Somogyi Hírlap, 1995. október (6. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-21 / 248. szám
14 SOMOGYI HÍRLAP SZÍNES HÉTVÉGE 1995. október 21., szombat Szabó Iván 1956-os emlékei 1956-os forradalom Somogybán című dokumentumkötetet a 39 év előtti kaposvári utcákon történt eseményeket felidéző fotók egészítik ki Tízezer oldalnyi elsüllyesztett titok (Folytatás a 13. oldalról)- Van-e valamilyen személyes élménye 1956-ról?- Ötvöskónyiban éltem akkor és 11 éves voltam. Csak egy gyűlés emléke maradt meg bennem, amikor a református templom előtti hősök emlékoszlopára visszahelyezték a turulmadarat. Azt már csak később tudtam meg, hogy a lelkészt - aki segítette to- vábbtanulásomat-56 után ezért az eseményért több kellemetlenség is érte. Anyám agrármunkás volt és egyedül nevelt bennünket. Szóval családomat sem érintették személyesen a kor történései- Aki száz év múlva kutatja majd az 1956-os forradalom eseményeit a mostaninál teljesebb, árnyaltabb könyvet tud-e írni? Minden bizonnyal, hiszen segítségére lesz a már említett történelmi rálátás, s az is hogy az előző évszázad kutatásait már készen kapja. Az országban eddig három megyében adták ki az 56-os dokumentumoknak a mostani somogyihoz hasonló kötetét. Az a jövőbeni kutató, aki majd 19 ilyen kötettel a kezében kezd munkához azt is föltárhatja, hogy melyek voltak a somogyi forradalmi események minden más megyétől eltérő sajátos vonásai. Vagy azt, hogy az országos események miként hatottak vissza a helyi történésekre. Valószínű, hogy a feldolgozott forrásanyagoknak ilyen bőségére még évekig kell várni, mindez tehát már nem az én kutatási programom. Én most az 1945-ös események somogyi történetét szeretném tovább kutatni. Biró Ferenc Talán minden másképp alakul, ha nincs a csatorna-válság Az alku tárgya: Szuezt Budapestért Tekinthető-e nagyhatalmi alkunak, és ha igen, mennyiben az 1956-os szuezi-válság és az októberi magyar események közötti összefüggés — erről kérdezte Balogh Sándor történészt a Ferenczy Europress munkatársa. — Az angol fennhatóságot mindenáron megszüntetni kívánó Nasszer 1954-ben került hatalomra Egyiptomban. Két évvel később, 1956 júliusában államosította a Szuezi-csator- nát, s ezzel mélyen belegázolt az angolok és a franciák gazdasági-politikai érdekeibe. Míg az angolokat elsősorban az aggasztotta, hogy a csatorna lezárásával csak az egész afrikai kontinenst megkerülve juthattak el a Távol-Keletre, addig a franciák a gyarmataikról való kiszorulás miatt szerették volna félreállítani Nasszert. 1954-ben ugyanis a francia fennhatóság alá tartozó Algériában fegyveres felkelés tört ki, amit az egyiptomi kormány támogatott. Franciaország, miután elveszítette Vietnamot, és meggyengült a pozíciója Tunéziában és Marokkóban, nem akarta feladni Algériát. Az Egyesült Államok vezetése ugyan nem támogatta Anglia és Franciaország hagyományos gyarmattartó politikáját, azonban nem viselhette el a számára túlságosan radikális eszméket valló Nasszer Szovjetunió felé tett lépéseit sem. A nemrég létrejött Izrael államnak pedig mindenképpen érdekében állt a potenciális ellenség, Egyiptom gyengítése. Mindeközben a szovjet érdekövezetben Lengyelországban és Magyarországon történtek nagy politikai jelentőségű események. A lengyeleknek egy főtitkárváltással sikerült elkerülniük a fegyveres összecsapást, hazánkban azonban teljesen másképp alakultak a dolgok. Júliusban a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) központi ülésén leváltották Rákosit, a főtitkári posztra Gerő Ernő került. Mindezek ellenére én, mint Moszkvában tanuló aspiráns, úgy tapasztaltam, hogy az oroszokat sokkal jobban foglalkoztatták a Szuezi csatorna körüli feszültségek, mint a magyar események. Hosszas tétovázás után és Eisenhower amerikai elnök kérése ellenére — hogy tudniillik a november 6-i egyesült államokbeli elnökválasztás előtt ne történjen semmiféle beavatkozás Szuezben — végül október 29-én az izraeli csapatok megtámadták Egyiptomot, és mélyen benyomultak a Sínai-fél- sziget területére. Öt nappal később az angolok és a franciák is beléptek a háborúba. — Miért éppen október 29- én történt meg a beavatkozás? — Ez volt az az időpont, amikor már úgy tűnt, hogy a magyar események „lecsengtek”. 27-én menesztették Gerőt, Kádár János foglalta el a helyét, az MDP-t megszüntették és megalakult az MSZMP. November 5-én, az egyesült angolfrancia csapatok támadásának napján a szovjet miniszterelnök, Bulganyin magához hívatta a francia, az angol és az izraeli követeket, és határozottan felszólította őket a támadás abbahagyására. Néhány óra múlva megérkezett az amerikai figyelmeztetés is, így másnap, november 6-án életbe lépett a tűzszünet. A franciák ugyan még hezitáltak egy kicsit, ám az angolok végül meggyőzték őket. Mind az amerikaiak, mind az oroszok reakciója érthető: a két világhatalom nem akarta megbontani a közöttük kialakult egyensúlyt, mert az beláthatatlan következményekhez, fegyveres konfliktushoz vezethetett volna. Valóban nagyhatalmi alkut kötöttek egymással — az oroszok nem avatkoztak be Szuezben, az amerikaiak pedig nem támogatták a magyar felkelést. Gondoljunk csak bele: a magyarországi amerikai nagykövetség végig rendkívül tartózkodó magatartást tanúsított. No persze utólag és a látszat kedvéért háborogtak egy kicsit az újságok címlapjain, de ennyiben ki is merült a segítségük. — Milyen ma az 1956-os események hazai megítélése? — Személy szerint úgy gondolom, jó, hogy ez állami nemzeti ünnep lett. Ugyanakkor mint történész, nem nevezném ezeket az eseményeket forradalomnak, inkább népfelkelésnek. A forradalom alapja ugyanis egy közös program, egy teljesen más politikai koncepció kidolgozása, a társadalmi-gazdasági viszonyok gyökeres megváltoztatásának vágya és szervezett társadalmi erő. Ezzel szemben 56-ban a politikai álláspontokban csak egy közös volt: a fennálló hatalom megszüntetésének akarata. Nagyon nehéz megítélni ezt az ünnepet, mert még mindig politikai indulatok tapadnak hozzá, holott 40 év után helyénvaló lenne a személyes és a társadalmi vonatkozások szétválasztása. 1956-nak már nincs köze az aktuális politikához, aki mégis ezt állítja, az hibát követ el, és nem a megbékélés szándéka vezérli. Szecső Barbara A nyolcvanas évek végéig sejtelme sem volt arról, hogy nemcsak az emlékekben rögzült a 39 évvel ezelőtti kép: diáktársaival a Bem térre vonult és egyike volt azoknak, akik a tüntető tömeg ovációja közben az egyetemi ifjúság nevében koszorút helyezett el a 48-as szabadság- harc hős tábornokának szobránál. — Előző nap forró hangulatú nagygyűlés volt a Műegyetemen, amelyen én is felszólaltam — idézi emlékeit Szabó Iván, az MDF ügyvezető elnöke. — Ott fogalmazódott meg a határozat, hogy az egyetem minden hallgatója egységesen kilép a Díszből és csatlakozik az „ellenszervezethez”, a MTESZ-hez. Hárman kaptuk a megbízást, hogy tudassuk az akkor szinte nyílt lázadás számba menő döntés hírét a DISZ központi vezetésével, amit meg is tettünk. Ennek a napnak a történetéhez tartozik, hogy az egyetemen már kézről kézre jártak a hallgatók pontokba foglalt követelései. S minthogy lapunknak, a Jövő Mérnökének egyik rovatvezetője voltam, telefonon hívtam föl Sándor Iván főszerkesztőt, aki — lapzárta lévén — már tördelte a friss számot. Az egyetemről diktáltam be a dokumentum szövegét, így másnap reggel a mi újságunk elsők között adta hírül országnak-világnak az egyetemi ifjúság 12 pontos követelését. Másnap, október 23-án persze ott voltam az elsöprő erejű demonstráción, s a Bem szobor előtti koszorúzásnak egyik aktív részese voltam. Nem tudtam, nem tudtuk, hogy ftlmszalagra kerültek a tüntetésnek ezek a részletei, ahogy máig sem tudom, hogyan kerültek ki ezek a filmkockák Prágába. Tény azonban, hogy kikerültek és az ottani híradósok annak rendje és módja szerint lerakták az archívumba. Természetesen az „illetékesek” e híradó-részlet nélkül is tudták, hogy a forradalom napjaiban hol jártam, mit csináltam — így azután 1957 januárjában három hónapra a Gyorskocsi utcai börtön lakója lettem. Utolsó éves hallgató voltam, de ugye, 3/2-es számú fogolyként a záró félévben nem látogathattam az egyetemi előadásokat, foglalkozásokat. Mégis megtörtént a „csoda”: valamennyi kötelező rajzom idejében elkészült és eljutott a tanárok kezéhez. A magyarázat egyszerű: évfolyam- társaim, Sándor Frigyes „vezérletével” elkészítették és nevemben beadták a rajz-dolgozatokat, a tanárok pedig — noha tudták, hogy rács mögött vagyok — elfogadták és a félévemet igazolták... (Koós) 1956 kaposvári emlékei A Magyar Vidék ’56-os Szövetség somogyi elnöksége szerint a forradalom emlékei megférnek egymás mellett, ezért nem okoz gondot, hogy Kaposváron a Csokonai utcában felállított kopjafák társaságában kap helyet jövőre Nagy Imre mártír miniszter- elnök szobra. Ezt dr. Tamás Károly, a szervezet elnöke mondta tegnap a Somogyi Hírlapnak. Az ünnep előestéjén azt is hangsúlyozta hogy: cselekedni békés úton és parlamentáris eszközökkel kell, mert egy nemzedék nem bírhat ki két forradalmat. Azt is bejelentette, hogy az ’56-os Magyarok Világszövetsége és a Magyar Vidék ’56-os Szövetség úgy döntött: belép a Nemzeti Szövetségbe, és továbbra sem kívánnak pártokat támogatni; a Nemzeti Szövetség céljai pártokon felül állnak, azok a nemzeti összefogást erősítik. A Magyar Vidék ’56-os Szövetség Somogy megyei szervezete továbbra is azt tartja: nem történt rendszer- változás. Nem valósultak meg az ’56-os forradalom és szabadságharc főbb célkitűzései: a sajtószabadság sok gonddal terhelt, elmaradt a gazdasági fellendülés, s most „Bokros legényei seprik a padlást”. Tamás Károly szerint ma Magyarországon hárommillió ember él csirkelábon, és természetes az, hogy elégedetlen helyzetével. L. J. Kitüntetések a forradalom évfordulóján A köztársaság kikiáltásának 6., az októberi forradalom és a szabadságharc 39. évfordulója alkalmából — a rendőrség állományában kifejtet eredményes munkája elismeréséül — a Magyar Köztársaság elnöke A magyar köztársasági érdemkereszt bronz fokozatát adományozta Vörös Gyula őrnagynak. A polgárvédelem állományában végzett kiemelkedő munkájáért a belügyminiszter főtanácsosi címet adományozott Körmendi Árpád polgárvédelmi alezredesnek. A Magyar Köztársaság belügyminisztere a nemzet sorsát és történelmét formáló időkben tanúsított példamutató helytállásáért elismerésben részesítette Déri László nyugdíjas századost, Fábián János nyugdíjas törzszászlóst, Antal Lajos nyugdíjas főtörzsőrmestert, Gelencsér János nyugdíjas, főtörzsőrmestert, Kordé János nyugdíjas főtörzsőrmestert, Laurum János nyugdíjas főtörzsőrmestert, Németh József nyugdíjas főtörzsőrmestert, Papp Lajos nyugdíjas főtörzsőrmestert, Tóth Ferenc nyugdíjas főtörzsőrmestert, Vörös István nyugdíjas főtörzsőrmestert. A rendőrség állományában végzett kiemelkedő munkájáért tanácsosi címet kapott Gadányi István alezredes. Aranygyűrűt Szencz Gyula alezredes. Dicséretet és jutalmat dr. Gelencsér Imre őrnagy, Komáromi Zoltán főhadnagy. A polgárvédelem állományában végzett magas színvonalú munkájáért emléktárgyat kapott Gál Ferenc polgárvédelmi alezredes. A szakterületén végzett kiemelkedő tevékenységéért dicséretben és jutalomban részesítette az országos rendőr-főkapitány Jenéi Zoltán őrnagyot, a polgárvédelmi főigazgató Bartsch Zoltán polgárvédelmi alezredest, Blazsek Imrénét, Ferenczi Lászlónét és Jobban Ferencet. A szolgálat példamutató teljesítésért Somogy megye rendőrfőkapitánya soron kívül előléptette rendőr alezredessé Madarász József rőnagyot. Rendőr őrnaggyá Ferincz József századost, Kiss Csaba századost, Szabó Kálmán századost. Rendőr századossá Bencs Miklós főhadnagyot, Sántosi József főhadnagyot, Varga Géza főhadnagyot. Rendőr főhadnaggyá Cserti István hadnagyot, Domokos Éva hadnagyot, Herbai László hadnagyot, Kiss Jenő hadnagyot, Sovány István hadnagyot. Rendőr főtörzsszázlóssá Horváth Tibor törzszászlóst, Vizes Tibor törzszászlóst. Rendőr törzszászlóssá Németh László zászlóst, Pintér Tibor zászlóst. Rendőr zászlóssá Fias Imréné főtörzsőrmestert, Pontos István főtörzsőrmestert. Rendőr főtörzsőrmesterré Csató Károly törzsőrmestert, Csordás József törzsőrmestert, Kamarás Csaba törzsőrmestert, Máté Ferne törzsőrmester, Mikulás Lajos törzsőrmestert, Nagy István törzsőrmestert, Reichert Vilmos törzsőrmestert, Schalkhammer Tibor törzsőrmestert, Tóth Zoltán törzsőrmestert.