Somogyi Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-22 / 274. szám
1995. november 22., szerda SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KÖRKÉP 3 Szennai széljárások A Szennai Néprajzi Gyűjtemény fölött képletesen szólva is változékony a széljárás. A világkiállítás reménye annak idején szép elképzeléseket hívott életre ide is, aztán arról lehetett hallani, hogy fenntartási gondok miatt netán kapuzárás lesz a „faluban”. Dr. Király István Szabolcs megyei múzeumigazgató szerint ez utóbbi szerencsére nem merült fel, noha a folyamatos működtetés, a karbantartás sokba kerül, s csak annyit költhetnek amire az éves költségvetésből futja. Sási János a néprajzi gyűjtemény vezetője elmondta, hogy az' apróbb javításokhoz kapnak még ingyen faanyagot is, például a kerítések rendbetételéhez, ám a zsúpfödelek sokba kerülnek. (Egy teljes tető csaknem egymillió forint.) Az idén rendbetették a kis- bajomi ház tetejét, jövőre a melléképületekkel kellene folytatni, nehogy a víz és a szél folytassa tovább a rombolást. Az elmúlt évben, a korábbi viták lezárásaként megállapodásra jutottak az érdekelt gazdák: a megyei múzeum, a szennai önkormányzat és a református egyházközség. Igaz az eredmény jobbára az még, hogy együtt néznek szembe az igényekkel, a tennivalókkal. Mert azokból bőven akad a múzeumfaluban, ugyanis felújításra szorul a templomtető is, dönteni kellene arról, hogy a házsor végén „állomásozó” erőgép-gyűjtemény (egyik becses darabja, a hajdani gőzgép, éppen most százéves) tető alá kerül-e Szennában, illetve meddig vár még felállításra a nemespátrói kisnemesi lakóház. A múzeumhoz tartozó, de az Árpád utcában „in situ” megőrzött szennai épület, Zóka-Peti Lidi néni hajdani háza, a kincstáré. A Kincstári Vagyonkezelő Szervezet és a helyi-megyei illetékesek nemrég fordultak az Országos Műemlékvédelmi Hivatalhoz szakvéleményért, hogy az évek óta alulról-felülről vizesedő épületet miként kellene rendbe- tenni. Hogy miből? - arra ugyancsak együttesen keresik majd a választ... Mégis, remélhető talán, hogy a téli álom után tevékeny tavasz köszönt a szennai gyűjteményre. Látogatókban ugyanis nem volt hiány. Néhány apályos hónapot leszámítva összességében növekedett az Európa Nostra díjas műemlékegyüttes látogatottsága, s így van ez most, télelőn is. A nagyatádi Solar Hotel például rendszeresen hozza vendégeit Szennába, a finn és a német látogatók viszik jóhírét. Még jobb lenne ha kedvezőbb „széljárások” nyomán, ezt öregbíthetenék jövőre a millecentenárium és a világtalálkozók vendégei is. T. T. Világbanki valutaváltó Nemrégiben Kaposváron a Munkácsy Gimnáziumban és Egészségügyi Szakközépiskolában rendezték meg a világbanki középiskolák humán szakmacsoportjának zárókonferenciáját. Az említett szakmacsoport mellett a Munkácsy részt vesz az idegen- forgalmi technikusképzésben is. Érdemes folytatni az érintett somogyi középiskolák sorát. Az Eötvös Loránd Műszaki Középiskola a gépészeti és az informatika-hírközlés szakmacsoportokban, a barcsi Dráva Völgye Középiskola a mezőgazdasági és a környezetvédelmi-vízgazdálkodási szakmacsoportban, ugyancsak ez utóbbiban, továbbá az élelmiszeripari szakma- csoportban a Kinizsi Pál Élelmiszeripari Szakközépiskola és Szakmunkásképző' Intézet indított képzést. Ez derül ki az 1996/97-re készült világbanki szakközépiskolákról szóló tájékoztatóból, melynek élén dr. Benedek András helyettes államtitkár az új szakképzési modell előnyeit ismerteti. A diákok körében is népszerű, sokoldalú alapozást nyújtó, s több választást ígérő képzési programok, tankönyvek, módszertani szoftverek iránt érdeklődnek egyes szakmunkásképző intézetek sőt gimnáziumok is. A program követése ugyanis nem másolás, inkább a pedagógiai „valuta” átváltása, adaptálása. Bizonyos honi tapasztalatok intőek mégis: volt, hogy egy kezdeményezést gyorsan kiáltottak ki egyedül üdvözítőnek, majd egy idő után reménytelenül magára hagytak. Jó lenne, ha a világbanki iskolák (is) „megúsznák” e végleteket, s ez az eddigiek alapján okkal remélhető. Meglehet, éppen a verseny ösztönzi a célszerű együttműködést,, a „valutaváltást”, a másik hasznából a maga javára. Mert a konvertálhatóság tétje végül azonos: lesz-e mód továbbtanulni vagy munkába állni, megállni az állástalansággal és a kilátástalansággal szemben. San Vitóból barátság mellett tőke is érkezhet Hiteláradat Nagyatádra Öt százalékos kamatra maximum harmincéves futamidővel korlátlan összegű hitelt kínál Nagyatádnak egy olasz befektető csoport, a strand és a gyógyfürdő bővítéséhez, az infrastruktúra fejlesztéséhez, illetve lakásépítésre. A hihetetlennek hangzó lehetőségről tegnap tájékoztatták Ormai István polgármestert az olasz testvérvárosból San Vitóból érkezett gazdasági szakemberek. Ormai István a Somogyi Hírlap kérdésére válaszolva elmondta, hogy a népes olasz küldöttség látogatása nem véletlen. A tavasszal vetette fel a testvérváros vezetőinek, hogy meg kellene vizsgálni, a kulturális és sportkapcsolatok mellett milyen együttműködést lehetne még kialakítani a két te(Folytatás az I. oldalról) Dr. Varga Ferenc orvosigazgató a tegnapi átadás előtt elmondta: tervszerű beruházáspolitikájuk része a konyha felújítása. 1992-ben a kazánt és a lifteket újították fel, sebészeti ambulanciát alakítottak ki. 1993-ban a rendelőket tették rendbe, tavaly pedig a főépület délre néző ablakait cserélték ki harmincmillióért, illetve 130 millió forintért nővérszállót és új háziorvosi rendelőket telepítettek. Terveik ütemét eddig sikerült tartani, így bizton remélhető, hogy még idén elkészül a 20 millió forintos hulladékégetőjük. Csaknem 20 millió forintos beruházás indításáról döntött tegnap a buzsáki képviselő-testület: vízvezetéket építenek Csiszta- pusztára, ahol az 1953-ban fúrt kút nem képes kielégíteni az igényeket és a váltakozó domborzati viszonyok miatt is állandósult a vízellátási panasz. A 19,7 milliós fejlesztésből 8,3 millió forint az állami támogatás az önkormányzat sikeres pályázatai révén. A képviselők a kivitelezői ajánlatok közül a DRV Rt elképzelését találták a legszimpatikusabbnak, mert a cég, amely koncesszióban üzemelteti a település vízellátó rendszerét, megelőlegezi a költségelepülés között. A nyáron a nagyatádiak San Vitóban elmondták, hogy milyen gazdasági lehetőségeket kínál Dél- Somogy, majd az ottani szakembereket tapasztalatszerzésre invitálták. Tegnap folyamatos üzleti tárgyalásokat tartottak Nagyatádon az önkormányzat, az ipari és kereskedelmi kamara itteni irodájának és a Somogyi Megyei Vállalkozói Központ kirendeltségének közreműködésével. Mint kiderült: az olaszok magyar cégekkel közösen szeretnének földhöz jutni és célirányos mezőgazdasági termeltetést folytatni. Érdekli őket az élelmiszeriparban a mirelitzöldségek és az édességek gyártása, amihez technológiát és koncentrátumokat adnának. Szívesen közreműködnének A kórház csaknem félszáz település, százezer polgárának ellátásáról gondoskodik. A konyha rekonstrukciójára cél- támogatásból szereztek több, mint 32 milliót és ehhez saját működési költségeik terhére kigazdálkodtak csaknem 16 millió forintot. A siófoki ön- kormányzat hatmillióval járult a beruházáshoz: a többi település azért maradt ki a sorból, mert jogszabály még nem rendezi ezirányú kötelességüket. — 18 cég pályázott, hogy berendezést szállíthasson az új intézménybe — mondta dr. Varga Ferenc. — A német TEMP RITE cég ajánlata volt a két úgy, hogy a koncesszióból 10 százalékos kamattal öt év alatt leírja. A testület döntését ma hirdetik ki a pályázóknak. A szerződéskötés után azonnal megkezdődik a munka, mert az állami támogatás feltétele, hogy idén meginduljon a beruházás. Csisz- tapusztán negyvennyolc családi ház és 265 üdülőingatlan található, köztük ötvenkilenc német állampolgárok tulajdonában. A képviselő-testület döntése nyomán harmincezer forintos közműfejlesztési hozzájárulást kérnek portánként, jövőre két részletben fizetve. A nyugdíjasoknak méltányosságból 15 hónapos haladékot szavaztak meg. egy vadfeldolgozó üzem létrehozásában, és máris partnerre találtak autóforgalmazásra. Hogy miből lesz konkrét üzlet, arra a következő két hétben ka-' punk választ. Most csak annyi bizonyos, hogy elindult egy új folyamat a testvérvárosi kapcsolatokban. Gino Gregoris San Vito alpolgármestere, aki negyedszer ját Nagyatádon a Somogyi Hírlapnak elmondta: öt éve, az első lépések óta bábáskodik a két város együttműködése felett. San Vitonak Nagyatád mellett egy német és egy osztrák várossal van testvérvárosi kapcsolata, de úgy tűnik, hogy ez lesz a legszorosabb együttműködés. A két önkormányzat mindent megtesz azért, hogy a vállalkozók is egymásra találjanak. Nagy Jenő legkedvezőbb, ők 27 millióért adták a műszaki berendezéseket. Az új technológiára azért is szükség volt, mert eddig a konyhai dolgozók kézzel mosogattak, illetve az ételek nyitott rendszerben kerültek a betegek elé, ami tovább már nem volt tartható. Az épület átalakításának jogát a helyi Építőipari Szövetkezet nyerte el öt pályázó közül 18 millióért — remek munkát végeztek a tervezett határidőn belül. Ezenkívül mintegy tízmillió forint értékben vásároltunk felszerelési tárgyakat; üstöt, sütőt, hűtőt, és robotgépeket. Czene Attila Egyebek mellett arról is döntöttek tegnap, hogy decemberben elfogadják a felső-ausztriai Windischgarsten ajánlatát és bemutatják a buzsáki mesterek, ügyes kezű asszonyok munkáit a megrendezendő népművészeti kiállításon. Ugyanakkor az ottani adventi vásáron helyiséget is kap a falu kiváló nép- művészeti termékeinek árusítására. Knézics István polgármester abban bízik, hogy alkalom adódik a konkrét üzlet kialakítására, miközben a két település pünkösdkor partneri kapcsolatot létesít a kölcsönös gazdasági előnyök jegyében is. Gáldonyi Magdolna Antik könyvek vására Kaposváron A dombóvári antikvárium ismét antikvár könyvvásárt tart Kaposváron, a városi és megyei könyvtár nagytermében. A ma kezdődő rendezvényen két napig várják a — régiségeket, illetve a ritka, keresett szépirodalmat vadászó — könyvkedvelőket. A könyvvásáron, amelyen a megyei bibliotéka elővásárlási jogot élvez, nemcsak könyvek (könyvhagyatékok), hanem képeslapok, értékes dokumentumok is vásárolhatók. Réthelyi siker a hangversenyen Remekül szerepeltek Lát- rányban a Népdalkörök és Népzenei Együttesek novemberi, VIII. Országos Minősítő Hangversenyén a kéthelyiek. A település két kórusa mutatkozott be, nagy sikert aratva mind a közönség, mind a zsűri előtt: asz- szonykórusuk ezüst, a gyermeknépdalkör pedig bronz minősítéssel térhetett haza. A jó szereplésért „út- j utalómban” részesülnek a sikerkovácsok: általuk választott helyszín megtekintéséhez autóbuszt bocsát rendelkezésükre a település önkormányzata. Munkanélküliek Barcson 16,3 százalékról 17,2 százalékra emelkedett a munka- nélküliség aránya Barcson. A Somogy Megyei Munkaügyi Központ barcsi kirendeltségén 2067 munkanélkülit tartanak nyilván. Az ügyfélforgalom azonban ennek több mint kétszerese, 5600 volt a múlt hónapban. Jövedelempótló támogatásban mintegy ezren részesülnek. A munkanélküliek számára mindössze huszonkilenc állásajánlat érkezett a kirendeltségre, ebből huszonhat fizikai munka. Felborult egy teherautó Közlekedési balesethez hívták tegnap a nagyatádi tűzoltókat. Nagyatád és Lábod között egy Honda személy- gépkocsi és egy Fiat Ducato ütközött össze. Az ütközés során a teherautó az árokba borult és az üzemanyag kifolyt a tartályából. A nagyatádi egység a helyszínre érve elsőként az üzemanyag folyását szüntette meg. A baleset során egy személy könnyebben megsérült, az anyagi kár jelentős. Konyhát építtetett a siófoki kórház Uj menü 54 millió forintért Vízvezetéket kap Csisztapuszta Osztrák esély Buzsáknak Űj mundért kap a legénységi épület Marcaliban Ötven lakás a laktanyából Immár hivatalból is dolgozhat a Marcali Városépítő Kft. a volt belső laktanya egykori legénységi épületének munkálatain, ahol az eddigi igények szerint úgy ötven lakás és hat, földszinti üzlethelyiség kialakítására kerül sor. Mint a Somogyi Hírlap olvasóit már tájékoztattuk: a lakásra várakozók riadalmára, a kivitelezési munkákra eredetileg szerződött ZÁÉV Rt. októberben egyoldalúan szerződést bontott. Ennek okán szünetelt a munka az építkezésen, amely most már újra folytatódhat. Előző, egyeztető tárgyalások alapján a székesfehérvári fő- vállalkozó K&L Kft. ügyvezetője, Loncsár István múlt hét végén szerződést írt alá a Marcali Városépítő Kft.-vei a kivitelezésre. Ez azt jelenti, hogy a bonyodalmak után végre felkerült a pont az „i”-re, újult erővel dolgoznak a szakemberek. Mint Kocsis József, a Marcali Városépítő Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a majdani városközponti környezetbe illő, magastetős, impozáns épület lesz itt, melynek kialakításán az alvállalkozóként szerződtetett nagyatádi Manufaktúra Kft. dolgozóival együtt munkálkodnak. Most a tetőszint vasbetonborítast kap, s ehhez vízálló betonkiegészítő toldalékot. így, bár a tetőszerkezetre csak később kerülhet sor, a belső munkálatokat az időjárási viszonyoktól függetlenül is folytatni tudják. A lakásra várakozók számára jó hír, hogy az eredetileg aláírt szerződés szerint számíthatnak a (kedvező) árkalkulációra, a huszonkilencezer forintos négyzetméterenkénti bekerülési összegre. A határidő augusztus 31. A kivitelezők azonban hamarabb szeretnék átadni a lakásokat. A várakozók közt sok a családos, akiknek bizonyára jól jön majd, ha a tanévkezdetre már berendezett, új otthonukból engedhetik iskolába gyermekeiket. Új termék gyártását kezdték el a közelmúltban a Kaposbútor Kft üzemében. A Pálma nevű kétfunkciós kárpitos garnitúra az egyik legkeresettebb terméke a vállalatnak, melyet elsősorban hazai bútorkereskedőknek és saját üzletházuk részére készítenek, fotó: török anett (Kun) SOMOGYI HÍRLAP Tröszt Tibor jegyzete