Somogyi Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-21 / 273. szám

1995. november 21., kedd SOMOGYI HÍRLAP MEGYEI KORKÉP 3 A messiás késik, farsang lesz Balatoni iszapbirkózás (Folytatás az 1. oldalról) November 1-jén fejezték be az iszapkotrási munkálatokat a leginkább fertőzött keszthe­lyi-öbölben a Balátoni Vízügyi Kirendeltség szakemberei. 158 hektárról mintegy 320 ezer köbméter iszapot takarítottak el, amelyet 2,5-4,5 kilométer hosszú vezetéken vezettek el a Vonyarcvashegy melletti zagy­térre. A terület jövőre még ké­pes fogadni a foszfordús anya­got — bár itteni elhelyezésének a két érdekelt önkormányzat egyáltalán nem örül. A későb­biekben új lerakóhelyet is ki kell jelölni; ennek kapcsán a tervek között szerepel a So­mogy megyei Balatonszent- györgy, Balatonberény és Má- riafürdő földje. Dr. Nemcsók János kormánybiztos azt java­solta: szüneteltessék az iszap­kotrást, amíg meg nem épülnek a Kis-Balatoni tározók, ame­lyek megakadályozzák a fo­lyamatos foszfátbeáramlást. A munkára félretett százmillió fo­rintot pedig a Közép-Dunántúli Természetvédelmi Felügyelő­ség és a Vízügyi Igazgatóság fordítsa fele-fele arányban ku­tatásokra és a régóta halogatott műszerbeszerzésre. Aztán Ta­polca és Keszthely között az iszapból biohumuszt előállító üzemet telepíttetne. Később Kerényi László, almádi pol­gármestere indítványozta, hogy a kapacitást az önkormányza­tok tulajdonában lévő strandok kotrására használják inkább. Több hozzászóló jelezte ugyanis, hogy a kotrógépet egymillió ECU-s segélyből vették, így a munka beszünte­tése erkölcsi hátrányt okozhat. Felmerült, hogy felvállalhat­ják-e a jelenlévők egy esetleges újabb vízvirágzás, algainvázió veszélyét a halogatás miatt. Úgy döntöttek: két héten belül felállítják a bizottságot, amely határoz a további teendőkről. Az ülésen szó esett a térség szennyvízelvezetéséről és keze­léséről is. Az Országos Idegen- forgalmi Hivatal tájékoztatta a jelenlévőket, hogy mennyi pénzt osztott szét idén a telepü­lések turisztikai fejlesztésének és rendezvényeinek támogatá­sára. Dr. Balázs Árpád, a Bala­toni Szövetség elnöke el­mondta, hogy úgy várták a terü­letfejlesztési törvényt, mint a messiást. A régió települései azonban csalódtak. Utóbb az egyeztetések elmaradtak, és al­kotmányellenesnek tekinthető, hogy a létrehozandó Fejlesztési Tanács munkájának finanszíro­zását az önkormányzatokra ter­heli az állam, ugyanakkor a döntéshozók között több a mi­nisztériumok, mint a települé­sek képviselője. Czene Attila Számháború Az Országos Idegenforgalmi Hivatal a Balatoni Szövetség teg­napi ülésén közzétett tájékoztatója számot ad arról, hogy a bala­toni üdülőkörzet településeit mennyi pénzzel támogatta idén az Idegenforgalmi Alapból. A számok azt mutatják: a Balaton természeti értékeinek védelmére ad a hivatal a legszívesebben pénzt, műemlékek, természeti értékek turisztikai célú hasznosí­tására már kevesebbet, kulturális és sportrendezvényekre pedig alig-alig. Ezért is érdekes, miképp osztották el a keveset. Somogy megyéből például öten pályáztak rendezvények tá­mogatására; a Siotour Rt a szántódpusztai rendezvényekre 500 ezer, a Magyar Ökölvívó Szövetség a siófoki Junior Bajnok­ságra 200 ezer forintot kapott. A döntéshozók a bogiári önkor­mányzat rendezvényeire 300 ezer, a Vállalkozók Országos Szervezete által rendezett III. Balatonexpora 200 ezer forintot adtak. A zamárdi Galopp Kft, vagyis a Kocsi Csárda ugyanak­kor 700 ezer forinthoz jutott, amellyel az állam a folklórprog­ramjait támogatja. Hasonló a helyzet Veszprém megyében is; amíg négy önkormányzat, a zánkai Gyermeküdülő-centrum és a Pannonhalmi Főapátság összesen egymillió 200 ezer forint támogatást kapott, egyedül egy kft rendezvényeit másfél millió­val dotálják... Meglehet: a vállalkozó nagyobb szakértelemmel képes meg­szervezni a mindenki másnál vendégcsalogatóbbra kitalált programot, amit ezért támogatni kell. Mindenesetre az önkor- mányzatokjogosan kérik: a legközelebbi elosztásnál vegyék fi­gyelembe az ő véleményüket is. Hiszen a „háborúban” ők megmutatták igazi számaikat, könnyű őket ezért „leolvasni”. Hogy a köz feladatait ki viseli jobban a szívén, azt távcső nélkül is könnyen látni lehetne... Eredményes volt a nagyatádi „fogyókúra” Esszerűsödő gazdálkodás Idén Nagyatád 200 millió fo­rintnyi költségvetési hiánnyal számolt. A város működőké­pessége érdekében azonnali intézkedésekre volt szükség. A tavalyihoz képest 15 száza­lékkal csökkentették a dologi kiadásokat, 51 munkahelyet megszüntettek. Ez 50 millió forintos megtakarítást jelen­tett. Ormai István nagyatádi pol­gármester mindehhez hozzá­tette: megkezdték az ingatlanok értékesítését is. Az önhibáján kívül hátrányos helyzetbe ke­rült települések alapjából pá­lyázatukkal 55 millió forintot nyertek. A szigorítások ered­ménye: 15-20 millió forintos hitel felvételével „megússzák” az idei évet. Új szemlélet kere­kedett felül a hivatalban: az erőforrásokkal való gazdálko­dás. Ehhez új emberek is kellet­tek. A személetváltozás bekö­vetkezett, most az intézménye­ken a sor. Az alapelv változat­lan: megoldások és lehetőségek keresése a pénzigénylés helyett. — Fontos volt a bérlakások értékesítése is — mondta a pol­gármester —, hiszen 1994-es önkormányzati rendelet feltéte­leivel nem vették meg a bérla­kásokat. A rendeletet módosí­tani kellett, új feltételekre volt szükség. Fél év alatt mintegy 140 lakást adunk el. Átvettünk 15 üres lakást a honvédségtől, s ezekben már az új lakók lak­nak. Heteken belül elkészül a szennyvízprogram második üteme. Ez 130 millió forintos beruházás volt. 11 utca új utat kapott. Az önkormányzat legfonto­sabb törekvése, hogy a nagy­atádiaknak legyen munkahelye, jövedelme. Az idén 180 mun­kahely létesült. A közeli hóna­pokban újabb 80-100 ember kaphat munkát. A nagyfoglal­koztatók helyzete is stabilizá­lódhat. Az év végére Nagyatá­don is lesz városi tévé. — A jövő évi költségvetést nem bázisszemélettel tervezzük — erősítette meg Ormai István. — Minden intézmény a nullá­ról indul, és a tényleges költsé­geit kell számba venni. A leg­fontosabb elv a működőképes­ség fenntartása. Az szeretnénk, hogy az iskolák fogalmazzák meg szakmai programjaikat, s egy-egy területen igyekezzenek előbbre lépni, hogy ezáltal ver­senyképesebbek legyenek. Eh­hez lesz pénz is. A polgármester szerint a bá­zistervezés elhibázott megköze­lítés. Nagyatád intézményi struktúrája elavult, átszerve­zésre szorul. Ettől több tízmil­lió forintnyi költségmegtakarí­tást remélnek. Átszervezik a városgazdálkodási intézményt is, mert annak munkáját a költ­ségekhez képest nem tartják elég hatékonynak és eredmé­nyesnek. A városvezetők szán­déka, hogy az egészségügyi szervezeteknek jobb feltétele­ket biztosítsanak. Folytatódik a szennyvízprogram: Henész is csatornát kap. Az intézménye­ket program szerint akarják fel­újítani. A jövő évi tervek között sze­repel városi múzeum létreho­zása a Mike-házban. Nagyatá­don új benzinkút épül, a Szé­chenyi téren pedig egy áruház. Több lesz tehát az építkezés: üzletek és lakások is készülnek. A városkép is javításra szorul, ezáltal jövőre komfortosabbá válik a város, így méltón ünne­pelheti majd 25 születésnap­ját. (Lengyel) Kisebbségi testületeket választottak Somogybán Kilenc új önkormányzat A megyei választási bizottság­tól kapott információk alap­ján rendben zajlottak a va­sárnapi kisebbségi és időközi önkormányzati választások a megyében. A választási eredmények alap­ján kilenc településen jöhetnek létre cigány kisebbségi önkor­mányzatok: Bolháson, Bolhón, Csokonyavisontán, Csurgón, Iharosberényben, Lakócsán, Nagykorpádon, Segesden és Somogyszobon. A választással kapcsolatban 3 napig lehet ki­fogással élni a választási bizott­ságnál. Az ezt követő 15 napon belül alakulnak meg a kisebb­ségi önkormányzatok és válasz­tanak elnököt maguk közül. Érvénytelen volt a voksolás Andocson, Háromfán, Jákóban, Somogysámsonban és Vízvá­ron, mert a kevés szavazó miatt nem jött össze a szükséges 50 érvényes szavazat. Nagyatádon — a település nagyobb lélek­száma miatt — legalább száz érvényes szavazat kellett volna az eredményes választáshoz. Mivel csak kilencvenhatan ke­resték fel a szavazóhelyisége­ket, így itt is érvénytelen volt a szavazás. Szabadiban az időközi ön- kormányzati választáson a la­kosság több mint hatvan száza­léka járult az urnákhoz és dr. Fülöp Lászlót választotta meg polgármesternek. S. P. G. Világtalálkozók Somogybán A jövő évi célkitűzéseket, va­lamint a Somogy megyében megrendezendő programokat ismertették tegnap Kaposvá­ron, a Magyarok Világszövet­sége Somogy megyei Szerve­zetének elnökségi ülésén, me­lyen megtárgyalták a szerve­zet működését megfogalmazó alapszabályt is. Á világszövetség választ­mányi üléséről tartott beszá­molót Papp Árpád, a szervezet Somogy megyei elnöke. Mint mondta, legfontosabb napi­rendi pontként az ország gaz­dasági helyzetének elemzése és a magyar adósság kezelése szerepelt a tanácskozáson. Mint megtudtuk, a világ- szövetség mind több pártfo­gót tudhat táborában. Leg­újabban a Somssich-Táncsics baráti kör és a Somogyért Egyesület lépett be a tagok sorába. — Jövőre tervezik az összmagyarság első világta­lálkozójának megszervezését és Somogyország ad otthont a történészek és régészek har­madik világtalálkozójának is — tette hozzá Papp Árpád. — A tervek szerint Kaposváron randevúzhatnának egymással a külföldön élő, valamint a hazánkban élő orvosok is. Ezeknek a programoknak a pénzügyi alapjai azonban nem adottak. Az anyagi segítségen kívül erkölcsi támogatást is vár a szervezet. Elsősorban a város és az orvosi kamara tá­mogatására számítanak. (Boldizsár) Várostörténetről a képtárban Künzelsau-i vendégeket fo­gadott tegnap délelőtt a marcali Helytörténeti Mú­zeum. A német testvérváros Marcaliban koncertező ka­marakórusát dr. Gál József, az intézmény vezetője kö­szöntötte, majd a vetítőte­remmé átalakított képtárban zenés várostörténeti baran­golásra invitálta a külföldről érkezett vendégeket. Nagy falat lesz a gázbekötés Elkészült a gázbekötésről szóló tanulmányterv Ráksi- ban. Az elképzelések szerint Igallal együtt kapcsolódnak a gázhálózatra. A következő lépés a kiviteli tervek elké­szítése, amely összesen négymillióba kerül, amiből Ráksi része egymillió. Az előzetes számítások szerint maga a gázbekötés százhú­szezer forintba kerülne csa­ládonként. Új buszvárók Nagyberkiben Felállították az az első buszvárót Nagyberkiben. Az építményt a balatonke- resztúri Szemes és Társa kft készítette, s ez mindössze huszonötezer forintjába ke­rült a nagyberki önkor­mányzatnak. Az önkor­mányzat hét buszváró készí­tésére kötött szerződést a kft-vel, a másodikat is felál­lítják még ebben az évben. A beruházás csaknem egy­millió forintba került volna az önkormányzatnak, de a várók reklámozásra alkal­mas felületét 10 évig a kft használhatja reklám céljára. Kaposfőn járt a megyéspüspök Ismét járja a megyét Balás Béla kaposvári megyéspüs­pök. Legutóbb a kaposfői ál­talános iskolába látogatott el. Az intézmény tantestüle­tével találkozott, s a bemu­tatkozó beszélgetésen kívül a pedagógiai problémákról, a nevelés aktuális feladatai­ról is szót váltott a tanárok­kal, tanítókkal. Elrabolta a hátizsákot Siófokon, a Tanácsház és a Széchenyi utca sarkán isme­retlen tettes elrabolta egy helybeli lakos hátitáskáját, amelyben kétezer forinton kívül a sértett személyi ok­mányai is benne voltak. A siófoki rendőrök keresik az ismereteién tettest. Megtalálták a kereszteket A hét végén egy helyi lakos megtalálta a szenyéri temető­ből ellopott kereszteket. Mint azt dr. Gergő'Károly őrnagy, a Marcali Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője el­mondta, a nagy közfelhábo­rodást okozó temetőrongálók és fosztogatók ellen azonnal megindult a nyomozás, ám valószínűleg „átutazó” tolva­jok lehettek, mivel a nyomo­zás eddigi adatai szerint semmiféle kapcsolatuk nem volt a helyi, illetve közeli — már a rendőrség által ismert — színesfémtolvajokkal. Ar­ról, hogy a többnyire alumí­niumkeresztek megtalálása mennyire lendíti előre a nyo­mozást, dr. Gergő Károly még nem nyilatkozott. A SZÜV-akció az önkormányzatoknak Somogyi szoftvermosoda Tíz önkormányzatból kilenc il­legális számítógépes progra­mokat használ Somogybán. A közigazgatás szakembereinek körében nemrégiben futótűz­ként terjedt el a hír, hogy több megyében a rendőrök rajtaütés­szerűen házkutatásokat tartot­tak egy sor hivatalban és ön- kormányzatnál, az után kutatva, hogy az ott dolgozók jogtiszta programokat használnak-e?...A szoftverek legalizálására a Mic­rosoft képviselete és a SzÜV Rt új megoldást talált, melynek so­rán a feketén másolt és terjesz­tett programok licencét ked­vezményes áron vásárolhatják meg az önkormányzatok. A je­lenlegi magyar törvények sze­rint a szoftverlopásban vétke­seket — mind a forgalmazókat, mind pedig a felhasználókat — büntetőjogi felelőség sújtja. A tiltott tevékenység „ára” pedig akár öt év börtön is lehet. Fónai Tibor, a SZÜV Rt Te­rületi Igazgatóságának igazgat tója elmondta, hogy a novem­ber 25-ig tartó akció során az önkormányzatok hatvan száza­lékos, vagy ennél is nagyobb árkedvezménnyel tehetik hiva­talossá az eddig illegálisan használt szoftvereiket. A prog­ramok tisztára mosását pedig már csak azért is javasolják a szakemberek, mert a gyártócé­gek egyre erősebb nyomása miatt a rendőrség és az Apeh is várhatóan az országban minde­nütt akcióba kezd. Németh Jenó', a Somogy Me­gyei Közigazgatási Hivatal ve­zetője szerint mindenkinek ér­deke, hogy az önkormányzatok jogtiszta és színvonalas számí­tógépes programokat használja­nak. A törvényesség somogyi őre ugyanakkor azt is elmondta: lehetetlen megbecsülni a feketén terjesztett önkormányzati szoft­verek számát. A hivatalok ugyanis anyagiak híján onnét szereztek programokat, ahol ép­pen a legolcsóbb volt. Németh Jenő szerint mielőbb el kell dön­teni, hogy az önkormányzatok számára legyenek-e úgynevezett állami szoftverek, ám a köz- igazgatási programokat min­denképpen szervezetten kell menedzselni. B. Zs. Táskákat, öveket és más bőrdíszműárut gyárt a sió­foki Láma Bt. Nemrég kezdték el gyártani új, 30 darabos kollekciójukat, amelyből az ország egész területére szállí­tanak FOTÓ: TÖRÖK ANETT SOMOGYI HÍRLAP Czene Attila jegyzete

Next

/
Oldalképek
Tartalom