Somogyi Hírlap, 1995. december (6. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-13 / 292. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP VILÁGTÜKÖR 1995. december 13., szerda Értesülések szerint Horn Gyula miniszterelnök és Vla­dimír Meciar szlovák kor­mányfő a hét végén a madridi EU-csúcson megbeszéléseket folytat. A magyar külügyi szó­vivő keddi sajtótájékoztatóján nem tudta megerősíteni a bécsi Kurier című lap hírét. Kinevezte a Kolozs megyei tanfelügyelőség kedden az Apáczai Csere János líceum új igazgatóját a magyar Wolf Ru­dolf tanár személyében. A dön­tés nyomán az épület homlok­zatáról lekerült a szülő-tanuló sztrájkot jelképező fehér zászló. Élesen kirohant Magyaror­szág NATO-csatlakozása ellen Vlagyimir Zsirino.vszkij, az is­mert szélsőséges orosz politi­kus. A Liberális Demokrata Párt elnöke a bukaresti Media- fax hírügynökségnek nyilat­kozva hangsúlyozta: ha Buda­pest közeledik az észak-atlanti szövetséghez, könnyen Moszkva ellenségévé válhat. Eltemették kedd délután Mad­ridban a hétfőn elkövetett bom­bamerénylet hat halálos áldoza­tát, akik mind a hadsereg köte­lékében dolgozó civil alkalma­zottak voltak. A 20 sebesült kö­zül öt még mindig igen súlyos állapotban kórházban van. A baszk terrorszervezet akcióját elítélték a spanyol társadalmi és politikai erők. Megállapodás született az Egyesült Államok vezette nem­zetközi tőkebefektetési szövet­ség és Eszak-Korea között: le­cserélik az ázsiai ország elavult atomreaktorait. A plutónium előállítására is alkalmas beren­dezések felváltásáról szóló szerződéstervezet csak az ille­tékesek jóváhagyására vár. Ázsiai kőrútjának utolsó ál­lomására, Tokióba érkezett kedden Fidel Castro. A kubai államfő alig 20 órás, nem hiva­talos szigetországi látogatása során szerdán találkozik a japán kormányfővel és a külügymi­niszterrel is. A kubai vezető Kínában meghűlt, a sajtó sze­rint ezért tűnt fáradtnak. Kigyulladt a Kras Szálló kedd hajnalban Rozsnyón. Két ukrán állampolgárságú vendég meg­halt, többen súlyosan megsebe­sültek. A rendőrség tájékozta­tása szerint a tűz a szálloda por­táján keletkezett, ahol egy hő­sugárzótól lángra kapott a füg­göny, majd a berendezés. Elhagyta kedden a manhattani Beth Israel North kórházat Mi­chael Jackson. A világhírű pop­sztár orvosai tanácsára néhány napig még ágyban marad, és a későbbiekben rendszeresen meg kell jelennie az egészség- ügyi vizsgálaton. Jlagánkihallgatáson a császári palotában Horn Gyulát és feleségét kedden audiencián fogadta Akihito japán császár és Micsiko császárné. Ä félórás beszélgetésen az uralkodó élénken érdeklődött a japán-magyar kapcsolatokról. fotó: feb/reuter Kivonult az izraeli katonaság Nabluszból A Jordán folyó nyugati partjának legnagyobb városát két nappal a meghirdetett határidő előtt vehette birtokába a palesztin hatóság. Az örömünnep hétfő estétől kedd reggelig tartott. fotó: feb/reuter Szabadok a szerb fogságba esett francia pilóták Mozgósítás Amerikában Visszanyerte szabadságát ked­den az a két francia pilóta, aki­nek Mirage típusú harci gépét augusztus 30-án lőtték le a boszniai szerbek. Frédéric Chiffot-t és Jose-Manuel Sau- vignet-t fogva tartóik átadták Chirac elnök képviselőjének. Bili Clinton hétfőn hivatalos formában is kérte a kongresszus támogatását ahhoz, hogy ameri­kai katonák részt vehessenek a boszniai megállapodás végrehaj­tásának ellenőrzésében. Ai el­nök eljuttatta a honatyákhoz azt a nyilatkozatot is, amelyben le­szögezi: az Egyesült Államok kész vezető szerepet, játszani a boszniai kormányerők kiképzé­sére és felfegyverzésére irányuló program összehangolásában. Hétfőn csaknem ötszáz tartalé­kost mozgósítottak az Egyesült Államokban a boszniai műve­letre való felkészülés jegyében. Rövid kiképzés után valameny- nyiüket a délszláv térségbe ve­zénylik. A védelmi miniszté­rium az elnök engedélyével há­romezer-nyolc száz tartalékost kíván behívni aktív szolgálatra a boszniai küldetés keretében. Szarajevó szerb negyedeiben kedden népszavazás kezdődött arról, hogy a város a muzul- mán-horvát föderáció ellenőr­zése alá kerüljön-e. A referen­dumot a szerbek kezdeményez­ték, de eredménye nem változ­tathatja meg a Párizsban decem­ber 14-én aláírandó végleges boszniai békeszerződést. Fölösleges fegyverkezés Washington felült a kettős ügynököknek Másfél éves nyomozás után kiderítette a CIA vezetése: csillagászati összegeket köl­töttek fölöslegesen arra, hogy Amerika „lépést tartson” a szovjet fegyverkezéssel. Milliárdokat takaríthatott volna meg az Egyesült Államok költ­ségvetése, ha a döntéshozók nem ülnek föl a szovjet-ameri­kai kettős ügynökök megté­vesztőjelentéseinek. Az Újvilág történetében a legnagyobb kárt Aldrich Ames titkosszolgálati ügynök okozta, aki 31 esztendeig állt a CIA al­kalmazásában, 1985-94 között pedig a szovjet, majd az orosz KGB-nek is dolgozott. Tíz kol­légáját adta föl Moszkvának, és legalább száz nyugati hírszer­zőt buktatott le. A nagyobb kár akkor érte - Amerikát, amikor a CIA olyan jelentéseket tett Ronald Reagan és George Bush elnök asztalára, amelyekről tudta vagy sejtette, hogy részben a szovjet titkos- szolgálat írta őket, tehát eleve megtévesztőek! Az időközben életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt Ames a CIA legbelső titkairól is tájé­koztatta az oroszokat, akik erre még több kettős ügynökkel árasztották el az amerikai és a nyugati titkosszolgálatokat. -• A részben valódi, többségé­ben azonban álinformációkból Washingtonban nem tudták kihámozni az igazságot, s rész­ben ezért a kormányzat irdat­lan pénzeket ölt a hadiipari ku­tatásokba, a hadsereg megújí­tásába. FEB A maffialány és a nyilvánosság s Áldozatnak érzi magát, és imádja apját Tizennyolc évig álnéven élt Maria Concetta Riina, az itáliai maffia, a Cosa Nostra legfőbb vezérének lánya. Hosszú hall­gatását megtörve, nemrégiben nyilatkozatot adott az olasz Panorama magazinnak. Az alig 21 esztendős hölgy megunta a bujkálást: nemrég elhunyt nagymamájának cor- leone-i (a televízióban mosta­nában vetített filmeposzból, a Keresztapából ismerős ez a név) lakásában fogadta a neves lap riporterét. Maria Concetta áldozatnak érzi magát: üldözi a törvény, a közvélemény és a sajtó egy­aránt. „Azt akarják, hogy nyil­vánosan határolódjam el a maf­fiától, és tagadjam meg az apámat is. Felszólítottak: többé ne látogassam meg őt a börtön­ben... Azt az embert tagadjam meg talán, akitől csak szerete- tet kaptam egész életemben?” A beszélgetés vissza-vissza- térő motívuma: a lány imádja apját, akit 1993. január 15-én vettek őrizetbe. De elítéli a maffiát, amely szerinte is maga az erőszak, a törvénytelenség és a megfélemlítés. „Ellenzék mindennemű testi vagy lelki erőszakot. Ezt éppen apám nevelte belém! Nem tu­dom elképzelni, hogy ő valaha is olyat tett volna, mint amivel megvádolták” - mondta Maria Concetta. Arról a nagy port felvert fotóról, amelyen apja, Riina, a Cosa Nostra főnöke és a volt olasz kormányfő, And­reotti maffiamódra csókot vált, a hölgynek mindössze ennyi a véleménye: „Apám mindig is egy cég könyvelőjeként dolgo­zott. Számomra teljesen való­színűtlen, hogy ilyen kis ember a miniszterelnöknek akár a kö­zelébe is férkőzzön.” FEB Megkérdőjelezik az amerikai katonai jelenlétet Erőszak Okinawán Japán bíróság fog ítélkezni arról a három amerikai ten­gerészgyalogosról, akik Oki­nawa szigetén néhány hó­napja megerőszakoltak egy 12 éves japán iskoláslányt. Az eset távolról sem egyedülálló, sőt! 1972 óta, amikor a csendes­óceáni háború súlyos harcairól ismertté vált szigetet az amerika­iak visszaadták Japánnak, az ott állomásozó amerikai katonák 22 gyilkosságot, 110 nemi erősza­kot és 354 rablógyilkosságot kö­vettek el. A hidegháború idején a sziget­lakok eltűrték a történteket, ma­napság azonban egyre nagyobb az ellenállás az idegen katonai je­lenléttel szemben. Okinawa tíz (!) amerikai katonai támasz­pontja a sziget területének tíz százalékát veszi igénybe, azokon 27 ezer katona él. További 20 ezer fős amerikai katonai alaku­lat állomásozik az egykori ellen­ség területének más támaszpont­jain. A washingtoni kormány a japán tiltakozások ellenére sem kívánja csökkenteni a létszámot, mert arra a „térség biztonsága szempontjából” szüksége van. E véleményt támogatják mérték­adó japán politikusok is. Tokióban Észak-Koreától, Oroszországtól, de főképp Kíná­tól tartanak. Ugyanakkor Japán szomszédai is az amerikai csapa­tok maradása mellett voksolnak, mert ők viszont a japán milita- rizmus újjáéledésétől félnek. Vihar az Amazonas fölött Radarvédelem a Föld tüdejének megőrzésére Cudarul civakodó cársarjak Februárra tűzték ki a kivégzett II. Miklós újratemetését Nemrégiben csaknem százszázalékos biztonsággal azonosítot­ták a Lenin katonái által lemészárolt II. Miklós cárnak és hét családtagjának, illetve kísérőiknek földi maradványait. A brazil kormány óriási be­ruházásra készül: földi és égi (műholdas) egységekből álló radarrendszert kíván kiépí­teni a Föld tüdejének számító amazonasi esőerdő fölött. A portugál rövidítés alapján Sivam-rendszemek nevezett grandiózus terv célja az, hogy ellenőrizhetővé tegye a világ egyik legfontosabb, s talán leg­kevésbé védett területét. Segít­ségével nemcsak az eddig gya­korlatilag láthatatlan illegális kábítószer-szállító repülőgépe­ket lehet észlelni, hanem földe- ríthetők az eltitkolt bányaműve­letek, erdőirtások is. Persze, mint általában az ilyen méretű beruházások, a Si- vam sem zajlik botrány nélkül. Az még hagyján, mondják a brazilok, hogy a rendszer kiépí­tése jócskán apasztja az ország tartalékait, hiszen 1,4 milliárd dollárba fog kerülni. Ám nemrégiben hatalmas belpolitikai vihart kavart az egyébként jó szándékú beruhá­zás. Az egyre inkább gazdasági kémkedésre berendezkedő CIA új tevékenysége során fény derült másra is: a nemzetközi tender megnyerése érdekében a francia Thomson úgy próbált előnyt szerezni az amerikai Raytheonnal szemben, hogy busás korrupciós pénzeket osztott ki. A botrány nyomán - végül is a CIA „támogatásával” - a Raytheon lett a győztes. FEB Négylábú fűnyírók A kelet-angliai' lápvidéken úgy elburjánzott a gyom, hogy sem a fűnyírók, sem a honi lovak nem tudnak meg­birkózni vele. A süffolki természetvédelmi alapít­ványnak most remek ötlete támadt a táj eredeti arculatá­nak helyreállítására: kb. há­rommillió forintnak megfe­lelő összegért öt jó étvágyú és erőteljes lengyel pónilovat vásárolt. Úgy számítanak, hogy a beruházás nyolc év alatt megtérül, mert egy fű­nyírógép és a megfelelő személyzet évente - átszá­mítva - 350 ezer forintba ke­rülne. Derek Moore, az ala­pítvány igazgatója szerint a pónik helyreállítják a 35 évig elhanyagolt lápvidéket. Az orosz kormány azt tervezi, hogy a csontokat - természete­sen megfelelő ceremónia kísé­retében - 1996. február 25-én újratemetik a hajdani biroda­lom fővárosában, Szentpétervá­ron. „Normális” esetben egy cár, illetve családtagjai földi ma­radványait a többi uralkodóé mellé temették, a szentpétervári Szent Péter és Pál Katedrális- ban. Hű szolgáikat a város egy kevésbé előkelő temetőjében helyezték örök nyugalomra. Áz 1991-ben feltárt sírban azonban teljesen összekevered­tek II. Miklós cár, felesége, gyermekei, orvosa és más kísé­rői csontjai. Ezért a Svájcban élő 73 éves Romanov Miklós herceg úgy rendelkezett, hogy a hamvakat „a demokrácia je­gyében” most már együtt he­lyezzék örök nyugalomra. Mások - ugyancsak a cári család tagjai - leginkább azt kérdőjelezik meg, hogy egyál­talán jogosult-e I. Miklós ük­unokája meghatározó véle­ményt nyilvánítani a temetéssel kapcsolatban. Elsősorban is a Spanyolországban élő, 42 éves Marija Vlagyimirovna nagy­hercegnő vitatja ezt. Szerinte Miklós herceg nem tekinthető a Romanov család fejének, mivel sem a herceg, sem felmenői nem rangjuknak megfelelően házasodtak. (Arról természete­sen megfeledkezik Marija, hogy az ő édesapja, Vlagyimir nagyherceg sem nagyhercegnőt vett feleségül.) Márpedig a di­nasztia egyébként is bonyolult trónutódlási szabályai kötele­zővé teszik ezt. Csakhogy ezt a követelményt igen nehéz meg­valósítani „szegény” emigráns­sorban, tehát valójában egyet­len ma élő Romanov sem te­kinthető a család legitim fejé­nek, azaz egyikőjük sem jogo­sult az orosz trónra - már ha egyáltalán lenne mit elfoglalni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom