Somogyi Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-21 / 273. szám

1995. november 21., kedd SOMOGYI HÍRLAP HIRDETÉS 11 "Váratlan ért betegségem, Elválasztott tőletek. Elbúcsúzni már nem tudtam, Hát Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÖZV. OTTUCSÁK ISTVÁNNÉ Molnár Ilona életének 75. évében elhunyt. Temetése november 22-én, szerdán 10.30 órai gyászmisét követően lesz az öreglaki temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család "Véget ért a szenvedésed, szívedben nyugalom, Miénkben, kik itt maradtunk, örökös fájdalom." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett felesé gém, testvérünk DÁVIDNÉ BALATINCZ ANNA 39 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása november 22-én, szerdán 11 órakor lesz a kaposmérői temetőben. Gyászoló család "Nem haltam meg, Csak eltemetnek. Az hal meg, Akit elfelednek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DUSNOKI IMRE balatonlellei lakos 68 éves korában elhunyt. Temetése november 22-én, szerdán de. 10 órakor a balatonlellei temetőben lesz. Gyászoló felesége, gyermekei, menyei és unokái Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk HORVÁTH FERENC kőműves somogyacsai lakos türelemmel viselt, hosszantartó betegség után, életének 71. évében csendesen elhunyt. Temetése november 22-én, szerdán a 10 órai engesztelő szentmisét követően a somogyacsai temetőben lesz. Gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZINKOVICH MÁRIA volt somogyszobi lakos november 19-én gyógyíthatatlan betegségben el­hunyt. Hamvait a somogyszobi temetőben helyezzük örök nyugalomra a szülők sírjába. Minden külön értesítés helyett. Szerető testvére és sógora Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejt­hetetlen kisfiúnk, BOROVICS SZABOLCSRA temetésén részt vettek. Külön köszönetét mondunk a Mosdósi Kórház dolgozóinak, akik oda­adó munkájukkal, szeretetükkel Szabolcskát gyógyították, ápol­ták. Gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszö­netét a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, a Kaposvár Váro­si Önkormányzat dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, DR. MOLNÁR MÁRTA temetésén részt vettek, részvét- nyilvánításukkal, virágaikkal mély gyászunkban osztoztak. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik szere­tett halottunk, SUMINSZKI JÁNOS temetésén részt vettek, virágaik­kal, koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, KÁLMÁN IMRÉNÉ temetésén részt vettek, virága­ikkal, koszorúikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család t Hálás szívvel köszönjük mind­azoknak, akik KAPONYA ISTVÁNNÉ temetésén részt vettek, virágaik­kal fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló család t Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk KREKA GYÖRGY bodrogi lakos életének 78. évé­ben elhunyt.-/Temetése novem­ber 23-án a 12 órai gyászmisét követően lesz a bodrogi teme-. tőben. A gyászoló család t "Küzdöttél, de már nem lehet, Átölel a csend és a szeretet/' Fájó szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy KOVÁCS LAJOS Lengyeltóti, Zrínyi u. 46. sz. alatti lakos (Baráti-hegy), életé­nek 72. évében elhunyt. Teme­tése november 23-án, Mórakor lesz, a lengyeltóti keleti temető­ben, előtte gyászmise. . Gyászolja: felesége, leánya, veje, fia, menye, unokái: Gábor, László és Roland INGATLAN BUDAPEST, Újpalota u. 43.sz I.emeleti, távfűtéses lakás eladó. Tel.; 1/ 1645-286 Dr. Nagyné. (1324) CSALÁDI ház 5 szoba-étkezős, szuterinos, 3x15 A-val, csendes helyen eladó. Irányár 7 MFt. Tel.: 82/319-524, 8-16-ig 82/422-232.(1023) CSALÁDI ház eladó Nagybajom, Kossuth L. u. 34. Érdeklődni Fő u. 61. (1259) ELADÓ 4550 m2 szántó erdővel, 20 m2 pincével, villanybekötési lehe­tőséggel, kövesút mellett a Kishegyen. Tel.: 85/350-929. (1298) ELADÓ Kapoly, Petőfi u. 57. alatti családi ház, 600 n-öl telekkel. Tel. 19 órától 82/422-442. (1370) FIZETÉS könnyítéssel Simonfán 2 szintes családi ház eladó. Lakást beszá­mítok. Tel.: 06-30/460-749. (651) KAPOSVÁR, Pipacs utcai 1+2 fél­szobás lakás eladó. Tel.: 82/312-190. (1443) KAPOSVÁRON 2 szobás erkélyes II. emeleti lakás sürgősen eladó. Érdeklődni Béke u. 55. II/4. Tel.: 82/424-444. (1207) KAPOSVÁRON Zaranyi ltp4 2,5 szo­bás I. em. egyedi gázfűtéses, felújított lakás igényesnek eladó. Tel.: 7-13 óráig 82/310-839.(1412) NAGYATÁD, Aradi úton 2 szobás, 48 m2-es lakás eladó. Tel.: H-P 17-20-ig 82/351-923. (998) PORROGSZENTKIRÁLY, Fő u. 28. alatti 3 szintes, összkomfortos, telefonos családi ház eladó. Érdeklődni egész nap. (1251) SIÓFOKON központi, 2 szobás panel öröklakás eladó. Telefon: 84/314-754. (1287) JÁRMŰ ARO 10-es, 5 éves eladó. Marián Jó­zsef Lengyeltóti Zrínyi u. 11. Tel.: 85/ 330-901 esti órákban. (1256) AUTÓ KÖLCSÖNZÉS Te!.: 82/424-661. (1432) BÁRKAS ALKATRÉSZ komplett futóművek, hűtő, hengerfej, stb eladók. Tel.: 85/354-258; 06-30-478- 887. (1442) DAEWOO Nexia 4 hónapos 1650000 Ft-ért eladó. Somogygeszti, Szabadság u. 46.(1270) ELADÓ 2 db Fiat-Iveco tgk, zárt 6,6 tonnás, 1 db VW Golf D 85-ös, 1 db zárt utánfutó. Tel.: 06-60/398-623. (1221) IFA W50-es tgk. 3000 KCR-rel, friss műszakival eladó. Polány, Temető út 20. (1246) JÓ ÁLLAPOTBAN levő, használt, 1 tonna teherbírású, zárt kisteherautót ke­resünk megvételre. Tel.: 82/314-035, munkanapokon 8-16 óráig. (965) LADÁT, fiatal Moszkvicsot vennék. Tel.: 06/60/307-655. (576) PEUGEOT 505 dízel, 84-es extrák­kal, 2 év műszakival eladó. Ár 170000 Ft. Tel.: 85/354-842. (1365) SAMARÁT vennék 1300-ast, 3 éves korig. Tel.: 85/376-471. (1306) SKODÁT vennék 84-90-es évjáratig. Tel.: 06-20/429-079. (1088) IVECO TEHERGÉPJÁRMŰVEK ÉRTÉKESÍTÉS ÉS SZERVIZ BESSO KFT., PÉCS, MEGYERI U. 72. 5 72/210-890, 210-690, 30/361-118 ° TEHERGÉPJÁRMŰVEK vásárlása Hollandiából kiutaztatással. Haszonjár­művek vámügyintézése érjárat megkö­tés nélkül Tel.: 06-1/257-6115, 06-30/ 415-490. (99999) TOYOTA Corolla 86-os 1300 cm3, jó állapotban, extrákkal, friss műszakival eladó. Irányár 480000 Ft. Tel.: 85/363- 719.(1369); MINŐSÍTETT h«‘gt‘sz(ó't kiemelt bérezéssel felveszünk Alfa-Therm Bt. Segesd, Vasút u. 15/a. Telefon: 06-60/368-390, 06-30/368-390 (1357) T Fájó szívvel tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték, hogy ÖZV. BURCSA ISTVÁNNÉ Fodor Irma kadarkúti lakos életének 83. évében hirtelen elhunyt. Teme­tése november 22-én, szerdán 13 órakor lesz a kadarkúti Körmendi úti temetőben. Gyászoló család ÁLLÁS A TABI Automata Téglagyár felvé­telre keres 28-35 éves korú, 2 fő lakatost, erősáramú villanyszerelőt, férfi és női segédmunkásokat, takarítónőket. Jelent­kezni személyesen a helyszínen lehet. Tab, Kisfaludy u. 3. Tel.: 84/320-015. (1285) AZ AVON Kozmetikai Kft. felkínálja azt a lehetőséget, hogy a termékeit érté­kesíteni kívánók befektetés nélkül, in­gyen kezdhessék el tevékenységüket. Hívjon most a 06-30-561 -066-os telefo­non. Levélcím: AVON Kft. 8640 Fonyód Pf. 65.(1337) FIATAL, agilis női munkatársakat keresünk könnyített irodai munkára. Je­lentkezni személyesen 10-13 óráig Ka­posvár, Kossuth u. 1 -9. (MSZOSZ) Szék­ház. III/91. (1316) FÜGGETLEN férfit 50 éves korig ál­latok mellé fogadok szállásért és étkezé­sért. Csalai Imre Siófok, Verebes dűlő. (1249) GYAKORLOTT villanyszerelőt fel­veszek. Tel.: 82/316-903,18 után. (1450) HÁZHOZ szállítási rendszerben - melynek költségeit a munkáltató fizeti - bedolgozókat keresünk, azonnali kez­déssel. Reklám, trafikáruk, tollak és egyéb műanyag termékek összeállításá­hoz havi 20Ő00-22000 Ft jövedelemért. A munkaköri leírást, az első munkadara­bot és az érvényesített munkaszerződést 350 Ft térítési díj postai átutalása ellené­ben azonnal megküldjük Önnek. Bedol­gozói Tanácsadó 4400 Nyíregyháza, Fazekas J. tér 11. VI/55. Telefon: 06-20/ • 437-306. Az esetleges teljes betöltődés miatt nem alkalmazható jelentkezőknek azonnal visszautaljuk a 350 Ft-os térítési költséget. (957) KIMAGASLÓ kereseti lehetőséggel agilis munkatársakat keresünk a BRITANNICA HUNGARICA nemzet­közi lexikonsorozat értékesítéséhez, So­mogy megye egész területéről, részidőben is. Tel.: 82/310-302. (1453) MEZŐCSOKONYAI általános iskola matematika-fizika szakos tanári állást hirdet, azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet az iskola igazgatójánál. (1350) MÜNCHENI Információs Iroda né­met-osztrák munkalehetőséáget kínál. Info-Service Balatonlelle, Mátyás K. u. 91. Tel.: 85/354-735. (1367) NAGYKERESKEDELMI cég 18-26 éves korig fiatal munkatársakat keres. Kereseti lehetőség havi 25-30 E Ft. Tel.: 82/320-356. (1294) ÉLELMISZERIPARI szakmunkás ta­nulót felveszünk. Érdeklődni: Toponár, Pavilonsor 3. hétfőtől-péntekig 6-18 órá­ig, szombaton 6-12-ig. (1341) A harmadik éve sikeresen működő PRODIMA ORSZÁGOS DIREKTMARKETING KFT vezérképvisel ó't keres működő rendszere mellett induló cégképviselői hálózat kiépítésére és vezetésére Somogy megyében. Pályázati feltételek:- felsőfokú végzettség- kiváló emberismeret-jó kapcsolatteremtő képesség. Telefon: Lukács Zsuzsanna 06/1/149-6155 (1388) Baranya Patolyat és Mosoda Kft Pécs, Tüzér u. 18. Tel: 72/233-011 Fax: 72/213-245 Felhívja a Kaposvár környéki vállalkozásokat, társaságokat, szállodákat és kollégiumokat, hogy szállítással mosási és vegytisztítási munkákat vállal! Jelentkezésüket a fenti telefonszámon vagy telefaxon várjuk. (1322) MAI MŰSOR Kaposvár Szivárvány du. 5: A HÁ­LÓZAT CSAPDÁJÁBAN (am.) 7: A RETTENTHETETLEN (am.) Televízió . Budapest 1 5.30: Gazdatévé. 6.00: Nap-kelte. 9.05: Anyagias yilág. 9.30: Tízórai. 11.10: Váratlan utazás. 12.05: Gazdasági ábé­cé. 12.15: Telepakk. 14.25: Európai üz­letei asszisztens. 15.05: Fűben-fában. 15.20: Repeta. 16.05: A kölcsönkapott Föld. 16.25: Topmodell. 17.00: Dimen­zió. 18.15: Üzlet. 18.30: Hogy is van ez? 19.00: Gyereksarok. 19.13: Múzsa. 19.30: Híradó. 20.15: Jalna. 21.}0: Stú­dió ’95. 22.00: Berlin - Egy nagyváros szimfóniája. 23.40: BBC-híradó. Budapest 2 9.00: Közvetítés a parlament üléséről. 16.35: Gyerekeknek. 16.50: Csillebérci örökmozgó. 17.05: Állatklinika a város szélén. 18.00: Körzeti híradók. 18.13 Körzeti magazinok. 18.45: Háló. 19.20 Magnum. 20.15: Zene, zene, zene. 21.10: Mindent vagy semmit! 21.45: Híradó. 22.00: Objektív. 22.35: TS - Sportva­rázs. Duna Tv 8.00: Képes krónika. 14.15: Váltó. 15.00: Nyelvőrző. 15.30: Edward és Mrs. Simpson. 16.20: Ahogy kell... 16.35: Starting Business. 17.00: Héléne és a fiúk. 17.30: Mese. 18.00: Híradó. 18.15: Anyaföld. 20.00: Gazdakör. 20.45: Esti kérdés. 21.15: Purcell: Dido és Aeneas. 22.20: Románc. 23.10: Színházi Élet. HBO 16.30:16.30: A Villám. 17.30: Falcon Crest. 18.25: A pusztító szél harcosai. 20.05: Egy teljes nap. 21.35: Melrose Place. 22.20: Veszélyes nő. 0.00: Mad Max. Balaton Tv 19.10: Helybéliek fóruma. 19.30: Mese. 19.50: Klip-összeállítás. 20.00: Aktuális. 20.05: Játék. 20.20: Csodála­tos Föld. 20.40: Rajtett szemek. 21.00: Vendég. 21.30: Film: Rémálom. 23.00: Éjszakai tere-fere. 24.00: Műsorzárás. Osztrák Tv 1 6.00: Fantasztikus történetek. 6.25: Confetti-tévé. 9.15: Ismétlések. 13.00: Confetti-tévé. 15.40: Az Enterprise űr­hajó. 16.30: Bay watch. 17.10: Egy rém rendes osalád. 17.35: Arany lányok. 18.05: Dr. Quinn. 18.55: Cosby-show. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: A tízezer üreg völgye. 21.10: Ambulancia. 22.00: Labdarúgás. 22.45: Ivy, a méregkeverő. 0.20: Huhogok. 2.00: Is­métlések. Osztrák Tv 2 9.05: Schiejok. 10.05: Cordula. 11.45: Légelhárítók. 13.10: Téma. 14.00: Oszt­rák képek. 14.25: Papának szüksége van egy nőre. 15.10: Gyilkosság a hobbija. 16.00: Schiejok. 17.05: Isten hozta Auszt­riában! 19.00: A tartományok ma. 19.30: Híradó. 20.00: Oldalpillantások. 20.15 Az X dossziék. 2L10: A riport. 22.00 Híradó. 22.30: A színhely. 23.00 Phettberg-show. 23.50: A cigaretta és a kávé. 1.25: Nemzetközi videófilmdíj 1995. 2.15: Kultúra. 3.00: Klipéjszaka. Műholdprogramok PRO 7 13.00: Remington Steele. 14.00: Kiesbauer-show. 15.05: A mi kis far­munk. 16.10: Rajzfilmsorozatok. 18.00: Családi ügyek. 18.30: Alf. 19.00: Grace. 19.30: Hírmagazin. 20.15: Szabadítsd meg őket a gonosztól! 22.05: A riporte­rek. 23.05: Hadüzenet nélküli háború. SAT 1 13.00: Trapper John főorvos. 14.00: Az Enterprise űrhajó. 15.00: MacGyver. 16.00: Menj az egészre! 17.00: A Partridge család. 18.00: Ilyen az élet! 18.30: Tartományi hírek. 19.00: Híradó. 19.30: 20.15: Szia, doki bácsi! 21.15: Schwarz közbelép. 22.15: Hunter. 23.00: Der Spiegel. 23.35: Sandino. RTL Plusz 13.00: Gyilkosság a hobbija. 14.00: B„rbel Shc„fer. 15.00: Ilona Christen. 16.00: Hans Meiser. 17.00: Kockázat. 17.30: Egymás közt. 18.00: Jó estét! 18.30: Exkluzív. 18.45: Híradó. 19.40: Jó idők, rossz idők. 20.15: Kettős beve­tés. 21.15: Hanks nyomozó. 22.10: Quincy. 0.00: Híradó. aXRÁMYEKSZEMASMí Ajándékozzon Kalalin-napra divatos aranyékszerinkből! Kedvezményes ár: november 21-24-ig! GOLD DISZKONT . Kaposvár, Fő u. 13. ____________________________(1436) Használt és új számítógépek adás - vétele! Teljeskörű szerviz! Akciós áraink: AT-286 24 000 Ft-tól AT-386 SX 36 000 Ft-tól AT-486 SLC 75 200 Ft-tól IBM 2x CD ROM 9 800 Ft-tól 14" Color SVGA mon. 29 800 Ft CLASS PC BT. Kaposvár, Berzsenyi u. 28-30. Tel.:06-30-466-168; ; 06-20-437-684 Szombaton is nyitva! Rádióműsor Kossuth rádió 8.30: Mindennapi tudomány. 8.40: Paragrafus. 9.05: Napközben. 11.05: Emlékezés Vikár Bélára halálának 50. évfordulóján. 11.35: Betyárok, pandú­rok és egyéb régi hírességek. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Tör­vénykönyv. 13.05: Vendég a háznál. 13.20: A muzsikusok védőszentje. 13.30: Tanúim lesztek! 14.10: Klasszikusok mindenkinek. 15.05: Szerintem. 16.00: Délutáni krónika. 16.10: Mindennapi gazdaság. 16.25: Radar. 17.05: Magya­rországról jövök... 17.25: A Szabó csa­lád. 18.00: Esti krónika. 19.05: Sportvi­lág. 19.30: Jó éjszakát gyerekek! 19.40: Rámpa. 20.05: Táncházban. 20.30: Hat­árok nélkül. 21.05: Ex-katedra. 21.35: Nemzetközi vallási híradó. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Parlamenti folyosó. 23.05: Híres karmesterek felvételei.* Petőfi rádió 8.10: Helykereső. 8.25: Rivaldafény­ben. 9.10: Háló. 9.15: Béla angyalai. 10.00: Zene-szó. 12.00: Cigányzenészek hangalbuma. 13.15: Gramofonalbum. 14.00: Csúcsforgalom. 17.15: Mágnes. 18.00: Kataposta. 18.30: Helykereső. 19.30: Albumajánlat. 19.30: Jazz. 20.00: Mennyei kávéház. 21.10: Manapság. 21.15: Más-világ. 22.15: Sok hűhó. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Záróra. 0.15- 4.20: Éjfél után. Bartók rádió 9.05: Pódium. 10.05: Tiszán innen, Dunán túl. 11.00: Székely Mihály operakettősökben és együttesekben. 11.40: Bartók népdalgyűjtő útjai. 12.05: Hangverseny délidőben. 13.17: V. buda­pesti Nemzetközi Kórusverseny. 14.05: Kiszáradt az én örömem zöld fája. 14.55: Szimfonikus költemények. 16.05: Hang-' paletta. 17.00: Mindennapi irodalmunk. 18.05: Henry Purcell halálának 300. év­fordulóján. 19.05: Muzsikáról versben, prózában. 19.37: Brahms: Esz-dúr szo­náta. 20.05: Teleobjektív. 20.20: A Bu­dapesti Fesztiválzenekar Sztravinszkij- hangversenye. 22.30: Új felvételeinkből. 23.00: Emberi dolgok. Somogy rádió 5.30: Jó reggelt. 9.10: Délelőtt. 11.10: Terepjáró. 12.10: Zene délidőben. 13.00 Krónika. 13.30: Deutsche Welle. 14.10: Délután. 15.10: Délután. 16.10: Hang­varázs. 17.10: Kilátások. 18.10: Ho- kedd-li. 19.00: Krónika. 19.20: Sport. 19.30: Altató. 20.00: Adászárás. Juventus rádió 6.00: Szabó Zoltán. 10.00: Barabás Zoltán. 13.00: Csak zene. 14.00: Szabó Tamás. 19.00: Kívánságműsor. 20.00: Szegő Tibor. 23.00: Kánya Kata - Társkereső műsora. 02.00: Turgyán Ta­más. Pécsi rádió 5.55-9.00: Hajnaltól reggelig. 12.00: Szerb nemzetiségi műsor. 13,30; Horvát nemzetiségi műsor. 15.00: Dél-dunántú­li hírmagazin. 16.00: Pannónia rádió. 18.00: Regionális német anyanyelvű műsor. 19.30: In der Mutterscprache. 20.00: Na materinjem jeziku. 20.30: Na matemjem jeziku. Dráva Rádió 6.00: Műsorkezdés, hírek. 6.30. Hírek horvát nyelven. 6.45: Közlekedési hírek. 7.00. 7.30, 8.00: Hírek magyar nyelven. Közben: 6.45: Gazdasági hírek. 8.15: Sporthírek. 8.30: Hírek horvát nyelven. 9.00, 9.30, 10.00: Hírek magyar nyel­ven. 10.30: Hírek horvát nyelven. 11.00, 11.30, 12.00: Hírek magyar nyelven. 12.03: Rockklasszikusok. 12.30: Hírek horvát nyelven. 12.33: Rockklasszi­kusok. 13.00, 13.30, 14.00: Hírek ma­gyarnyelven. 14.03: Repro könnyűzenei műsor. 14.30: Hírek horvát nyelven. 15.00: Hírek magyar nyelven. 15.15: Gazdasági hírek. 15.30: Hírek magyar nyelven. 15.45: Közlekedési informáci­ók. 15.55: Hírösszefoglaló. 16.00: Mű­sorzárás. A műsor folyamán rendszeresen hall­hatnak közérdekű információkat, ripor­tokat, kívánságműsort, részt vehetnek telefonos játékokon, mindez sok kelle­mes, jó zenével fűszerezve. City Rádió 8.00: Siófok és környéke. 8.30: Rá­hangoló. 9.20: Kalendárium. 10.00: Vé­nusz. 10.30: Délelőtti magazin. 15.30: BBC-hírek. 16.00: Kulturális magazin. 18.00: Kívánságóra. 19.00: Levezető. NEMET vállalat keres sürgősen egy 500-600 m2-es csarnokot alumínium termékek összeszerelésére bérlet vagy vétel céljából. Információ: Varga, tel./fax: 82/352-131, délutáni órákban. ___________________________(1308) A kció november 13—24-ig! Katalin napra f mindennemű arany és ezüst ékszerből 1096 árengedmény! Tört aranyat és fazon aranyat beszámítunk. 5000 Ft feletli vásárlásnál ajándék. I Rónai Attila ötvösmester | I Kaposvár, Honvéd u. 21. €

Next

/
Oldalképek
Tartalom