Somogyi Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-22 / 274. szám

1995. november 22., szerda SOMOGYI HÍRLAP HIRDETÉS 11 t Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik ÖZV. NAGY ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek, részvé­tükkel és virágaikkal gyászunk­ban osztoztak. 4 Gyászoló család t Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejt­hetetlen halottunk ÖZV. CSEH JÁNOSNÉ temetésén részt vettek, virágaik­kal és együttérzésükkel gyá­szunkban osztoztak. Gyászoló család "Váratlan ért betegségem, elválasztott tőletek, Elbúcsúzni már nem tudtam, hát Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a legdrágább édesanya ÖZV. IBUSZA JÓZSEFNÉ szül.: Horváth Mária rövid betegség után, 84 éves korában elhunyt. Temetése november 23-án, 10.30 órakor a nagyatádi Központi temetőben lesz. Gyászolják: fia, menye és a kiterjedt rokonság "Krisztus a kereszttel hajlékodban Hosszan megpihent, Fájdalom, szenvedés volt élted, ide lent. Most legyen Tiéd a csendes nyugalom, Miénk maradt az örök fájdalom." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és sze-^ rették, hogy felejthetetlen drága gyermekünk, testvérem, unokánk FARKAS DONÁTKA kaposvári (volt patalomi) lakos, életének 13. évében örökre itthagyott ben­nünket. Temetése november 23-án a 10.30 órai gyászmise után lesz a patalomi temetőben. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, nagyapánk LACZIJÓZSEF nyugalmazott iskolaigazgató 78 éves korában váratlanul el­hunyt. Temetése november 24- én, pénteken 11 órakor lesz nagy- szakácsi temetőben. Minden külön értesítést helyett. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk-köszö- netet a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk LASSÚ JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek, részvét­ükkel és virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család t Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jószomszédoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, nagyanyánk, dédnagyanyánk, VIDA LAJOSNÉ voltzákányi lakos temetésén részt vettek, jelenlétükkel, virágaikkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy NÉMETH LÁSZLÓ Vörs, Alkotmány u. 51. sz. alatti lakos, 45 éves korában váratla­nulelhunyt. Temetése november 23-án, csütörtökön 13.30 órakor kezdődő szentmise után a vörsi temetőben lesz. Gyászoló család f Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, sze­rették és tisztelték, hogy KUTIJÓZSEF balatonszárszói lakos, életének 68. évében csendesen elhunyt. Temetése november 24-én (pén­teken), 14 órakor lesz a balaton­szárszói temetőben. A gyászoló család 1* Fájó szívvel tudatjuk, hogy ÖZV. KOVÁCS JÁNOSNÉ Vig Katalin Kaposvár, Dózsa Gy. u. 20. sz. alatti (volt Kadarkút, Körmend u-i) lakos, 88 éves korában el­hunyt. Temetése november 24- én (pénteken), 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy TÓTH JÓZSEFNÉ Kaposvár, Klapka u. 22/A. sz. alatti lakos elhunyt. Temetése november 24-én, pénteken 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. Szerető férje és a gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy KASZA FERENC marcali lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése november 23-án, csütörtö­kön délelőtt 10 órakor a marcali temetőben lesz. Gyászoló felesége, lánya, vője, unokája MEZON BT KÍNÁLATÁBÓL PARASZTHÁZAK, OLCSÓ HÁZAK A BALATON VONZÁSKÖRZETÉBEN! Telefon: 06-85/376-568 06/85/363-246 06-60/306-192 KÉTHELY 65 m2-es parasztház 1340 m-öl 400 000 Ft BALATONBERÉNY 100 éves prés­ház 1200 n-öl 450 000 Ft BALATONSZENTGYÖRGY pincé­vel, balatoni panorámás 1260 n-öl 800 000 Ft GÖLLE.Béke u. 4.70 m2-es parasztház 400 n-öl 950 000 Ft CSÁKÁNY, Rákóczi u. 4. 70 m2-es parasztház 360 n-öl 950 000 Ft KISLÁNG, Vörösmarty u. 55.70 m2-es falusi ház 500 n-öl 950 000 Ft SOMOGYZSITFA, Május 1. u. 102, 70 m2-es parasztház 1200 n-öl 1 000 000 Ft KÉTHELY, Hegyalja u. 27. 80 m-es családi ház 500 n-öl 1 100 000 Ft SOMOGYSÁMSON, Fő u. 12.70 m2- es falusi ház 700 n-öl 1 200 000 Ft BÖHÖNYE, Fő u. 55. 120 m2-es pa­rasztház 400 n-öl 1 200 000 Ft TAPSONY, Kinizsi u. 4. 96'm2-es csa­ládi ház 400 n-öl 1 350 000 Ft NAGYBAJOM,Petőfiu.52.100m2-es falusi ház 500 n-öl 1 500 000 Ft IGAL, Kupavezér u. 14. 50 m3-es pa­rasztház 120 n-öl 1 500 000 Ft LENGYELTÓTI, Wesselényi u. 41. 60 m2-es parasztház 300 n-öl 1 500 000 Ft ÖREGLAK, Fő u. 53.100 m2-es falusi ház üzlethelyiséggel 400 n-öl 1 500 000 Ft ÖREGLAK, Barátihegy 55. 1900 n-öl 1 700 000 Ft CSÖMEND, Kossuth u. 34. 50 m2-es lakóház 3000 n-öl 850 000 Ft BUZSÁK, Május 1. u. 39. 70 m2-es parasztház 1600 n-öl 1800 000 Ft SÁVOLY, Szabadság u. 36. 85 nr-es lakóház 800 n-öl • 2 200 00ÖFt BALATONLELLE, Aradi u. 19.2x30 m2-es lakóház 440 n-öl 2 200 000 Ft NIKLA, József A. u. 3. 70 m2-es lakó­ház 800 n-öl 1 500 000 Ft DUNABOGDÁNY, Kossuth u. 194.50 m2-es lakóház 120 n-öl 2 500 000 Ft HOLLÁD, Kossuth u.. 4. 140 m2-es családi ház 1000 n-öl 3 200 000 Ft NEMESDÉD,Főu. 195.60 m2-es lakó­ház 500 n-öl 3 20Q 000 Fi NIKLA, Berzsenyi u. 18. 200 m2-es lakóház, szintes, 3 éves épült 560 n-öl 3 200 000 Ft GALAMBOK, József A. u. 2. 80 m2-es parasztház, Zalakarostól 3 km-re 900 n-öl ■ 3 200 000 Ft SOMOGYTÚR, Táncsics u. 16. 120 m2-es falusi ház 600 n-öl 3 700 000 Ft SZŐLŐSGYÖRÖK, Dózsa Gy. u. 5. 84 m2-es felújított parasztház 1200 n-öl 4 200 000 Ft FONYÓD, Szent István u. 80.80 m2-es teljesen felújított parasztház, Fonyód központjában 220 n-öl 5 500 000 Ft ALSÓBOGÁT, Vörösmarty u. 26. 70 m2-es falusi ház, panorámás, horgászat, halastó. 400 n-öl 1 200 000 Ft SZEGERDŐ, Kossuth u.2 5. 80 m2-es lakóház + pince 400 n-öl 1 200 000 Ft KÉTHELY, Jókai u. 18.95 m2-es lakó­ház 250 n-öl 2 000 000 Ft (1342) INGATLAN BUDAPEST, Újpalota u. 43.sz I.emeleti, távfűtéses lakás eladó. Tel.: 1/ 1645-286 Dr. Nagyné. (1324) ELADÓ ingatlanokat keresünk! Hív­jon, házhoz megyünk! Tel.: 82/422-971. (972) ERDŐ 14 ha eladó Magyaregresen. Tel.: 06-20-364-613. (1517) ‘ FONYÓD centrumában, Karácsony Sándor u. 52. sz. alatt másfélszoba, teljes közmű, 70 m2-es, 150 n-öles telekkel sürgősen eladó^ reális áron, és azonnal beköltözhető. Érd.: tel. 06/30/413-781. (99966) HÁROMSZOBÁS, telefonos, II. eme­leti lakás Kaposváron a Füredi utcában eladó. Tel.: 82/321-279. 17-18 óráig. (1454) KAPOSVÁR, Nyírfa u. 19.sz 2,5 szo­bás, összkomfortos, kertes ház, áron alul, sürgősen eladó. (1484) KAPOSVÁRON 54 m2-es, 2 szobás, központifűtéses lakás sürgősen eladó. Érdeklődni Somogyi László, Fonyódliget, DAM Üdülő, Virág u. 34. 15-20 óráig, vagy a 85/360-572 telefo­non. (1163) KAPOSVÁRON, Pipacs utcában csa­ládi ház eladó. Érdeklődni 17-19 óra között. Tel.: 82/314-010. (1452) KAPOSVÁRON, Honvéd u.-ban 2 szobás erkélyes lakás sürgősen eladó. Tel.: 82/313-785 (1512) KAPOSVÁRON Füredi u-ban 1,5 szo­bás lakás eladó. Tel.: 16-19 óra között 06-20-358-732 (1524) KAPOSVÁRON 1,5-2 szobás laká­sok eladók 950 000 Ft-tól. Tel.: 82/316- 507, 18-20 óráig. (1539) LÁBODON belterületi 1 ha 2465 m2 szántó és 3042 erdő eladó. A terület épít­kezésre is alkalmas. Érdeklődni Lábod, Kossuth u. 26. Balogh Imre, szombat, vasárnap 7-9-ig. (1465) MARCALI-Boronkán 2,5 szobás csa­ládi ház olcsón eladó. Tel.: 85/312-944. (1485) JÁRMŰ ALFA Giulietta 1.6, 84-es, friss mű­szakival, szép esztétikai állapotban, áron alul, sürgősen eladó. Tel.: 82/375-382. (1606) AWIA teherautó 7 éves, érvényes műszakival eladó. Kovács László, Tab, Kossuth u. 109. Tel.: 84/320-081.(1289) BONTÁSRA eladó 150-es MZ motor- kerékpár. Horvátkút, Virág u. 21. (1486) EDIT Autóügynökség eladó autókat keres. Kaposvár, Fő u. 87. Tel.: 82/319- 000. (99894) FIAT UNO 85-ös eladó. Tel.: 85/363- 602. (1477) KÉSZPÉNZ!!! Dáciát, Ladát, Moszk­vicsot vásárolunk. Házhoz megyünk. Tel.: 06-60-310-401, 06-30-446-593. (99276) OPEL Ascona 1,3, benzines eladó. Tel.: 82/317-213. (1479) REANULT 19-es, 5 hónapos, 1.4-es, 3000 km-rel eladó. Tel.: 14 órától 82/ 377-381. (1389) RENAULT 18 GTL 1,4B friss műsza­kival eladó. Kaposvár, Madár u. 65. Tel.: 82/317-768. (1504) ROMÁN és orosz gyártmányú gépko­csikat vásárolok. Telefon: 06-29/344- 724, 06-60/349-689. (1197) SKODA 120 GLS, 1987-es, gyári 5 se- bességes eladó. Tel.: 06-30-564-027. (1480) SKODA 120L 82-es, 2 év műszakival eladó. Tel.: 82/312-013. (1173) SKODÁT vennék 84-90-es évjáratig. Tel.: 06:20/429-079. (1088) TÖRÖTT, totálkáros autót vennék 1984-estől. Tel.: 06-30/440-110.(98855) TRABANT 1,1-es kombi 1990 no­vemberi eladó. Tel.: 85/360-358. (1476) YUGO SKÁLÁT, Zastavát vennék. Tel.: 85/314-007 17 óra után. (1457) A HOFFMANN-LA ROCHE GYÓGYSZERGYÁR orvoslátogató munkatársat keres angol nyelvtudással rendelkező gyógyszerész vagy orvos személyében 1996. januári belépéssel Somogy és Baranya megyébe. Jelentkezését szakmai önéletrajzzal és fényképpel ellátva a megjelenéstől számított 10 napon belül az alábbi címre küldje: F.Hoffmann-La Roche Ltd., Kereskedelmi Képviselet Dr. Fejes Árpád tudományos tanácsadó 1088 Budapest, Rákóczi út 1-3, 134, Telefon: 06/1/266-5173 X .. Értesítjük tisztelt Ügyfeleinket, hogy 1995. december 1-én, pénteken bankszünnapot tartunk Ezen a napon valamennyi bankszervünk - igazgatóságok, fiókok - pénztárai zárva tartanak és semminemű banktevékenységet nem folytatnak. Szíves megértésüket kérjük. Magyar Hitelbank Rt (1557) MÄGYAR HITEL BANK RT NAGYKANIZSAI IGAZGATÓSÁG MAI MŰSOR Kaposvár Szivárvány du. 5: A HÁ­LÓZAT CSAPDÁJÁBAN (am.) 7: A RETTENTHETETLEN (am.) Televízió Budapest 1 5.30: Gazdatévé. 6.00: Nap-kelte. 9.30: Tízórai. 11.10: Váratlan utazás. 12.05: Gazdasági ábécé. 12.15: Welcome to Hungary! 12.45: Telepakk. 15.15: Egy nap, amely megrázta a világot. 15.20: Repeta. 16.05: Kaláka Folkfesztivál 1995. 16.25: Topmodell. 17.40: Flóra néni. 18.15: Üzlet. 18.30: Hogy is van ez? 19.00: Gyereksarok. 19.13: Múzsa. 19.30: Híradó. 20.15: A legyőzhetetlen Angélique. 21.45: Kézirat. 22.15: Klip- mix. 22.30: A Hold asszonya. 0.00: BBC- h íradó. Budapest 2 15.25: Egy nap, amely megrázta a vi­lágot. 15.30: Civil kurázsi. 16.00: Az én dzsungelkönyvem. 16.20: Horvát rajz­film gyerekeknek. 16.30: Az élet talál­mányai. 18.00: Körzeti híradók. 18.13: Magyarország ma. 18.55: Root Európá­ba megy. 20.25: FTC-Grasshoppers Baj­nokok Ligája labdarúgó-mérkőzés. 22.30: Objektív. 23.05: Kékpercek. 23.10: Cinéma du Réel. Duna Tv 8.00: Képes krónika. 14.00: Lapozó. 14.15: Szippancsok. 14.50: A labdarú­gás története. 15.10: Kapcsok. 16.10: A Forsyte Saga. 17.00: Héléne és a fiúk. 17.30: Mese. 18.15: Hoppá. 19.45: Kocs­mazene. 20.00: Régiók. 20.45: Híradó. 21.15: Bocsáss meg, Madárijesztő! 23.20: Sátorosünnep Jeruzsálemben. 4 HBO 16.30: Beetlejuice. 17.00: Egyről a kettőre. 17.30: Falcon Crest. 18.25: Az utolsó zsidó Berlinben. 20.20: TC 2000. 21.55: Légy résen! 23.45: Rómeó vér­zik. Osztrák Tv 1 6.00: Halló, nővér! 6.25: Confetti-tévé. 9.10: Ismétlések. 11.30: Columbo. 13.00: Confetti-tévé. 15.40: Az Enterprise űr­hajó. 16.30: Baywatch. 17.10: Egy rém rendes család. 17.35: Arany lányok. 18.05: Dr. Quinn. 18.55: Cosby-show. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 0.05: A 44- es hold. 1.35: Egy rém rendes család. 2.00: Schiejok. 3.05: Isten hozta Auszt­riában! 4.50: Bronk. Osztrák Tv 2 9.05: Schiejok. 10.05: Esnapur tigri­se. 11.40: Vidéki körkép. 12.30: A szín­hely. 13.10: Az ezer üreg völgye. 14.00: Jog a szerelemre. 14.25: Papának szük­sége van egy nőre. 15.10: Gyilkosság a hobbija. 16.00: Schiejok. 17.05: Isten hozta Ausztriában! 19.00: A tartomá­nyok ma. 19.30: Híradó. 20.15: Egy anya harca a fiáért. 22.00: Híradó. 23.00: A nürnbergi per. 23.45: Portréfilm. Műholdprogramok PRO 7 12.30: Arany lányok. 13.00: Gyilkosság a hobbija. 14.00: B„rbel Sch„fer. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Kockázat. 17.30: Egymás közt. 18.00: Jó estét! 18.30: Exkluzív. 18.45: Híradó. 19.10: Vigyázat, robban! 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.10: Sport. 23.00: Trópusi hőség. 0.00: Híradó. 0.30: A Cheers bár. 1.00: Egy rém rendes család. 1.30: Ismétlések. Rádióműsor Kossuth rádió 4.30: Reggeli krónika. 4.40: Határok nélkül. 5.40: Falurádió. 8.30: Minden­napi tudomány. 8.40: Paragrafus. 9.05: Napközben. 1.05: A népművészet mes­tere idei kitüntetettje. 11.34: Betyárok, pandúrok és egyéb régi hírességek. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Törvénykönyv. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: Gyülekezeti énekek tára. 13.30: Dicsérjétek az Urat! 14.10: Klassziku­sok mindenkinek. 15.05: Beszéljük meg! 16.00: Délutáni krónika. 16.25: Kapcsol­juk a 6-os stúdiót. 17.05: Magyarország­ról jövök... 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.30: Jó éj­szakát, gyerekek! 19.40: Rámpa. 20.05: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 20.30: Hat­árok nélkül. 21.05: Kossuth-klub. 22.30: Fórum. 23.05: Azok a rádiós évek... 0.15- 4.20: Éjfél után. Petőfi rádió 4.33: Hajnali dallamok. 6.03: Reggeli csúcs. 7.45: Sportreggel. 8.10: Magán- klinika. 8.20: Rivaldafényben. 9.10: Háló. 9.15: Mi lett veled emberke? 10.00: Zene-szó. 12.00: Nóták. 13.15: Dixie­land muzsika. 14.00: Pihenőidő. 17.15: Mágnes. 18.00: Kölyökrádió. 18.30: Se­gíthetünk? 19.03: Poptár. 19.40: Kutya a szorítóban. 20.20: Sport. 22.20: Sok hűhó... 23.03: Sporthíradó. 23.10: Zár­óra. 0.15-4.20: Ejfél után. Bartók rádió 6.00: Muzsikáló reggel. 9.05: Pódi­um. 10.05: Irodalom és radikalizmus. 10.50: Operaslágerek. 11.40: Bartók népdalgyűjtő útjai. 12.05: Hangverseny délidőben. 14.05: Kiszáradt az én örö­mem zöld fája. 14.55: A titkos házasság. 16.05: Az erdőbényei bodnártánc nyo­mában. 16.40: Hitélet és történelem. 17.00: Magyar zeneművek. 18.05: A magyar zene évszázadai. 19.15: Liliana Molnar-Talajic operaáriákat énekel. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagy­termét. 21.40: Hangszerszólók. 22.56: Éjszakai jazz-klub. 0.05: Századunk zenéjéből. 1.40: Romantikus kórusmu­zsika. 2.03: Az éjszaka zenéje. Somogy Rádió 5.30: Jó reggelt! 9.10: Délelőtt. 11.10: Kilátások. 12.10: Zene délidőben. 13.00: Krónika. 13.30: Deutsche Welle. 14.00: Délután. 15.10: Délután. 16.10: Zenei újdonságok. 17.10: Lurkó. 18.10: Bankó gazd.mag. 19.00: Krónika. 19.20: Sport. 19.30: Altató. 20.00: Adászárás. Juventus rádió 5.00: Ismétlések. 8.15: A Waltonok. 10.15: Jó házból való gyerekek. 12.00: Kemény, de szívélyes. 13.00: Remington Steele. 14.00: Kiesauer-show. 15.05: A mi kis farmunk. 16.35: Rajzfilmsoroza­tok. 18.00: Családi ügyek. 18.30: Alf. 19.00: Grace. 19.30: Hírmagazin. 20.15: Menyasszony feketében. 22.00: A sze­xualitás magazinja. 22.45: Frivol vallo­mások. 0.40: Ismétlések. SAT 1 11.00: Rex felügyelő. 12.00: Szere­lemhajó. 13.00: Trapper John főorvos. 14.00: Az,Enterprise űrhajó. 15.00: MacGyver. 16.00: Menj az egészre! 17.00: A Partridge család. 18.00: Ilyen az élet! 18.30: Tartományi hírek. 19.00: Híradó. 19.30: Szerencsekerék. 20.15: Egy bajor Rügen szigetén. 21.15: Krimitangó. 22.15: Járőr a kerítés men­tén. RTL Plusz 10.00: Gazdagok és szépek. 10.30: Életünk napjai. 11.00: Megéri az árát! 11.30: Családi párbaj. 12.00: Pont 12. MEGNYÍLT ________ ^ Xfreme női-férfi-gyerek női CIPÓ DIVAT ,WéVi modele'. JgjftüSS Kaposvár, Fő u. 12. (Anker-ház) % Somogy Áruházhoz vezető NY-i oldal­6.00: Szabó Zoltán. 10.00: Barabás Zoltán. 13.00: Csak zene. 14.00: EMI- QUINTóra. 15.00: Szabó Tamás. 19.00: Kívánságműsor. 20.00: Szegő Tibor. 21.00: World Chart Show ismétlés. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13.30: Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Dél-dunántú­li hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na maternjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hírek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00. 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hírek. 8.15: Sporthírek. 8.30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek magyar nyel­ven. 10.30: Hírek horvát nyelven. 11.00, 11.30, 12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklasszi­kusok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek ma­gyar nyelven. 14.30: Hírek horvát nyel­ven. 15.00: Hírek magyar nyel ven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.30: Hírek magyar nyelven. 15.45: közlekedési informáci­ók. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Mű­sorzárás. A műsor folyamán rendszeresen hall­hatnak közérdekű információkat, ripor­tokat, kívánságműsort, részt vehetnek telefonos játékokon, mindez sok kelle- mes, jó zenével fűszerezve. City Rádió 8.00: Siófok és környéke. 8.30: Rá­hangoló. 9.20: Kalendárium. 10.10: Délelőtti magazin. 10.30: Stex-info. 15.30: BBC-hírek. 16.00: Családlátoga­tás. 18.00: Kívánságóra. 19.00: Levezető. A SOMOGYI HÍRLAP ot telefonon is megrendelheti Hívja a 82/423-213-as telefonszámot, kézbesítőnk felkeresi Önt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom