Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-16 / 295. szám

1995. december 16., szombat SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Egy különlegesen szép pávagalamb FOTÓ: lang RÓBERT Galambkiállítás nyílt Kaposváron Begyes szépségszemle Nyolcvanöt tenyésztő hatszáz­tíz galambbal mutatkozott be a tegnap kezdődött nemzetközi begyesgalamb kiállításon a ka­posvári Egyíid Árpád Városi Művelődési Központban. Az ország minden részéről érkez­tek kiállítók, de vajdasági és román tenyésztők is elhozták légszebb madaraikat. Mintegy 40 gálambfajta közül a magyar fajták voltak a legnagyobb számban, főként a magyar be­gyes, de az érdeklődők láthat­nak amerikai királygalambot, angol begyest, mely az egyik legértékesebb fajta, akár félmil­liót is megadnak a tenyésztők egy-egy példányért. A kiállítás a hét végéig tekinthető meg. SOMOGYI HÍRLAP Lőrincz Sándor jegyzete Videó kontra mese Eredeti ötlettel rukkolt elő a megyei művelődési központ. Né­hány hónapja egy meseíró pályázatot írt ki a somogyi iskolá­soknak. A pályázatra özönlöttek a mesék. Hatszáznegyvenhá- rom (!) munka érkezett, és ebből a tizenhat legjobb kötetbe ke­rült — gyerekillusztrációkkal. A gyűjtemény borítója a leg­színvonalasabb mese címe. A Karmazsin király udvarában szerzője egy ötödikes siófoki diáklány, Kádas Rita. A somogyi iskolákban tanítók a meseirodalom jeleseit ajánl­ják, és — mint ahogy a minap lezajlott meseíró- és -mondó ver­seny is bizonyította — tanítványaiknak is segítenek az írásban és a mesemondásban. A kaposvári Kisfaludy utcai és a taszári iskola pályázói mindannyian díjjal tértek haza a versenyről. Nemcsak a diák meseírók óriási száma, hanem a mesemon­dóverseny 180 résztvevője is igazolja: a tévé- és videóőrület mellett igenis jut még idő a mesére, a mesélésre is. Hiába a ma megjelenő, sokszor bugyuta történetek, a horro- risztikus elemekkel megspékelt, „agyonillusztrált” meseköny­vek tömege, azért a polcra még odafémek Andersen, a Grimm testvérek, Csukás István, Fésűs Éva, Lázár Ervin, Békés Pál kö­tetei és a népmesék is. Rajtunk áll, hogy lesznek-e még többen ezeknek a verse­nyeknek a résztvevői. Somogyi sztrájktükör Üres iskolák Siófokon Siófok összes oktatási intéz­ményeiben sztrájkoltak teg­nap. A mintegy 750 óvodai, iskolai, középiskolai pedagó­gus lényegében jelentős viták nélkül döntött úgy, hogy a teg­napi napra felfüggesztik mun­kájukat. Hunya Lajos, a Per- czel Mór gimnázium tanára, a városi sztrájkbizottság vezetője elmondta azt is: mindössze 9 technikai dolgozó (intézmé­nyenként általában egy-egy fő) vette fel a munkát. Az intéz­ményvezetők biztosították a va­gyonvédelmet. Bár a sztrájk szervezésekor kijelöltek egy in­tézményt, ahol a gyermekekre vigyáztak volna, ezt Siófokon egyetlen diák szülei sem vették igénybe. Balatonszabadiban tegnap rendes mederben folyt az oktatás, mivel a pedagógusok közül csak nyolcán szavaztak a sztrájkra, 19-en ellene. Balatonföldvár intézményei­ben csak a pedagógusok tartóz­kodtak tegnap teljes létszám­mal. A tanítás szünetelt. A 306 gyermek szülei nem igényelték az ügyeletet. A ságvári általános iskola 27 fős tantestületének csak egy ré­sze volt az iskolában. A gyere­kek felügyeletét vállalták volna, de a 194 diák elhelyezéséről a szülők gondoskodtak. Marcaliban: hosszú hétvége A tegnapi pedagógussztrájk előtt Marcaliban úgy tűnt: nem talál visszhangra a felhívás. Bár annyi bizonyos volt, hogy a NoSzlopy és a Mikszáth iskola csatlakozik az országos felhí­váshoz. A többiek - nemigen... Kivéve az eddig Petőfi, leg­újabban a Hétszínvirág nevet viselő iskolára, melynek tanárai szintén sztrájkoltak tegnap. A várakozásokkal ellentétben a sztrájk idején zárva volt a Ber­zsenyi Dániel Gimnázium és Szakközépiskola. (Kollégistái csütörtökön hazautazhattak.) Hasonlóképpen volt a szak­képző iskola, de mintegy ellen- tettjeként a sztrájkhoz csatlako­zóknak, a zeneiskola tegnap is fogadta növendékeit. Bár dekla­rálta: szolidáris a munkát be­szüntető kollégákkal. Viszont - vélekedtek - több kárt, mint hasznot hozott volna az oktatás szüneteltetése. Marcali hét óvodája szintén „feledte” a sztrájkot. Mint az óvónők elmondották: a köve­telményekkel egyértelműen egyetértenek - de nem a gyere­kek és szüleik kárára. S végül a téli csúcsidőszak közepette nem csatlakozhatott a munkabeszüntető akcióhoz - az erdőgazdasági szakiskola. Vegyes a kép Tab környékén Tabon az önkormányzati általá­nos iskolákban üresen maradtak az osztálytermek. A pedagógu­sok és a technikai személyzet is a sztrájk mellett voksolt. Szin­tén szünetelt a tanítás a Rudnay Gyula Középiskolában, mert á pedagógusok 77 százaléka így döntött. Ennek ellenére az in­tézményvezetés az iskolában tartózkodott, mivel korábban már szülői fórumot hirdettek erre a napra az iskolába jelent­kező nyolcadikos tanulók szülei részére. Tabon 10 óráig tartottak ügyeletet az önkormányzati óvodában is, ám a 186 kicsi kö­zül senki sem vette igénybe az ellátást. A város katolikus óvo­dája és iskolája viszont nem csatlakozott a sztrájkhoz. Renr des tanítási nap volt, és az óvoda is tervszerűen működött. Andocson ugyancsak nyitva volt az óvoda, s folyt a tanítás, mivel az intézményben nem akadt, aki megszervezze a sztrájkfelhíváshoz való csatla­kozást. A Kisbárapáti II. Rákó­czi Ferenc iskolában is tanítot­tak, s az óvoda is fogadta az ap­róságokat. A törökkoppányi és a bábonymegyeri iskola pedagó­gusai azonban a sztrájk mellett döntöttek. Nem látták értelmét Tóth Gábor a buzsáki általános iskola igazgatóhelyettese kol­légáinak többségével együtt nem látja értelmét a sztrájk­nak, a szakszervezet kezdemé­nyezésének. Nem csatlakoztak a felhíváshoz. A jövő évi költ­ségvetés sarokszámait már el­fogadta a parlament. Ha ezek teljesülnek, személy szerint elégedett lenne. Völgyesiné György Agnes a balatonszárszói általános is­kola igazgatója elmondta, hogy sztrájkjuk nem helyi konfliktus, nem az önkor­mányzat ellen harcolnak. Tisz­tában vannak azzal, hogy a fi­zetéseik magasabbak, mint a bértáblázatban előírtak, de a 150 ezer fős közalkalmazotti közösséggel szolidaritást vál­lalnak. Kpczián Lászlóné a lengyel­tói speciális iskola vezetője elmondta, hogy a fogyatékos gyermekeket nevelő intézmé­nyek zöméhez hasonlóan nem tartottak munkabeszüntetést. Nem a bérezésükkel elégedet­tek, hanem úgy látják sokkal nagyobb probléma a diákok elhelyezése a szülőknek, mintha egészséges gyermeke­ket gondoznának, ezért tanítot­tak tegnap. Az általános isko­lában sztrájkoltak mindössze három diák jelenlétében. Ma­rián József igazgató szerint a kormány ellen, mert a bérkér­dések nem helyben dőlnek el. Sztrájkol a tanítónéni — Azért nincs ma tanítás, mert sztrájkolnak a tanítóné­nik — mondta a jólértesültek határozottságával a harmadi­kos Ignéczi Enikő'. Azon már kellett egy kicsit gondolkoz­nia, hogy mi is az a sztrájk, de végül kibökte: hát hogy nem dolgoznak. Szomszédja, a negyedikes Szilágyi Lajos azt is tudta: azért sztrájkol­nak, hogy több legyen a fize­tésük, meg hogy ne négyven- ketten legyünk egy osztály­ban. A taszári általános iskola a néhány intézmény egyike, ahol kellett gyermekfelügye­letet tartani. 16 család kérte ennek biztosítását, de végülis csak nyolc diák érkezett meg reggel az iskolába. A gyere­keknek egész nap szabadidős foglalkozást tartottak, a pa­dokban tankönyv helyett já­tékok és mesekönyvek vol­tak. A tanítónéni pedig, aki felügyelt a gyerekekre, köz­ben a karácsonyi dekorációt készítette el. A tanítóképzőben nemet mondtak Tegnap tanítottak a Csokonai tanítóképző főiskolán.- Nem ért váratlanul ez a döntés — mondta Wellner András főiskolai adjunktus, a Felsőoktatási Dolgozók Szak- szervezetének intézményi tiszt­ségviselője. - Amikor a sztrájk- felhívás nyomán az első viszo­nyulást felmértük 10-15 száza­lékos volt a támogatottság, ked­den pedig nem jött össze a hatá­rozatképes többség. Hamarosan kezdődik a vizsgaidőszak, min­den tanítási napra szükség van, ez az utolsó péntek a félévben. Oka az is, hogy a kollégák jelen­tős része bízott a bérmegállapo­dásban egészen az utolsó pilla­natig, amikor ez meghiúsult, in­kább valamiféle csalódott fá­sultságot okozott, és megfogal­mazódott az is, hogy másféle ki­törési pontokat tartanának cél­ravezetőnek ebben a helyzet­ben. Elbizonytalanító volt az is, hogy ezzel Óhatatlanul anyagi kárt okoztunk volna a főiskolá­nak, mert ha a nappalis hallga­tók oktatása szünetelt volna is, más szolgáltatások elmaradása veszteséget okozna. Hozzáfűzte az elmondottak­hoz Wellner András azt is, hogy a dolgozók a főiskolán is elége­detlenek a bérükkel, tapasztala­tai szerint szolidárisak a sztráj­koló kollégákkal, a továbbiakra nézve pedig kétséges, hogy mit hoz ez a mostani péntek. Tanítottak a Petőfiben Kaposváron a Petőfi általános iskolában nem sztrájkoltak. Pontosabban — mint azt Ko­vács Zoltán igazgató elmondta — mindössze két pedagógus sztrájkolt. A tantestület többi tagja és a technikai dolgozók azonban nem szüntették be a munkát. Az is szerepet játszott abban, hogy a sztrájk ellen döntöttek, hogy azokat a gye­rekeket, akiknek elhelyezését a szüleik nem tudják máshogyan megoldani, fogadnia kellett volna az iskolának. Vagyis ugyanúgy kellett volna fűteni, ebédet főzni, tehát szolgáltat­nia a technikai dolgozóknak, mint máskor. A tantestület nem látta értelmét egy olyan sztrájknak, amelynek nincs számottevő hatása a társada­lomra. Sokan úgy vélekedtek: a sztrájk épp a lényegét veszíti el akkor, ha mégis fogadják az iskolák a gyerekeket. Dél-Somogyban sztrájktöbbség Nagyatád oktatási intézményei — a Szent István téri óvoda kivételével — valamennyien csatlakoztak a Pedagógus Szakszervezet felhívásához. A csaknem négyszáz pedagógus több mint kilencven százaléka részt vett a sztrájkban. Mind­össze nyolc diák, néhány óvo­dás ellátásáról és felügyeleté­ről kellett csak gondoskodni. Sztrájkoltak többek között Háromfán, Lábodon, Tarany- ban és Kutason is. Barcson valamennyi iskolá­ban beszüntették a munkát erre a napra, és itt az óvodák is tel­jes egészében csatlakoztak a sztrájkfelhíváshoz. A Barcs környéki településeken is ha­sonló volt a helyzet, a falusi iskolák több mint 90 százaléka üres maradt a sztrájk napján. Összeállításunkat készítették: Czene Attila, Gáldonyi Mag­dolna, Krutek József, Kun G. Tibor, Nagy László, Németh István, Tröszt Tibor. TESZ-vezetők találkozója A Társadalmi Egyesületek Szövetsége megyei vezetőinek munkatalálkozót tartottak nemrégiben. A tanácskozáson Somogy megyét Nagyné Czanka Valéria és Bánkúti Gyöngyi képviselte. A találko­zón előadást tartott dr. Stumpf István a civil szervezetek he­lyéről és szerepéről a mai Ma­gyarországon. Szakmai nap a diákoknak Szakmai napot tartottak teg­nap a kaposvári Építőipari Szakközépiskola és Szak­munkásképző Intézetben. A szombathelyi Greenteam Kft két munkatársa mutatta be a német Weinig-Dimter cég gé­peit. A rendezvényre zsúfolá­sig megtelt az iskola egyik termő: a faipari szakközépis­kolások és a végzős szak­munkások mellett több somo­gyi faipari cég munkatársa is érdeklődéssel figyelte a be­mutatót. Dr. Alpár Tibor elő­adásában a legújabb fejlesz­tésű berendezésekről, a gyalu- és profilozógépekről tájékoz­tatta a diákokat. / Álláshelyek a Balaton parton A balatonboglári munkaügyi kirendeltség tájékoztatása sze­rint a Balaton parton jelenleg nyolc kőművest, egy víz-gáz- fűtésszerelőt, egy gépjármű­szerelőt olasz nyelvismerettel, egy felszolgálónőt, egy takarí­tónőt olasz nyelvismerettel, vendéglátóipari üzletvezetőt szerb-horvát nyelvismerettel, idegenforgalmi ügyintézőt, egy szakácsot, tolmácsot, szervezőt valamint egy romá­nul tudó árukísérőt keresnek a balatoni munkaadók. Közmunkások Mikében Nyolc jövedelempótló támoga­tásban részesülőt foglalkoztat két hónapon át a mikei önkor­mányzat. A hat férfi és két nő helybeli munkanélküli a leg­fontosabb munkákat végzi a faluban. A folyamatos jövede­lempótló támogatáshoz szük­séges harmadik hónapot min­denki maga szerzi meg: ott he­lyezkedik el, ahol tud, ahol munkáját megbecsülik. Önkéntes segélynyújtók Taranyban eddig hat önkéntes elsősegélynyújtó család kapott kiképzést arra, hogy a bajbaju­tott rászorulóknak szükség esetén segítséget nyújtsanak. Legutóbb a Horváth családot kereste fel egy sérült, akinek vágott sebét kellett ellátni. A seb bekötözése után természe­tesen orvoshoz irányították a segélykérő sérültet. Kihűlt asszony a bucsuki réten Egy negyvenegy éves balato- nendrédi nő élettársa jelentette be a siófoki rendőrségen, hogy az asszonyt a bucsuki réten —I ahol teheneket legeltetett —, holtan találta. A holttestet a háziorvos megvizsgálta és megállapította, hogy a halált kihűlés okozta. Az asszony it­tasságának következtében el­aludt, és kihűlt. Idegenkezű­ségre utaló körülmény eddig még nem merült fel. MSZOSZ és a közigazgatási hivatal a feladatokról A párbeszéd közös érdek Félévente találkoznak majd az MSZOSZ és a közigazgatási hivatal megyei vezetői. Ezt tegnap határozták el, miután megegyeztek a kölcsönös együttműködés feladataiban. — A területfejlesztés, az ér­dekegyeztetés, a tb önkor­mányzat és a nemzetközi kap­csolatok kérdései mind-mind együttműködést várnak el tő­lünk — mondta Svajda József, az MSZOSZ megyei elnöke. — És érdekeltek vagyunk egy szakszerű, takarékos, de jól működő közigazgatásban, ér­dekel bennünket a jövője is. — A törvényességi ügyek társadalmi hatását is figye­lembe kell venni. Ezt már dr. Németh Jenő, a közigazgatási hivatal vezetője mondta. Hoz­zátette: ebben segíthet a szak- szervezetekkel való jó viszony. A közigazgatás korszerűsítése szükségessé teszi az integrált ügyfélszolgálati rendszer meg­szervezését, amely a lakossá­got, a társadalmi szervezeteket is tájékoztatja és kapcsolatot tart a településekkel. A köz- igazgatási hivatalnak egyre in­kább ombudsman-szerepe is lesz. A különböző, sértett vagy érintett szervezeteket, gőzössé­geket is fel kell készíteni a tör­vényesség betartására. De nem panaszirodát akarunk, hanem az intézményes ombudsman szerepét kívánjuk betölteni. Az állami, területi közigaz­gatás nagy változások előtt áll. Ehhez is sok tapasztalatot sze­rezhettek tegnap. (Lengyel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom