Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-22 / 300. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP KARÁCSONY 1995. december 23., szombat Az első kétségtelen bizonyíték Most először találtak minden kétséget kizáró tudományos bizonyítékot arra, hogy dinoszauruszok a ma élő madarakhoz hasonlóan költötték tojásaikat. Amerikai kutatók Mongóliában olyan megkövült dinoszaurusz-maradványokra bukkantak, me- lyek egyértelműen alátámasztják ezt a feltételezést. A homok alá temetett borda- és végtagmaradványok azt mutatják, hogy az egykori oviraptor a mai madarakhoz hasonlóan költött. Tokió a világ legdrágább városa A dobogó első két fokát magabiztosan tartó Tokió és Oszaka után Moszkva a harmadik helyen „futott be” a Corporate Resources Group nevű svájci tanácsadó cégnek a világ legdrágább városairól készített listáján. Az évente kétszer megjelenő összehasonlító elemzés alapjául New Yorknak az árait vette a svájci társaság. A világ 136 nagyvárosának árait - köztük 155, a külföldiek által leginkább keresett termék és szolgáltatás ellenértékét - veti össze és értékelik. Keleti szerelem határtalanul Visszaküldték arájához azt a tajvani fiatalembert, aki egy repülőgépen Manilába menekült, hogy így kerülje el a házasságot. A férfi a repülőgép csomagjai közül bukkant elő, s nyomban őrizetbe is vették. Tajvanról azért utazott Vietnamba, hogy közvetített házasságot kössön. Azonban kiderült, hogy egy másik leányzóhoz akarják kényszeríteni. Kábítószer ellenes program Nemzeti kábítószer-ellenes programot fogadtak el Vietnamban. A kormány azt reméli, hogy 5-10 éven belül sikerül visszaszorítani a kábítószer-fogyasztást, illetve jobban felkészült nyomozók is segítenek a droggondok enyhítésében. Földrengés pusztította Szodomát Két brit geológus szerint Szodomát és Gomorát földrengés pusztította el, és Lót felesége nem vált sóbálvánnyá. Graham Harris és Anthony Beardow hosszú ideig kutatott Izraelben a Holttenger környékén. Egy szaklapban azt közölték, hogy a két város környékét földrengés pusztította el: ez cseppfolyóssá tette a sziklákat, s ez tüntette el teljesen Szodomát és Gomorát. Jeff Getty sikeres, ritka műtétje Jól érzi magát az a 38 éves AIDS-beteg fiatalember, akibe a minap egy, a cerkófmajmok családjába tartozó bábuin csöntvelősejtjeit ültették be. Jeff Getty továbbra is jól van, és életfunkciói is stabilak. A férfi tizenöt éve hordozza szervezetében a AIDS vírusát, és két éve harcolt, hogy végrehajtsák rajta a beültetést. A csontvelőbevitel a vértranszfúzióhoz hasonló módon történt, és mindössze 30 percig tartott. Törvény tízezer évre előre Az amerikai kormány 10 ezer évre előre dolgozza ki a radioaktív hulladékok tárolásával kapcsolatos szabványokat, a tudósok szerint azonban még ennyi idő után is sokáig fölmerülhet a ^sugárzás okozta — előre nem tervezhető — súlyos veszély. Az Amerikai Tudományos Akadémia illetékes bizottsága szerint tudományos alapon nem lehet korlátozni a veszélyhelyzet potenciális időtartamát. Nagyratörő Honda-tervek A japán autógyárak közül elsőként a Honda jövőre már több autót állít elő külföldön, mint saját hazájában. A felkelő nap országában levő Honda-gyárak várhatóan 975 ezer autót fognak gyártani, míg a világ más országaiban levő üzemek autókibocsátása már 996 ezerre nő. Később született iker testvérek A floridai Boldin házaspárnak november 23-án fiúgyermeke született. Iker nővérei: Bernita és Bemeta három héttel később jöttek a világra. A két kislányt császármetszéssel segítették életre az orvosok a Palm Beach-i Szamaritánus Kórházban. Az.utószülés úgy jött létre, hogy az orvosok gyógyszerekkel megszüntették a szülési fájdalmakat, majd összevarrták a császármetszés helyét, hogy a másik két bébi még tovább fejlődhessen az anyaméhben. A szépségsebész esete az idővel A szépség múlandó, s ezt a folyamatot a tudomány is csak késleltetni tudja. Ezért állítja dr. Seffer István kaposvári plasztikai sebész, aki a közelmúltban kapta meg kandidátusi címét, hogy nem kell minden áron ráncot varmi, állítja, hogy a helyreállító sebész számára viszont nagyon fontos az esztétikai érzék. — Milyen a szép arc? — A kezelt, gondozott arc a szép. Egy idősebb hölgy is lehet szép. — Nem kell mindenáron ráncot varrni? — Nem. Főleg az új technológiák ismeretében: a radikális műtétek ideje kitolódhat. Az új technológiákkal az időt be tudjuk csapni. — Volt, akit lebeszélt egy ilyen szépítő műtétről? — A karakteres arcot én nem rontom el. Ha javításról van szó, abban partner vagyok. Több személyt elutasítottam már, aki arca teljes átformálását kérte. Azt nem szívesen csinálom, hogy változzon meg a karaktere, más legyen az arca. — Változik a karaktere akkor is, ha valakinek az orrából levágnak egy darabot... — Igen, de ha az ember az arc esztétikai egységébe próbál egy új orrot illeszteni, és nem szabványorrot csinál, akkor nagy baj nem lehet: harmonikusabb lesz az arc. — Megtervezi előre ezeket a műtéteket? — Természetesen. — Rajzon? — Nem rajzon, gondolatban. Én érdekes módon térben nagyon jól látok, kisplasztikát is tudok formálni. — Ez már szobrász munka. — Pontosan. Síkban papíron viszont nem tudok rajzolni. — Szabadidejében készített már szobrokat? — Néhány kisplasztikát a magam kedvtelésére. Ha majd végleg leteszem a szikét, talán akkor fogok majd ezzel foglalkozni. — Ha azt mondom, hogy Seffer István szépségsebész, örül vagy megsértődik? — Nem sértődök meg, fedi a valóságot. De nemcsak szépségsebész vagyok, hanem általános sebész és plasztikai sebész is. Az általános sebészet a szakmám, a plasztikai sebészet pedig a hobbim. A plasztikai sebészet egyik ága a szépségsebészet. A magánklinikán, privát jelleggel most már valóban főleg szépségsebészettel, tehát esztétikai sebészettel foglalkozom. — Ez a szakma kórháziba nem is művelhető? — Végülis művelhető, ha megteremti a kórház az anyagi hátterét, mert az esztétikai sebészetet sehol nem dotálják. — Kandidátusi értekezést írni, olyan témáról amelyet az egészségbiztosítás nem finanszíroz, nem könnyűfeladat. — Már csak azért sem, mert vidéken élek és dolgozom. Tudtommal Magyarországon én vagyok az első privát orvos, aki tudományos fokozatot ért el. Nem volt könnyű: elég nagy — nem is szakmai, inkább emberi — ellenállásba ütköztem a pesti kollegák, illetve más szakma részéről. Mai tudásom szerint ezt az 'ellenállást esetleg még helyi erők is szították. — Miért fontos tudományosan is megméretni magát annak, aki legjobban a műtőben érzi magát és naponta a gyakorlatban bizonyítja képességeit? — A tudományos minősítés, a munkámhoz nagyobb erkölcsi töltést ad. Véleményem szerint igényes magánpraxist komoly szellemi, tudományos háttér nélkül nem lehet végezni. Itt a magánklinikán a felelősség sokkal nagyobb, mint ha egy állami cég védő szárnyai alatt dolgozik az ember. — A kandidátusi értekezés az emlőpótlásokról szól. Ez aligha nevezhető csupán szépségsebészetnek... — Ez színtiszta helyreállító sebészet, amelyhez esztétikai érzék kell. Nagyon hálás, és forradalmi téma még a plasztikai sebészeten belül is. A témát azért választottam, mert izgalmas. Reméltem azt is, hogy a hazai emlősebészetben az ezzel kapcsolatos mentalitásban áttörés érhető el ezzel a munkával. 1987-ben, amikor ezt a munkát elkezdtem az emlősebészet mindenütt az országban rendkívül konzervatív volt. Ez a munka ezért fontos lehet az emlőhöz hozzányúló általános sebészek számára is. — A sebész keze nyomát a beavatkozás helyén öltések, és csúnya hegek jelezték. Az ön szakmájában éppen a jeleket kívánják eltüntetni. Mi az, ami széppé teszi ezt a munkát? — A lehetőségek napról napra bővülnek: új technikák, új technológiák születnek. Most például a hegek eltüntetésére egy steril gyári placentakivonat, még a műtéti zárás előtt. — Tehát az ön munkája folytonos kísérletezés? — Nem. Az orvosnak bevált technológiákat kell alkalmazni. A plasztikai sebészet inkább folyamatos megújulást jelent. Műtéttechnológiában elől jár. Amelyik régióban a plasztikai sebészet működik, az meglátszik az általános sebészeti eredményeken is. Elég csak itt a helyi viszonyokat megnézni ennek bizonyításául. — Mégpedig hogyan? — Amikor én elkezdtem sebészkedni, még nagyon durva volt az általános sebészeti eszköztár, a lencémán és a birkabélen kívül más varróanyagot nem ismertek. A roncsolásmentes varróanyagokat és finom eszközöket 1979-ben kezdtem el alkalmazni. A szövetek ezt meghálálták. Amikor itt a megyei kórházban plasztikai sebészeti műtéteket végeztem, vagy az általános sebészeti műtétek esetében igényes technológiát alkalmaztam, a gyógyulás szembeötlő volt mások számára is. Akik korábban erre legyintettek, később elkezdtek ugyanígy dolgozni. Az eredmény hatalmas javulás a sebgyógyulásban, a beteg felépülésében a sebgennye- dések leszorítása. — Hogyan lett éppen plasztikai sebész, akkor, amikor ennek a szakmának hagyománya sem volt? — Az egyetemen erről egy szót nem hallottam, s ez keltette fel kíváncsiságomat: érdekes szakma lehet az orvostudománynak az az ága, amelyet még egyetlen egyetemi klinikán sem művelnek. Egyetemi tanszék plasztikai sebészetből ma sincs Magyarországon, de már vannak kollegák, akik egyetemen dolgoznak. Van viszont két osztály Budapesten, amelyik tanszék jellegű feladatokat is ellát. Plasztikai sebész úgy lettém, hogy a feleségemtől annak idején megkaptam Zoltán János professzor úr könyvét ajándékba. A címe: Az optimális heg. Ez a könyv több mint húsz nyelven jelent meg, és meghatározó volt számomra. Akkor határoztam el, hogy plasztikai sebész leszek. Ez úgy volt lehetséges, hogy először általános sebészetből kellett szakvizsgát tenni. Eljöttem Rozsos István professzorhoz a kaposvári kórházba — akkor még nem ő volt az osztályvezető —, és igyekeztem az általános sebészetből minél többet elsajátítani. A szakvizsga után két évvel jelentkeztem Zoltán professzorhoz Budapestre. Elfogadott. Gyakorlatilag az utolsó tanítványainak egyike voltam. Amikor én végeztem — ennek lassan 8 éve már —, akkor a tizenkilencedik szakvizsgázott plasztikai sebész voltam az országban. Nem volt egy elterjedt szakma. — Beszélhetünk Zoltán-isko- láról Magyarországon? — A magyar plasztikai sebészek Zoltán János professzor tanítványai voltak. — S a diáksebészből tanítósebész lett. — Igen, nekem is van már több magyar városban tanítványom, akik tőlem szakvizsgáztak, Kaposváron is. Már második éve dolgozik mellettem egy perzsa orvos, és januártól elvállaltam egy német orvos továbbképzését is. — Németországba is operál? — Németországba a bonni Orvoskozmetika és Mikrosebé- szeti Intézetben vagyok konzili- árius orvos. Ott előkészítik, előkezelik a német betegeimet, és itt Magyarországon elvégezzük a műtétet. Pár nappal később visszarepülnek és az utókezelést ott végzik el. Az orvoskozmetikai centrummal közösen egy olyan új komplex arcplasztikai megoldást tudunk adni a betegeknek, amely jelen pillanatban Európában egyedülálló. — Nemcsak orvosként indult egy új szakma járatlan útjain, hanem vállalkozóként is. Ön volt Somogybán az első orvos, aki saját kockázatára nyitott magánklinikát, hogy olyan embereket is operáljon, akiknek az egészségbiztosítás nem fizeti a beavatkozást. Honnan jött az ötlet? — Mindig figyelem, hogy mi történik a határainkon túl a szakmában. Amikor a Római Amerikai Intézetben voltam tanulmányúton nagyon sok egészségügyi intézetben jártam. Ott láttam már ezeket az elegáns magánklinikákat, és nagyon tetszettek. Tapasztaltam, hogy a világon mindenütt az esztétikai sebészet kiszorult az állami egészségügyből intimitása, igényessége, nyugalma miatt. Ez intimszféra. Elhatároztam, hogy megcsinálom ezt Magyarországon. 1990 előtt Sopronba az osztrákokkal közösen már megcsinálhattuk volna, csak az akkori egészségügyi kormányzat nagyon félt ettől és én sem szívesen mentem volna el Kaposvárról. — Végülis belevágott. Ki ösztönözte? — A betegeim. Az általam operáltaknak méltóbb körülményt szerettem volna biztosítani a gyógyuláshoz. A külföldi magánklinikai-tulajdonos kollegáim véleménye is az, hogy az akkori anyagi lehetőségeinkhez mérten ezt maximálisan megtettük. — Nem a biztatókról, hanem a kételkedőkről kérdezem... — Összesen két ember biztatott: a feleségem és a Rozsos professzor úr, aki azt mondta: „Pisti, én is mindig ilyenre vágytam, de fölöttem elszaladt az idő. Ha akkor lehetett volna, én ilyet csináltam volna.” Néhány nagyon közeli barátom biztatása pedig inkább féltéssel vegyes volt, hogy azért gondoljam meg. ■— Irigye van? — Biztos. Érzem is, hogy van. — Milyen a megnyilvánulása? —- Amikor az ember találkozik egy irigy kollegával a tekinDr. Seffer István FOTÓ: LANG RÓBERT tétéből, a zavartságából olvassa ki azt, meg abból, hogy nem mindig mond rá jót: hallgat, vagy másról beszél. Nem kérdezi meg például, hogy egyáltalán mi van velem, hogy állunk, mi történik? Akik velünk vannak, azok általában érdeklődnek. Jó irányba fordult meg az orvosi közvélemény. Egyre több orvost és a hozzátartozóikat operálunk itt. És sok orvos küld beteget. Ez nagy megtiszteltetés. — Milyen az ön élete? Zsúfolt? Érdekes? — Az első évet úgy csináltam végig, hogy á kórházban kettőig dolgoztam le egy műszakot, utána egy másikat este tízig. Ez az időszak rendkívül rizikós volt, mert a tb támogatást — amire számítottunk — a kezdet kezdetén nem kaptuk meg. Létkérdés volt, hogy azt a hatalmas kölcsönt és kamatterheit tudjuk törleszteni. Nagyon sokat dolgoztunk. A kórházvezetéssel megállapodtam, hogy fizetésnélküli szabadságot veszek ki. Jelen pillanatban is így vagyok és a vállalkozásra, a tudományos munkára fektetem a. fő hangsúlyt. Akkor már főállásba itt dolgoztam, aztán nyelvvizsgára készültem, majd vizsgát tettem, most tanulom a harmadik nyélvet — az angolt. Kényelmesebben élek már, mert nyolc órát dolgozom csak: este öt órakor befejezzük a munkát, de addig nagyon intenzív a napom. Hónapokkal előre negyed órákra beosztott az időm. Ma már tudom, hogy február végén kit fogok operálni. Ez biztonságot is ad. Biztonságot ad a nagyon jól működő háttér is és az, hogy jó egészségem van, amiért mindent igyekszem megtenni. Minden másnap egy kemény nap után a konditerembe dolgozom két-két és fél órát. — Szabadságon mikor volt? — Négy év után most augusztusban egy hónapra: Akkor bezárt a klinika. — Van-e adóssága? — Van, de azért most már könnyebben alszom éjszakánként. — Ha azt mondanák, hogy vissza kell menni egy közkórházba mindent operálni, fájna a szíve? — Időnként most is bemegyek a kórházba hasfalpótló műtétet csinálni konziliárius sebészként. Ezt a kapcsolatot szeretném is ápolni és örülök annak, hogy igény van erre az anyaintézetem részéről is. Azt hiszem nem lenne erőm megtenni, hogy mindent itthagyjak, amiért ennyit dolgoztam, még katedráért sem. Ebből szeretnék kihozni a közeljövőbe mindent, amit lehet. — Kandidátus lett orvostudományból olyan fiatalon, ahogy általában a matematikusok szoktak kandidatúrát szerezni. Miért fontos önnek ez a tudományos elismerés? — A további munkához. Erkölcsileg kötelez arra, hogy amit elkezdtem ne hagyjam abba, folytassam. Januártól meghirdetnek egy kollégiumot a pécsi orvosegyetemen: szívesen eljárok oda szabadidőmben oktatni. Ha hívnak bármikor, bárhova megyek. Én nyitott vagyok minden irányba. Nem a rang érdekel, hanem a lehetőség. Öt éve főorvos vagyok, de még nincs kiírva a táblámra. Nem tartom különösen nagy dolognak azt, amit elértem: bármelyik átlagos képességű ember szorgalommal el tudja ezt érni. — Mire kényesek az emberek. Mi az, amit az ember számon kér a természettől? — Az emberek zöme nem tudja elfogadni az idő múlását, az öregedést. Én sem. Mindenre képesek, anyagi áldozatra, fájdalomra, többórás fittness-prog- ramra, éhezésre is azért, hogy késleltesse. Én az idő és nem á halál ellen dolgozó sebész vagyok. Régen a halál ellen dolgoztam. Most a sikerem az, hogy az időt-egy kicsit vissza tudom fogni. — Megállítani nem? — Nem. A szobrásznak ottmarad a műve változatlanul. Az én művem pedig halandó. Kercza Imre
