liftet. — Akkor este. — Este — és az utcán még visszaintettek egymásnak. Gáldonyi Béla .Zarándokút a Szentföldre Magyar zarándoksereg utazik Jeruzsálembe. A legnagyobb közép-európai karizmatikus keresztény egyházak ugyanis január 15-18. között ott tartják első, rendkívüli konferenciájukat, s erre ötezren utaznak Európa húsz államából. A legnépesebb delegáció Magyarországról megy Jeruzsálembe: a mintegy két és fél ezer zarándok a Hit Gyülekezetének tagja. Ezt a konferencia magyar szervezőbizottsága tegnap jelentette be. A jeruzsálemi konferencia fókuszában a békekötés áll: a Közel-Kelet népei között, s történelmi megbékélés a zsidók és keresztények között. Nagy Imre: Bertók László KÖNYVESPOLC Rohan az idő. Bertók László, a Vésén született, de már évtizedek óta Pécsen élő költő, a mai magyar líra egyik legrokonszenvesebb egyénisége is betöltötte 60. életévét Az évfordulóhoz kapcsolódva jelent meg Nagy Imre pécsi irodalomtörténész, egyetemi docens „Bertók László” című munkája, a Pannónia Könyvek sorozatban. „Beszélgetés és tanulmány” — olvashatjuk a kötet alcímében. A szerző, aki eredetileg monográfiát akart írni a költőről, egy szinte teljesen új műfajú művet alkotott. Egy éven keresztül, 1992 márciusától 1993 márciusáig minden héten rendszeresen felkereste Bertók Lászlót otthonában, s ezekben az áradó gazdaságú beszélgetésekben kirajzolódik előttünk az egész életút és a költői pálya. Előttünk, olyasok előtt is, hiszen nem magánbeszélgetések ezek, hanem égy igazi élményt nyújtó szellemi körutazás, a „Lengő fényhidak”-tól kezdve a legutóbb megjelent szonettkötetig. Nagy Imre mintegy tíz fejezetre tagolta anyagát. Az első beszélgetés a „Hazulról haza”, az utolsó „A jövő oldalán a szárny” címet viseli. A címek azonban mást is sejtettek. A szőkébb szülőföldhöz, Véséhez kötődő, soha el nem téphető szeretet-szálakat csakúgy, mint a „hiteles lét megfogalmazásának” kísérleteit napjaink állandó kihívásaiban. Bertók László egész költői pályája mentes a harsányságtól. Szelíd egyéniség — mondták már rá sokan. Ez a szelídség azonban csak látszat. Alkotói korszakától kezdve — s erre versein kívül Nagy Imre munkája is ékes bizonyíték — állandó tépelődés, belső feszültség is jellemzi. És ebben nyilván évekig közrejátszott 1955-ös letartóztatása is... A „Priusz”... Amelynek valódi történetét és' okait (okozatait) csak 1990-ben ismerhette meg az olvasó... Bertók László ars poeticájáról így vall Nagy Imrének: „Én költő vagyok, alkalmatlan a politizálásra... Én azzal szolgálom a felnevelő, útra bocsátó közösséget, ha minél jobb verseket írok...” 29 éves volt Bertók László, amikor a „Lengő fényhidak”-kal — Makay Idával és Galambosi Lászlóval közösen — bemutatkozott. „Lelkedet a vállad azért tartja csak, hogy a vesző vágyak arra hulljanak?” — olvashatjuk a kötet egyik legszebb versében, a „Nagyanyám”-ban. Azóta a költő szülei is elmentek. Hiányukat Bertók László egy későbbi beszélgetésen így summázta: .fogynak, elfogynak lassan mind, akik feltétel nélkül szerettek. Megy össze, egyre kisebb lesz a világ...” Hatvanéves Bertók László. És a sors úgy hozta, hogy életének felét töltötte Somogybán, hiszen 1965-ben Pécsre költözött. Itt találta meg egyik legfőbb patrónusát és barátját Csorba Győző személyében, áld sajnos, már nincs közöttünk... Bertók László, megőrizve so- mogyiságát, meggyökeresedett Pécsen is. Ahogy Nagy Imrének mondja: „Az ágaimat is ledugtam a földbe, azok is elkezdtek lassú gyökeret ereszteni”. .Ágakból gyökér” — ezt a címet adta egyik kötetének is... Am a „gyermekkori emlékek lelki atlantisza” — Nagy Imre szép megfogalmazása — is újra és újra felmerül a versekben... Summázva milyen is hát Bertók László költészete? Nagy Imre, a költővel egyetértésben, úgy fogalmazza ezt meg, hogy az első korszak „a készülődés évszaka”, „a saját erőből épített haza igénye.” A ma Bertók Lászlója, miközben továbbra is vallja a külső és belső harmónia építésének fontosságát, arra is figyelmeztet, hogy egyre inkább el kell viselni a „mindenség sajgó szakadását”... Sok mindenről beszélget még Bertók László és Nagy Imre. Érzékletes képeket Berták László költő kapunk a barátokról, pályatársakról — külön kiemelve a Jelenkor folyóiratnál eltöltött éveket. És az egész köteten átsu- gárzik Bertók László hite, amely egyben útmutató is a fiatalabb nemzedéknek: ,A verset először meg kell élni, azután lehet csak megírni...” Dr. Sipos Csaba
