Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-15 / 294. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP SOMOGYI TÁJAK 1995. december 15., péntek Több mint húszmillió forint az iskola működtetésére Berzencén drágul a víz Két csurgói gyerek a Parlamentben Két csurgói kisdiák kapott meghívást a város gyermekönkormányzata révén Budapestre, a parlamenti karácsony december 25-i ünnepségére. A város mindkét általános iskoláját egy-egy gyérek képviseli, s hogy ez az út ne okozzon gondot, az utaztatásukat is támogatják. Somogyaracson 13 klubtag Jelenleg tizenhárom rendszeres látogatója van a so- mogyaracsi idó'sek klubjának. Az otthonban a nyugdíjasok kulturált körülmények között szórakozhatnak. A klub több napi- és hetilapot is járat, így olvashatnak, s televíziót is nézhetnek. A a klub épületben kapott helyet egy ezerkötetes könyvtár is. Garázst építenek a géptelepen A berzencei Solanum Kft telepén gépszínt és szociális helyiségeket építenek. A beruházás mintegy ötmillió forintba kerül. A szociális helyiségekben pihenőszobát és mosdót is kialakítanak. A kft az idén huszonötmillió forintot költött beruházásra, és kétszáznyolcvanmillió forint forgalommal zárja az évet, vagyis 20 millió forinttal többel, mint tavaly. Hulladéktelep-terv hatástanulmány Csurgó idei költségvetésében szerepel az új regionális szilárd-hulladéklerakó telep tervezése. A várostól északra körülbelül egy kilométerre levő természetes mélyedésre már korábban elkészítették a hatástanulmányt. S megvannak az engedélyezési tervek; a teljes kivitelezési dokumentáció pedig a hírek szerint ebben a hónapban megérkezik. Drágább lesz a víz Berzencén. Január 1-jétől a lakosság köbméterenként 50 forintot fizet, a közületi felhasználók 76 forintot. S ehhez még hozzájön az általános forgalmi adó. Legutóbbi ülésükön döntöttek erről a képviselők. Kovács Zoltán polgármester elmondta: a vízért eddig ugyanannyit fizettek a magán- személyek, mint a közületek. Az áremelés elkerülhetetlenné A heresznyei ruhaüzem termékeinek zömét exportálják; az idén amerikai, német, osztrák és francia piacra dolgoztak. A telepen jelenleg egy osztrák megbízásnak tesznek eleget. Gondot okoz Heresznyén, hogy kevés a munkáskéz. A telepen ugyan harminchét embert foglalkoztatnak, ám most csak ti- zenketten dolgoznak. A munkások harmada influenza miatt hiányzik. A vállalt munkát azonban így is elvégzik - tudtuk meg Harasztia Zoltánnétól, a ruhaüzem munkatársától. Mint mondta, az utóbbi időben több, kisszériás megrendelést kaptak, a 370 darabos kötényruhára például egy osztrák vállalattól. Később is ugyanennek a cégnek dolgoznak, csak más modellt készítenek. — A precíz tűzésre és a vasalásra éppúgy vigyázni kell, mint a szabásra — mondta A fiamat felvették a barcsi szakmunkásképzőbe. Szobafestő lehetett volna. De nem jár iskolába: nincs pénzünk arra, hogy taníttassuk - mondta Sárközi Sándorné. Sárköziék magányos háza Csokonyavisonta határában áll. Itt él a házaspár, és három gyerekük. Az apa jövedelem- pótló támogatást kap, a felesége munkanélküli. Van úgy, hogy napokon alig esznek valamit.- Tavasszal, nyáron még megvagyunk - mondta Sárközi Sándorné -, hársot gyűjtünk, gombát szedünk, de ilyenkor nincs semmi munka. Az ön- kormányzattól is kértünk vált. Döntésük meghozatalakor azonban ügyeltek arra, "hogy minél kevésbé növeljék a lakosság terheit. Megtárgyalták a jövő évi költségvetési koncepciót is. Mivel a pontos tervezéshez még sok információ hiányzik, csak a várható lehetőségeket térképezték föl. Berzence előreláthatólag 105 millió forintból gazdálkodhat. A kiadások döntő hányadát viszi el az inHorváthné Borók Mária szalagvezető. — Bonyolítja a munkát, hogy kétszínű anyaggal dolgozunk. Munkásaink többségének ez nem okoz gondot: folyamatosan dolgoznak. A telepen legutóbb női blézereket varrtak. Ezt Franciaorpénzt, de nem adtak: azt mondták, most nem segíthetnek. Pedig nálunk volna helye a pénznek - bizonygatja. - Egyszer végre jól bevásárolnék: vennék kolbászt, szalonnát, a gyerekeknek édességet. Úgy, ahogy más családok. De mi mindig nagyon szegényen éltünk. Szinte csak élelemre költenek. A 30 éves asszony - mint mondta - nem emlékszik, mikor vett magának új ruhát. A gyerekek sem mostanában kaptak cipőt, nadrágot. Pedig a tizenéves fiú és lány is szeretne divatosan öltözni. De megszokták, hogy vannak fontosabb dolgok: a tej, a kenyér... tézmények. fenntartása. Több mint 20 millió forintba kerül az általános iskola működtetése, nyolcmillióba a napközi otthon. Fejlesztésre jövőre is keveset költhetnek. Az orvosi rendelő korszerűsítése a legfontosabb teendő - erre igyekeznek biztosítani a szükséges összeget. Az átépítés mintegy 1,5 millió forintba kerül. (Harsányi) szágba küldték. Ezer darabból állt az a kosztümszállítmány, amelyet egy francia cég rendelt meg. A kaposvári ruhagyár heresznyei telepén amerikai és angol megbízásnak is eleget tettek: több száz férfitélikabátot állítottak össze. (Harsányi)- Borzasztó, amikor az ember nem tudja, mit ad másnap a gyerekeinek. A szegénység megnyomorít mindenkit. Mindig az jár a fejemben, mi lesz velünk. A férjem igyekszik, de nem jut egyről a kettőre. A gyerekek miatt aggódom igazán. Búcsúzáskor elmondta legutóbbi fájdalmát. Hallotta a televízió egyik műsorában, hogy a szegényeknek karácsonyi ajándékot adnak: csak egy levelet kell írni és küldik a csomagot... Sárközi Sándorné mégsem adta föl a levelet: nem volt annyi pénze, hogy bélyeget vegyen. (Harsányi) Nehezíti az exportot az influenzajárvány Heresznyei kötényruha Bécsbe Síposáé Csik Mónika szoknyát állít össze a kis üzemben Ruhánál fontosabb dolgok: mindennapi kenyerünk Visontai munkanélküliek Hallotta, hogy erre is nagy a munkanélküliség Bolhói fészekrakók Szabó István lécet fűrészelt a belső lambériához Monorról. költöztek anyá- mék Bolhóra. Kényszerből tették, nem volt más választásuk. Elettársammal együtt én is eljöttem. Somogybán alig néhány hete lakunk, de nagyon megszerettük ezt a vidéket - mondta Szabó István. A 25 éves fiatalember anyja nehéz anyagi körülmények között élt. Nem tudták törleszteni a lakásrészletet, s el kellett adniuk a házat. Egy újsághirdetés nyomán bukkantak az eladó bolhói házra; maradék pénzükön megvették a határszéli épületet- Nem tehettünk mást, mint hogy elköltözzünk - mondta Szabó István. - Anyámék nem tudták kifizetni a havi 20 ezer forintos részletet. A költözéssel, úgy tűnik, megoldódott problémánk. Bár sokat költhetünk erre a házra is: régi már, sok rajta a javítani való - mutatja is. - De a lényeg, hogy ez már a mienk: innen senki nem tehet ki bennünket. 350 ezer forintot fizettünk érte. Már vásárláskor is láttam, sokba lesz ez még nekünk... Szép lassan azonban felújítjuk. Annyival kevesebb a kiadás, hogy Szabó István asztalos. Egész nap fúr-farag: készíti a belső lambériát. Ideje van bőven, mert munkanélküli. Nagy reményt nem is fűz az elhelyezkedéshez. Hallomásból tudja, hogy nagy a munkanélküliség errefelé. Mégsem keseredett el; korábban is keresett már munkát, s nem vették föl. - A papírjaim rendben volnának; kitanultam becsülettel a szakmát - mondta. Csakhogy veleszületett lábbetegsége miatt több helyütt is elutasították. Attól féltek, hogy nem bírja a fizikai munkát. Mégsem adja föl.- Nem félek a munkától, bármit elvállalnék. Azt szeretném, ha végre emberhez méltóan élhetnénk. Bolhót megszerettük. Remélem, később is csak jót mondhatok erről a faluról... (Harsányi) Vidám fiúk Babócsáról A roma hagyományokat ápoljuk: fontos, hogy a fiatalok is megismerjék az ősi zenét - mondta Kovács József, a babócsai Vidám Fiúk együttes tagja. A csapat másfél éve alakult. A fiúk egy pécsi romatáborban kaptak kedvet a közös zenéléshez. Azóta 150 dalt tanultak meg, s fesztiválokon, hivatalos rendezvényeken lépnek föl. Négyen vannak a hagyomány- őrző együttesben: Orosházi István, Kovács József, Kovács István és Csonka István. A közönség hallotta már őket pécsi, nagyatádi, vízvári és darányi bemutatkozásukon.- Nagyon fontos, hogy a roma zene ne haljon ki mondta a 21 éves Csonka István, az együttes gitárosa. - A dalok többségét szüléinktől, ismerőseinktől tanultuk, de átnéztünk néhány régi zenei kiadványt is. Kezdetben nehezen használtuk a hangszereket. Sok gyakorlás kellett, hogy könnyedén játszunk az olyan hagyományos hangszeren, mint a kanna vagy a kanál.- Érdekes, hogy a roma zenét többnyire az idősebbek szeretik - tette hozzá Kovács István. A 16 éves fiatalember kanálon „játszik”: ez adja a roma zene feszes ritmusát. - A fiatalok leginkább a rockot vagy a technot kedvelik. Bízunk benne, hogy a huszonévesek körében is népszerű lesz a roma zene. (Harsányi) Ritkán találnak zsebesnél tárgyi bizonyítékot Egy kis lopás a boltokban Az utóbbi időben nagyon elszaporodtak a zsebtolvajlások Barcson - mondta Szocsényi János, a Barcsi Rendőrkapitányság bűnügyi osztályának főhadnagya. Főként a horvát bevásárlóturistákat fenyegeti a veszély, hogy „kinyúlják” a táskájukból pénztárcájukat. A zsebtolvajokat nehéz tetten érni a sokadalom- ban, mivel a zsebelést ketten- hárman összedolgozva követik el, és a zsákmányt pillanatok alatt továbbadják. így az elkövetőnél ritkán találnak tárgyi bizonyítékot. Farkas Ervinné 26 éves vókányi lakost Barcson fogták el a rendőrök, mert - szavait idézve - „egy kis lopást” követett el, azaz sógornőjével kizsebelt két horvát állampolgárt egy üzletben. Az asszony felháborodott, hogy miért nem engedik el, hiszen ő szoptatós anya, egyhónapos a gyermek (s még másik 3 is van).- Mi a sógornőmmel csak vétséget követtünk el, mégis már több hete itt ülünk a fogdában, holott mindent bevallottunk. Miért nem engednek el? A sógornőm már tiszta idegbeteg; papírja is van arról, hogy fogdamentes. Azért az is kiderül: az analfabéta nő tizenháromszor volt büntetve garázdaság, áruházi lopás és zsebelések miatt. Mint mondja: csak pénzt lop. Sógornőjének - a szintén előzetesben levő Búzás Józsefiének - a tekintetéből sugárzik: valóban lehet „valamilyen” papírja.- A férjemmel együtt előzetesben vagyunk, otthon két gyermekünkre a sógorom vigyáz. Én már kétszer megbolondultam; nem bírom a fogdát, de hiába könyörgök, hogy engedjenek el. Eddig öt-hatszor voltam büntetve zsebtolvajlásért. Lopok, mert nincs miből megélni. Ha nem engednek szabadlábra, nem tudom, mit csinálok magammal! Farkasnéék esetében a rendőröknek szerencséje volt: nemcsak a pénz, a személyes iratok, hanem az erszényben levő ékszerek is előkerültek. Legutóbbi értesülésünk szerint a két asszonyt kiengedték a fogdából, és szabadlábon védekeznek. Tamási Rita / Munkabizottság alakult Csurgón az Együd Árpád évfordulóra Búza a tálban Gyékényesen Munkabizottság alakult Csurgón, hogy előkészítse az Együd Árpád-évforduló jövő évi méltó megünneplését. A neves néprajzi gyűjtő a Csokonai gimnázium testnevelő tanáraként csaknem másfél évtizedig itt bontakoztatta ki tevékenységét. Az évforduló alkalmat a visszatekintésre, s kötelez is; az új múzeum raktárba zsúfolt anyaga a nyilvánosság elé kívánkozik, s új gyűjtéssel is a köz elé kell lépni. Éppen 25 éve néhány csurgói diák a környék Luca-napi szokásait vizsgálta Gyékényesen, Szentén. E szokások nagy része a termékenységhez kapcsolódik; létkérdés volt, milyen lesz a következő év. Csurgó- nagymartonban 13-án kotyolók járták a házakat. Ahová bementek, a háziasszony egy tuskót (fadarabot) hozott az udvarról, arra ültette őket; kukoricát, búzát szórt a fejükre, annak reményében, annyi csirkéjük lesz, ahány szemet elszórt. Hosszú verses jókívánságaikból csak egy a sok közül: „ Kee- tök disznajának akkora / szalonnája legyen, / Mint a mestergerendánk...’’ A háziasz- szony megvendégelte őket, majd távoztuk után a fölsepert gabonával megetette a tyúkokat, a tuskót pedig az ólba tette - ott is maradt egész évben. Luca napján nem volt szabad varrni, nehogy a tyúkok fenekét varrják be; mosni sem, mert akkor a csirkék hitványak lesznek, sem fonni, mert a malacok és csirkék megkergülnek. Gyékényesen karácsonyig figyelve az időjárást felírták a kalendárium egy-egy oldalára a hónap neve mellé. Ez volt az évi prognózis. Egy tálba búzát vetettek, s karácsonyra meglátszott, milyen lesz a jövő évi termés. Szentén a lányok 13 cédulára 12 nevet írtak, s mindennap eltüzeltek egyet. Karácsonyra egy maradt: a jövendőbelié. Ma már a gyűjtők is tudják, a nap fénye megkopott. De ne csak a lucaszék őrizze meg! Horváth József