Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-15 / 294. szám
1995. december 15., péntek SOMOGYI HÍRLAP SPORT 9 Uszonyos és búvárúszó verseny, Zólyom Félszáz kaposvári érem Szlovákiából Három napon keresztül Szlovákiában, Zólyomban rendezték meg a Karácsonyi Kupa elnevezésű nemzetközi uszonyos és búvárúszó versenyt a város polgármesterének díjáért. A rangos versenyen a szlovákok mellett szlovén, lengyel és magyar búvárúszók is rajthoz álltak. A nagyszabású viadalon ott voltak a Kaposvári Húsos SC versenyzői is, akik — ahogy azt már megszokhattuk — ezúttal is alaposan kitettek magukért. Kovács László és Kenyeres Tibor edzők tanítványai egy híján félszáz éremmel — közte 19 aranynyal — térhettek haza. A gyermek korosztályban a leányoknál Csiszár Tímea és Baksa Andrea gyűjtögette hangyaszorgalommal az érmeket: az előbbinek három arany és két bronz, Baksának pedig egy arany és három ezüst jutott, de Wirtz Nikoletta is szerzett két bronzérmet. A fiúk mezőnyében Dévai Miklós két ezüst mellett még egy bronzot gyűjtött be, Neu Gábor pedig egy-egy alkalommal állhatott fel a dobogó első és második fokára. Papcsik Mátyás egy bronzzal, míg a serdülő korosztályban érdekelt Medveczky Anna és Vinkler Péter pedig egy-egy arannyal távozhatott Szlovákiából. Az ifjúságiaknál, junioroknál és felnőtteknél a leányok voltak a főszereplők. Az iljúságiak mezőnyében az egyéni versenyszámokban Lábodi Laura öt aranyat (!), Vinkler Agnes pedig két ezüstöt és három bronzot gyűjtött össze. Ugyanez — azaz két második és három harmadik helyezés — volt a mérlege a juniorok között versenyző Takács Katalinnak is. Á felnőttek mezőnyében a nőknél az egyéni versenyszámokban Petőfalvi Lillának két- két arany és ezüst, nővérének, Tímeának egy arany mellett két ezüst és ugyanannyi bronz, míg a férfiaknál Totth Benedeknek három arany és egy ezüst jutott. A Petőfalvi Lilla, Petőfalvi Tímea, Lábodi Laura, Vinkler Agnes alkotta kaposvári csapat a 4x100-as váltóban első, a 4x50-es váltóban pedig második lett. A Kaposvári Húsos SC versenyzőinek (dobogós) eredményei. Gyermekek, leányok. 15 m búvárúszás: ... 3. Csiszár Tímea. 50 m uszonyos úszás: 1. Baksa Andrea, ... 3. Csiszár Tímea. 100 m uszonyos úszás: 1. Csiszár Tímea, 2. Baksa Andrea. 200 m uszonyos úszás: 1. Csiszár Tímea, 2. Baksa Andrea, 3. Wirtz Nikoletta. 400 m uszonyos úszás: 1. Csiszár Tímea, 2. Baksa, Andrea, 3. Wirtz Nikoletta. — A legeredményesebb gyermek leány versenyző Csiszár Tímea lett. Gyermekek, fiúk. 50 m búvárúszás: ... 2. Dévai Miklós. 100 m uszonyos úszás: ... 2. Dévai Miklós. 200 m uszonyos úszás: ... 2. Neu Gábor, 3. Dévai Miklós. 400 m uszonyos úszás: 1. Neu Gábor,... 3. Papcsik Mátyás. Serdülők, leányok. 400 m uszonyos úszás: 1. Medveczky Anna. Serdülők, fiúk. 400 m uszonyos úszás: 1. Vinkler Péter. Ifjúságiak, leányok. 50 m búvárúszás: 1. Lábodi Laura,... 3. Vinkler Agnes. 50 m uszonyos úszás: 1. Lábodi Laura, ... 3. Vinkler Agnes. 100 m uszonyos úszás: 1. Lábodi Laura, ... 3. Vinkler Agnes. 200 m uszonyos úszás: 1. Lábodi Laura, 2. Vinkler Agnes. 400 m uszonyos úszás: 1. Lábodi Laura, 2. Vinkler Agnes. — A legeredményesebb ifjúsági versenyző Lábodi Laura lett. Juniorok, leányok. 50 m búvárúszás: ... 3. Takács Katalin. 50 m uszonyos úszás: ... 3. Takács Katalin. 100 m uszonyos úszás: ... 3. Takács Katalin. 200 m uszonyos úszás:... 2. Takács Katalin. 400 m uszonyos úszás: ... 2. Takács Katalin. Felnőttek, nők. 50 m búvárúszás: ... 3. Petőfalvi Tímea. 50 m uszonyos úszás: ... 2. Petőfalvi Lilla, 3. Petőfalvi Tímea. 100 m uszonyos úszás: 1. Petőfalvi Tímea, 2. Petőfalvi Lilla. 200 m uszonyos úszás: 1. Petőfalvi Lilla, 2. Petőfalvi Tímea. 400 m uszonyos úszás: 1. Petőfalvi Lilla, 2. Petőfalvi Tímea. 4x50 m váltó: ... 2. Kaposvári Húsos SC csapata (Petőfalvi Lilla, Petőfalvi Tímea, Lábodi Laura, Vinkler Ágnes). 4x100 m váltó: 1. Kaposvári Húsos SC csapata ( Petőfalvi Lilla, Petőfalvi Tímea, Lábodi Laura, Vinkler Ágnes). — A legeredményesebb felnőtt női versenyző Petőfalvi Lilla lett. Felnőttek, férfiak. 50 m búvárúszás: ... 3. Totth Benedek. 100 m uszonyos úszás: 1. Totth Benedek. 200 m uszonyos úszás: 1. Totth Benedek. 400 m uszonyos úszás: 1. Totth Benedek. Mind a női, mind pedig a férfi csapatversenyt magabiztosan nyerte a Kaposvári Húsos SC. (Fenyő) Hétvége a sportpályákon A legutóbbi bajnoki találkozóján hazai pályán megszégyenítő, 3-0 arányú vereséget szenvedett a Kaposvári Ba- latel RC férfi röplabdacsapata a Kazincbarcika ellen. Azóta eltelt két hét; vasárnap este 17 órakor a Dunaferr SE ellen bizonyíthatják Mészárosék, hogy már kilábaltak a hullámvölgyből fotó: török anett PÉNTEK Kosárlabda NB II, férfi mérkőzés: Marcali VSZSE-Autóscentrum- Gazdász (Kaposvár). Marcali, városi sportcsarnok, 19.15 óra. Erdőgép Kupa '96 megyei férfi kosárlabda-bajnokság. „B”-csoportos mérkőzés: Marcali VSZSE-Kan-Ászok KK. Marcali, városi sportcsarnok, 17.30 óra. — A hétvégi 10. fordulóból elmaradt mérkőzés pótlása. Kispályás teremlabdarúgás III. Táncsics gimná- zium-Kapos TV Kupa pénzdíjas kispályás teremlabdarúgótorna (40 csapat részvételével). Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka. Mérkőzések: 9.30 órától. Renault-Lantos Kupa diák kispályás teremlabdarúgótorna (7-8. osztályos csapatok számára). Marcali, városi sportcsarnok. Mérkőzések: 13 órától. SZOMBAT Kosárlabda NB I, férfi „B”-csoportos mérkőzések: Konstruktőr KSE-Nyíregy- házi TK-Isobau. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 15 óra.) LRI-Malév SC-Balatel SC Siófok. Budapest, Malév- sportcsarnok, 17 óra. (Ifjúsági mérkőzés: 15 óra.) Erdőgép Kupa '96 megyei férfi kosárlabda-bajnokság. „A "-csoportos mérkőzések (Kaposvár, Eötvös Loránd Műszaki Középiskola torna- csarnoka): Munkácsy BK-Oázis SE 8 órakor, Tán- osics DSE-SP 54 SC 9.20-kor, Hurrikán KK-Cifa-Marlen KK 10.40-kor, Titán KK-Henger KK 12-kor. (Az Anda-Barcs SC csapata szabadnapos.) „B”-csoportos mérkőzések (Kaposvár, Munkácsy Mihály Gimnázium tornaterme): Eötvös MDSE-Security-Max SZSE 8 órakor, Sprint-Coop KK-Rádió 1602 9.20-kor, MBKE KK-lnvestment-Toldi DSK 10.40-kor, Füredhol- ding-Közlekedési DSE-Kan- Aszok KK 12-kor, Építőipari DSK-Marcali VSZSE. II. 13.20-kor. (A Somogyjádi SZK csapata szabadnapos.) Sakk Megyei II. osztályú sakk- csapatbajnokság. Somogyaszaló-Meszteg- nyő. Somogyaszaló, kultúrház (kisterem), 9 óra. Ságvár-Balatonszemes. Ságvár, Fő utca 16., 9 óra. Kézilabda Országos junior kupa (leányok): Marcali VSZSE-Fe- rencváros. Marcali, városi sportcsarnok, 15 óra. Cselgáncs Megyei cselgáncs-csapatverseny. Nagybajom, általános iskola tornaterme. Verseny: 9 órától. Karate Meghívásos karateverseny. Kőröshegy, faluház. Verseny: 10 órától. Fallabda Megyei amatőr (női és férfi) fallabda-bajnokság. Kaposvár, Sport Panzió. Verseny: 9 órától. Nevezés: a verseny előtt a helyszínen 8.30 óráig. Lábtenisz II. megyei lábtenisz-gála. Kaposvár, Pannon Agrártudományi Egyetem tornacsarnoka. Verseny: 9 órától. Versenyszámok: diákok (14-18 évesek), felnőttek és profik (18 éven felüliek), páros. Nevezés: a verseny előtt a helyszínen 8 és 9 óra között. Kispályás teremlabdarúgás III. Táncsics gimná- zium-Kapos TV Kupa pénzdíjas kispályás teremlabdarúgó- torna. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka. Mérkőzések: 7.50 órától. Természetjárás A Meteor Természetbarátok Turista Egyesületének nyílt téli gyalogtúrája Simonfára. Gyülekezés: Kaposváron az oroszlános szobornál (a vasútállomással szemben) 8.50 órakor. Indulás: 9 órakor. Útvonal: Kaposvár, vasútállomás — Róma hegy — Lonka hegy — Hármashatár — Simonfa. Túratáv: 11 kilométer. Visszaérkezés: 16.40 órakor Kaposvárra. Túravezető: Borsos András. VASÁRNAP Röplabda NB I, férfi Extraliga: Kaposvári Balatel RC-Dunaferr SE. Kaposvár, városi sportcsarnok, 17 óra. (Junior mérkőzés: 19 óra.) Sakk OB II-es sakk-csapatbajnokság. Veszprém-Kaposvári Móricz Zsigmond Művelődési Ház. Veszprém, 10 óra. Szekszárd-Nagyatádi Művelődési Ház. Szekszárd, 10 óra. Fallabda Megyei amatőr (női és férfi) fallabda-bajnokság. Kaposvár, Sport Panzió. Verseny: 9 órától. Kispályás teremlabdarúgás III. Táncsics gimná- zium-Kapos TV Kupa pénzdíjas kispályás teremlabdarúgótorna. Kaposvár, Táncsics Mihály Gimnázium tornacsarnoka. Mérkőzések: 7.50 órától. Döntő: 18.30 órakor. Oregfiúk körzeti kispályás teremlabdarúgó-tornája (hat csapat részvételével). Balatonlelle, általános iskola tornaterme. Mérkőzések: 8.30 órától. Magyar bravúr a kézilabda VB-n Magyarország-Oroszország 23-18(11-10) Tegnap este Budapesten a női kézilabda-világbajnokságon a magyar válogatott fantasztikus játékkal legyőzte Oroszországot, s így bejutott a legjobb négy közé. A döntőbe jutásért ma este Norvégia lesz az ellenfele. Ez a szép győzelem egyben azt is jelenti, hogy a magyar női kézilabda-válogatott jövő nyáron ott lesz az atlantai olimpiai játékokon. Négy somogyi a válogatottban Hétközben tartotta idei utolsó elnökségi ülését a Magyar Ritmikus Sportgimnasztika Szövetség, amelyen — többek között —- kijelölték a jövő évi válogatott kereteket. Ä 13 fős felnőtt egyéni keretben kilenc fővárosi és négy vidéki sportoló (valamennyien kaposváriak) kaptak helyet: Szalay Andrea, Holjevicz Eszter és Balogh Orsolya az Attitude RSG SC, a negyedik kaposvári, Balog Diana pedig az Építők SC versenyzője. Ugyanezen az elnökségi ülésen az MRSGSZ vezetősége felülvizsgálta a „Sydney 2000” keretet: a hat fiatal tehetséges tomásznő között találjuk a kaposvári Balog Dianát is. Síbörze lesz Kaposváron Megérkezett a hó, közeleg a karácsony; Kaposváron megrendezik az első téli sporteszközbörzét. Nemcsak vételre és eladásra, hanem cserére is lehetőség kínálkozik. A börzét december 20-án, szerdán 16 és 19 óra között tartják a városi művelődési központban. őszi záróra a tekézöknél NB I, férfiak A bajnokság állása: 1. K. Közút-Strabag SE 11 10 - 1 69:19 20 2. Pécsi DD Gáz SC 10 7 1 2 51:29 15 3. Inotai GYSC 11 7 - 4 50:38 14 4. Kaposvári Építők SC 11 7 - 4 48:40 14 5. Herendi Porcelán 11 7 - 4 45:43 14 6. Dunaújvárosi Építők 11 6 - 5 47:41 12 7. Kanizsa Sör' 11 6 - 5 47:41 11 8. LyukóbányaiBányász 11 5 - 6 36:52 10 9. Ózdi Spartacus 11 3 1 7 31:57 7 10. Bp. Chinoin SC 11 3 - 8 38:50 6 11. Egri Agria Bútor 10 3 - 7 32:48 6 12. Alba Regia 11 -- 11 26:52 0 A *-gal jelölt Kanizsa Sör csapatától egy büntetőpont levonva. A Pécsi DD Gáz SC-Egri Agria Bútor mérkőzést január 20-án pótolják. NB II — Nyugati-csoport (férfiak) Az őszi végeredmény: 1. Soproni Scarbantia 2. Mofém-Vasas 3. Épfu-Széber 4. Ajkai Kristály SE 5. Cardo Bútor 6. Dombóvári Spartacus 7. Győri Richards 8. Zalaegerszegi TK 9. Gellénháza 10. Szombathelyi TÉK 11. Győrhő* 12. Kaposvári Fáklya 11 11 - - 66:22 22 11 9 - 2 59:29 18 11 7 - 4 48:40 14 11 6 - 5 41:47 12 11 5 1 5 47:41 11 11 5 1 5 43:45 11 11 5 - 6 44:44 10 11 5 - 6 41:47 10 11 4 - 7 35:53 8 11 3 1 7 38:50 7 11 3 - 8 36:52 5 11 1 1 9 30:58 3 A *-gal jelölt Győrhő csapatától egy büntetőpont levonva. Síajánlatok a Mecsektől Bánkúiig A havas sportok kedvelői már készíthetik felszerelésüket, a szokottnál is korábban kezdetét vette a síszezon. A somogyi sportbarátoknak bizony mélyen a zsebükbe kell nyúlni, ha hódolni kívánnak kedvenc sportjuknak. A Hangár-dombi egykori krosszpálya volt siratófalánál, most már a sípályát is sirathatják a kaposváriak. A két felvonóval, villany- világítással ellátott mini téli centrum nem egészen egy évtizedes működés után végleg bezárt. Többen most azt jósolják, hogy megnő majd az érdeklődés a túrasízés iránt, mert ahhoz megyénkben igazán ideálisak a feltételek. De van másik előnye is; a lesikló- énál lényegesen olcsóbb a felszerelése. Akik viszont ragaszkodnak a lesikláshoz, kénytelenek hosszabb útra vállalkozni. Nézzük csak, hogy idehaza merre is találhatók összkomfortos síterepek. Hozzánk legközelebb Pécsen a Mecsek északi lejtőjén van a misinai tányéros felvonóval ellátott pálya. A Dunántúlon nyugat felé haladva Veszprém közelében Zirc-Eplényben bukkanunk jó „hótartó” síterepre. A mintegy ezeregyszáz méteres kivilágított pályán három felvonó működik. Naponta 9-21 óra között vehetik igénybe a síelők. A terep autóval jól megközelíthető. Északra fordulva Tatabánya-Csákánypusztán is lehet síelni. A Dunakanyarban Dobogókőn vannak felvonók, de oda csak a gyakorlottabbak merészkedjenek el, mert elég nehéz a pálya. Viseg-. rádon és Sopronban épült még felvonóval ellátott sípálya a Dunántúlon. Budapesttől mintegy ötven kilométerre érhető el Nagy-Hideg-hegy négy sílifttel ellátott terepe. Nagy hátránya, hogy személy- gépkocsikkal nem, csak síbusszal közelíthető meg. Az ország északi részén az Ipolyságban Kemence, feljebb a Salgótarján melletti Eresztvény kínál jó lehetőségeket. Tovább haladva északkeleti irányban az egyik legkedveltebb síterepre, a Kékes déli lejtőjéhez érünk. A jó minőségű pályákon tányéros felvonók működnek, de azok is csak síbuszokkal érhetők el. Arrébb Galyatető nagyszerű adottságú vidék és kedvenc kirándulóhely is egyben. Igaz, ott eléggé korlátozottak a lehetőségek, mert a sportegyesületek versenysportolóik révén eléggé leterhelik. Egyik legjobb hazai lehetőség Bánkúton fogadja a látogatót. Tíz különböző nehézségű pályán hét-nyolc lift szállítja a starthelyhez a síelőket. Ezzel ki is merültek az itthoni lehetőségek. Csak futólag említjük meg, hogy a szomszédos országok közül Szlovákia változatlanul népszerű, bár lényegesen megnövekedtek az árak, melyek nincsenek arányban a szolgáltatásokkal. Ausztriát mind inkább felfedezik a magyarok, ott sok helyen — időszaktól függően — különböző kedvezményeket vehetnek igénybe. Ez vonatkozik Szlovéniára és — a hosszabb utazással elérhető — Olaszországra és Franciaországra is. Ez utóbbi országban a legolcsóbb a síelés Európában. Kiki pénztárcájának megfelelően válogathat. Jutási Róbert Siófoki diáklány a váltóban Futva Atlantába Jövőre harminc diák futva teszi meg az utat Simontomyától Atlantáig, a nyári olimpiai játékok színhelyéig. A gyerekek fele amerikai lesz. A társaságba beválogatták Bálint Andreát, a siófoki Széchenyi István Általános Iskola 7/c. osztályos tanulóját is. A távolság mintegy 4500 kilométer hosszú; az apró atléták rendszeresen készülnek a nagy megmérettetésre. Naponta mintegy tíz kilométert kell majd megtenniük egymást váltva a futóknak, s a tervek szerint éjjel-nappal futnak majd. Az út két részből áll. Az európai szakasz Ausztrián, Németországon, Luxemburgon át vezet Franciaországba. Az Atlanti-óceánt átrepülik, a túlsó partján pedig Philadelphián, New Yorkon és Washingtonon át jutnak Atlantába. A távot 20-22 nap alatt teszik meg, s a végén — amolyan pihenésképpen — egy hetet szeretnének eltölteni a versenyek megtekintésével. Bálint Andrea mindennap edz, készül a nagy útra. (Emellett remekül halad iskolai tanulmányaiban: a jövő héten veheü majd át a Jó sportoló — jó tanuló kitüntetést.) Az út finanszírozására alapítványt hoztak létre, amelynek fő védnökei dr. Habsburg Ottó, a Pán-Európai Unió elnöke és Kovács László külügyminiszter. (Czene)