Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-16 / 295. szám

SOMOGYI HÍRLAP 1995. dec. 16., szombat Űj könyvek HOVARD FAST Bevándorlók Nagyformátumú családregény. Az I. kötet jelent meg: lebilin­cselő, szerteágazó történet a századelő Amerikájáról. A be­vándorlók küzdelmeit tárja elénk. (MKK - 750 Ft) MARIETTA WHITTLESEY A lovak Valódi kincsestár ez a kötet, akár szakember, akár kíváncsis­kodó forgatja. A lovakat mutatja be az első szelídített példányok­tól a versenylovakig, igen sok fotóval. (Holló és Tsa, 3450 Ft) JAMES JONES A veszély íze A híres magándetektív nyaralni utazik egy kis görög szigetre. A pihenésből azonban nem lesz semmi; talál egy lefejezett hul­lát,- s szembe kerül a kábítószer­maffiával. (MKK - 730 Ft) FRANK JÚLIA Szárnyasparádé A nagysikerű szakácskönyv újabb kiadása ez, tele fino­mabbnál finomabb ételek re­ceptjeivel. Időszerűvé teszi, hogy a diétázó vagy soványabb ételeket fogyasztó családoknak is ajánlható, s mert a szárnyas- hús ára a többihez képest még olcsó. (Falukönyv, 348 Ft) OLAF MEDENBACH / Ásványok Részletes és pontos határozó­könyv a természetbarátoknak. Bemutatja Európa legfontosabb ásványait, színűk és alakjuk szépségét. Foglalkozik képző­désükkel, kémiai és fizikai tu­lajdonságaikkal, lelőhelyükkel. 223 fajleírást közöl, 362 szép színes fotóval és 250 rajzzal. (Magyar Könyvklub - 850 Ft) Jelet kaptam, nekem ezzel kell foglalkoznom Agárdi Gábor j ege — Bulgáriában forgattuk az Egri csillagokat, amikor egy nagy jégeső bezavart bennün­ket a templomba. Néztem az ikonokat, s arra gondoltam, hogy otthon én is megpróbá­lom... Egy püspök erre azt mondta: mit gondolsz, miért esett a jég? S így felelt: hogy bemenj a templomba! Jelet kaptam: nekem ezzel foglal­kozni kell. Agárdi Gábor Kossuth-dí- jas színművész, a Nemzeti Színház örökös tagja a kapós- füredi galériában mutatja be maga festette ikonjait, hu­szonhat év termését. — Nem tanulta mestertől az ikonkészítést, mégis mes­termunkákat hozott Kaposfü- redre. Honnan tudta, mit, ho­gyan kell csinálni? — Elmentem azokra a he­lyekre, ahol az ikonok terem­nek. Meg kellett tanulnom a ciril-betűk írását, a technikát, az ötvösmunkát. — Fémművesként is mes­ter. Nehéz volt elsajátítani a veretkészítést? — Láttam, hogy miként csinálják, aztán próbálkoztam. Nem olcsó mulatság: trombi­tarezet nem is árulnak, azt sze­rezni kell. Speciális alumíni­umlemezek, valódi arany, könnyűfémek, fóliák kellenek hozzá. — Hány darabos a kollek­ciója? —* Ötven, de nem tudtam mindegyiket elhozni, mert nem fértek volna el. — A kiállításmegnyitón Szász Endre azt javasolta, el kellene adni ezeket az ikono­kat... — Ő festőművész, ebből él. Amíg a képzőművészek és a Agárdi Gábor színész FOTÓ: TÖRÖK ANETT festők nem játszanak színház­ban, nem adok el egyetlen ké­pet sem. — Nemrég született meg a Pannonhalmára szánt tripti­chon. — Ráment az egész nya­ram. Kinyitva százhetvenöt centi hosszú. Szent István, Szent Gellért és Szent Bene­dek alakja van rajta. — Hol helyezik el a bazili­kában ? — Nem tudom. Az apátság alapításának 1000 éves évfor­dulójára — amit jövő évben ülnék — készítettem el a szár­nyasoltárt. — Azt mondják: aki ikont fest, abban Krisztus él. — Nem vagyok templomba járó. Nem szeretem azokat az embereket, akik órákig térde­pelnek áz oltár előtt. Jézussal odahaza is együtt lehetek. Amikor festek, akkor biztosan mellettem van, vezeti a keze­met. — Van kedvenc szentje? — Édesapámat Miklósnak hívták. Szent Miklós a ked­vencem. A legtöbb ikonom azonban Krisztust ábrázolja. Sokszor lefestettem, és majd­nem mindegyik más lett. — Gazdagodott Agárdi Gábor Krisztus-képe? — Árnyaltabb lett. Ma mást fejez ki a szeme. Egy időben azzal foglalkoztam, hogy a ha­tásuk legyen olyan, mintha év­századokkal ezelőtt készültek volna. Később felhagytam ez­zel. — Színészként mit csinál most? — Sütő András gyönyörű darabja, az Advent a Hargi­tán tízéves lesz. Játszom benne. A My fair ladyben az öreg csatornatisztítót alakí­tom. A közelmúltban volt a bemutatója Lengyel Menyhért darabjának. A címe: Lenni vagy nem lenni. Ebben is ját­szom. — Film? — A magyar film meghalt. A magyar film ma szappan­vagy pelenkareklám. — Nem vállalna szerepet reklámfilmben ? — Nem. Majd ha nem lesz mit ennünk, akkor talán. A reklám nem szégyen, de én akkor sem vállalnám. — Úgy tartják: a színész a normálistól eltérő egyéniség. Az élete is. — Az a színész, amelyik elhiszi magáról héttől tíz óráig, hogy ő Anglia királya — nem normális. Ha nem hi­szi el, akkor rossz színész. Lőrincz Sándor Szoborgaléria az iskolában A siófoki Kremán László szobraiból rendeztek kiállí­tást Budapesten, a Német­völgyi úti iskola galériájá­ban, ahol két-három hetente más és más művész mutat­hatja be jellegzetes alkotásait az iskola művészettörténész­rajz szakos tanárnője, Seregi Adirenn lelkes közreműködé­sével, rendezésében. A Sió­fokon és környékén már is­. mert faszobrász művész munkáit (amely a természet­ben és a népművészetben gyökereznek) örömmel és tetszéssel fogadta az ünnepé­lyes megnyitó közönsége, amely részben az iskola taná­raiból, növendékeiből, rész­ben pedig a környék művé­szétkedvelő polgáraiból állt. Pogány Ó. Gábor művé­szettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria nyugalma­zott főigazgatója megnyitó beszéde után Kremán László bemutatkozó mondataiban a fáról — annak eleve kezes természetéről, melegségéről, ihlető formáiról beszélt. El­mondta, mely hatások moti­válták alkotói útját a vastól a fáig. A kiállítás három hétig tekinthető meg. (Szapudi) Varga Hajdú István emlékkiállítása Tusrajzok tánca „Nehéz útja volt. Nevét soha­sem röptette hangos hírverés, pedig jövőt ígérő elhivatottsá­gára már főiskolás korában olyanok figyeltek föl mint Egry József, Barcsay Jenő, Med- gyessy Ferenc. Fülep Lajos pe­dig, aki utoljára az ő kiállítását nézte meg itt a Fényes Adolf te­remben azt mondta rá, ilyen ki­finomult ízlésű, szenzibilis fes­tőnk talán sohase volt, mint ez a somogyi parasztgyerek’’ - állí­totta egy hajdani tárlatnyitón Fodor András. Most lenne het­venöt éves Varga Hajdú István, aki korán, hatvanegy évesen el­ment, követve élete párját, pá­lyatársát Diskay Lenkét. Emlé­két most kiállítás idézi a megyei múzeum földszinti galériájában. Ötven kép a sokarcú gazdagság­ból. Bár 1949 óta kiállított, a megélhetés megkövetelte, hogy a műterem mellett is legyen ke­nyérkereső foglalkozása. Az in­dulás is erre szorította, hiszen a vasutas apa gyermekének vál­lalni kellett a kétkezi munkát, inaskodott autószerelőnél, kita­nulta a lakatosmesterséget, majd a háború után, elvégezve a Kép­zőművészeti Főiskolát katedrára állt, s maradt is azon. A munká­hoz szokott kéz azért biztosan követte a szem és a lélek érzé­kenységét. Sokat mond alkotójá­ról az 1953-as Önarckép, sorsot, jellemet, életutat összegeznek a keménytekintetű portrék, a raj­zokon pedig az elváló, találkozó vonalak tánca tanúsítja, hogy Varga Hajdú István a grafika magyar virtuóza volt. Akvarell, pasztell, tus- engedelmes tolmá- csolója lett. Tüskés Tibor író, a Somogy főszerkesztője nyitotta meg tegnap a tárlatot. Szavak­kal rajzolt portrét a barátról, a budai műteremben dolgozó művész emberségéről, rpester- ségszeretetéről úgy, hogy a szí­nek, vonalak világába is kalau­zolta a nézőt. Okkal remélhető tehát, hogy a tárlat rendezőjé­nek, Horváth Jánosnak a tollá­ból méltó monográfia is segít megőrzni egy életében szerény, művészetében jelentős alkotó emlékét. T. T. Takács Sándor reménytelennek látja intézménye helyzetét Lemondott a siófoki kulturális központ igazgatója Húsz évig igazgatta a Dél-balatoni Kulturális Központot Takács Sán­dor. Nemrég Balázs Zoltántól, az intézményben működő közalkalma­zotti tanács vezetőjétől számos, a dolgozók által föltett kényelmetlen kérdést kapott. Az önkormányzat ezért is rendelte el a cég pénzügyi helyzetének vizsgálatát. Az első eredmények kedvezőek a DBKK-ra nézve, bár a revízió még tart. Takács Sándor mindenesetre számot ve­tett, és 52 évesen vette a kalapját. A Somogyi Hírlapnak azt mondta: biztosan hibázott is, de ezt korábban nem jelezték neki sem a dolgozók, sem az önkormányzat. Pedig hajlandó lett volna változtatni elképzelé­sein, a legfontosabb tennivalók rangsorolásán. — Jó ideje érzem úgy, hogy szélma­lomharcot folytatok. — Alapításakor három funkciója volt az intézmény­nek: a város kulturális alapellátása, a dél-balatoni idegenforgalmi program­koordináció és a járási kisintézmé- nyek módszertani segítése. Ezek a tennivalók folyamatosan megszűntek, s felvetődhetett, hogy túl sokan dol­goznak a házban. Időközben az állam lényegében kivonult a kultúra finan­szírozásából, sőt az önkormányzatok számára is önkéntes vállalássá vált. 1990-ben azt reméltük, hogy a piac- gazdaságra történő átállással meg tud­juk oldani az idegenforgalom generá­lását a kultúrával. A turizmus azonban csődbe jutott. Ez is mutatja: az idegenforgalom­nak legalább akkora szüksége lenne a kultúrára, mint a kultúrának az ide­genforgalomra. Jelenleg a működés költségeinek — ez az utóbbi években mintegy 40 millió forint — több mint a felét magunknak kell előteremteni. Dolgozóink számos rendezvény lebo­nyolítását vállalták, hogy bevételre tegyünk szert. A pénzt azonban elvitte az alaptevékenység, s az 1992-ben megjelent közalkalmazotti törvény nem teszi lehetővé, hogy a megfeszí­tett munka ellenértékeként a béreket emeljük. Az apparátus jogosan elége­detlen, hogy nem kap jutalmat a több­letbevétel után. A türelmük elfogyott, de nincsenek megfelelő információk, emiatt írták a kérdéseket. Takács Sándor szerint a Kálmán Imre Színház alapítása esélyt adott volna a túlélésre; a művészeti intéz­mények állami támogatása ugyanis jóval kedvezőbb, mint a művelődési házaké. — Egy évünk ment rá a készülő­désre, de az országgyűlés kulturális bizottságán elakadt a megalapozott öt­let. Meggyőződésem, hogy nem a po­litika akadályozta a megvalósulást, hanem a szakmai lobbi, pedig mi elő­adásokra akartunk művészeket tobo­rozni, vagyis munkalehetőséget aján­lottunk. A városnak lett volna nyere­sége abból, hogy a két nyelven beta­nult darabokat nyaranta eladja a turis­táknak. Ehelyett maradt a sorvadó művelődési ház státusz. Nem tudnék progresszív lenni akkor, amikor a napi továbbélésért kell küzdeni. Legutóbb például a DRV Rt több mint 400 ezer forintos havi vízdíjszámlát küldött nekünk, pedig az előző hónapokban, sőt a vitás helyzet után is kevesebbet fizettünk 40 ezernél. Rengeteg pénz ez, sok nyereséges előadást kell ezért produkálni. Ki kellett fizetnünk; jog­orvoslatot majd az utódom kereshet. A leköszönt igazgató beszélgeté­sünk alatt tizenkét szál Marlborót szí­vott el. Széke karfájára tette a hamu­tartót: asztalát ugyanis elvitték már az előtérbe, mert szüksége volt rá a soros bálabutik szervezőinek. Miközben az utolsó csikket elnyomta, Takács Sán­dor arról is beszélt, hogy a legjobb öt­leteit Sopronban, Budapesten és az ország más művelődési intézményé­ben valósították meg. Czene Attila Varga Hajdú István rajza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom