Somogyi Hírlap, 1995. november (6. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-09 / 263. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP NYUGDÍJASOK 1995. november 9., csütörtök Előadássorozat az ötödik évfordulón • • Ünnep helyett munkanapok Hadigondozottak vezetőségválasztása Kaposváron A szervezettség ereje Tiltakoznak a nyugdíjasok Országos tiltakozó nagygyűlés megszervezését fontolgatja a Nyugdíjasok Országos Képviselete, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét arra: a nyugdíjasok, az idősek elérkeztek tűrőképességük határához. Az érdekképviselet tiltakozik az ellen, hogy a nyugdíjakat bevonják az adórendszerbe; új nyugdíjtörvényt sürget, és azt, hogy a tervezett energiaár-emeléseket kompenzálják a legrászorul- tabbaknak. Pharmaexpo Budapesten Mától vasárnap estig rendezik meg Budapesten, az Olimpiai és Körcsarnokban a negyedik Pharmaexpót. A kiállítás szervezőinek ezúttal az a célja, hogy ez a négy nap a gyógyszerészek, gyógyszergyártók és - forgalmazók nagy seregszemléje legyen; a résztvevők megvitatják, miként érhető el, hogy minden magyar állampolgárnak „házipatikusa” legyen, akitől tanácsot kérhet az egyes szerek hatásáról. A kiállításon a szakmai programok mellett a közönséget érintő szolgáltatásokat is kínálnak, például vérnyomásmérést, koleszterinszint-meghatározást, emlőszűrést, komputeres szemvizsgá- lást végeznek. Öregdiák-találkozó Segesden Kisgyura János, a település utolsó református - kántortanítója 75 évvel ezelőtt került Al- sósegesdre, s évtizedeken át generációkat tanított az Alsó- segesdi Elemi Népiskolában, illetve a Segesdi Általános Iskolában. Egykori tanítványai a kántortanító emlékének adózva öregdiák-találkozót rendeznek szombaton Segesden. Ebből az alkalomból hálaadó istentiszteletet tartanak az alsósegesdi református templomban, a régi iskolánál felavatják Kisgyura János emléktábláját, a református temetőben pedig megkoszorúzzák az egykori kántortanító és Szabó József lelkész sírját. 35 százalékos emelés a láthatáron Átlagosan 35 százalékos gyógyszerár-emelkedésre kell számítani jövőre, ha az egészségbiztosító csak 70 milliárd forintot fordíthat gyógyszerártámogatásra. A népjóléti tárca ugyanis 75, egyes szakemberek pedig 82 milliárdot tartanak elfogadható összegnek. Ami különösen sújtaná a nyugdíjasokat: a legszámottevőbb áremelés azoknál az orvosságoknál történne, amelyekből legtöbbet a krónikus betegek és az idősek fogyasztanak. A Nyugdíjasok Országos Képviselete (Kamarája) öt éve szolgálja az időskorúakat és a nyugdíjasokat. A képviselet tanácsának döntése szerint az idén november 2 és 30 között öt rendezvényből álló előadássorozattal emlékeznek meg a Nyugdíjasok Országos Kamarája megalakulásának ötödik évfordulójáról. Nem ünnepelni, hanem dolgozni akarunk! — ez a mottója a rendezvénysorozatnak, amelyen a nyugdíjasok szempontjából jelentősebb témákat kívánnak megvitatni, országosan ismert vezetőkkel és szakemberekkel folytathatnak párbeszédet a nyugdíjasok képviselői, s az így kibontakozó viták reális alapot adhatnak az A somogyaracsi nyugdíjasok rendszeres találkozóhelye a faluban az idősek otthona, ahol a hét minden napján összejönnek... A kellemes melegre fűtött helyiségekben jobbára beszélgetéssel, keresztrejtvényfejtéssel, olvasással múlatják az időt. — A nyitás óta szinte nem telt el olyan hét, hogy ne jöttem volna az otthonba — mondta Halmágyi Vilmosné. — A nyugdíj mellett jó ideig még dolgoztam, de akkor sem hagytam ki ezt a kínálkozó lehetőséget. Itt mindenki úgy tölti el az idejét, ahogy akarja. Senki nem zavarja a másikat, veszekedés még soha nem volt. Az egészben az a legjobb, hogy bármikor találkozhatunk egymással, anélkül, hogy a falu másik végére kelle mennünk. — Leginkább a társaság miatt járok ide — érvelt Kra- pecz Mária. — A magamfajtákkal jól kijövök, mindenről beszélgethetünk. Ha valamelyikünknek gondja van, azt is megtárgyaljuk. Mostanában leginkább a vidám dolgokról esik szó. Sokféle szórakozási lehetőség között válogathatunk. Én leginkább televíziót nézek és olvasok. Repül az idő: egyszer csak azt vesszük észre, hogy terítik az asztalt, kezdődik az ebéd. országos szervezet további munkájához, a feladatok meghatározásához. Az első tanácskozásra az országos képviselet, illetve a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szervezésében Budapesten, a Közszolgálati Szakszervezetek Székházában került sor. Dr. Szabó Endre, a SZÉF elnöke mondott megnyitót, majd Mihalovits Ervin, a Nyugdíjasok Országos Képviseletének ügyvivője szólt az országos képviselet (a volt kamara) fél évtizedes munkájáról. A nyugdíjreformról és a nyugdíjasok helyzetéről dr. Barát Gábor, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. Mához egy hétre az orszáKedvelt időtöltés az olvasás Az ételt a közeli babócsai vendéglőből hozzák. Ez főként az egyedülálló nyugdíjasoknak nagy segítség, mert így jóval olcsóbban juthatnak meleg ételhez, mintha maguk főznének otthon naponta egy személyre. És amig esznek, addig is együtt lehetnek. Az otthon vezetője, Trax- lemé Suszter Margit elmondta: a nyugdíjasok állandó orvosi és gondozói felügyelet alatt állnak. Az otthont tizenhármán látogatják rendszeresen. Az anyagi lehetőségeiktől függ, hogy milyen programokkal várják az érdeklődőket. A rendelkezésükre álló költségvetésből minél nagyobb hányadot igyekszenek gos képviselet mellett a Mezőgazdasági Nyugdíjasok Országos Egyesülete vesz részt házigazdaként az előadássorozat soros előadásának megrendezésében, s a 10 órakor kezdődő esemény helyszíne ezúttal a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) budapesti, Akadémiai utcai székháza lesz. Megnyitó beszédet Nagy Tamás, a MOSZ elnöke mond. Az államháztartás reformjáról — ezen belül a nyugdíjbiztosítás helyzetéről — dr. Mészáros Tamás, a Nyugdíjbiztosítási Önkormányzat elnöke, a privatizációról pedig Koleszár István, az Agrárgazdaság ügyvezető igazgatója tart előadást a jubileum alkalmából tartandó nyugdíjasrendezvényen. folyóiratokra, könyvekre költeni. Az aracsi otthon például ezer kötetes könyvtárral dicsekedhet; a könyveket több év alatt gyűjtötték össze. — A szomszédokkal ritkán beszélgetünk, a fiatalok szinte megállás nélkül rohannak — mesélte Bukovics Józsefné. — Ide azért szeretek eljönni, mert mindig akad valaki, akivel nyugodtan beszélgethetek. Aztán, ha megúnom a társalgást televíziót nézek vagy rádiózom. Sokszor itt nézem meg a Dallast. Van úgy, hogy már este alig várom a másnapi nyitást, annyira szeretek idejárni. Az otthonban otthon érzem magam... H. M. Az 1992. október 28-i megalakulást követő alig több mint három év alatt meglehetősen sűrűn követték egymást a vezetőségválasztások a Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetségének kaposvári szervezeténél: sorozatos elnöki lemondások miatt először 1993. októberében, aztán 1994. februárjában kellett vezetőségválasztó ülést tartani, s most november 13-án — fél 11 -kor Kaposváron, a Pártok Házában (Szent Imre utca 14.) — ismét választásra kerül sor. Mint arról Vajay István, a HONSZ elnöke meghívójában tájékoztatta a címzetteket: az országos vezetés megérti a különböző okok miatt lemondott tisztségviselőket és megköszönik a muűkájukat. Hogy a hétfői ülésre kiket hívjanak meg, abban Knézics Józsefné, a Kaposvári Városi Polgármesteri Hivatal főelőadója segített az országos szövetségnek: 145 érdekelt — nyilvántartott hadigondozott — nevét, címét adta rtieg, s ezzel — az elnök állítása szerint — támpontot adott ahhoz, hogy eleget téve a meghívásnak, szervezetbe tömörüljenek azok, akiknek haMint arról korábban hírt adtunk: egymás munkájának jobb megismerésére és segítésére, a jó tapasztalatok, eredményes módszerek szélesebb körű hasznosítására regionális szervezetet hozott létre Baranya, Somogy és Tolna megye nyugdíjasszövetsége... Tanácskozásaikat fölváltva rendezik a három megyében — legutóbb, a múlt hét végén Szekszárdon találkozott a regionális szervezet vezetősége, majd a három megye képviselőiből álló testület a Tolna megyei Al- sónánán tartotta soron következő ülését. — A regionális együttműködés eddigi eredményeiről és a következő év terveiről tanácskoztunk — tájékoztatott Kovács Lajos, a Nyugdíjasok Szervezetei Somogy Megyei Szövetségének elnöke. Az alsónánai ösz- szejövetelt megtisztelte jelenlétével Blayer Jenő, a Nyugdíjasok Egyesületei Országos Szövetségének elnöke, országgyűlési képviselő, illetve a Tolna Megyei Közgyűlés szociális bizottságának elnöke, dr. Kiss László országgyűlési képviselő, az MSZOSZ Tolna Mesonló a sorsuk, szervezett védelemre és képviseletre szorul az érdekük. Több érintett is ott lehetne a november 13-i összejövetelen, ha valamennyi, Kaposvár környéki település polgármesteri hivatala válaszolt volna a szövetség kérdésére és teljesítette volna kérésüket. Tizenegy hivatal elküldte válaszlevelét, sajnos, csaknem ugyanennyi adós maradt a tájékoztatással, a közigazgatási térségben élő hadigondozottak adatainak ismertetésével. Pedig egy-egy közösség ereje, tekintélye a szervezettségében is megnyilvánul — hangsúlyozta az országos szövetség elnöke —, s ez az újabb vezetőségválasztás előtt álló kaposvári szervezetre is érvényes. Az országos szövetség hálózatában jelenleg 119 városban, illetve Budapest 22 kerületében működik helyi HONSZ- szervezet. A hadigondozás általános helyzetéről, a hadi- gondozási törvénnyel kapcsolatos módosító javaslatokról, a szövetség tevékenységéről tájékoztatást hallhatnak a hétfői, kaposvári vezetőségválasztó ülés résztvevői. H. F. gyei Szervezetének vezetője is. A résztvevők összehangolták a három megye jövő évi munkatervét, közös programokat állítottak össze, s megállapodtak a küldöttértekezleteken való képviseletben is. Megvitatták a más szervezetekkel kialakítandó kapcsolatok során követendő tennivalókat, és döntöttek arról is, hogy a jövőben kölcsönösen kicserélik a baranyai, somogyi és tolnai nyugdíjasszövetségnél alkalmazott munkamódszereket, összegyűlt tapasztalatokat. — A regionális szervezet Tolna megyei tanácskozásán közös memorandumot fogalmaztunk meg — mondta Kovács Lajos, a somogyi szövetség elnöke. — Ebben az állásfoglalásunkban kimondtuk: a három megye nyugdíjasszervezetei egyetértenek abban, hogy nyugdíjasaink hátrányos helyzetben vannak, ugyanakkor nem vagyunk hajlandók arra, hogy követeléseinkkel az utcára vonuljunk. A alsónánai döntésünk szerint megfelelőbb — és célravezetőbb — megoldásnak tartjuk a megbeszéléseket, érveink tanácskozásokon történő érvényre juttatását, partnereink meggyőzését a vitás kérdésekben. Az otthonban otthon érzik magukat az aracsiak Saját könyvtáruk is van FOTÓ: HARSÁNYI MIKLÓS Nem mennek az utcára Regionális tanácskozás Alsónánán Ne menjünk el szótlanul az elesettek mellett A hideg idő, a tél beálltával az idős emberek gondjai is megszaporodnak. A legnagyobb terhet a fűtés jelenti, nemcsak a tüzelő beszerzése, hanem annak kifizetése is gond. Ma már nincs olcsó fűtőanyag: bármilyen fűtésre is rendezkedtünk be, kisebb vagyonba kerülnek a téli hónapok. Ottóné Bene Ibolyát, a kaposvári ön- kormányzat szociális, igazgatási irodavezetőjét arról kérdeztük, hogyan derítik fel a rászorultakat, hisz a leginkább veszélyeztetettek nem adnak be kérvényt. — Az önkormányzati képviselőknek élő, mindennapi kapcsolatuk van a választókörzetük lakóival. Szinte nincs olyan nap, hogy ne keresnék meg az irodát egy-egy új esettel. A háziorvosok és a gondozónők szintén jeleznek, amint rossz helyzetű, elhagyatott emberről szereznek tudomást. Hasonlóképpen cselekszenek a karitatív szervezetek is. Egyre több az elkeseredett ember, aki napi megélhetési gondokkal küzd, s mind nehezebb a szociális tevékenység a szűkös pénzügyi helyzetben. A segélykérők 15-20 százaléka egyedül élő idős ember. — Kik kérhetnek segélyt, és ennek milyen formái vannak? — Az kérhet, akinek a megélhetése veszélybe került. Valamennyi esetet megvizsgálunk. A megélhetési támogatás évente négyszer adható, alkalmanként legfeljebb háromezer forint, s az összeg függ a család nagyságától, a havi jövedelemtől. Az időseket elsősorban a gyógyszertámogatás érinti, melyet a népjóléti bizottság döntése alapján a krónikus betegségekben szenvedők kaphatnak. Az idei évre úgy szól a szabályozás, hogy azok részesülhetnek benne, akiknek az egy főre jutó jövedelme nem éri el a. 16 800 forintot, s havi jövedelmének 20 százalékát meghaladja a gyógyszerre kiadott pénz. Tavasszal időben döntött az önkormányzat a gyógyszertámogatásokról és a közgyó- gyellátási igazolványokról, megelőzve azok országos szűkítését. Hatmillió forintot fordítottunk a mintegy ezer köz- gyógyellátási igazolványra. Megnőtt a hozzánk forduló mozgáskorlátozottak száma, akiknek többsége szintén idős ember. Közlekedési 'támogatásukra az idén 17 milliót költött a város. — Az elmúlt évtizedben a családi házak többségében a széntüzelést az olaj váltotta fel. A régi előnyök mellett ennek ma egyetlen óriási hátránya van: az ára. Szinte megfizethetetlen a HTO, pedig az olajtüzelés jórészt az idősek lakta családi házakban maradt meg. — Nem említettük még a lakásfenntartási támogatásokat... — Valóban, sok családi házban élőtől érkezett panasz. Az önkormányzat most dolgozik a támogatási rendszeren, melylyel a hónap végére elkészülünk. Minden ilyen kérelemről egyedi elbírálás alapján határozunk; megvizsgáljuk a szociális és anyagi helyzetet és gyors döntésre törekszünk. Kevés pénzzel rendelkezik a város, de az a célunk, hogy minden valóban rászorulónak jusson belőle. Akinek a segélykérése eljut a hivatalhoz, annak az ügyével már biztosan foglalkoznak. Ám mi van azokkal, akik magányosan, a lehetőségek ismerete nélkül tengődnek? Akikre nem nyit ajtót rokon, szomszéd; aki az orvosi rendelőbe sem szívesen botorkál el, tudván, hogy úgysem lesz pénze a gyógyszerre? Akik már ágyukat is a konyhába tették, hogy csak egy helyiséget kelljen fűteni? Az elhagyatottak, a nyomorgók csak a környezetük jó szándékára számíthatnak. Ne menjünk hát el mellettük: szóljunk helyettük is, hiszen ez nem kerül pénzbe. (Izményi) Programzárás Segesden Az idősek világnapja eseményeinek október 1-től 31-ig való kiteijesztése a szociális intézményekben már hagyomány Somogybán. A programzáró rendezvényre az idén a Segesdi Szociális Otthonban került sor. A lakók és a somogyi intézményvezetők jelenlétében istentiszteletet tartottak az otthon kápolnájában. Az idősek megbecsülésének fontosságát hangsúlyozta felszólalásában dr. Gruber Attila, a megyei közgyűlés alelnöke és Kovács Lajos, a megyei nyugdíjasz- szövetség elnöke, s erről beszélt Bárdosi László, a házigazda Segesdi Szociális Otthon vezetője is.