Somogyi Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-04 / 259. szám
24 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. november 4., szombat Ladi remények Balogh Józsefné Lad és Patosfa körjegyzője. Homokszent- györgyről jár át. — Milyen ügyekkel keresik fel a leggyakrabban ? — A segélykérők vannak a legtöbben, mi pedig, ha jut még a keretből, s ha jogos a kérelem, utaljuk a segélyeket. Persze mindig akadnak elégedetlenkedők, és megindul a szóbeszéd: ez miért nem, az meg miért kapott. Ladon sok a munkanélküli, s ez a helybéliek szerint is meghatározza a település sorsát. A 820 lelkes falunak 340 aktív lakosa van. Több mint félszáz regisztrált munkanélküli él itt. Félő, hogy tovább növekszik ez a szám, mivel a szövetkezet csőd előtt áll... Akinek van kenyér a kezében, az Patosfára, Homok- szentgyörgyre jár dolgozni, vagy a kálmáncsai ipartelepre. Újabb munkahelyek nemigen létesülhetnek, legfeljebb, ha a felújított kastélyban beindul az élet. Erre még jó ideig várni kell. Az idegenforgalmi célokra szánt talpas ház pedig a garanciális munkák elvégzésére vár. Szinte használhatatlan. A felpúposodott parkettát kellene mielőbb rendbetenni, hogy táborozókat, turistákat fogadjon az épület, s a fiatalok kedvelt helye legyen. A kivitelező — a jegyzőnő szavaival élve — felszívódott. Az önkormányzat bekapcsolódott a Matáv-fejlesztésbe. Crossbar telefon nélkül semmire nem megy a vállalkozó, s emiatt kedvüket vesztik a szép vidékre kívánkozó üzletemberek, pedig a helyi adózási rendszer kedvezményeket ad a válNegyven lurkó élvezi a játékokat az óvodában lalkozóknak. Balogh Józsefné szerint az, aki Ladon szeretne beruházni, olcsó és kellő számú munkaerőhöz juthat. Az orvos naponta fogadja betegeit, postája, étterme is van a falunak, amelynek fölső részét svábok lakták egykor. Ezért nevezik ezt a területet Németiadnak, míg a Kaposvár felé vezető út mentén lévő részt Magyarladnak. — Ma már kevés az őslakó, sok a betelepült. A ladi fiatalok Barcsra, Szigetvárra, Pécsre, Kaposvárra költöztek — állítja Stix Tamás plébános, aki két éve került vissza szülőfalujába a kaposvári Nagyboldogasszony plébániáról. — Hazajöttem, és örömmel teszem azt, amire vállalkoztam. A hívek 8-10 százaléka rendszeres templombajáró — ez megfelel az európai átlagnak —, de a nagyobb ünnepeken jóval többen vannak. A fiatal plébános nemcsak a ladi, hanem a patosfaiak lelkigondozását is ellátja. Hitoktató kolléganőjével tanít az iskolában. A szülők többsége fontosnak tartja, hogy hittanórára járjon gyerekük. A falu közösségéről, az értelmiségiek szerepéről, ezt tartja: — Aki Tehetné, az sem veszi ki a részét a közösségépítésből. Mindenki a saját dolgaival van elfoglalva. Kevés az igaz lokálpatrióta. Pedig fel kellene rázni álmából a szendergő falut. Ez valamennyiünk érdeke. A jegyzőnő véleménye a plébánoséra rímel. Úgy látja: vissza kellene hozni a falunapokat, és sok közös programot szervezni. Az önkormányzati ülésekre is csak né- hányan kíváncsiak. Stix Tamás a plébánia-felújítást irányítja. Hamarosan saját irodájában fogadja majd a híveket, víz-villany, telefon is lesz. Szolgálatának lelki részéről így beszél: — Folytatom azt, amit eddig tettem. A gyerekeket arra ösztönzöm, hogy menjenek találkozókra, ismerjék meg egymást, erősödjön bennük a hit és ne legyenek hűtlenek a falujukhoz. A plébános szerint nem akarnak földdel foglalkozni a ladiak, pedig — ha nem is gazdagon, — meg lehetne élni belőle. — Szegény, de szép falu a mienk —- mondja Séta László vízműkezelő, aki Patosfán született, de több mint húsz éve Ladon él. — A szövetkezet haldoklik, a magángazdák meg szegények. Csak külső segítséggel lehet némi reményünk a fejlődésre. A parasztember összehúzza magát, de nem adja fel. Én sem. Nagy a zsibongás a közelmúltban átadott, modern iskolában, amelyet háromszáz gyereknek terveztek, de csak 116 diák tanul itt. Patosfáról 29-en járnak át; az óvodában negyven kisgyerek van. Szünetben, a harmincnégy éve pályán lévő Tálos Imrénét, a három diplomás pedagógust kérdezem közérzetéről. — Huszonnégy évig voltam az iskola igazgató-helyettese — mondja. — Most rajzot tanítok 2-8. osztályosoknak, Jól érzem magamat az iskolában és a faluban is. Tagja vagyok az önkormányzati testületnek, így talán még többet tehetek Ladért, a közért, mint korábban. Fáj, hogy a fiatalok — és ezért a terjeszkedő munkanélküliség is okolható — passzívak, s meglehetősen befelé fordulnak. Tizenkét tagú a tantestület. Sok közöttük a bejáró, aki az óráját nézi délután, s indul a busszal vissza a lakóhelyére. Sokan pedig azt várnák, hogy ők hozzanak létre kisközösségeket. Úgy, mint a valamikori néptanítók, akikre mindenki hallgatott. Németh József az iskola új igazgatója nyolc éve tanít Ladon. A matematika-fizika szakos tanár mindennap Szigetvárról jön. — A gyerekek őszintesége miatt választottam a falusi iskolát. Fiatalokból áll a tantestület, s úgy vélem: felrázhatjuk a falut. Az iskolát nyitott közösségi centrummá szeretnénk átalakítani, animátori szerepre is vállalkozva. Először a szülőket akarjuk idecsábítani, és az egykori tanítványokkal is felvesszük a kapcsolatot. Sikerült felélesztenünk a szülői munkaközösségeket és az iskolaszék is jól működik. Ezek még csak az első lépések ugyan, de úgy látom, Lad már éled csipkerózsika-álmából Lad. Lőrincz Sándor Segélyért kilincselnek a leggyakrabban a ladiak FOTÓ: LANG RÓBERT A bizalomra épített bolt Leaner Vilmos családi vállalkozása hosszú távra tervez A hangzatos KLM-ABC elnevezés olvasható a lengyeltóti üzlet bejárata fölött, a helybéliek mégis leginkább csak úgy emlegetik: a Vili boltja. A családi vállalkozás feje Lenner Vilmos, aki jó forgalmú autójavító műhelyét számolta fel, hogy üzletet nyithasson. A váltás okairól kezdtük a beszélgetést a raktár fölött levő, nagyobb ab- rosznyi irodában. — Szerettem a műhelyt, az töltötte be az életemet. De már a 80-as években látni lehetett — és a nyugati utakon szerzett tapasztalatok is alátámasztották —, hogy a jövő a márka- szervizeké. Magyarországon is megjelent a világ minden autótípusa, ezekhez célszerszámokat kellett volna beszerezni, alapalkatrészeket készletezni. Láttam, hogy ez képtelenség. Ha pedig valamelyik márka mellé szegődöm, akkor mondjam azt a wartburgos barátomnak: ne haragudj, komám, de én már csak Opeleket javítok? El akartam kerülni ezt a helyzetet. Közben a fiam is felnőtt, s bár autóközlekedési technikumot végzett, a katonaság után inkább büfét bérelt a Balatonon. Keményen dolgozott két szezonon át, egy fillér haszon nélkül Viszont rengeteg hasznosítható üzleti tapasztalatot szereztünk, így mégsem volt teljesen elvesztegetett az idő. Ekkor merült fel: merre tovább? Ébren töltött éjszakák hosszú sora után döntöttem úgy, hogy eladom a házam, fölszámolom a műhelyt és boltot építek, az adhat két családnak is megélhetést és munkát. Azért ma is örömmel gondolok az autók között eltelt éveimre. Ha csak azt számolom, hogy tíz-tizenkét gyerek tanulta meg nálam a szakmát, s ma mindegyikük — talán egy kivételével — a saját műhelyében, önálló iparosként boldogul, már azt mondhatom: megérte. — Az üzletet 1993. március 15-én reggel hatkor nyitottuk ki, s azóta, az év minden egyes napján nyitva vagyunk, bármi történjen is. Kisvili — azaz ifjabb Lenner Vilmos — az esküvője előtt egy órával még a kasszában ütötte be a tételeket, épp csak fürödni, átöltözni maradt ideje. De kibővítettük, átalakítottuk a boltot idén tavasszal, egyetlen szünnap nélkül. A kibontandó rész elé éjszaka felraktunk egy farostlemez falat, és előtte berendeztük a polcokat. Ezután a másik oldalon már nappal is dolgozhatott a kőműves, a festő, nem zavarta a bolt munkáját. Amikor aztán elkészült, berendeztük, éjszaka kivettük a deszkafalat, s reggel már vigyorogva fogadtuk a megnagyobbodott üzlet láttán elképedt vásárlókat. Csak így lehetett ezt csinálni, nem tehettem ki annak a vevőkörömet, hogy a szünnap miatt más boltba kényszerülve a fejéhez vágják: mi az, zárva van a Vili? Mondtam is a feleségemnek, ha egyszer meghalok — amit nagyon nem szeretnék persze —, nehogy becsukjatok a temetésem idejére, mert ott üt meg a guta. Ünnepeken, karácsonykor, szilveszterkor délben hazaengedem a lányokat — a bolt alkalmazottait érti Lenner Vilmos a lányok alatt —, utána a család tartja a frontot, ameddig a szükség kívánja. — Egy kereskedő, egy bolt nélkülözhetetlen alaptőkéje a vevőkör bizalma. Az emberek akkor is beszerezték amire szükségük volt, amikor még nem volt boltunk, s be fogják azután is, ha már nem lesz. Ezek a felismerések határozzák meg az üzlet belső életét. Igazolom is néhány példával. Nálunk az alkalmazottaknak nincs leltári felelőssége. Ez azt jelenti, hogy az esetleges hiány csak a tulajdonosok vesztesége, a dolgozókat nem érinti. Fontos ez azért, hogy ne álljon érdekükben a vevők megrövidítése, de javítja az üzlet hangulatát is: Mikor megnyitottuk a boltot azt mondtam a lányoknak: amit ti nem vennétek meg, azt ne adjátok oda a vevőknek sem. Szalámivégből összejön napi másfél kiló. Nincs annak semmi baja, de a vásárlók nem szeretik. Vevőkoromban én sem szerettem, de most igen gyakran ezt vacsorázom. A pénztárban nem használjuk a filléreket, a számlák végösszegét forintra kerekítjük és mindig lefele, 99 fillért is. Ez számításom szerint havi 10-15 ezer forint veszteség, de gyorsabb a pénztári munka, és véletlenül sem kell azt mondanunk, hogy ne tessék haragudni, nem tudunk aprót visszaadni. Pénztárzáráskor nem a napi bevételt kérdezem először, hanem a vevők számát. Ha ez nem csökken, akkor már nyugodt vagyok, a forgalom összegétől függetlenül. A megvásárolt árut mi becsomagoljuk saját szatyrainkba, úgy adjuk a vásárlóknak. Jelezzük ezzel, hogy érték az, amiért a pénzüket kiadták. Az utcáról is nézve más a bolt képe, ha egyforma szatyrokkal jönnek ki az emberek, nem pedig hónuk alá csapott veknikkel, tejeszacskókkal. Dörzsöltebb kereskedőtársaim, lehet, hogy azt gondolják ezeket olvasva: meg fogsz te bukni, Vili! Minden megtörténhet, de igénytelenül, lélektelenül én nem tudom csinálni és szerencsére a fiam is így" gondolkodik. — Tavaly ősszel a városi képviselő-testület tagjává választottak, s mondhatom ezt a feladatot is nagy örömmel végzem. Sokszor lehet olvasni a Somogyi Hírlapban önkormányzati békétlenségről, lemondásokról, visszahívásokról, bizalmatlansági indítványokról. Tótiban ilyesmi nincs, itt senkit nem érdekel ki milyen pártszínekben került a testületbe. A tiszteletdíjról közcélokra egyhangúlag lemondtunk, pedig van köztünk szegény ember is. Rengeteget vitatkozunk, sokszor késő éjszakáig, de senki nem úgy szól, hogy ne a város javát akarná. — A KLM név a tervezgetés kezdetén keletkezett. Úgy volt, hogy Kovács vezetéknevű sógorommal nyitunk közös boltot, tehát az L és a K adott volt a betűszóhoz. Akárhogy forgattuk, nem tetszett. Egyszer a fiam megszólalt: nem ketten FOTÓ: LANG RÓBERT vagytok ki, hanem hárman. Harmadik társatok az örökös aggodalom, a majré. így lett a Kovácsból, a Éennerből és majréból a KLM. Ha a királyi légitársaságnak megfelel, nekünk is jó. Végül külön-külön nyitottunk boltot, a KLM-et azonban mindketten használjuk. Bizony a harmadik társ, a majré velünk van azóta is. Minden ellenkező példa ellenére azt mondom: aki hosszú távon akar boldogulni, csak a becsületes utat választhatja. Jó másfél órát beszélgettünk a kis irodában, látszólag sza- lámivégekrol, nájlonszatyrok- ról, de úgy hiszem a legtöbb szó az emberi és kereskedői tisztességről esett. Panasszal, kapzsisággal teli a világ: öröm volt Lenner Vilmos szavait meghallgatni. Katona Csongor
